Szilveszter óta nem nagyon beszéltem Zolival és hiányzott. Hiányzott a társasága. A kapcsolatom Dénessel mintha megváltozott volna. Sokszor rajta kaptam, hogy elmerül a gondolataiba. Olykor különös pillantással nézett rám és valamiért elkezdett hidegen bánni Zolival. Amikor egy helységbe tartózkodtunk Zolival, Dénes egyszeribe feszült lett és hol engem figyelt, hol pedig Zolit. Ám amikor megkérdeztem, hogy mi a baj, azt válaszolta, hogy semmi. Nem értettem a viselkedését és hiába beszéltem Zsófival, ő se tudott tanácsot adni. Szombat délelőtt aztán betelt nálam a pohár. Mivel anyuék nem voltak otthon, ezért Zolira zúdítottam a dühömet. Hirtelen mozdulattal pattantam fel az ágyamról, amivel felébresztettem Ginát, de most ez nem nagyon tudott izgatni. Feltéptem a szobám ajtaját aztán átcsörtettem Zolihoz. Belöktem az ajtaját és morcosan beléptem. Zoli az ágyán fekve aludt, de most egyáltalán nem hatott meg. Felkaptam egy párnát és teljes erőmből hozzá vágtam.
-Kelj fel hallod -kiabáltam és elkezdtem csapkodni. -Hallod Zoli azonnal kellj fel -kiabáltam az arcába ám ő nem mozdult. -Zoli? -kérdeztem bizonytalanul. -Istenem Zoli -ráztam meg miközbe kezdtem pánikolni. -Kellj fel hallod? Mi a szart szedtél be? -kérdeztem hisztérikusan. -Zoli ne...ne csináld már ezt, kérlek ha viccelsz vagy színlelsz kelj fel -suttogtam potyogó könnyekkel. -Igérem nem leszek dühös, csak...csak beszélgetni szerettem volna -temettem a fejembe a kezem.
-Emma? -kérdezte halkan mire elvettem a kezem az arcom elől aztán megkönnyebbülten a nyakába vetettem magam.
-Óó Zoli -zokogtam.
-Héé nyugi van, nincs semmi bajom, csak mélyen aludtam ennyi az egész -suttogta megnyugtatóan dörzsölve a hátam.
-Még csak fel se ébredtél, azt hittem, hogy...hogy -akadtam el.
-Na jó lehet mégse aludtam olyan mélyen, csak nem volt kedvem veled veszekedni -vallotta be.
-De idióta -boxoltam dühösen a mellkasába.
-Azt mondtad nem leszel dühös -emlékeztetett mire elhúztam a szám. -Ki vele mi a gond -nézett rám kérdőn.
-Jah, hogy mi a gond -ültem fel. -Talán az, hogy úgy kerülsz mintha leprás lennék. Ráadásul Dénes is tök fura mostanába. Mikor te a közelbe vagy tökre feszült lesz és úgy néz ránk mintha közös titkunk lenne nekünk kettőnknek -hadartam dühösen a hajamba túrva.
-Van is nem? -kérdezte ő is felülve.
-Szerinted meghallotta? -sápadtam le. -Nem Dénes soha nem tudhatja meg -ráztam meg a fejem. Zoli erre úgy bámult rám mintha a legrosszabb rémálma lennék. -Ne haragudj -haraptam az ajkamba.
-Emma -sóhajtott fel. -Menj ki a szobámból, csak menj ki -fordította el rólam a fejét.
-Zoli nem akartalak megbántani, de...-kezdtem a szavakat keresve.
-Menj ki -ismételte meg, mire lesütöttem a szemem majd szótlanul kimentem.

°°°

Még jobban a fejembe húztam a kabátom süsüjét majd kiugrottam a fal mögül és Zoli után siettem. Igazából nem tudom honnan jött nekem az ötlet, hogy kezdjem el követni, de valahogy ezt éreztem helyesnek. Véletlenül hallottam, hogy beszél valakivel telefonon és felettébb gyanúsnak tartottam a szóváltásukat. Mikor megkérdeztem, hogy van-e kedve csinálni valamit az este azt válaszolta, hogy nem ér rá és amikor megkérdeztem, hogy vele mehetek-e sápadtan rám meredt aztán dühösen rámförmedt, hogy akadjak le róla és foglalkozzak a saját dolgommal. Ezért is döntöttem úgy, hogy követni fogom. Megszaporáztam a lépteimet, hogy ne maradjak le annyira, ám amikor befordultam azon a sarkon ahol az előbb ő eltűnt.
