Eren szemszöge:

16 évesen nincs is jobb, mint hirtelen elköltözni egy másik földrészre. A szüleim hirtelen elváltak és választhattam, hogy kivel maradjak. Mivel anyukám nem dolgozott és sokszor ivottt, apámat választottam. Persze ő kitalálta, hogy Londonban fogunk lakni. Sok cuccot már átszállítottak, amikor már én repültem. Ott kellett hagynom a barátaimat, amit nagyon sajnálok. Remélem, hogy legalább 6 havonta tudnánk találkozni. A repülő út nagyon hosszú volt és unalmas. Egyedül utaztam, így olvastam, zenét hallgattam vagy aludtam. A reptéren apum várt, aki hazafuvarozott. A fejem lüktetett az idő eltolódás miatt. 2 nappal később, apám kiküldött nézelődni.

- Még 3 hét van a suliig, így van időd megismerni a várost. 

- Nem maradhatok itthon?

- Gyakorolnod kell az angolt, emellett megkell ismerned a környéket. Forgalmasabb, mint Osaka volt, de minden rendben lesz.

- Legyen.

20 percbe telt, mire teljesen eltévedtem. Egy szűk utcában voltam és nem tudtam, hogy merre kell menni. Hirtelen megszólított egy idegen.

- Hi, Can I help you?

- Yes, I lost. I'm from Osaka so I have never been in London before. 

- Japán vagy? Én is japán vagyok. Csak az anyám angol.

- Akkor jó. Borzalmas az angolom (based on a true story)

- Körbe vezetlek ha akarod.

- Igen. Eren vagyok

- Én pedig Rivalle

Elindultam Rivalle után. Egy idegen városban egy idegennel mászkáltam. Kicsit féltem, de jófejnek tűnt. Mikor megtudtam, hogy 34 éves meglepődtem. Megmutatok egy két nevezetességet, majd beültünk egy kávézóba.

- Ismerős a neved, de nem tudom, hogy honnan. - mondtam Rivallenak

- Színész vagyok és színházakban szoktam fellépni. Egyszer nézd meg az egyiket.

- Király lehet. Én még nem tudom, hogy mit fogok csinálni. 

- Majd segítek neked. 

Ez a válasz érdekes volt. Nem akartam volna vele többet talákozni, hisz majdnem olyan idős, mint az apám. Jófej, meg minden, de fura lenne ez a barátság. Miután végeztünk a kávézással hazakísért. Mikor elakart köszönni feltettem neki egy kérdést.

- Téged nem zavar, hogy fiatalabb vagyok? 

- Nem.

- Azt akarod, hogy barátok legyünk vagy mi?

- Lehetünk csak barátok vagy lehetünk barátok extrákkal.

Mire felfogtam, hogy mit mondott már éreztem az ajkait a számon. Egyszerűen megcsókolt. Az érzés furcsa volt és bizsergető, de a lelkem mélyén még élveztem is. Mikor elváltank ajkaink én megfogtam a pulcsijánál és visszarántottam. Rögtön tudta, hogy belemegyek a barátság extrákkal dologba.
London egy nagyváros, tele idegenekkel és én pont egy ilyet fogtam ki. Szerencsés vagyok az biztos.

Végre írtam Ererit. Régóta terveztem, de semmi jó nem jutott eszembe.