Reggel bucira sírt szemekkel ébredtem fel. Semmi kedvem nem volt kikelni az ágyból, itt akartam maradni a négy fal között.
-Emma ébren vagy? -kopogott be anya.
-Meghaltam -kiáltottam vissza miközbe nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. Magamra rángattam a koptatott farmerom majd egy fehér toppot rá pedig egy fekete fehér kockás inget. A hajamat lófarokba kötöttem, ímmel ámmal megcsináltam a sminkem, a nyakamba akasztottam a Zolitól kapott nyakláncom majd felkaptam a sporttáskám és kiléptem a szobámból. Zoli szobájának az ajtaja résnyire nyitva volt, épp Gina jött ki rajta.
-Na szép, most már vele is alszol? -kérdeztem egykedvűen és a konyhába mentem. -Jó reggelt -köszöntem leülve az egyik székre.
-Szia kicsim -puszilta meg a homlokom anya. -Minden rendben? -kérdezte.
-Fogjuk rá, Dénesel megint veszekedtünk. Féltékeny, hogy Zolival megyek táborba -dörzsöltem meg az arcom.
-De hát ez egy iskolai tábor -mondta értetlenül.
-Tudom -bólintottam. -Nem is tudom, hogy mit csinálna ha megtudná, hogy egy faházba leszünk -túrtam a hajamba.
-Legalább vigyázni fog rád -mondta anya.
-Persze megvéd a bogaraktól -mosolyodtam el halványan.
-Na meg a sok póktól -lépett be a konyhába Zoli. Kék póló volt rajta, szürke melegítő nadrág és az egyen pulcsija, ami a focicsapatának van. Amúgy a csapat neve Sasok a pulcsijuk pedig fehér alapon kék mintás.
-Jó áll a pulcsi -jegyeztem meg.
-Neked adjam? -mosolyodott el.
-Kösz nem, nem vagyok a csajod és csak az kaphatja meg -válaszoltam.
-Jah a filmekbe -forgatta meg a szemét.
-Nem, nem csak a filmekbe -ellenkeztem mire elvigyorodott. Ekkor megpittyent a telefonom mire kikaptam a zsebemből és reménykedve a kijelzőre néztem. De nem Dénes írt, csak frissített a telefonom és azt jelezte. Csalódottan tettem vissza a zsebembe. Zoli szomorúan fürkészte az arcom.
-Indulunk? -nyújtotta felém a kezét.
-Igen menjünk -bólintottam. -Szia anya -öleltem meg szorosan.
-Sziasztok, vigyázzatok magatokra -ölelt meg mindkettőnket.
-Mondd meg Tominak, hogy puszilom -mosolyogtam anyára aztán felkaptam a táskám és követtem kifelé Zolit. Beraktuk a csomagtartóba a táskáinkat majd beszálltunk a kocsiba.
-Nem tudom miért nem lehet külön kocsival menni -morogta Zoli.
-Azért mert ez iskolai program. Az a buli benne, hogy busszal megyünk -pillantottam rá. -Tényleg amúgy ezt még soha se kérdeztem. Hol laktál régen? -kérdeztem.
-Hogy jön ez most ide? -kérdezte.
-Nem tudom, csak úgy eszembe jutott -vontam meg a vállam.
-Ha mindenáron tudni akarod, Szombathelyen laktunk -mondta az utat figyelve.
-Az jó, még sose voltam ott -válaszoltam.
-Egyszer majd elviszlek -pillantott rám mosolyogva. -Már ha a barátod megengedi -tette hozzá keserűen.
-Ne beszéljünk róla -suttogtam kinézve az ablakon.
-Emma....esküszöm ha akarod megyek é iderángatom, hogy kérjen bocsánatot vagy pedig agyba főbe verem -mondta alig hallhatóan.
-Nincs szükség rá...csak tudod fáj, hogy nem teszek semmit és ő mégis féltékeny -néztem magam elé.
-Én is az lennék a helyébe -jegyezte meg.
-De hisz tudja, hogy szeretem. Ennyire nem bízik bennem? -fakadtam ki.
-Ugyan Emma. Benned bízik, bennem nem -pillantott rám aztán hangosabbra vette a zene hangerejét.

