Jungkook

Jimin olyan hirtelen eltűnik mellőlem, hogy észre sem veszem. Ahogy körülnézek, sehol sem látom és ezzel a frászt hozza rám, mert vigyáznom kell rá, neki is megígértem, meg magamnak is. Olyan kis ártatlan és tudatlan, hogy nagyon könnyen baja eshet itt, főleg, hogy vadállatok is vannak itt. Már a bejáratnál is ott volt az a szakállas pali, aki simán rámozdult volna az én bájos kiszemeltemre.

Aztán tisztulni látszik a tömeg és a pult előtt találok rá a lila hajúra, ahogy éppen egy pohár narancslének kinéző italt szürcsölget Yejun társaságában. Megindulok feléjük és, ahogy meglátom Jimin csillogó szemeit, valamint pirosló pofiját, egyrészt lesokkolok, hogy mennyire gyönyörű is, másodszor jobban feléled a védelmező ösztönöm, mert most kétszer annyira kapós lesz, harmadszor rájövök, hogy nem csak gyümölcslé van a poharában.

-Itt meg mi folyik? - fordulok azonnal szőke barátom felé.

-Semmi, iszogatunk Jiminie-vel. - kuncog Yejun. Jimin nem szólja meg, hogy becézi, bár szerintem nem is figyel, mert nagyon el van merülve azzal az itallal, ami a kezében van.

-Azt add ide! - kapom ki a mancsocskájából, mert gyanítom, hogy nem tudja mit iszik, különben nem kortyolná ilyen bátran, hiszen kijelentette, hogy sosem fog alkoholizálni.

-Na, Jungkook! Finom! - nyújtózkodik a pohár után, amit a fejem felé emelek, hogy ne érje el a kis törpe.

-Jimin, nem ihatsz többet ilyet. Szerzek neked valami alkoholmenteset! - rakom a pultra a piát és intek is a csaposnak, majd kérek egy pohár tiszta narancslevet.

-Gonosz ember vagy. - biggyeszti le ajkait Jimin.

-Te mondtad, hogy nem akarsz alkoholt inni. - emlékeztetem őt.

-De akkor még nem tudtam, hogy ilyen finom. - ránt vállat nem törődően.

Megkapjuk a gyümölcslevet, amire abba hagyja a duzzogást és ugyanolyan hévvel veti rá magát, mint a vodkás változatra. Én is kérek egy sört, amit meg is kapok. Szerencsére ez a hely nem kér személyit, mert csődbe mennének, ha mindenkitől kérnének, hisz a nagyja a tömegnek, itt bizony kiskorú, habár van hamis személyim ha esetleg szívózni támadna kedvük.

Visszamegyünk az asztalunkhoz és magam mellé ültetem Jimint, aki nem is ellenkezik szerencsére. Valahogy ki kellene mozognia az alkoholt, mire elindulunk haza, hogy ne legyen semmi baja otthon.

-Van kedved táncolni egy kicsit? - hajolok a füléhez, ő pedig felém fordul, ezzel olyan közel kerülve hozzám, hogy az orra az enyémhez ér.

-Nem tudom hogyan kell. Nálunk senki nem táncol. - motyogja, majd újra lebiggyeszti az ajkait és visszafordul az italához. Náluk? Svédországban is táncolnak, legalábbis tudomásom szerint.

-Miért nem táncolnak? - tapogatózom kicsit, hátha becsiccsentve több információt is közöl velem.

-Mert mi nem olyanok vagyunk, mint ti. - kortyol megint egyet. Nem kerülök közelebb a megfejtéshez, csak még jobban összezavar és éppen tovább faggatóznék, mikor véletlenül felborítja a poharát, aminek tartalma elárasztja az asztalt. - Ne, a narancslevem! - kiált fel olyan szomoróan, hogyha nem tudnám, miről van szó, még én is elszomorodnék.

-Semmi baj Jimin, majd veszek neked másikat! - nyugtatom meg őt.

-Te olyan kedves ember vagy Jungkook, pedig azt hittem minden ember gonosz. - néz rám csillogó szemekkel. Nem bírom megállni, bal kezemet arcára simítom, mibe belebújik és lehunyja a szemeit, majd halkan ismét megszólal. - És az érintéseidtől sem irtózom, sőt, egyre kellemesebbnek hatnak.

