Jungkook

Unalmas. Minden annyira unalmas mostanában. Állandóan csak a suli meg a zenekari próbák. Hiányzik valami az életemből és ez az érzés megőrjít. Hetek óta ilyen fura a hangulatom és egyszerűen bármit csinálok, amit eddig is tettem, semmi nem változik bennem.

-Már megint olyan fancsali fejet vágsz Kook! - húzza el a száját legjobb haverom, Yejun.

-Ez van. Fordulj el ha nem tetszik! - rántok vállat.

-De mi a bajod? Eddig nem voltál ilyen és nem értem mi változott! - fecseg tovább.

-Fingom sincs Yejun. - sóhajtok nagyot. - Hánykor lesz ma próba?

-Chanhyun azt mondta négytől.

Bólintok egyet és ekkor meg is érkezünk a sulihoz, ahol mindenki összesúg a hátunk mögött. Yejun és én is tagja vagyunk egy rock zenekarnak, ahol ő a basszeros én meg dobolok meg énekelek is ha kell. Nem szeretek elől lenni és a figyelem középpontjában lenni, ezért nekem tökéletesen megfelel ez a szerep. Ennek köszönhetően elég népszerűek vagyunk a suliban, mondjuk engem ez is hidegen hagy. Én nem a hírnév miatt csinálom, hanem mert imádok dobolni. A zene a szenvedélyem.

Yejun és én nem egy osztályba járunk, így a suli épületében elválnak útjaink és egyenesen a termembe megyek, hogy a padba vágjam magam, majd bedugom a fülemet, hogy ne halljam a többiek idegesítő sutyorgását.

Az ablakon lesek kifelé, ami a suli bejárata előtt lévő udvarra néz, miközben megpillantok valami egészen érdekeset. Egy fiú, kinek mély lila haja van és kecses járásával kitűnik a csőcselék közül. Az arcát nem látom, mert lehajtja a fejét, de még így is vonzza a szememet, egészen addig, míg el nem tűnik vizslató pillantásaim elől.

Ahogy belép Oh tanárúr, elrakom a fülesemet, hogy figyelni tudjak. Nem vagyok kiemelkedő tanuló, szorgalmasnak sem mondanám magam, de az erős közepes szint megvan. Szeretek odafigyelni az órákon, mert így az írásbeli házikon kívül nem kell tanulnom, hogy meglegyen ez a szint. Most mégis az az idegen jár a fejemben, akit az imént láttam.

Már vagy tíz perce megy az óra, amikor kopognak és az osztályfőnökünk lép be, mögötte azzal a lila hajú sráccal, akiről ismét nem bírom levenni a szemeim. Most felszegett fejjel figyeli a két tanár diszkurzusát és néha ránk is ránk pillant lila szemeivel. Sosem láttam még ilyet. Arca fehér, kissé sápadt, de semmiképpen sem beesett, orra kicsi, ajkai pedig húsosak és halvány rózsaszín színben pompáznak. Teste karcsú és törékeny, ugyanakkor kiállása mégis valamiféle határozottságot sugall. Bámulásából akkor eszmélek fel, mikor megüti fülem egy kellemesen lágy, bársonyos hang.

-Park Jimin vagyok és innen jöttem Szöulból. - mondja a lila fiú. Nem tűnik valami beszédes srácnak, amivel titokzatosabbnak hat, ezzel persze jobban felkeltve a figyelmem.

-Ö... jól van. Ülj le oda Jungkook mellé. Jungkook kérlek emeld fel a kezed! - szól Oh tanárúr, én pedig jó kisfiú módjára teszem, amit kér, hogy az új fiú tudja, hova kell ülnie. Furcsán izgatott vagyok a gondolattól, hogy mellettem fog ülni és ez csak rosszabb lesz, ahogy letelepszik. Édeskés illata megcsapja az orromat, szemeimet pedig képtelen vagyok levenni róla. Olyan... Bájos. Igen, azt hiszem ez a megfelelő szó rá, bájos.

Többször felém pillant, mert érzi, hogy figyelem, én meg mint egy idióta, úgy fordulok előre, ami csak még gázabbá teszi az egészet, de egyszerűen nem tudok nem rá nézni.

-Van valami oka annak, hogy bámulsz engem? - kérdezi meg végül, ahogy megunja a nyomorékoskodásomat.

-A szemeid... Kontaktlencsét hordassz? - ez az első dolog, ami eszembe jut, mivel nem akarok csendben fejet rázni és így talán többet hallhatom a hangját, na meg nyilván nem voltam feltűnésmentes, miközben végig pásztáztam arcának minden egyes részét.

-Igen.

