Ahogy leszállt a repülőnk Amerikában, eléggé megváltozott Charles hangulata.

A felhők között azt éreztem, hogy egyre inkább nyitott könyv számomra és hogy van lehetőségem belátni a Charles Leclerc brand mögé. De ahogy leszállt a gép, úgy nekem is le kellett szállnom a földre, mert az addig támogató fiú most újra felvette a sztár álcáját.

Előttem ment le a gép lépcsőin és a terminál felé indult. Nekem egy ideig a gépen kellett várnom, majd egy barátjával indultam el egy másik irányba.

Egy autóba szálltunk Evan-nel, aki sűrűn elkíséri Charles-t a versenyekre, mivel sportmasszőr és egy-egy hétvégén szüksége van rá.

- Azt hittem Charlotte-tal jön. - mondta unott hangon a fiú.
- Én is. - vontam vállat és rá sem néztem.
- Mit akarsz tőle? - kérdezte.
- Mit akarnék? - vágtam rá felháborodott hangon. - Csak segít egy kicsit, amit majd meghálálok neki. - mondtam, mire Evan nevetett egyet gúnyosan.
- Többet hallottam rólad mostanában, mint Charlotte-ról. Hogy lehet ez? - mondta.
- És én erről mit tehetek? Charles-t kellene megkérdezni! - válaszoltam határozottan az úton tartva a szemem.
- Nem értem ezt az egészet! - ingatta a fejét. - De ne okozz neki fájdalmat, különben... - mondta, majd abbahagyta.

Fájdalmat.

Megütötte a fülem ez a szó, mert talán már késő.

Elloptam az apja óráját és akkor olyan megtörtséget láttam a szemében, ami tagadhatatlan fájdalmat tükrözött. Másrészt annyi problémát hoztam az életébe, hogy Evan már nem tudja megakadályozni, hogy ne ártsak a barátjának.

Az autóból kiszállva egy férfi fogadott, aki azért volt ott, hogy bekísérjen a hotelbe és - Evan-t szó nélkül otthagyva - követtem is. Nem volt egy kellemes út, úgyhogy nem volt kedvünk búcsúzkodni.

A hotel luxusa már szinte nyomasztó volt a megszokott életstílusomhoz képest, de igyekeztem leplezni, hogy kényelmetlenül érzem magamat.

A férfi felkísért a szobához, ahova belépve a parkoló Charles látványa fogadott. Biccentett egyet az idegennek, majd becsukta utánam az ajtót.

- Az lesz a te ágyad! - mutatott az egyikre, a kettő egyforma ágy közül.
- Oké. - ültem le a szélére. - Komolyan egy szobában leszünk? - kérdeztem.
- Aha. - vonta meg a vállát. - Könnyebb volt így leszervezni. - mondta szűkszavúan. - Így könnyebb szemmel tartani téged. - csúszott ki a száján.
- Szemmel tartani? - grimaszoltam.
- Miért, úgy gondolod, hogy nem szükséges téged szemmel tartani? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.

Nagyon sóhajtottam, majd el is engedtem a témát. Meg kell értsem, hogy az ő szemében csak egy, a karrierjére is veszélyes drogos vagyok, akit - már utólag megbánva - felkarolt.

Miután kipakolta a bőröndjeit rohant is több órányi média megjelenésre. Egész nap egy pillanatot sem töltött a szobában, néha írt és megkérdezte, hogy minden rendben van-e.

Minden rendben volt, mert én egész nap csak sorozatokat nézve unatkoztam és elemezgettem a tökéletes szoba minden részletét.

Este kimerülten érkezett meg és egy gyors fürdés után azonnal lefeküdt, mert másnap szabadedzések vártak rá.

Én még nem voltam álmos, mivel az én napom nem is lehetett volna ennél pihentetőbb.

Szemeim akaratlanul is a félhomályban békésen pihenő fiúra vándoroltak. Néztem, ahogy sokszor gondterheltnek tűnő arca most tökéletesen ki van simulva.

Nagyon sok idő után most először alszom egy szobában egy férfivel. A legutolsó alkalom után azt hittem, hogy erre még egy jó ideig vagy talán már soha nem leszek képes. Talán Charles az egyetlen, aki mellett nem érzem azt a félelmet, amit eddig a férfiak közelsége okozott.