A szívem hatalmasat dobban erre a kijelentésére, hisz ő mindig olyan rideg. Tudom, hogy velem kevésbé, mint a többiekkel, mégis szokatlan, mert nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy valaki ennyire távolságtartó legyen velem. Szeretek fizikai kontaktust létesíteni, tehát simogatni, ölelgetni és csókolózni, nem is beszélve a szexről, de Jiminnel ez nem egyszerű, sőt, kezdtem azt hinni, hogy lehetetlen. Viszont most úgy tűnik lassan, de biztosan haladok afelé, hogy ő is legalább annyira akarjon engem, mint én őt. Ettől olyan különleges és szeretem, hogy kimondja azt, amit gondol, kertelés nélkül, mégha meg is bánt vele, mert végső soron nem az a célja. Abban sem vagyok biztos, tudja-e, hogy ezzel megsért valakit. Talán egy kicsit szociopata, de nekem bejön.

-Gyere, megtanítalak táncolni! - mosolygom rá, amit viszonoz.

Felállítom az asztaltól, megfogom apró kezecskéjét és egy kevésbé zsúfolt helyre húzom a táncparketten. Nos, itt rock zene szól, de nem törvényszerű pogózni vagy headbang-elni, szóval simán lehet mozogni ahogy akarunk, csak ritmusra történjen.

-Érzed a ritmust, Jimin? - kérdezem, de elég értetlen fejet vág szegény, ezért megfogom a derekát és a ritmusra kezdem mozgatni azt. - Már érted?

-Igen - bólogat, aztán óriási, örömteli mosollyal jutalmaz meg, majd egy hangos kurjantással. - Nézd Jungkook, tudok táncolni!

-Persze, hogy tudsz! - nevetem el magamat aranyosságán. Tényleg olyan, mint egy kisgyerek, aki mindent most ismer meg. Az jut eszembe, talán valami baleset érte, ezért mindent újra kell tanulnia, de akkor miért van egyedül és miért nem segít neki senki? Na meg miért fejezte ki úgy magát, hogy "mi nem táncolunk"? Kik azok a mi?

Nagyon belejön és most látom először ennyire vidámnak, ilyen hosszú távon. El is engedném a derekát, hátha úgy kényelmesebb lenne neki, meg nekem is, mivel elég messze táncikál tőlem. Ahogy viszont elvenném két praclimat, Jimin rájuk fog és visszahúzza őket a derekára.

-Ne engedj el Jungkook! - tekint rám aggodalommal teli íriszekkel.

Nagyon meglep ezzel a húzásával, de ki vagyok én, hogy nemet mondjak neki? Ha így nagyobb biztonságban érzi magát, rajtam nem múlik. Viszont közelebb vonom magamhoz és jobban köré tekerem karjaimat, melyeket feneke felett fonok össze. Jimin a mellkasomra teszi egyik kezét és lehajtja fejét, hogy a lábait figyelje, a táncra koncentrálva. Nem tudom visszafogni a vigyoromat, mert két hete egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ilyen közel enged magához. Szerintem az is benne van, hogy azóta majdnem mindennapot együtt töltöttünk és hozzám szokott.

-Nagyon gyorsan ver a szíved Jungkook. Jól vagy? Lélegezz mélyeket, az segít megnyugtatni! - megint aggodalmaskodik és eltolna magától, de nem engedem neki. Hülye is lennék. Végre a karjaimban tarthatom!

-Semmi bajom nincs Jimin, csak maradjunk így. - bepróbálkozom nála egy öleléssel és elképesztő módon, most sem lök el magától. Ez az alkohol miatt lehet. Többször kellene innia, persze csak keveset, hogy ilyen engedékeny legyen.

Mikor elfáradunk, visszamegyünk az asztalunkhoz. Senki nincs ott a bandánkból, de megpillantom Yejunt, akit odahívok és ráparancsolok, hogy vigyázzon Jiminre, mivel nekem ki kell mennem a mosdóba. Kicsit rendbe is teszem magam a tükörben, a vigyoromat, pedig még mindig képtelen vagyok letörölni az arcomról. Nem hittem, hogy ilyen jól sül majd el az, hogy elhívom Jimint is.

Mire visszaérek, azonban ismételten nem találom a két fiút. Nagyon megijedek, mikor a pultnál sincsennek. Mindenhol megnézem őket, de semmi. Utolsó, ami eszembe jut az az, hogy kimentek cigizni. Odakint meg is találom őket, de Jimin kezében most nem narancslé van, hanem soju.

-Mi a fasz? Ennyit sem lehet rád bízni Yejun? - háborodok fel azonnal és elveszem a piát Jimin kezéből.

