Te vagy virága szívem sivatagának
Fényhozó lelkem jeges tomboló zivatarának
Szívemet a folyópartján temessétek el
Testemet a feledés homálya eméssze fel
Szellemem örökké benned él
Hamvaimat fújja a néma szél.
Mártsátok örömbe szomorú lelkemet még mielőtt ez az érzés eltemet.
Szakadék szélén állok széttárt karokkal
Könyörgöm ne öljetek meg hitvány ideológiákkal.
Ne lökjetek mélyebbre mint ahol most vagyok.
Levegőt már így is nehezen kapok.
Elmém tengerében merengek
Engem már kalózok hada sem menthet meg.
Hullámok egyre vadabbak lelkem és elmém ketté szakadnak.
Bolyongó ként botorkálok a sivatagban, lelkem szilánkjait keresem szakadatlan.
Mint árulók hada körbe vesztek
Érzem ahogy a szakadék széléről a mélységbe veszek ugyanis ti árulók nyertetek.