Hamarabb otthagyom a szobában a két földit, mert valami jó illatot érzek a próbaterem felől és ahogy kiérek oda, a kis asztalon - ami a fal mellett van a kanapé mellett, amin eddig mindig a zenéhez szükséges hangszerek kiegészítői voltak - meglátok két tányér ételt. Ha emlékezetem nem csal - márpedig nem csal - akkor ez úgynevezett rántotta, amely tojásból van és kenyér, valamint paradicsom is van még hozzá. Azonnal felveszem az egyik tányért és engedve ösztöneimnek, falatozni kezdek.

Jungkook és Woojin olyan sokáig marad a szobában, hogy nem csak az egyik, de a másik tányér tartalmát is megeszem. Végül is a túlélésért mindent meg kell tenni és a világ úgy működik, hogy az erősebb, pontosabban - a mi esetünkben - a fürgébb éli túl. Ha a földinek fontosabb dolga van, mint az élelem szerzés, az az ő baja.

Jól lakva dőlök hátra a kanapén és kinyújtom lábaimat, hogy ne nyomjam össze a gyomromat. Most egy kis ideig nagyon fog feszíteni, hisz tele van, de hála a gyors anyagcserémnek és emésztésemnek, hamar elmúlik. Jungkook és Woojin ebben a pillanatban jönnek be a próbaterembe, ahol én a kanapén ülve, egy-egy üres tányérral az oldalamon ücsörgök. Megtorpannak, majd Woojin felnevet, míg a másik földi csak zavartan figyel.

-Úgy látszik éhen maradsz Kook. Jimin felfalta a te reggelidet is! - kuncog még mindig az idősebb fekete hajú.

-Ja, Jiminnek elég nagy az étvágya! - mondja Jungkook, aztán különös mosolyra húzódik jobb szája sarka és a fajtársához fordul, majd halkabban folytatja. - Remélem ezt a jó szokását az ágyban is megtartja!

-Menj már! - löki meg bal vállát Woojin felháborodva, mégis vigyorogva.

-Az ágyban is nagy az étvágyam! Nem számít a helyszín, mindig ki vagyok éhezve! - szólalok meg végül én is. A Földön tényleg gyorsabb az anyagcserém, ezért eszek jóval többet és ezért vagyok gyakrabban éhes.

Nem tudom mi bajuk van, de mindketten döbbenten merednek rám, ugyanakkor Jungkook hamarabb reagál és elvigyorodik.

-Ezt nem tudom megszokni... Hogy tud mindig ártatlan képpel ilyen kétértelműen fogalmazni? - motyogja Woojin.

-Én már megszoktam és rohadtul bejön! - jegyzi meg a másik földi fiú, miközben végig engem figyel, alsó ajkát pedig fogai közé veszi.

Most én vagyok az, aki értetlenül figyeli a földit, miközben a szívem gyorsabban kezd dobogni, a lélegzetem felgyorsul, majd eszembe jutnak az éjjel történtek, emiatt el is kell tekintenem róla. Hihetetlen, hogy egyre többet jövök zavarba és el is pirulok, pedig a tegnapi is csak egy természetes testi reakció volt, amit a földi - tapasztaltabb révén - kezelt helyettem.

-Hazamegyek! - állok fel a kanapéról, mikor már nem feszül annyira a gyomrom.

-Mi? Miért? Úgy volt, hogy együtt töltjük a napot! - mondja hangosabban szólva Jungkook, miközben felém is lép és valamiféle ijedtség jelenik meg az arcán.

-Nem, úgy volt, hogy reggelizünk, de én már jól laktam, tehát nincs értelme itt maradnom! - rázom meg a fejemet, majd felveszem a kabátom, de mielőtt kiléphetnék az ajtón, a földi meg fogja a kezemet, ezzel megakadályozva engem a tervem végrehajtásában.

-De ebédelni még elmehetünk! Meg, mutathatok neked egy jó helyet! - ránt közelebb magához és szinte könyörögve folytatja. - Ne menj még, Jimin!

-J-jó, akkor nem megyek haza - pislogok rá megszeppenve, aztán a karomon lévő kezére pillantok, amivel kissé erősen szorít.

-Ne haragudj! - enged el azonnal és hátrál is egy lépést. Ő is felveszi a kabátját, majd megindul kifelé.

-Sziasztok! - szól utánunk Woojin.

-Szia!

-Csá, Woo! Majd beszélünk! - int neki Jungkook.

Elindulunk hát Jungkookkal, - fogalmam sincs hova - de annyit azért hallok még, ahogy Woojin azt motyogja az orra alatt " ezek a mai fiatalok". Ő sem öreg földi, tehát nem értem miért mondja. Magára is érti?

-Hova megyünk? - kérdezem Jungkooktól, aki csak csendben sétál mellettem.

