Delia képtelen volt betelni Asgard látványával. A lakosztály, ahol elszállásolták, olyan volt, mintha legalább is egy királynőnek készítették volna. A széles erkélyről belátta az egész birodalmat: az alatta elterülő várost és tavakat, a hosszan elnyúló szivárványhidat és a környező erdőket, hegyeket. Olyan volt, mintha belépett volna egy mesekönyv színes lapjára, egy elvarázsolt világba. A lakosztályban a köszöntésére terített asztalka várta, valamint több csodaszép asgardi ruha, ám ő annyira izgatott volt, hogy egyelőre nem foglalkozott ezekkel. Miután kigyönyörködte magát a tájban, ledobta a táskáját a hatalmas, baldachinos ágy mellé és csak annyira pakolt ki, hogy gondosan kivette és az öltözőasztalra helyezte hőn szeretett kártyapakliját, valamint kirakta a frissen szerzett, bekeretezett diplomáját. Aztán oda se figyelve elvett valami ételt és már indult is, hogy felfedezze a palotát.

Frigga királyné felajánlotta neki, hogy rendel mellé egy szolgálót, aki körbevezeti, de Delia udvariasan megköszönte és visszautasította ezt. Egyedül akart körbejárni, megcsodálni mindent, és az sem zavarta, ha közben eltéved. A palotához semmi sem volt fogható. Delia számtalan mesét hallott már róla az édesapjától, de most, hogy valósan is ott volt, az egész még különlegesebbnek tűnt. Mindenütt arany csillogott: a folyosókon és a lépcsőkön, a díszeken, még az óriási szobrok is aranyból készültek. Vízesések csobogásának hangja kísérte lépteit, magasba törő oszlopok, teraszok, belső kertek és szökőkutak között haladt el. Többen kíváncsian fordultak utána, a némán posztoló őrök pedig olvashatatlan arccal figyelték őt, de nem szólította meg senki, aminek Delia most kifejezetten örült.

Gondolatai vissza-visszakanyarodtak arra, amit Frigga mondott neki. És Lokira... Delia megcsóválta a fejét. Nem tudta, miért gondol állandóan a különös asgardi hercegre, miért idézi fel időről időre a találkozásukat Midgardon, a beszélgetéseiket, azt, ami New York-ban történt, amikor a chitauri hadsereg megtámadta a várost. Néhány nap volt csupán az egész, néhány nap, amikor ő és Loki összesodródtak, mégis maradandó nyomot és számtalan kérdést hagyott benne. Nem tudott másra gondolni, mint arra, hogy Loki szintén itt van, valahol Asgardon.

Ahogy egy arany szökőkutakkal díszített kerben sétált bámészkodva, Lokin merengve, először meg sem hallotta a füttyszót. Az ilyen jellegzetes hangokat az utóbbi évben igyekezett figyelmen kívülre száműzni, sok bosszúságtól kímélve meg magát, ugyanakkor most annyira váratlanul érte, hogy kis késéssel ugyan, de tudatosította magában. Mivel pedig megszokta, hogy New Yorkban gyakran utánafütyül egy-egy munkás, lazán bemutatott és oda se nézve hátraszólt.

- Ha még egyszer játszod a pacsirtát, miközben a seggemet bámulod, beverem a szádat.

- Ohh. - meglepett hang volt a válasz, Delia pedig kíváncsian sandított arra, hiszen mégiscsak Asgardon volt, nem pedig New York-ban. Az egyik korláton vékony, szőke férfi üldögélt kényelmesen, köpenye szegélye lelógott, oldalán hosszú kard. Őt bámulta leplezetlenül, bár az arcáról le lehetett olvasni, hogy nem sűrűn volt része ilyesfajta visszaszólásban. Delia kíváncsian mérte őt végig. Már csak azért sem értette a dolgot, mert elnyűtt tornacipőjében és szeretett gamer pólóinak egyikében (melyen a Magic: the Gathering kártyajáték piros manájának jele mellett felirat hirdette: Burn that shit) egyértelműen nem keltett vonzóbb látványt, mint a gyönyörű ruhakölteményekben sétálgató asgardi hölgyek. Az idegen most fürgén pattant fel, odalépve hozzá.

- Bocsáss meg a modortalanságomért, különös ruhás szépség. - mondta egy kacifántos meghajlás kíséretében. Jóképű jelenség volt, bár Delia megállapítása szerint jobban hasonlított egy „francia ficsúrra", mint az általa megszokott termetes, nagyszakállú, erősen viking-beütésű asgardi harcosokra. Nagyot sóhajtott.