Hosszú szempilláinak és kissé kusza hajának látványa olyan nyugodtsággal töltött el, ami leírhatatlan. Vonalait elemezve egyre inkább elmerengetem és gondolkodni kezdtem.

Gondolataim egyre mélyebbek és már akaratlanul őszinték voltak.

Addiktív hajlamú ember vagyok.

Könnyen rászokok bármire.

Kiskoromban ha kellett, akkor elloptam egy bizonyos fajta gumicukrot, csakhogy mindennap egyek egy zacskót. Azt éreztem, hogy anélkül nem teljes a napom.

Majd, ahogy felnőttem jött a telefonfüggőség. Hosszú órákat nyomkodtam feleslegesen a készüléket. Éjszakákon keresztül hagytam, hogy vakítson a sokszor már zavaró fény, ami semmi újat nem adott.

Aztán jött mindközül a legrosszabb.

A drog.

Ez az, ami érzem, hogy napról napra egyre szorosabban tart és rányomja a bélyeget életem minden aspektusára.

Eddig fogalmam sem volt, hogy hogyan szabaduljak meg attól, amit ez az átok jelent számomra.

De most talán valami kezd átalakulni és ez  a legijesztőbb mind közül.

Van valami, vagyis valaki, aki mindent képes más megvilágításba helyezni.

Charles.

Egyre inkább olyan, mintha ő lenne az új függőségem.

Belegondoltam, hogy már hosszú ideje nincsen szükségem semmi szerre. Amikor vásárolni voltunk eszembe sem jutott, hogy kellene. A repülőn pedig olyat tettem, amit sosem.

A szemem előtt volt a vakítóan fehér por és egyszerűen elégnek éreztem Charles szavait. Egy drogfüggő ilyet nem tesz.

De akkor mégis azt érzem, hogy amit ő mond, az elég. Nem volt szükségem arra, amire hosszú ideje minden nap, szinte minden percben.

És ez rettegéssel tölti el a testem. Én nem akarom ezt az egészet.

Nem tehetem ezt ezzel a fiúval. Ő annyira jó ember. Én pedig annyira nem vagyok az. Főleg akkor nem, ha valaki ezt váltja ki belőlem.

Fogalmam sincs, hogyan meneküljek el ezektől az érzésektől, mert magamat ismerve, ez nekem nem megy.

És talán eddig minden közül, ami ilyen fontossá vált számomra, ő a legártalmatlanabb, ami miatt még könnyebb ragaszkodnom hozzá.

De ezzel szemben ő az minden közül, amire én a legártalmasabb vagyok. Nem lehetek annyira gonosz, hogy tönkreteszek egy tökéletes életet.

Elő is vettem egy kis meth-et és akármennyire nem éreztem, hogy szükségem van rá, a szervezetembe juttattam. Kényszerítenem kell rá magamat, hogy a drogokhoz kötődjek és ne hozzá. Inkább magamat teszem tönkre, mint őt.

Későn aludtam el a szerek hatására, így észre sem vettem, amikor Charles elhagyta reggel a szobát. Ahogy kikászálódtam az ágyból, bekapcsoltam a tv-t, mert tudtam, hogy kezdődik a szabadedzés.

Nem sokszor láttam az életemben semmit, ami Forma 1, kivéve, amikor Monaco-ban volt, mert akkor szinte el sem lehet kerülni. De most meglepően tetszett.

Egyrészt mérnöknek tanultam két évig az egyetemen és mindig is a fizika volt a szívem csücske, ami ebben a sportban központi szerepet játszik. Másrészt még volt bennem kicsi a tegnapiból, így forgott velem a világ, amikor száguldoztak az autók a képernyőn, ami nagyon vicces volt.

Segített kicsit kitágítani a gondolataimat is a cucc, így eszembe jutott néhány meglepő ötlet, amivel Charles véleményem szerint gyorsabb lehetne. Megvizsgáltam alaposan a pályát is és nagyon izgalmas dolgok jutottak az eszembe. Gyorsan le is jegyeztem a telefonomba, hogy majd elmondjam neki.