-Olyan vicces, hogy nem tudod, mi az a fasz. - kuncog a lila. - Az a férfi nemiszerv, ami neked és nekem is van a lábaink között. - jobb tenyerét szája elé teszi és úgy rötyög tovább. Megrázom picit a fejem, hogy koncentráljak a szőkére, aki szintén viháncol.

-Ugyan már! Bulizni jöttünk és amúgyis, ő akarta megkóstolni! - mentegetőzik a fiú.

-De tudod, hogy ő nem olyan, mint mi. Nem kellene innia, pláne nem ennyi barom között! - világosítom fel haveromat.

-Igazad van. Bocsánat. - szégyelli el magát azonnal, mihelyst leesik neki a dolog. Jimin nem hiszem, hogy megtudná védeni magát részegen, még józanul sem valószínű és ebben a bárban a legtöbben elég nagy barmok tudnak lenni. Nem azt mondom, hogy nem ihat, ihat, csak nem itt, hanem otthon, lehetőleg amikor kettesben vagyunk...

-Jungkookie, kapj el! - ugrik az ölembe a lilahajú hirtelen. Éppenhogy el tudom kapni őt. Lábait a derekamon keresztezi, karjait nyakam köré tekeri és lahajtja a fejét, én pedig a feneke alá nyúlok, hogy meg tudjam tartani.

-Szívesen! - vigyorodik el Yejun, a lila hajú, rajtam lévő pózára célozva, mire csak megforatom a szemeim. Örülök neki meg minden, de csak az alkohol miatt ilyen, ám legalább becézett és az azért nagy szó. A múltkor ugyanis eléggé lebaszott azért, hogy én becéztem őt...

- Olyan bizonytalan az egyensúlyérzékem... - motyogja a nyakamba Jimin.

-Milyen a micsodája? - értetlenkedik a szőke. Megszokhatta volna már Jimin igencsak sajátos kifejezésmódját.

-Szerintem szédül. - tudatom vele véleményem, de azért a lila csöppségnél is rákérdezek, aki igazat ad nekem. - Hol vannak a többiek?

-Csajoznak, gondolom.

-Akkor szólj nekik, hogy menjünk. - zavarom el a haveromat azonnal. - Tarts ki Jimin, nemsokára hazaviszlek, oké?

-Jó. - sóhajtja bőrömre, ami nem tesz valami jót a déli tájaimnak.

Negyed óra múlva jönnek a többiek és Woojin a hátsó kijárathoz áll, hogy be tudjuk még pakolni a cuccainkat is. Jimin kicsit jobban lesz, de beültetem azért a kocsiba, hogy ott várjon meg minket és egy üveg hideg vizet is szerzek neki, majd ráparancsolok, hogy igya meg. Mikor megvagyunk mindennel, mi is beszállunk és elindulunk Woo-ékhoz, hogy kipakoljunk.

-Jól kiütötte magát a picike. - biccent Jimin felé Chan.

-Nem önszántából, Yejun itatta le! - nézek mérgesen a haveromra, aki fülét farkát behúzza mellettem. Jól is teszi.

-Jó nagy hülye vagy Yejun. Baja is eshetett volna! - szidja meg Woojin is, aki szerencsére eszénél van, hisz nem is ivott, mivel ő a sofőr. - Miattad Chan se tudta befűzni azt a vörös pinát.

-Nem baj Jun, - legyint a barna - nem volt olyan nagy szám!

Míg ők megbeszélik, mennyire gyér is volt ma a felhozatal csajok terén, addig én minden figyelmem a csöppségre fordítom, kinek a feje a vállamnak döntve pihen, szemei csukva vannak és minden esély megvan rá, hogy elaludt. Arca kisimult és nyugodt, amivel még angyalibb látványt nyújt.

-Ha akarod alhattok a próbaterem szobájában. - ajánlja fel Woo.

-Oké, köszi. - elfogadom a kínálkozó alkalmat, hisz így együtt aludhatok Jiminnel, na meg őt sem kell felzavarni, hamár ennyire mélyen szunyókál. Arra sem kel fel, ahogy ölembe veszem és beviszem a szobába, majd az ágyra rakom, viszont utána forgolódni kezd és molyog is valamit.

-Jelentenem kell... Khija... Földiek...

Felhúzott szemöldökkel hallgatom őt és nem tudom hova tenni, amit mond.

Khija? Jelentés? Földiek?

