Egy földi hete nem foglalkozik velem Jungkook olyan intenzíven, mint előtte, engem pedig kissé frusztrál, hiszen megszoktam a földi jelenlétet magam mellett. Ráadásul állandóan bámul, de nem úgy, mint eddig, hanem mintha tanulmányozna. Nem értem a viselkedését, talán ez is valami fura földi szokás, ami őszintén mondom nem lepne meg. Ebben a tudatban töltöm hát a napjaimat, melyek nem is olyan unalmasak, mivel Yejun nyomában vagyok állandóan, ő pedig kitölti az elmémet.

-Figyelj már Jimin, Kooknak mi a baja veled? - kérdezi a szőke hajú, amikor vége lesz az utolsó óránknak és Jungkook ismételten megtörve az eddig kialakult ciklust, nem velem jön és haza sem kísér engem.

-Nem tudom. Talán valamilyen fertőző betegsége van és nem akarja tovább adni nekem, így előrelátóan távolságot tart tőlem. - gondolkodom hangosan. Ez is egy lehetséges magyarázata annak, miért ilyen különös. Tényleg szeretném megvizsgálni az agyát az amofonommal és ha legközelebb módom lesz rá, akkor biztosan csatlakoztatom majd az elektródát és tanulmányozom a prefrontális kérgét*. Az is lehetséges, hogy a neurotranszmitterek** nem működnek megfelelően az agyában és ez okozza nála az esetenkénti viselkedés zavart.

-Fura, eddig mindig körülötted legyeskedett... - összehúzza szemeit és úgy vizslatja a kifelé igyekvő fekete hajú földit.

-Ő nem is légy, hogy legyeskedjen! - jegyzem meg halkan. - Zümmögni sem tud. - motyogom, mert nem értem miért mondanak állandóan ilyen butaságokat és ez zavar engem. Eddig nem tudtam megfejteni ezt a tulajdonságukat.

-Kook! - kiabál Yejun a barátjának, figyelmen kívül hagyva megjegyzésemet, Jungkook pedig vissza is fordul, majd megáll, de lábával toporogni kezd. - Várj már meg minket, úgyis mind próbára megyünk!

-Oké. - mondja, de nem tűnik boldognak, főleg, hogy grimaszolni kezd. - De siessünk, mert elkésünk!

-Mióta érdekel ez téged? - lepődik meg Yejun.

-Most óta. - dörmögi a földi.

Megindul előttünk és elég gyorsan lépeget, amit a szőke ugyan tud követni, de nekem nehezemre esik és hamar kapkodni kezdem a levegőt, valamint éles fájdalmat érzek meg a jobb bokámban, minek következtében le is maradok tőlük, ami Jungkooknak fel sem tűnik, de Yejun hátra néz.

-Jól vagy? - kiált vissza, mire már a fekete hajú is megáll.

Bal lábamra helyezem a súlyomat és megvizsgálom a jobb bokámat, melyen enyhe duzzanat figyelhető meg és fáj, ahogy mozgatom, de szerencsére semmi komoly.

-Egyes fokozatú bokarándulásom van a jobb lábamon! - állapítom meg és a mellettünk lévő kerítéshez ugrálok.

-Jungkook! - szól a szőke újra a tőlünk már messze járó másik földinek. - Jiminnek kiment a bokája!

Jungkook azonnal megfordul és rám néz, majd gondolkodó fejet vág, de végül megindul felém. Én közben próbálok ráállni sérült végtagomra, hiszen valahogyan haza kell jutnom, de felszisszenek a fájdalomra, így tudom, nem terhelhetem a bokámat, mert elsődlegesen pihentetnem kell.

-Nagyon fáj? - kérdezi a fekete hajú, mikor mellém ér.

-Egyenlőre igen és nem is szabad ráállnom. - húzom el a számat annak gondolatára, hogy korlátozva van a mozgásom.

-Mit csináljunk? - érdeklődik Yejun.

-Vigyük Woo-ékhoz. Már nincs messze és ott tudjuk majd jegelni neki. - adja a választ Jungkook. - Vedd a hátadra, Jun! - mondja, mire megijedek, hiszen hiába vagyok el jól a szőke földi fiúval is, mindig figyelek, hogy ne érjek hozzá, ha nem muszáj, ezzel ellentétben Jungkook érintése már egyáltalán nem zavar.

-Nem! - tiltakozok tőlem szokatlan hevességgel. - Nem lehetne, hogy te vigyél? - pislogok a fiúra. Nem akarok más földihez olyan közel kerülni, mint hozzá. Így is fura, hogy ilyen reakciókat vált ki belőlem és eleget hazudok miatta is.

-Én is elbírlak, Jimin! - mosolyodik el Yejun és megkísérel hozzámérni, de elhúzom felé eső karomat és lábra állok, de az nem tart meg a hirtelen jött fájdalom miatt és fenékre esek, melyre újra feljajdulok.

-Én... - motyogom halkan. Nem tudom mit mondhatnék, hiszen láthatóan képtelen vagyok egymagam járni, Jungkook nem akar segíteni nekem, Yejunhoz pedig nem akarok hozzáérni. - Én nem...

-Gyere Jimin, majd én viszlek! - sóhajt a fekete hajú, majd a hónom alá teszi nagy kezeit és segít talpra állnom, aztán nekem háttal fordul, berogyasztja térdeit és enyémek alá nyúl, aztán a hátára emel.