- Nálam nem túl jó kezdés, ha lefütyülsz. - jegyezte meg végül.

- A hölgyek általában kitüntetnek a figyelmükkel. - mosolygott rá a férfi.

- Milyen jó, hogy én nem vagyok hölgy. - fintorodott el Delia. Nem örült neki, hogy az idegen bármiféle kertelés nélkül ráhajt.

- Az én szememben minden leány az. De mily modortalan vagyok ismét. - tette hozzá és kezet csókolt, mielőtt Delia elránthatta volna a karját. - Fandral volnék, a Harcos Hármak egyike.

- Te jó ég, az a Fandral? - meredt rá Delia nagy szemekkel, megjátszott döbbenettel, amit a férfi nem vett észre és büszkén húzta ki magát.

- Az bizony. A kiváló harcos, akin mindig megakad a hozzád hasonló ifjú hölgyek tekintete. Így már ismerős?

- Nem. - közölte Delia és összefonta a karjait. - De az biztos, hogy nem a szerénységedről vagy híres.

Fandral még mindig nem adta fel.

- És kit tisztelhetek a hölgyben, akit jelenleg csodálok?

- Mármint a nevemre vagy kíváncsi? - kérdezett vissza a lány. - Deliának hívnak.

- Hogy lehet az, hogy nem vetettem még szemet rád ezelőtt?

Delia az égnek emelte a tekintetét és vállat vont.

- Bocs, de ez nem fog működni. Pár hete szakítottam, egy időre most elegem van a férfiakból.

- Pedig pont ilyenkor vágynak a hölgyek vigasztaló szavakra, egy kis figyelemre. Mivel is fejezhetném ki szándékaimat? - Fandral elgondolkodott néhány pillanatig. - Este a Mindenek Atyja hatalmas lakomát rendez valamilyen fontos személy tiszteletére, és oda nem hivatalos akárki. Az én oldalamon azonban te is eljöhetnél. Biztos vagyok benne, hogy még nem voltál hasonlón.

- Nem, még nem voltam. De valahogy nem vágyom partnerre csak azért, hogy elmehessek egy buliba. - jelentette ki Delia. - Ha megbocsátasz, én tovább mennék.

Kissé elveszetten pillantott körbe, amit nem kerülte el a férfi figyelmét.

- Úgy látom, eltévedtél, bájos hölgy, így mégis szükséged lesz rám, illetve a segítségemre. Akik meglátogatják a palotát, gyakran eltévednek itt. - nyújtotta felé a karját. Delia felvonta a szemöldökét. - Szívesen visszakísérlek a lakóhelyedre... legalább tudom majd, hogy a jövőben melyik ablak alá kell állnom ha ki akarom fejezni hódolatomat.

- Ha el is tévedek, sosincs szükségem segítségre, hogy kikeveredjek. - válaszolta Delia egy fintor kíséretében. - Méghozzá a legrövidebb úton.

- No és mit szólsz a kísérőhöz? Ki tudja, milyen veszélyek leselkedhetnek egy ilyen szép hölgyre.

- Meg tudom védeni magam, képzeld el. - közölte vele Delia.

- Azt majd meglátjuk. - kacsintott rá a férfi és átkarolta a derekát, mire azonnal kapott egy nem túl erős, de határozott pofont. - Hé!

Delia mérgesen nézett rá.

- Kezdesz messzire menni. Most már lelépek. - Azzal nemes egyszerűséggel intett egyet, mire lilás fénnyel derengő kapu nyílt meg a semmiből, amelynek a másik oldala pontosan a lakoszályában volt, ő pedig átlépett rajta. - Viszlát.

A következő pillanatban a kapu bezáródott és eltűnt Deliával együtt, és csak Fandral maradt ott. Hosszú ideig döbbenten meredt arra a pontra, ahol az előbb még a lány állt, majd elvigyorodott.

- Ha sikerült kihoznom a sodrából, akkor mégiscsak hatással vagyok rá. - dünnyögte, megdörzsölve az ütéstől kipirosodott arcát. - Előbb vagy utóbb mindegyik hölgy megadja magát nekem.

_______________________________________

Megjegyzések:

- Delia képessége, hogy kisebb portálokat hoz létre két pont között. Kb olyasmi, mint Blink képessége az X-Men-ben.