-Amúgy Jungkook vagyok. - mutatkozok be, mintha nem hallotta volna még a nevem és kezet is nyújtok, de Jimin nem reagál rá és egy kis undort is vélek felfedezni arcán. Miattam csinálja vagy mindenkivel ilyen távolságtartó? Inkább gyorsan elhúzom a mancsomat, elég ideig égtem. - Bunkó vagy. - morgom oda, mert akármilyen bájos is, kétség kívül az.

Hiába a rideg viselkedése, én tovább figyelem, mostmár elemezve minden mozdulatát, ami nem sok van. Olyan mint egy robot. Semmilyen érzelem nem olvasható le az arcáról és az órán sem a töri tanárra figyel, hanem inkább a többieket pásztázza, kivéve engem persze, mert felém már csak szeme sarkából pillant néha, bámulom-e még, a válasz pedig, igen. Tudom, hogy idegesítő, mert én is utálom ha ezt csinálják velem, de nem tudom magam visszafogni.

-Jungkook! - hasít végig a levegőn legjobb haverom hangja.

-Szasz Yejun! - pacsizunk le.

-Ó. Hát te? - fordul a szőke, Jimin felé, aki kukán mered rá.

-Új gyerek, ne is foglalkozz vele! - legyintek. Úgysem fog megszólalni, bemutatkozni meg pláne.

-Yejun vagyok! - nyújtja felé haverom is a kezét, de persze a lila hajú ezzel mit sem törődik.

-Mondtam! - adok hangot gondolatomnak egy váll rántással karöltve, hisz sejtettem, sőt, tudtam, hogy ez lesz.

-Olyan király a kontaktlencséd! - hajol a lila arcába, aki megilletődve, kikerekedett szemekkel húzza hátra fejét. Igen, Yejun túl barátságos és nem lehet megsérteni annyival, hogy nem vesz róla tudomást az ember...

-Hagyd már békén Yejun! Nem látod, hogy szarik ránk? Inkább menjünk le a büfébe, mielőtt becsöngetnek! - felállok a székemről és kihúzom őt a teremből, amíg Jimin nem kap tőle agyfaszt.

-De Jungkook, csak haverkodok! - nyavalyog a szőke.

-Yejun. - dörzsölöm meg orrnyergem. - Nem tűnt még fel, hogy nem mindenki van oda a tenyérbemászó stílusodért? Láthatólag az új fiút már ennyivel kikészítetted! - magyarázom neki meglátásom a büfébe vezető úton. Jimin olyan csendes megfigyelő fajta, aki nem szeret semmilyen fizikai kontaktust.

-Még két perc és haverok lettünk volna! - jelenti ki határozottan.

-Persze. - bólogatok hitetlenül.

Mire visszatérek a büféből, majdnem az összes osztálytársam az asztalomnál lézeng és egymás szavába vágva kiabálnak, és nyaggatják az új fiút, aki picit riadtnak tűnik. Egészen biztos, hogy nincs hozzászokva az ilyen barmokhoz, mint az osztálytársaink.

-Mi a fasz? Menjetek már innen! - förmedek rájuk, miközben próbálok eljutni a székemig. Szerencsére ismernek annyira, hogy ne akarjanak ellenkezni. Tudják már, hogy nem vagyok a legkedvesebb ember és simán seggbe rúgom őket ha kell. - Olyanok mint a sáskák! - zsörtölődöm tovább az orrom alatt.

Jimin egész nap nem mozdul, nem eszik, nem iszik. Tényleg olyan mint egy robot. Egy nagyon bájos robot... A nap végéig megpróbálom figyelmen kívül hagyni őt, bár elég nehezen megy, de nekem is van életem, mégha elég unalmas is mostanában.

Nap végén fáradtan battyogok ki a suliból és megállok a kerítés külső oldalán, hogy annak dőlve várjam meg Yejunt, akivel zenekari próbára kell mennünk. Jimin ekkor megy el mellettem, orromat ismét megcsapja édeskés illata és újra megtekinthetem kecses járását, viszont feltűnik még valami, amit eddig, hogy ült, nem láthattam. A lila hajúnak igencsak kerek, feszes feneke van, ami a fekete farmerjába csomagolva még gusztusosabb.

-Csak nem bejön az új fiú? - szólal meg mellőlem hirtelen haverom, mire megrezzenek, mert egy hangyányit belebambultam a bámulásba.

-Nem, csak érdekes srác. - hárítok egyből.

-Ja, érdekes a hátsója, nem? - röhög fel, erre én is apró mosolyt villantok.

-Barom. - rázom a fejem. - Na menjünk, mert Woojin kicsinál, ha megint elkésünk!

Van még egy kis időnk, ezért beugrunk egy gyors kajáldába, de utána rögtön Woojinék felé vesszük az irányt. Ők elég jó környéken laknak és van is mit a tejbe aprítaniuk, megsincs elszállva magától. Egyébként ő a frontember és az énekesünk is, rajta kívül pedig még egy gitárosunk van, Chanhyun. Már mindketten egyetemisták, Chan elsőéves, Woo pedig másodéves.