-A büdös életbe -mordultam fel és gyors sétára váltottam ám ekkor valaki megragadta a karom és erősen megrázott.
-Te meg mi a francért követsz? -mordult rám Zoli.
-Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz -sziszegtem a fejemet rázva.
-Emma, tudom, hogy követtél az Isten szerelmére -csattant fel.
-És akkor mi van? Csak tudni akartam, hogy hova mész -rántottam el a karom.
-Nincs közöd hozzá -förmedt rám. -Indíts haza Emma -fogta meg a kezem és megszorította.
-Nekem te aztán nem parancsolsz -csattantam fel.
-De bizony, hogy parancsolhatok. A bátyád vagyok -jelentette ki. Elhűlve meredtem rá.
-Csakugyan? Na és mióta? -érdeklődtem.
-Ebben a pillanatban az vagyok és te szépen hallgatsz a bátyádra -nézett a szemembe komoran.
-Hazamegyek ha elmondod, hova mész -morogtam.
-Na persze -horkantott fel gúnyosan.
-Komolyan olyannak tartasz aki utánad menne mondjuk egy olyan helyre ami tele van droggal? -dörzsöltem meg a karom.
-Egy régi pupba megyek ahol poolozni lehet és tele van csupa drogossal és dílerekkel. Esküszöm Emma csak a holt testemen keresztül mehetsz be oda -jelentette ki. A tekintetem óriásira tágult és hátráltam egy lépést.
-Gyere velem haza -suttogtam felé nyújtva a kezem.
-Nem, nem megyek. Megígértem a barátomnak, hogy ott leszek. Állni szoktam a szavam -kapta el rólam a tekintetét.
-Miért csinálod ezt? Miért nem tudsz leállni? -lábadt könnybe a szemem.
-Te ezt nem értheted Emma -csóválta meg a fejét.
-Akkor magyarázd el -suttogtam.
-Már annyiszor elmondtam, ne kérd, hogy mégegyszer beszéljek róla -hunyta le szorosan a szemét.
-Egy szakorvos talán...-kezdtem.
-Nem fogok elvonóra menni. Nincs miért küzdenem -mondta keserűen.
-Ne mások miatt tedd hanem magad miatt -néztem a szemébe.
-Légyszíves Emma, csak pazaroljuk egymás idejét. Menj szépen haza és eszedbe ne jusson utánam jönni -dörzsölte meg az arcát.
-Mit mondjak anyuéknak? -kérdeztem beleegyezően.
-Nem számít, amit akarsz, nem kell falaznod nekem -rázta meg a fejét aztán elővette a telefonját és felhívott valakit. -Ákos szia. Légyszi megtennéd, hogy eljössz Emmáért? Mondom a címet -hadarta. Mikor letette dühösen a vállába boxoltam.
-Komolyan ennyire nem bízol bennem? -csattantam fel dühösen.
-Ebben a pillanatban nem -rázta meg a fejét. Morcosan álltam egy helybe, Zoli pedig már a harmadik cigijét is elszívta mikor Ákos megállt az út szélén.
-A bébiszitter ezennel megérkezett -húzta le az ablakot.
-Most komolyan az leszel. Ne hagyd, hogy utánam jöjjön -nézett rá Zoli komoran.
-Nem fogom haver nyugi -csitította Ákos.
-Szállj be Emma -fordult felém Zoli.
-Gyere te is. Kérlek -csuklott el a hangom.
-Hazamegyek. Éjfélre otthon leszek igérem -morogta aztán megfogta a könyököm és az anyós ülés felőli oldalra vezetett majd betuszkolt a kocsiba. -Komolyan ne hagyd neki -nézett Ákosra aztán becsapta az ajtót és sietve megindult, hátra se nézett.