Miután vége lett a szabadedzések közvetítésének, lementem a hotel kávézójába, mert kicsit megfájdult fejem és éreztem, hogy egy kávé életmentő lenne.

Miután megkaptam az isteni italt, egy puha kanapén néztem a hotel aulájában igyekvő gazdagabbnál gazdagabb embereket. Akaratlanul is unszimpátiát váltott ki belőlem a látványuk. Irigységet éreztem.

Majd hirtelen megdobbant a szívem, amikor felváltotta ezt a negatív szemléletet valami egészen más. Valami megmagyarázhatatlanul jó, izgalmat sugárzó, emellett mégis testet bénítóan rémisztő érzés.

Megláttam Charles-t, ahogy végigsétált az aulán a piros csapatöltözetben és egyszerre megrohamozott számtalan teljesen ellentétes érzés.

- Charles! - szóltam kicsit hangosabban, hogy észrevegyen.

Felemelve az egyik kezemet intettem is neki. És egyértelműen láttam, hogy a szeme sarkából észrevett.

De ahelyett, hogy rám nézett volna, elkapta a tekintetét és még gyorsabb léptekben sietett tovább.

Körbenézve láttam, hogy senki nem vette észre az utóbbi történéseket, mégis nagyon megalázónak éreztem ezt a pillanatot.

Egy ideig egyre fokozódó gyomorgörccsel ültem a kanapén, majd a szobánk felé vettem az irányt.

Halkan nyitottam be, hátha alszik, de ő a telefonját nyomkodta.

- Merre voltál? - kérdezte kamu meglepettséggel. - Azt hittem a szobában leszel. - fejezte be.
- Tudom, hogy láttál! - mosolyogtam gúnyosabban, mint szerettem volna.
- Mi? Hol? Dehogy! - vágta rá zavarában.
- Komolyan ennyire szégyellsz? - kérdeztem.

Charles már meg sem próbálta tagadni, hogy az előbb észrevett és arcát a kezeibe temette.

- Basszus Daisy! - vett egy nagy levegőt. - Tudod mennyi vesztenivalóm van! - mondta.
- Tudom, csak... - kezdtem, majd megszakított.
- Én látom... - mondta, majd elhallgatott. - Én máshogy... - akadt meg és gondolkodott el megint.
- Mi? - kérdeztem.
- Én látom benned azt, amit mások nem! - csapott a combjára. - Én tudom, hogy te több vagy, mint aminek sokszor mutatod magad! - mondta gyorsan.
- Mégis szégyellsz! Pedig csak azt mondjuk, hogy rokonok vagyunk! - akadtam ki, de próbáltam leplezni, hogy ez rosszul esik.
- De a többiek... - kezdte megint bizonytalanul. - Több barátom mondta, hogy kiderítették, hogy drogozol és tök sokan nem hiszik el, hogy csak rokonok vagyunk. Már lassan Charlotte sem hisz nekem. - ingatta a fejét. - Igen, bevallom! Az előbb megijedtem, hogy hogy reagáljak!
- Oké. - ültem le az ágyamra erőtlenebbül.
- Én komolyan látom az igazi Daisy-t, amit a világ nem akar! - kezdte. - De tudod, hogy nekem ebben az egész életem benne van! Én enélkül nem bírok élni! - gondolt a karrierjére.
- Igazad van! - bólintottam. - Nem is tudom mi a francért kértelek számon. Hülye vagyok! - vettem le róla a tekintetem.

Zavarba jöttem a kifakadásomtól. Valóban nem tartozik nekem semmivel és nem várhatom el tőle, hogy jó barátként üdvözöljön mindenki szeme láttára.

Hiszen nem vagyunk barátok. Szinte ismerősök sem.

Csak két ember, aki valamit, valamikor nagyon elrontott és egyre mélyebbre ássák magukat a hibáik gödrében.

- Nem vagy hülye! Nem a te hibád ez az egész, hanem... - kezdte, de be akartam fejezni ezt a témát.
- Néztem ma a szabadedzést. - vágtam a mondandójába.

Láttam, hogy meglepődve pillantott rám, mert nem számított ilyen éles váltásra.