°°°

Az iskola előtt várakoztunk a buszra. Meglepően kevesen jöttek el. Pár alsóbb éves, de felsősök közül alig jöttek. Jobban csak azok akik sport tagozaton vannak. Az osztályomból jött Stella, Máté, Reni, Bence, Gergő és ugye én. Zoli az osztálytársaival beszélgetett így én is a saját osztályomhoz csatlakoztam.
-Szia Emma -karolta át a vállam Bence.
-Szia -öleltem át a derekát. -Felkészültetek lélekbe a túrákra? -érdeklődtem.
-Naná -vigyorodott el Gergő aztán közelebb lépett hozzám és kihúzta a táskáját. 2 üveg Royalt, egy Jack Daniels-t és négy doboz sört pillantottam meg.
-Úgyis elveszik -ingattam a fejem rosszalóan.
-Dehogy veszik -mondta Gergő magabiztosan.
-Jön az igazgatóhelyettes is -néztem rá.
-Nyugi Emma, nem fogok lebukni -vigyorgott vadul. A szememet forgatva néztem félre. 10 perc múlva megérkezett a busz és mindenki egyszerre tódult meg a busz felé.
-Foglalok neked helyet -kiáltotta felém Zoli.
-Kösz -kiáltottam vissza. 5 perc múlva én is feljutottam a buszra majd a tekintetemmel megkerestem Zolit.
-Belül vagy kívül? -kérdezte felnézve rám.
-Belül -mondtam mire felállt és beengedett. Lehuppantam az ülésre majd elővettem a telefonom. A szemem könnybe lábadt ahogy a háttérképemre néztem.
-Emma -tette a kezét a kezemre Zoli mire rápillantottam.
-Mit rontok el mindig? -kérdeztem sírásra görbült szájjal.
-Te semmit Emma, te semmit -rázta meg a fejét majd kivette a kezemből a telefont és a sporttáskámba tette aztán kivette a könyvemet és felém nyújtotta.
-Köszi -mosolyodtam el halványan majd fellapoztam a Két lépés távolságot és elmerültem benne. Egy idő után a fejemet Zoli vállára hajtottam és tovább folytattam az olvasást.

°°°

A busz leparkolt Sástón a diákok pedig szépen lassan leszállingóztak. Egyszer láttam kívülről magát a tábort, de azóta mintha felújították volna. Az biztos, hogy a pavilon eddig nem volt ott.
-Zoli ébresztő megérkeztünk -ráztam meg finoman. Zoli szeme lassan kinyílt majd rámnézve elmosolyodott.
-Olyan jó lenne minden nap a látványodra felébredni -suttogta kómás hangon.
-Hát most egy hétig arra fogsz -jegyeztem meg megvonva a vállam. Zoli lassan komótosan felállt majd felkapta a táskáinkat és a busz ajtaja felé indult. Leszálltunk mindketten és csatlakoztunk a többeiekhez. Az igazgatóhelyettes már a tábor vezetővel beszélt aki most kulcsokat nyújtott át neki.
-Rendben gyerekek csendet -kiáltotta el magát az igazgatóhelyettes. -Kiosztom a kulcsokat aztán találkozunk a pavilon alatt ahol elmondom a szabályokat -rendelkezett. Az igazgató elkezdte szétosztani a kulcsokat.
-Magyar Emma és Simon Zoltán, tiétek a hatos számú faház -nyomta a kezembe a kulcsot.
-Mehetünk is? -kérdezte Zoli.
-Igen lepakolni. Fél óra múlva mindenki legyen a megbeszélt helyen -válaszolta. Mindketten bólintottunk majd a hatos számú faház keresésére indultunk. Az egyik szomszédunk Stelláék voltak, a másik pedig egy kilencedikes lány csapat.
-Szia Zoli -köszönt az egyikük ahogy elhaladtunk mellettük.
-Talán sziasztok -pillantott rá Zoli unottan mire akaratlanul elmosolyodtam és a kis kilencedikes lányra néztem. Ő vörös arcal állt a barátnői közt majd sértődötten sarkon fordult és becsörtetett a faházukba. -Ostoba liba -morogta Zoli.
-Szegény lány, nem lennék a helyébe -sóhajtottam fel. -Kis kilencedikes. Abban reménykedik, hogy az egyik legmenőbb végző fiú kitünteti a figyelmével -pillantottam Zolira.
-Az én figyelmemre aztán várhat -horkantott fel.
-Ne legyél már ilyen gonosz -ingattam a fejem mosolyogva. Zoli elmosolyodva nézett rám aztán kinyitotta a faház ajtaját és félreállt, hogy én menjek be előbb. Két ágy volt a szobába egyik az egyik falhoz tolva egy a másikhoz. Volt két ajtó egymással szembe, az egyik a fürdőbe vezetett a másik pedig egy kis konyhába.
-Nincs Tv -fakadt ki Zoli rémülten.
-Ez egy tábor Zoli, itt nem szokott lenni Tv -néztem rá és ledobtam a sporttáskám az egyik ágyra.
-Na, de akkor is -hápogott.
-Majd nézünk a laptopodon -vontam meg a vállam.
-Miért szerinted van Wifijük? -röhögött fel.
-Ki tudja? Lehet van -kaptam a kezembe a telefonom. A gyomrom összerándult amikor láttam, hogy Dénes nem keresett. Az ajkamat harapdálva pillantottam Zolira.
-Ne kínozd tovább magad -rázta meg a fejét. -Egy utolsó tuskó, meg sem érdemli, hogy te keresd őt -vette ki a kezemből a telefont.
-Zoli ez nem ilyen könnyű -ráztam meg a fejem szomorúan.
-Kapcsold ki a telefont. Itt vagyunk a hegyekben, élvezd ki. Felejtsd el a dolgokat, felejts el mindent -suttogta a szemembe nézve.
-Olyan könnyedén mondod ezeket -suttogtam az arcát fürkészve.
-Tudom, hogy nem könnyű, de itt vagyok, hogy segítsek neked -nézett mélyen a szemembe. Elvesztem a pillantásába aztán hagytam, hogy magához öleljen. Fél óra múlva már mindenki a pavilonnál volt.
-Szóval -csapta össze a tenyerét az igazgatóhelyettes. -A szabályok a következők. Tilos dohányozni amíg itt vagyunk, alkoholt behozni szintén tilos ellenőrizni fogjuk -nézett végig rajtunk. Akaratlanul is Gergőre pillantottam. Mikor észrevettem, hogy figyelem rámkacsintott és elvigyorodott. Aha szóval ő nem aggódik -gondoltam. -Tilos a fiúknak átmenni a lányokhoz, az alól kivételek a testvérek -intett felénk.
-Ők nem is igazán testvérek -kiáltotta valaki a tömegből.
-Van hozzá bármi közöd? -csattant fel Zoli és körbe nézett. -Azt ajánlom, ne bassz fel mégjobban, mert már nagyon megszeretnék valakit verni -mondta villogó szemekkel.
-Zoli, Tomi elég legyen -csattant fel az egyik kísérő tanár.
-Héé nyugi -néztem Zolira.
-Jah nyugi -morogta zsebre vágva a kezét. Eközbe a tanár tovább folytatta a szabályok felsorolását. Kilenc órakkor takarodó ha valaki utána kint járkál azt megbüntetik, valamint nem lehet hangoskodni, hangosan zenét hallgatni, verekedni és a többi. Mikor mindent elmondott amit akart bejelentette, hogy a délelőtt mindenki azt csinál amit akar, délbe ebéd az ebédlőbe, délután pedig túrázunk.