Úgy hangzik, mintha valami katona lenne vagy egy rossz sci-fi filmből szedte volna. Mintha egy űrlény lenne itt a Földön. Jót nevetek magamban a felvetésemen, de nem tudok elmenni a tény mellett, hogy az nem csak egy részét magyarázná a tudatlanságának és viselkedésének, mint az autizmus, hanem mindenre választ adna.

Dideregve húzódik össze, viszont nem kértem Woo-tól takarót és csak egy vékony pléd van itt, ezért leveszem a fekete pulcsimat és ráadom, rajtam pedig egy sima fekete póló marad. Zsebéből kiesik a telefonja, amit az ágy melletti kisasztalra teszek, de ekkor rezegni kezd. Nem mutat nevet, csak világít. Felvenném, hogy közöljem azzal, aki hívja, Jimin jól van, de a telefon egy kibaszott nagyot ráz rajtam.

-Bassza meg! Mi a... - szisszenek fel, majd a hülye fejemmel újra megkísérlem felvenni, de az megint megráz, ezért inkább békén hagyom és várom, hogy abba maradjon a hívás.

Jobban megnézve a készüléket, nagyon hasonlít egy sima telefonhoz, mégsem láttam még ilyen kütyüt soha. Semmi márkajelzés nincs rajta és gombok se. Még hangerő szabályzó sem. Ráadásul olyan az egész, mintha kizárólag csak sötét üvegből lenne. Átvillan a fejemen az őrült ötletem, hogy Jimin ufó, de annyira hihetetlen a dolog, hogy inkább kirázom a fejemből a gondolatot. Az ufók kicsik és zöldek nagy fejjel és szemekkel, Jimin meg egy gyönyörű fiú, aki maximum angyal lehetne, nem földönkívüli.

Bebújok mellé és vele szembe fordulok, majd betakarom magunkat a vékony pokróccal, aztán őt bámulom még picit, ugyanis nem tudok betelni a látványával, végül a fáradtság legyőz és elalszom.

Reggel arra kelek, hogy az oldalamon fekszem pont úgy, mint ahogy elaludtam, viszont valaki a mellkasomnak van simulva és karjaival ölel át. Nehezen nyitogatom a szemeim, hogy aztán az a látvány fogadjon, bizony Jimin az a valaki. Elvigyorodom és nyomok egy puszit puha tincsi közé, melyek enyhe barack illatot árasztanak magukból. Nagyon kellemes ez az érzés és így felébredni. Meg tudnám szokni. Visszahunyom a pilláim és magamhoz húzom, majd élvezem a pillanatot.

Azonban nem sokáig tehetem ezt, mert valami rezgést hallok. Az én telefonom nem lehet, mert azt teljesen lenémítottam, de Jiminé annál inkább. Az éjjeli megrázó élmény után, eszemben sincs hozzányúlni. Jimin mocorogni kezd a karjaimban és kis idő elteltével kikúszik azok közül.

-Khija... - hallom halk suttogását, majd csak egy ajtócsapódás jelzi a picúr távozását.

Nagyon kíváncsi vagyok rá, ki az a Khija. A mosdó ajtajához simulok, majd hallgatózni kezdek, hiszen onnan szűrődik ki a lila hangja és egy másik is.

-Nem volt biztonságos a jelentés... - hallom Jimint.

-Többé ne forduljon elő Nijim. Az a dolgod, hogy mindennap jelents! Ezt még elnézem neked, mert eddig nem volt veled baj. - mondja a másik hang olyan ridegen, hogy kiráz tőle a hideg. - Most pedig csatold fel az elektródát és lássunk neki.

Elektróda? Nijim?

Mi a fene folyik itt? Jimin valami kém? Emberi kém vagy az űrlényeknek kémkedik? Nem is a Jimin az igazi neve, hanem az a Nijim?

Visszamegyek a szobába, és az ágyra rogyok, mert egyenlőre eleget hallottam és fel kell dolgoznom azokat. Ha ez igaz, akkor miért jött? Le akarnak igázni minket? Nem, Jimin nem olyan, hisz ő tart minket barbárnak. Akkor csak nem jöhetett rossz szándékkal, ugye? Lehet csak túl gondolom és nem is arról van szó, hogy idegen... Akármi is ez, én ki fogom deríteni!

Bonyolódnak a dolgok...😌
Remélem tetszett nektek ez a hosszabb rész és a Jungkook szempont meg mindenXD

Köszönöm, hogy elolvastad!👽