- Hanem az enyém. - fejezte be előbbi gondolatát, de nem folytatta.
- Kitaláltam néhány dolgot holnapra! - mondtam, mire szemöldökét összehúzva nézett rám. - Vannak videóid a köreidről? - kérdeztem.
- Persze! - mondta és felcsillant a szeme. - Van videóm az összesről. Átküldik minden edzés után! - pattant fel és felnyitotta a laptopját.

Az előbbi beszélgetésünket szinte teljesen elfelejtettem, mert mosolyt csalt az arcomra, ahogy szinte a hangja tónusa is megváltozott attól, hogy arról beszélhet, amit igazán szeret.

Gondolkodás nélkül odapattant mellém és megnyitotta a mappát, tele videó felvételekkel.

Sorra néztük a köröket és mindig eszembe jutott, hogy min lehetne javítani, hogy kihasználja a pálya adottságait.

- Állítsd meg! - szólaltam meg, mire megijedve azonnal lenyomta a gombot, amivel kimeredt a képernyő képe.
- Jó gyors a reakcióidőd! - kerekedtek ki a szemeim.
- Elvégre ezért fizetnek. - vont vállat, mire elmosolyodtam.
- Itt... - mutattam a kanyar egy pontjára. - Ezt a kanyart vedd vagy 10 centivel szélesebben! - mondtam, mire nevetni kezdett.
- Nem! - mondta. - Mindenki itt kanyarodik!
- Igen és ezért nem tűnsz ki közülük! - mondtam, mire grimaszolt egyet. - Ha máshogy választod meg, hogy hol fékezel, akkor eltolódik a kanyarcsúcspont is és akkor gyorsabb lehetsz! - mondtam és le sem tudta az arcáról vakarni a meglepettséget.
- De az hülyén fog kinézni! - ingatta a fejét.
- Lehet! De számításaim alapján nagyon sokat jelent. - mondtam. - De csak egyszer csinálhatod meg, mert a többiek meglátják és lemásolják. - mondtam, mire mindent tudóan nevetett.

Nem reagálva a hitetlenségére, én folytattam.

- Itt pedig... - tekertem bele a videóba. - Hamarabb kellene fékezned... - folytattam.

Csak mondtam neki az ötleteim és az indoklásaimat, ő pedig érdeklődő, mégis kételkedő arccal nézett engem.

- Ezeket hogy találtad ki? - kérdezte egy perc hallgatás után.
- Két évig fizikát tanultam egyetemen és imádtam! - mondtam.
- Viccelsz! - mondta és nevetett.
- Komolyan nem nézed ki belőlem? - húztam fel a szemöldököm.
- Hát ezt nem gondoltam volna! - halkult el.
- Tudom, hogy rengeteget köszönhetek neked és nem szólhatok bele semmibe, de abba igen, hogy nem kellene lenézned, mert rohadt sok mindent nem tudsz rólam! - fakadtam ki.
- Tudom! - vágta rá bűnbánó arccal. - Nem is arra céloztam, csak meglepődtem. - válaszolta.
- Meglepődtél, mert csak a drogost látod bennem. - mondtam gúnyosan.
- Ha csak azt látnám, akkor nem ülnék most itt veled! - mondta.
- Jó leszarom, azt csinálsz, amit akarsz! - mondtam. - Ha kipróbálod, akkor oké, ha nem, akkor nem! - tettem fel a kezeim. - Nem kötelező hinni egy ilyen buta lánynak. - álltam fel.
- Nem érzem ezt most jogosnak, Daisy! - ingatta a fejét. - Nem mondtam semmi rosszat, te meg csak hergeled fel magad minden szavam után! - akadt ki. - Minden pillanat számít a pályán és ezek nagyon szélsőséges gondolatok! Bocsáss meg, hogy nem egyezek bele azonnal! - mondta.
- Jól van, Charles Leclerc! - léptem be a fürdőbe. -  Te mindent jobban tudsz úgyis mindenkinél, úgyhogy csináld azt, amit akarsz! - csaptam be az ajtót és neki dőltem a fürdőszoba ajtajának.

Hallottam, hogy Charles az előbbi magas hangnemből most lejjebb vett és talán nem is akarta, hogy halljam szavait.

- Én csak nem akarok csalódást okozni! - hallottam megtört hangját.