°°°

Az ebéd gulyás leves volt és krumplis tészta. Osztályonként ültünk így én Bence és Máté közt ültem.
-Hogyhogy megengedték, hogy egy faházba legyél Zolival? -hajolt oda hozzám Máté.
-Anyum úgy gondolta, hogy így a legjobb -vontam meg a vállam.
-De nem szerelmes beléd? -suttogta.
-Nem, nem az -ráztam meg a fejem.
-Értem -bólintott és visszatért a leveséhez. A pillantásom átvándorolt Zoli asztala felé. Egykedvűen kanalazta a szájába a levest. A gondolataimba merülve néztem őt, mígnem feltűnt, hogy ő visszanéz rám. Nem tudom hány perc telhetett el, szaporán pislogva ráztam meg a fejem és visszatértem a levesemhez. Ebéd után kint lógtunk a levegőn. A fiúk fociztak, a lányok pedig vagy ültek vagy pedig sétáltak. Letelepedtem egy árnyékos fa alá és kinyitottam a könyvem. Ám a gondolataim akaratlanul is Dénes felé kalandoztak. Vajon mit csinálhat most? New Yorkban van már? Gondol vajon rám? Könnyes szemekkel néztem magam elé és az ajkam megremegett a visszafolytott sírástól. Hagyd ezt abba. Nem szabad sírnod! Hallod Emma? Nem szabad!!!!
-Nem fogom keresni! Nem nekem kell keresnem -motyogtam magam elé.
-Talán mégis kéne -szólalt meg Zoli csendesen. Ijedten rezzentem össze és néztem rá.
-Hogy? -kérdeztem halkan.
-Nem akarom, hogy szenvedj Emma -rázta meg a fejét. -Talán mégis beszélned kéne vele -nézett maga elé.
-De nem tudom mit akarok. Mostanába annyit veszekedünk -sütöttem le a szemem.
-Emma...kérdeznem kell valamit...-kezdett bele habozva. -Szereted még? -kérdezte alig hallhatóan.
-Hát persze, hogy szeretem -néztem rá a könnyeimen keresztül.
-De nem vagy boldog -nézett vissza rám.
-De az vagyok, csak nem szeretem ha veszekedünk -öleltem át a térdem.
-Talán el kéne tűnnöm a képből, akkor nem veszekednétek többet -suttogta elnézve mellettem. Rémülten tágul ki a szemem.
-Nem! Ilyenre még csak ne is gondolj -fakadtam ki. -Nem hagyhatsz el te is -ráztam meg a fejem.
-Olyan jó vagy Emma -mondta rámnézve.
-Pedig nem érzem magam annak. Nem szeretek titkolózni. El szeretném mondani Dénesnek, hogy mi történt köztünk, de nem tudom megtenni. Félek, hogy akkor megvetne és undorodna tőlem -szipogtam. -Nem tudom mit tegyek Zoli. Nem tudom mit tegyek. Nem szakíthatom meg veled a kapcsolatot, mert egy házba lakunk. Egyszerűen nincs olyan döntés ami mindenkinek jó lenne -ingattam a fejem. Zoli némán ült mellettem, nem mondott semmit. Mikor az arcára pillantottam nem tudtam róla leolvasni semmit. Féltem...mi van...mi van ha még mindig érzek valamit Zoli iránt csak magamnak se akarom bevallani? Mi van ha egyszerre két fiút szeretek?