°°°

-Ha jól sejtem te tudsz róla -törtem meg a csendet. Ákos az ajkába harapva pillantott rám és biccentett egyet.
-Csak téged véd. Nagyon veszélyes hely ahova megy -motyogta a kormányon dobolva az ujjaival.
-Igen szóval veszélyes? És te mégis hagyod, hogy odamenjen? Nem, ne gyere nekem azzal, hogy meg tudja magát védeni. Te nem láttad, hogy milyen volt amikor megtudta, hogy meghalt a nagyija. Te nem ismered az igazi énjét amit mindenki elől titkol. Én ismerem őt. Meglehet, hogy nem akarja, hogy oda menjek, de magasról leszarom. Nélküle nem fogok ma hazamenni. Nem érdekel, hogy milyen veszélyes hely, csak az érdekel, hogy Zoli ne legyen ott. Segíteni akarok neki, azt akarom, hogy leszokjon, hogy boldog legyen -ordítottam totál kikelve magamból. Ákos kikerekedett szemekkel meredt rám.
-Hűű -pislogott nagyokat.
-Ne hűű-z itt nekem, hanem indítsd be azt az átkozott kocsit és menjünk el Zoliért -förmedtem rá.
-Zoli meg fog ölni -motyogta maga elé miközbe beindította a kocsit.
-Egek a focicsapat kapitánya beijedt -gúnyolódtam.
-Nem ijedtem be és csak, hogy tudd én is aggódok Zoliért. Van fogalmad arról, hogy az utóbbi hónapokba mennyire ki van készülve? -kérdezte dühösen.
-Tudtam, hogy az utóbbi időbe sokat ivott -suttogtam az ajkamba harapva.
-Csak tudod mit nem értek. Volt egy olyan időszaka amikor madarat lehetett volna vele fogatni, boldog volt. Aztán amikor te elkezdtél randizgatni azzal a Dénesel Zoli teljesen...nem is tudom. Mintha a felhőkből lezuhant volna a pokolba -mondta a fejét ingatva. Nem válaszoltam, potyogó könnyekkel kibámultam az ablakon és összébb húztam magam. 5 perc múlva Ákos lelassított majd megállt.
-Itt vagyunk -mondta. Szemügyre vettem a pubot. Ijesztő hely volt, olyan hely volt amit messziről el szoktam kerülni. Az ajtóba egy nagydarab, kitetovál kopasz pasas állt. A hely nevét nem tudtam elolvasni, olyannyira belepte a mocsok meg a rozsda. -Még leléphetünk -morogta Ákos.
-Zoli nélkül nem -jelentettem ki.
-Legalább hagyd, hogy bemenjek veled -sóhajtott fel.
-Nem, egyedül megyek be -néztem a szemébe és próbáltam megállni, hogy ne remegjek a félelemtől úgy mint egy nyárfalevél.
-Hiszen félsz -suttogta.
-Nem félek. Ideje, hogy túl lépjek a félelmemen -suttogtam magam elé. -Szia Ákos -köszöntem aztán kipattantam a kocsiból és a bejárat felé indultam. A gyomrom erősen liftezett ahogy a nagydarab kidobó felé tartottam.
-Ez nem kislányoknak való hely -fonta össze a kezét maga előtt. A hangja mély volt, brummogó. -Menj szépen haza alukálni -intett a kezével.
-Nekem izé muszáj bemennem. Bent...bent van a bátyám -néztem vissza rá boci szemekkel.
-Hány éves vagy? -kérdezte.
-17 -válaszoltam őszintén.
-Akkor nem jöhetsz be. A bátyád biztos nagyon elfoglalt, nem örülne ha itt látná a hugicáját -mondta gúnyosan.
-Nekem akkor is be kell mennem -jelentettem ki és megpróbáltam elsuranni mellette. A fickó elkapta a karom és erősen vissza rántott.
-Engedd el a lányt, velem van -csendült fel egy magas hang. A fickó és én is a hang irányába kaptuk a fejünket. A tekintetem összeakadt egy jeges kék szempárral amibe mintha apró fehér pettyek lettek volna. A srácnak csurka haja volt, izmos volt, de durván. Az arca pedig éles. Ahogy figyeltem őt, érthetetlen vonzalmat kezdtem el iránta érezni.