-A városba - feleli.

-Ott fogunk ebédelni? - teszem fel a következő kérdésem.

-Igen. Veszünk valami hideget egy boltban és elvisszük magunkkal. Olyan lesz, mint egy piknik!

-Rendben! - bólintok nagyot.

Habár egyenlőre nem vagyok éhes, tudom, később az leszek, ezért tetszik nagyon az ötlet. Az is jó érzés, hogy Jungkookkal lehetek egész nap és nem kell egyedül lennem. Értelmetlen emberi szokás ez, hogy szeretnek időt együtt tölteni, amikor semmi értelmeset és hasznosat nem tesznek, de ez a faj társasági lény, jóval több figyelmet igényelnek, mint mi, aménusziak és ezzel Jungkook sincs másképp. Igazából kezdem érteni, miért olyan fontos nekik ez. Talán jobban hasonlítok rájuk, mint gondoltam, a kicsinyességüket és ostobaságukat leszámítva.

A város azon része, ahol éppen vagyunk, tele van emberekkel és autókkal, buszokkal, amik mind-mind nagyon zajosak, így egyszerre azonban szinte elviselhetetlen a számomra. Közelebb tipegek az egyetlen földihez, aki mellett teljes biztonságban érzem magam és akit kedvelek, majd jobb tenyerébe csúsztatom bal kezemet.

-Gyorsan végzünk itt és egy jóval nyugisabb helyre megyünk, oké? - pillant le rám bűnbánóan az ember fiú. Bólintok egy aprót.

A boltban szendvicseket és üdítőt is veszünk, de én csipszet és csokit is rakok a kosárba, amit a földi tart a kezében.

-Jungkook, szopni akarok! - kiáltom el magam izgatottan, mikor a fogyasztó hűtőkben meglátom a jégkrémeket.

-Csss~ Jimin! - szól rám a földi, mikor három ember is felénk pillant, akik furán és undorodva méregetnek minket. Most mi a bajuk? Mérgesek ránk? Talán a szopás őket is lenyugtatná... - Nem úgy gondolja ám! Csak jégkrémet akar enni... - nevetgél kínosan Jungkook a fajtársaihoz szólva. Megunom ezt és gyorsan kiveszek két jégkrémet a hűtőből, majd felmutatom.

-Így te is szophatsz! - mosolyodom el vidáman, örülve annak, hogy nem sokára a számba vehetem az ízletes rudat.

-Inkább menjünk! - komorodik el a fekete hajú humanoid. Megint mi a baja? Én csak jót akarok. Nem kéri a jegkrémet? Sebaj, én elszopom mindkettőt!

Fizet Jungkook a kasszánál, aztán elhagyjuk az apró boltot. Jungkook viszi az üdítőt és a szendvicseket, amiket a zsebébe gyűr, nekem pedig a csokik vannak a zsebemben, a csipsz pedig a kezemben. Kibontom a jégkrémet és azonnal enni kezdem, a másikat pedig a földinek nyújtom.

-Nem tudom kibontani - rázza meg a fejét a fiú. Az egyik keze szabad és meg tudná oldani, hogy kibontsa, ezért nem értem miért mondja az ellenkezőjét. - Köszi! - húzza ki ajkaim közül az én fagyos édességem és a saját szájába veszi, majd vidáman szopja azt.

-Hé! - háborodom fel azonnal. - Rajta volt a nyálam! - említem meg neki kárörvendően. Már a hegyét is leharaptam így a nyálasságon kívül, sokkal kevesebb is jut neki. Kibontom hát a második jeges finomságot is és gyorsan bekapom, ezúttal figyelve arra, el ne lopja azt tőlem a földi.

-Engem nem zavar a nyálad! - mondja a fiú. - Még többet is akarok belőle!

-Fúj, de undorító! - fintorodom el.

Minek neki a nyálam és hogy akar belőle szerezni? Azt akarja, hogy leköpjem, vagy mi?

-Most még ezt mondod, de a nap végére igyekszem tenni ellene! - motyogja maga elé.

Értetlenül bámulom, hátha mond még valamit, de semmi. Igazából nem is nagyon érdekel, inkább a hideg rúdra koncentrálok a számban, amiből csöpög az a finom lé. Megállunk egy magas épület előtt, amire felnézve szinte elszédülök.

-Tetszik? - kérdezi a földi. Bólintok egyet. - Régen nagyon sokat voltam itt. Innen a legjobb a kilátás.

-Mire?

-Majd meglátod! - indul befelé. - Jössz már? - fordul felém és türelmetlenül int a kezével. Oda szaladok mögé, hogy kövessem.