°°°

Kivettem a sporttáskámból a pizsamámat ami egy melegítő nadrág és egy topp volt. Magamhoz vettem a törülközőmet és a tusfördőmet majd a fürdőszoba felé vettem az irányt.
-Hagyj nekem meleg vizet -szólt utánam Zoli.
-Majd meggondolom -válaszoltam mire felhorkantott. Mosolyogva csuktam magamra az ajtót. Megszabadultam a ruháimtól majd a zuhany alá állva megnyitottam a csapot. A jéghideg víztől azonnal felvisítottam.
-Emma mi a baj? -hallatszott Zoli hangja az ajtó mögül.
-Be ne gyere, nincs gond csak jéghideg a víz -kiáltottam dideregve.
-Egy csepp meleg víz sincs? -kérdezte.
-Nem hiszem -válaszoltam miközbe elhátráltam a vízsugártól. -Most egy kicsit langyosabb lett -jegyeztem meg.
-Talán mert kezded megszokni a hideg vizet. A végén beteg leszel -aggodalmaskodott.
-Nem fekszek le fürdés nélkül -ellenkeztem.
-Emma, ha nem zárod el a vizet, bemegyek és nem fog izgatni, hogy pucér vagy -fenyegetett meg.
-Nem tennéd meg -motyogtam, de azért elzártam a vizet.
-Nem ismersz te még annyira -kuncogott fel mire tetőtől talpig elvörösödtem.
-Megtennéd, hogy elmész az ajtótól? -érdeklődtem.
-Nem látok át rajta Emma -nevette el magát.
-Azért csak menj arrébb, zavar -mondtam miközbe rekord sebességgel megtörülköztem. Belebújtam a pizsimbe, kiterítettem a törülközőm majd kiléptem a fürdőből. Zoli épp a radiátor előtt állt.
-Utálom a táborokat -morogta. 1 óra múlva megértettem, hogy mire gondol. A faházba egyre hűvösebb volt. Ébren forgolódtam aztán dühösen felültem és előhúztam az ágy alól a sporttáskám. Belebújtam egy vastag zokniba, felvettem a pulcsimat, de még mindig fáztam.
-Te nem fázol? -kérdeztem a sötétségbe.
-De -válaszolta.
-Nem tudok ilyen hidegbe aludni -morogtam magam elé.
-Mondanám, hogy gyere mellém, de inkább nem teszem -mondta habozva.
-Épp most mondtad -kuncogtam fel.
-Jajj már -nevette el magát.
-Nem zavarna ha melléd feküdnék? -kérdeztem némi hallgatás után.
-Engem ugyan nem -suttogta.
-Akkor izé...-kezdtem felállva és tapogatózva felé indultam. Ám ekkor felbuktam Zoli cipőjébe és egyenesen az ágyon fekvő Zolira zuhantam.
-Nem azt mondtam, hogy vesd rám magad -nyögött fel.
-Felestem a cipődbe -sziszegtem vörös arcal.
-Áá vagy úgy -bólintott. -Nézd tök jó így csevegni veled, de alig kapok levegőt -jegyezte meg mire rögtön elhúzódtam tőle és ledőltem mellé. Zoli rámterítette a takarót.
-Jó éjt -suttogtam.
-Jó éjt Emma -suttogta vissza.