Kezeivel a combjaimat markolja, míg én átfogom enyémeim a nyaka előtt. Kissé félelmetes ez a helyzet, de nincs más választásom. Bal karomra támasztom államat, ezzel Jungkook hajához közel kerülve, melyből néhány tincs csiklandozza arcomat. Valamiért jó érzéssel tölt el engem, hogy újra a fiú közelében lehetek és visszatér gyomromba is a feszítő érzés, melyet a romlott ételnek, esetleg az alkoholnak tulajdonítottam, de jelenleg egyik lehetőség sem valószínű, hisz pontosan három órája nem ettem semmit és alkohol hatása alá sem kerültem, tehát valami más okozhatja ezt a különös gyomorbántalmat.

Nagyot szippantok a fekete hajkoronából, melynek különös, de jó illata van és teljesen megnyugszom tőle. Érdekes, nagyon érdekes. Vajon az illat van rám ilyen hatással, vagy a földi közelsége, aki mellett újra biztonságban érzem magamat?

A próbaterembe érve, Jungkook letesz a kanapéra, majd szól a többieknek és elmeséli mi történt velem. Woojin elmegy nekem jégért, amit Jungkook rak a bokámra és párnákat is tesz alá. Elfeküdve a kanapén figyelem, ahogy a fiúk behangolják a hangszereiket, majd megkezdik a zenélést. Lehunyom a szemeim és úgy hallgatom őket, de többször eszembe jut Jungkook. Felnyitom szemhéjaimat és a dob mögött ülő fiúra tekintek, aki úgy tűnik teljesen kikapcsolta az agyát és így üti a hangszert. Jó nézni ezt a földit. A különös feszítés újfent megjelenik gyomromban és a pulzusszámom is emelkedik egy keveset. Tőle kaptam volna a betegséget?

-Lábra tudsz már állni? - kérdezi Chanhyun, mikor befejezik a zenélést.

Leveszem a lábamról a jeget, pontosabban a vízzel teli zsákot, mert a jég már folyékony halmazállapotúvá vált az olvadás következtében, majd felülök és megpróbálok felállni. Egyenlőre nem érzek fájdalmat, de ez csak a hűtés miatt lehetséges, később viszont vissza fog térni a sajgás.

-Most jó, viszont nem szabad erőltetnem pár napig! - jegyzem meg a bokámat nézegetve.

-Hazaviszlek Jimin! - pattan mellém szabályosan a szőke fiú, mire Jungkookra nézek, aki még a hangszerénél pakolászik és figyelmen kívül hagyja a beszélgetésünket. Rájövök, hogy ő elvesztette érdeklődését irántam, ezért nincs már mellettem és nem fog többé segíteni nekem. Újra magam maradok, viszont így legalább koncentrálhatok a feladatomra, és objektíven tudom megfigyelni a továbbiakban az embereket, valamint nem kell majd hazudnom Khijának és ismételten jelenthetem pontosan azt, ami megtörténik velem. Ennek mindig is így kellett volna lennie.

Yejun várja a válaszomat, de én nem engedhetem közel magamhoz és azt sem, hogy hozzám érjen, ezért csak elmosolyodom, de közben el is távolodom tőle.

-Nincs szükség rá. Haza tudok menni egyedül is. Viszlát. - mondom kimérten, majd bicegve megindulok a kijárat felé.

-Várj meg Jimin, tényleg segítek! - szalad utánam Yejun.

-Mint mondtam, nincs rá szükségem. - fordulok vissza kicsit, hogy meggyőzzem őket. Mostmár mind a négy földi engem bámul, ezért nem mutathatom magam gyengének, hisz senki nincs, aki megvédene engem és mint mondtam, a földi humanoidok egy agresszív faj, ha látják, hogy sebezhető vagyok, akár meg is támadhatnak. A hétvégét arra fogom használni, hogy meggyógyítsam a lábamat és újra egészségesen tudjam tanulmányozni az embereket.

Nem jönnek utánam, ezért egyedül kell hazamennem és ez így, sötétben, egyáltalán nem jó érzés. Eluralkodik rajtam a paranoia és mindenfelé gonosznak kinéző embereket látok, akik bántani akarnak. Amofonomat a kezembe fogom és ujjaimmal rászorítok, mert van önvédelmi funkciója, egyfajta sokkolóként használható, ami nem öl ugyan, de annyira meg tudja bénítani a támadót, hogy el tudjak menekülni.

Szerencsére nem kell használnom és épségben a lakóegységembe érek, de a bokám újra lüktetni kezd a rándulás miatt és ezt kezelnem kell, miután jelentek Khijának, újra meghamisítva az emlkékeimet, miszerint nem ért- és én sem értem földihez. 

*Prefrontális kéreg: Az agy vezérigazgatója, az agresszió-szabályozás, a figyelem-összpontosítás, a problémamegoldó gondolkodás és a megfontolt, morális cselekvés központja.

**Neurotranszmitter: más néven ingerületátvivő anyagok, tehát specializált kémiai hírvivő molekulák, melyek feladata, hogy egyik idegsejttől a másikig, a szinapszison "átúszva" üzenetet szállítsanak. Legtöbbjük az idegrendszerben termelődik, csak ott található meg és ott fejti ki hatását, de vannak, amelyek a vérben szétterjedve is fejtenek ki hatást (például adrenalin). Néhányuk a testedben hormon, az agyban neurohormon szerepet töltenek be.

Köszönöm, hogy elolvastad!👽