Lifttel megyünk fel, egészen a huszadik emeletig, ahol kiszállunk és Jungkook egy eldugott, sötét zug felé megy. Kissé ijesztő. Ott, jobb oldalon a fal mentén felkapcsolja a lámpát, így egy vaslépcsőt látok meg, melynek a tetején egy ajtó van. A földi egyenesen afelé halad, én követem, majd kinyitja a vastag vasajtót és kilép a világosba, utána pedig én. A hirtelen fény eléggé zavarja a szememet, így hunyorogni kezdek, de mihelyst jobban megszokják íriszeim a fényességet, elámulok.

A város látképe van előttem. Közelebb megyek az épület széléhez, egészen a beton anyagból épült vastag korlátig, ami a köldökömig ér, majd először a távolba meredek. Tiszta az idő, a nap is süt a hűvösség ellenére, emiatt pedig egészen távolra ellátni. Tetszenek a földi városok látványa. A bolygó görbülete miatt itt is olyan, mint otthon, mintha összeérne a föld az éggel, de ez csak illúzió. Itt a Földön úgy nevezik, horizont.

-Király, mi? - ölel át hátulról az ember, amire nem számítottam, ezért megrezzenek, de amint túl teszem magam az enyhe sokkon, belesimulok az erős karok közé. Kiveszi a kezemből a csipszet és ledobja mellénk, ahol az üdítő is van.

-Igen, de félelmetes is egy kicsit ez a magasság - felelem.

-Beljebb menjünk? - hátrálna, de engem ölelő alkarjaira helyezem saját kezeim.

-Nem. Most jó - döntöm fejem a vállára, úgy figyelem a horizontot. Rengetegszer megjegyeztem már, mennyire nyugtató és jó Jungkook közelében lenni, de most méginkább ezt tapasztalom. Sőt, most úgy érzem... Szabad vagyok.

Habár itt is sok szabálynak kell megfelelnem, nem annyinak, mint az Aménuszon. Itt figyelnek rám és én is számítok, egyénként, nem csak a közösség tagja és az egész fajunkként. Jungkook pedig méginkább fontosnak érezteti a létezésemet.

-Nijim... - suttogja a fülem mellett a földi, mire teljesen megszilárdulok és nem mozdulok. Először levegőt sem veszek, azonban utána felgyorsul a lélegzetem.

-M-mi? - pillantok rémülten felé fordulva. Ez az igazi nevem, az aménuszi, amit Jungkook nem tudhatna.

-Ez az igazi neved, igaz? Nijim...

Elválok tőle és szembe fordulok vele. Gyorsan jár az agyam. Ha letagadom, akkor még sikerülhet elhitetnem vele, nem tudom miről beszél.

-Nem! Az én nevem Jimin, Park Jimin! - tiltakozom.

-Tudom, hogy ez nem igaz. Hallottalak beszélni valami Khijával, aki így szólított!

-Az csak... Csak egy vicc volt! - nevetek erőltetetten.

-Nijim...

-Jimin vagyok! - kiabálok a földire. Nem szoktam hozzá ehhez a viselkedéshez, de nagyon megijeszt, hogy egy földi feltehetően megtudta a titkomat.

-Jimin, nem kell félned tőlem, nem mondom el senkinek! - mondja, majd közelebb lép, azonban én ezzel párhuzamosan hátrálok. Az ember megtorpan. - Félsz tőlem? - kérdezi elkeseredetten.

-Én... Te... - a talpam alatt levő betonra figyelek és azon járatom sebesen az íriszeim. Nem félek Jungkooktól, csak megijeszt, hogy tudja az igazi nevem. Tudja azt is, hogy nem vagyok ember? - Tudod, hogy én...?

-Földönkívüli vagy? - fejezi be helyettem a kérdést. - Igen, mondjuk úgy, tudok róla.

Honnan...?

-Tényleg az vagy, Jimin? - halkan kérdezi, miközben közelebb lép.

-Nem - tagadom le újra. Nem tehetek mást, ez a parancs, nem tudhatja meg senki mi vagyok. Viszont nem vagyok hülye, felfogom, Jungkook nem hisz nekem, ugyanis állítása szerint hallotta, hogy nem ember vagyok és Khijáról is tud.

-Nijim - lép még egyet, ezzel teljesen elém érve. - Bízz bennem, nem ártok neked! Semmi nem fog változni! - bizonygatja nyugtatóan. Jobb karját felemeli és tenyerét felé eső arcomra teszi, majd hüvelykujjával megsimítja a szemem alatti vékony bőrt. - Mondd el, kérlek! Csak nekem!

Nagy levegőt veszek. Szeretném elmondani neki annak ellenére is, hogy az egész fajomat elárulom ezzel, de képtelen vagyok ellenállni ennek a földinek. Az én földimnek... Bízom benne, nem árulna el, azt eddig is megtehette volna, mégse tette és mindig jó volt hozzám, vigyázott rám.