-Uram ez a lány a bátyát keresi -mondta a fickó. A srác tekintete elszakadt rólam és a fickóra meredt. Abban a pillanatban a különös vonzalom is elszállt.
-Csakugyan? A lány velem van mint mondtam -jelentette ki.
-Igenis uram -bólintott a fickó és gyorsan félre állt.
-Csak utánad -intett a srác nekem. Gondolkodás nélkül beléptem az ajtón. A srác mögöttem jött be majd megállt előttem. -Szóval ki is vagy te pontosan? -húzta össze a szemét.
-Egy lány aki a bátyád próbálja megóvni egy óriási baromságtól -jelentettem ki.
-Értem -bólintott megnedvesítve az ajkát. -A neved mi? -billentette oldalra a fejét.
-Stella. Farkas Stella -vágtam rá.
-Szóval Stella, én Dani vagyok és köszöntelek apám pubjába -intett körbe.
-Kösz, de most ha megbocsátasz szeretném megkeresni a bátyámat -indultam meg a hangok irányába.
-Héé egy pillanat -húzott vissza a kabátomnál fogva.
-Engedj -suttogtam.
-Senki se jöhet be ide ingyen. Neked is fizetned kell -suttogta a fülembe.
-Nekem nincs pénzem -ráztam meg a fejem.
-Akkor kénytelen leszel más módon fizetni nekem -gondolkodott el. Jeges rémület járt át és gyorsan felé pördültem.
-Soha megértetted? Soha -köptem az arcába aztán felhúztam a lábam és a térdemmel jó erősen belerugtam a férfiasságába. Dani egy hatalmas nyögés közepette összegörnyedt mire ellöktem magamtól és feltéptem azt az ajtót ahonnan a hangok jöttek. Majdnem legurultam a lépcsőn, de aztán nagy nehezen megkapaszkodtam a korlátba és leszaladtam. A helységbe félhomály uralkodott és konkrétan vágni lehett a dohány füstöt. Sokan voltak, lehetlenség volt megtalálnom Zolit. Átverekedtem magam a tömegen majd felálltam az egyik székre és körbe hordoztam a tekintetem. Többen csodálkozva meredtek rám, de nem törődtem vele. Aztán hátulról valaki elkapott. Visítva rugkapáltam, mert azt hittem, hogy Dani talált rám.
-Én vagyok te hülye -kiabálta a fülembe Zoli mire azonnal abbahagytam.
-Jajj Istenem Zoli annyira örülök, hogy megtaláltalak -borultam a nyakába amikor letett.
-Te meg mi a fészkes fenét keresel itt? -lökött el magától. -Világosan megmondtam, hogy be ne tedd ide a lábad. Nem megmondtam? -üvöltötte az arcomba.
-Aggódtam érted -sírtam el magam.
-De nem kértem Emma. Nem akarom, hogy aggódj értem. Azt akarom, hogy hagyj békén, szállj le rólam, ne próbálj megváltoztatni -kiabálta az arcomba. Potyogó könnyekkel néztem rá, ő pedig kivörösödött fejjel meredt rám. A következő pillanatba már a karjaiba voltam és az ajka az ajkamra tapadt. Az ajka követelődzve tapadt az enyémre és úgy szorított magához mintha eggyé akarna velem válni. Nem tudtam mit csináljak. Az első gondolatom az volt, hogy nem tehetem ezt, lökjem el magamtól, Dénest szeretem. Ám nem volt energiám eltolni magamtól. A szemem lassan lecsukódott ám amint az ajkam elnyílt, hogy viszonzzam a csókját elhúzódott. Teljesen összezavarodva meredtem rá.
-Menj el Emma -mondta minden érzelem nélkül. Engedelmesen elhátráltam majd sarkon fordultam és a lépcső felé szaladtam. Amikor ki akartam nyitni az ajtót, az kivágódott és Dani állt a küszöbön nagyon dühösen. Elkezdtem hátrálni, a lábam megcsúszott a lépcső fokon és vissza gurultam az alagsorba. Aztán sötétség.