A melléképületbe megyünk, mert az a próbatermünk és ott nem zavarunk senkit a zenéléssel. Woo szülei még le is hangszigetelték az épületet, úgyhogy tényleg azt csinálunk, amit akarunk, nem hallja senki. Nagyon szeretek itt lenni és sok időt töltök a zene írással is. A dobon kívül zongorán is kiválóan játszom, gyerekkoromban több versenyt is megnyertem, de valahogy a dob jobban vonz.

-Veletek meg mi van? Hogyhogy időben érkeztetek? - lepődik meg megjátszottan az énekes.

-Véletlen volt. Többet nem fordul elő! - rántok vállat félmosollyal az arcomon, mire Woo csak szemet forgat.

-A híres Jeon humor... - mormogja orra alatt. - Foglaljátok el a helyeteket és hangoljatok be, főleg te Yejun, mert a múltkor is hamis volt a gitárod! - mutat a szőkére, aki bólint és felkapja a hangszerét. - Ha kész, akkor kezdünk!

Ma a próba elég jól megy. Két hét múlva fellépünk egy szórakozóhelyen, ahol rajtunk kívül még lesz pár másik banda, és nem mi szeretnénk a legbénábbak lenni. Nem verseny vagy hasonló, de mégis...

-Ma királyak voltunk! - szólal fel Chanhyun is. - Ha minden így marad, akkor dögleni fognak utánunk a csajok és a bulin felszedek valami cicababát! - húzza ki magát.

Ő az a fajta srác, akinek nem a zene az első, hanem a csajozás és mivel azok buknak a zenészekre, ezért Chan megtanult gitározni. Ennek ellenére nagyon jól nyomja és ha neki ez ad motivációt, nekem édes mindegy.

Engem is megszoktak környékezni, ahogy a suliban is, de nem igazán érdekelnek. Nem vagyok az a csajozós vagy pasizós fajta, nem is volt eddig csak két kapcsolatom, az egyik egy lánnyal, akivel elég csúnyán váltunk el, a másik pedig egy sráccal. A szex jó volt, de a személyiségünk nem igazán passzolt össze.

Estefelé érek haza, ahol anya már éppen a vacsorát főzi, míg apa a tévét nézi. Köszönök mindkettejüknek, majd a szobámba megyek, hogy lepakoljak, aztán vissza a nappaliba.

-Na mi van te rocksztár? Milyen volt a próba? - kérdezi egyből apa. Ő is egy zenekar tagja volt fiatalkorában, tőle örököltem a muzikalitásomat, de végül ügyvéd lett, a szülei hatására. Szerencsére ő nem erőszakol rám semmit, amit nem szeretnék és támogat mindenben, ahogy anya is. Ő még zenészként ismerte meg apát, a legnagyobb rajongója volt az elmondása szerint, szóval mindkét szülőm zenebolond. Mondjuk anya szigorúbb mint apa, de ő is nagyon jó fej.

-Fasza volt! Ma elég összeszedettek voltunk!

-Az király! Majd valamikor beugranék egy próbátokra. Kiváncsi vagyok mennyit fejlődtetek. - mondja apa.

-Oké, majd mondom a többieknek is és majd szólj mikor érsz rá. - bólintok.

-Fiúk, kész a vacsi! - kiabál nekünk anya.

Beszélgetve ülünk az asztalnál, miközben elmesélem nekik, hogy egy új srác jött az osztályunkba, amilyet én személy szerint még sosem láttam, majd újra a banda felé terelődik a szó. Apa tök jó tanácsokat szokott adni nekünk, hisz neki van némi tapasztalata, mégha nem is került a profik közé.

Vacsi után lefürdök és mivel írásbeli házit nem adtak ma fel, le is fekszem aludni. El sem hiszem, hogy ezt mondom, de alig várom, hogy holnap legyen és suliba kelljen mennünk, mert Jimin tényleg nagyon érdekes és hihetetlen, hogy én, az ember kerülő mondom ezt, de meg akarom ismerni. Pontosabban, addig nem nyugszom, míg meg nem ismerem!

Még mindig kissé bizonytalanul, de meghoztam a következő részt. Félkész állapotban volt már vagy egy hete, de most végre befejeztem és minek húzzam az időt ugye...

Ajj nem tudom, valahogy nem tetszik ez nekem. Olyan klisé az egész, hogy középsulisok meg minden, de máshogy nem tudnának elég időt együtt tölteni vagy nem tudom... Fogalmam sincs mi lesz még a sorsa ennek a ficinek, de szeretném befejezni, csak nem akarom összebarmolni az egészet.

Nektek mi a véleményetek? Tudom sokszor kérdeztem már, csak na...(nyomoronc vagyok XD)

Köszönöm, hogy elolvastad!👽