-Én nem vagyok... földi. Egy földönkívüli vagyok - válaszolok halkan, remegve az idegességtől. Hát végül csak elárultam a fajom... Ha ez kiderül... Fogalmam sincs milyen büntetést fogok kapni. Az Aménuszon évszázadok óta nincs halál büntetés, sőt, büntetés se nagyon, viszont emiatt a súlyos vétség miatt esetleg kivételt tesznek velem és még a nagy csarnokba sem kerülök be transzítiumként, hanem kitörölnek a történelemből is és semmi nyoma nem marad annak, léteztem.

-Ne sírj Jimin - mormolja az ember és magához húz, hogy megöleljen. Nehezen, de megérintem az arcomat, melyen tényleg igazi könnyek folynak le. Sírok?

-Elárultam a fajom - szipogom a földi ruhájába dörzsölve fejemet. - Megszegtem a legfontosabb szabályt!

-De nem mondom el senkinek és különben is magamtól jöttem rá! Nem mondtál semmi újat, Jimin! - szorít fájdalmasan erősen magához egy momentumig, mielőtt elenged. Eltol magától.

-Te nem félsz tőlem? - kérdezem kíváncsian, hisz mégis egy alien vagyok, egy ufó, amivel még egyetlen egy ember sem találkozott eddig.

-Már nem. Bevallom, mikor megtudtam mi vagy, nagyon beparáztam, de már rájöttem, hogy te Jimin vagy. Az a Jimin, akit ilyen rövid idő alatt is megszerettem - mondja kedves hangtónussal, határozottan, mégis enyhe pírral arcán.

Nem jutok szóhoz, mert a földi fiú ezúttal mindkét tenyerét arcomra szorítja és félelmetesen közel hajol. A szívem újra sebesen dobog, míg a levegőt sűrűn szívom be és fújom ki. A pulzus számom is hirtelen nő meg az izgalomtól. Jungkook egyre közelebb kerül hozzám, mígnem megérzek valami nagyon puhát az ajkaimon. Egyszer eljutottunk már idáig, amikor Pocky-t ettünk, de most jóval tovább tart, amíg a szája az enyémhez van tapadva.

Mozdulatlanul tűröm az ember tettét. Kiváncsi vagyok arra, mi lesz ezután. Az éjjeli primitív módon való kielégítés is nagyon tetszett, ezért várok ettől is többet. Tudom, hogy undorító, most is annak gondolom, a testem mégsem tiltakozik és ez felettébb különös. Miért nem érzem most gusztustalannak, hogy Jungkook ajkai az enyémhez préselődnek?

A földi megmozdítja testrészét, amitől újra megilletődöm. Valami nedves húzódik végig a alsó ajkamon, erre pedig észhez térek és ellököm magamtól, majd azonnal letörlöm a számról a földi nyálát.

Ő azonban ezt nem hagyja annyiban és megmarkolja kabátom a jobb kezével, visszaránt és újra megcsókol. Ezúttal másik kezével a tarkómon lévő lila tincseim közé túr, amitől kiráz a hideg és ennek következtében kissé eltátom a számat. A fiú nyelve két ajkam közé csúszik. Összeszorítom a szemeim. Egy ember nyála kerül a szervezetembe és bármennyire igyekszem eltolni magamtól, nem bírom. Lenyúlok a zsebemhez, hátha sikerül az amofonom magamhoz venni, majd újra sokkolni a földit, de mielőtt elérném az említett műszert, Jungkook lefogja a kezeim és a nyakába teszi azokat, sajátjait pedig hátamra teszi, illetve tarkóm mögé, amivel megtartja a fejem, ne tudjam elhúzni.

Hiába minden küzdelmem, nem tudok eltávolodni, így hamar feladom a harcot. Remélem semmi fertőzést nem kapok el az embertől...

Jungkook többször saját nyelvemhez érinti sajátját, egyfajta dörzsölésként, miközben ajkait is mozgatja enyémeken. Kíváncsiságom győzedelmeskedik - valamint, hogy nem is olyan kellemetlen már ez az egész - , így igyekszem leutánozni a primitívebb lényt. Hozzá hasonlóan én is megmozdítom számat és ízlelő szervem is övéhez nyomom. Tudom, hogy taszítania kellene, ahogy az elején, de jó érzés. Melegség árad szét a mellkasomban és szédülni kezdek. Tény, kevesebb oxigénhez jutok most, mint egyébként, lehet ezért van az egész.

Jungkook szorítása enyhül. Fejemet tartó tenyere derekamra kerül, míg én jobban nyaka köré teszem karjaim, szemeim sem szorítom már olyan erősen össze. Ellazulok. Ez nem rossz, hanem egészen... Finom? Igen, a csókolózás finom. Jungkook ilyen finom, vagy minden csók az?

Na?

Köszönöm, hogy elolvastad!👽