Kise szemszöge:

Kuroko. Csak ezt az egy szót ismerte Aominecchi. Állandóan csak róla tudott mesélni alsó-középben. A legjobb barátom volt és pont egy osztályban voltunk. Sokszor elmentünk kajálni vagy egyéb helyekre. Többször aludtunk egymásnál, de csak barátok voltunk. Csak barátok. Az utolsó évünkben Aominecchi teljesen megváltozott. Alig beszéltünk és össze is vesztünk. Próbáltam neki segíteni, de nem engedte.

- Aominecchi, nem akarsz edzésre jönni? Meccsezni fogunk egymás ellen.

- Nem.

- Kuroko is ott lesz.

- Nem érdekel.

- Aominecchi, mi a bajod? Sosem beszélgetünk és elhanyagolsz mindenkit. Miért nem akarsz velünk barátkozni?

- Csak egyedül akarok lenni.

- Szóval nem hiányzok neked? A sok hülyülésünk, a beszélgetéseink, a közös esték?

- Nem.

- Rendben. Akkor mostantól békén hagylak és soha többé ne gyere a közelembe Aomine!

Elrohantam. Egyenesen hazafele. Kuroko este felhívott, hogy mi történt, de leordítottam a fejét és rácsaptam a telefont. Aztán felhívott a modell ügynökségem.

- Holnap jön egy új fiú és szeretném, ha segítenél neki.

- Rendben. Hányra menjek?

- Reggel 9re. Igazoljuk a sulit holnapra.

- Köszönöm.

Legalább nem kell Aomine közelében lennem. Nagy nehezen elaludtam este, majd reggel 7kor szólt az ébresztőm. Felkeltem és elmentem letusolni. Aztán megreggeliztem és összeszedtem magamat. 9re pont odaértem a stúdió elé, ahol egy fiú állt.

- Ne haragudj, te vagy Kise? – kérdezte tőlem.

- Aha.

- Én Oikawa vagyok és azt mondták, hogy te fogsz nekem segíteni.

- Nézd. Bocs, ha bunkó leszek ma, csak nagyon szar napom volt tegnap. Készülj fel előre.

- Nem zavar. Tegnap nekem is voltak problémaim. Nem is kevés.

Oikawaicchinek mindent megmutattam és egész normális srácnak tűnik. Nagyon hasonlít rám. A fotózkodás nem tartott sokáig délután 3ra végeztünk. Csak 4szor kellett átöltöznünk emellett nem kellett sokféle fotót készíteni. A végén elhívtam Oikawát egy kávézóba, hogy beszélgessünk még egy kicsit. Belement, így elmentünk a legközelebbi kávézóba. Én kértem egy lattét ő pedig egy forrócsokit ivott. Már 2 órája öntöttük ki a lelkünket, amikor megjelent Aomine az ajtóban. Eléggé megijedtem, mert Oikawa is észrevette.

- Mi a baj Kise?

- Itt van, akiről meséltem.

- Tegyük féltékennyé?

- Hát....

Nem volt időm válaszolni, mert Oikawa megcsókolt. Mindkét keze az arcomon volt és ajkait szorosan az enyéimhez nyomta. Átkaroltam a nyakát, hogy élethűbb legyen. Oikawaicchit észrevette Aomine, aki megindult felénk. Oikawa abbahagyta a csókot, én pedig úgy néztem ki, mint egy paradicsom. Aomine megállt előttünk, de nem szólalt meg.

- Szia Aomine. Bemutatom neked Oikawaicchit, a barátomat.

- Örvendek Aomine.

- Én is Oikawa. Nem is mondtad Kise, hogy van barátod, vagy hogy meleg vagy.

- Kerültem a témát. Mostanában pedig alig beszéltünk, így nem mondtam el neked. A többiek előtt is titokban tartottam. Oikawaicchivel pedig 2 hete vagyok együtt. – majd megfogtam Oikawa kezét ujjainkat pedig összekulcsoltuk.

Aomine elköszönt tőlünk, majd kért magának egy kávét és elment.

- Ő volt Aomine? Rohadt helyes srác. Remélem összejöttök majd. Mondjuk Iwa-chan helyesebb.

- Te is meleg vagy?

- Persze. Gondolom te is. Sok sikert Aominével. Nekem lassan edzésre kéne mennem, mert megölnek engem.

- Majd beszélünk este Oikawaicchi.

Teljesen elégedett voltam magammal. Boldogan sétáltam hazafele, amikor megpillantottam Aominét az ajtómban. Eléggé meglepett, de próbáltam valamennyire leplezni.

- Szia Aomine. Mit szeretnél?

- Miért nem mondtad el?

- Már mondtam. Titokban akartuk tartani.

- Nem azt. Miért nem mondtad, hogy te is meleg vagy. Nem bíztál meg bennem?

- Csak nem mertem felvállalni, ennyi az egész. Most pedig beszeretnék menni a házamba

Aomine felállt és elállta az utamat. Próbáltam ellökni, de nem sikerült. A csíkizés sem jött be. Nem tudom, mit akart, de kezdtem félni. Aomine dühösen nézett rám. Nem volt más választásom. Átmásztam a lába alatt. Miközben másztam megfogta a kapucnimat és visszahúzott. Mindkét karjával átölelt és semmi pénzért nem akart elengedni. Teljesen ledöbbentem. Aomine tényleg féltékeny lett rám rám. Felemelte az államat, így a szemébe tudtam nézni. Úgy éreztem nekem kell lépni. 2 kezemmel átöleltem a derekát és közelebb húztam magamhoz. Ajkainkat, csak pár centiméter választotta el. Aomine eltűntette azt a pár centit. Ajkai hozzáértek az enyéimhez. Gyengéd, mégis határozott csók volt. Azt akartam, hogy sosem érjen véget ez a pillanat. Mikor beakarta fejezni, visszahúztam még egy csókra. Érezni akartam az ajkai ízét, ám eltolt magától.

- Kise, neked barátod van.

- Csak kamu barát.

- És ezt higgyem is el neked.

- Igen. Régóta beléd vagyok szerelmes. Oikawát nem rég ismertem meg. Csak féltékennyé akartalak tenni. Mostanában sosem edzettél velem. Mindig semmibe vettél. Hiányzik a régi Aomine, akibe beleszerettem.

- Kise, nem akartalak megbántani. Azért kerültelek, mert beléd szerettem. Úgy gondoltam, hogy távol tartom magamat tőled, hogy kiszeressek belőled. De nagyon hiányoztál. Aztán összevesztünk.

- Elég az érzelgős szövegekből – mondtam

Újra megcsókoltam. Nyelvemmel végig simítottam afogain, majd a nyelveink összetalákoztak és elkezdtek táncot járni. Csak úgyfalni kezdtük egymás. Mostantólő az enyém és én az övé vagyok.