Puffanás, rémült kiáltás, szitkozódás. Ha valaki most Vanda Filner szobája előtt hallgatózott volna, ezek a hangok ütötték volna meg a fülét. Ugyanis Vanda sikeresen leesett az ágyáról álmában. Kábán ült fel a földön, és ránézett az órájára. Mikor meglátta a vidáman virító hatos számot, nagyot sóhajtva felkelt, és visszarakta a takarót a helyére. Fáradtan becsoszogott a fürdőbe, és nyakon öntötte magát egy tenyérnyi vízzel. Kissé frissebben sétált oda a ruhásszekrényéhez, és kikapott belőle két ruhadarabot. Jelenleg nem nagyon érdekelte az, hogy illik-e egymáshoz az a két rongy, jobban vágyott volna mondjuk még több alvásra, de hát késni nem akart, arra a fél órára meg már nem volt értelme visszaaludni, az már csak rontott volna a helyzeten. Lehuppant az ágyra, majd végre szemügyre vette, hogy végül is mit fog felvenni. Egy testhezálló fekete felső, és egy közepes hosszúságú vörös szoknya. Na igen, talán egy boltban így fogalmaztak volna, viszont Vandának annyi jutott eszébe ezekről a göncökről, hogy a felső kihangsúlyozza majd a hasán pöffeszkedő hurkákat, a szoknyában meg majd állandóan vigyáznia kell, hogy hogyan mozog. Egy mozdulattal lesöpörte az ágyról a ruhákat, és elővett egy egyszerű farmert, és egy laza pólót. A szomszédos szobából mozgolódás hallatszott, jelezve, hogy Sarah is ébredezik. Vanda behányta a cuccait a táskájába, majd különös óvatossággal berakta a füzetét és a tollkészletét is. Ledöcögött a lépcsőn, és elkészített magának egy pirítóst. Mire végzett a reggelijével, az anyukája pont elkészült.
- Kincsem, a kulcsot ott hagytam az uzsonnapénz mellett a komódon, de nekem sietnem kell be a szerkesztőségre, újabb Pókember sztori van a láthatáron, és meg kell előznünk a Hírharsonát. Itthon vagyok hatra, ne csinálj butaságot! Szia!
Ahogy az ajtó becsukódott, a lány rövid töprengés után kiment az előszobába, és felvett egy kis könyvecskét a kulcsok mellől. Kis habozás után azt is bedobta a táskájába, majd felkapta a kulcsokat és a pénzt, és elindult a buszmegálló felé. Már majdnem odaért, amikor egy harsány kiáltás állította meg.
- Hékás! Hát itt hagynál engem? - futott Vanda felé egy vele kb. egy idős lány. Mikor utolérte, lihegve támaszkodott neki egy oszlopnak. - Komolyan itt hagynál engem? Megbeszéltük hogy együtt megyünk!
- Hát, így jár az, aki későn kel. Amúgy nem, a világért nem hagynálak itt, csak a buszmegállóban akartalak megvárni.
A két lány nevetve és egymásba akaszkodva indult el újra, miközben pár kilométerrel arrébb egy anyuka dolgozott nagyban egy cikken, mely hatalmas sikert hozhat...