Nesta csak azzal törődött, hogy megtöltse sajgó gyomrát. Csak azzal törődött, hogy a folyó előttük áttetszően tiszta volt, ő pedig teljesen kiszáradt. Lerogyott a füves partra, térdelve hajtotta bele az arcát. Döbbenetesen hideg volt, és Nesta levegő után kapkodva húzta ki a fejét, hogy aztán két tenyerével emelje ajkához a vizet újra meg újra. Csak nyelt és nyelt.
Amikor elhúzódott a folyótól, továbbra is zihálva az oldalára feküdt.
- Fél óra van - mondta a magas, lengő fűben ülő Cassian, miközben a kulacsából iszogatott. - Azt csinálsz közben, amit akarsz.
Nesta nem felelt. Még a bólintás is túl soknak tűnt.
Cassian kinyitotta a táskát, és odahajított Nestának egy kulacsot.
- Töltsd meg! Ha elájulsz, még a végén lezuhansz a hegyről és minden csontod összetöröd.
Nesta nem nézett rá. Nem engedte, hogy Cassian kiolvassa a szeméből az ott ülő szót. Helyes.
Cassian mégis megdermedt. A következő néhány szava már kedvesebb volt, és Nesta egytől egyig utálta őket.
- Pihend ki magad!
De Nesta tudta, hiába is akarna pihenni, a szemére úgy sem jönne álom, csak a fáradtság maradt, ami egyedüli mentsvárként szolgált a gondolatai ellen. A tekintete az előtte csorgadozó patak felé villant, az arcát nézte, ami most idegenként figyelte őt, nem ismert rá. Koszos volt, a szemei bűntudatról és fájdalomról árulkodtak, de mint ha a tükörképe életre kelt volna, megesküdött, hogy hallja ahogy hívja őt. Megváltást ígért, békét, és bár tudta jól semmiképp sem érdemelné meg a szíve áhítozott érte. Bárhol jobb lett volna most, mint a saját testében. A kelpie jutott eszébe, az ő történeteikbe szirénként emlegették őket, ahogy hangjukkal elcsábították a férfiakat és vízbe folytották mindegyiket. Neste egyre közelebb hajolt a vízhez, míg nem az orra hegyénél érezte a nedvességet, ezek után nem volt visszaút. A teste engedelmeskedett a gravitáció törvényeinek, Nesta nem ellenkezett ahogy a víz körül ölelte a testét. Nem akart élni, nem akart szembe nézni azokkal az emberekkel akik most gyűlölik őt. Cassian is gyülőli, tudta jól, hiszen ő is gyülőlte saját magát. Egy érintést érzett a kézfején, kinyitotta a szemét ahol az illír harcost vette észre. A maradék erejét összeszedve ellökte őt az ezüst lángjaival, nem akarta, hogy megmentse, azt akarta, hogy a folyó vigye el, a sodrása megnyugvást ígért, kétségbeesetten vágyott rá. Cassiant a lángok megállásra késztették, a szárnyait használva próbált közelebb úszni, de hiába. Apró buborékok szálltak felé, a lelkében érezte, hogy Nesta nem fog küzdeni, és ezek voltak az utolsó lélegzetvételei.

                                  ~~●~~

Feyre és Rhys a tóparti házban voltak, épp az ebédhez készülődtek mikor nagy robajt hallottak kintről. Rhysand azonnal felpattant, az arcát aggodalom és ijedtség szegélyezte ahogy elindult kifelé, nyomában a párjával. A konyhában tartozkodó Elain is kíváncsian dugta ki a fejét, de amit látott, az talán a legrosszabb rémálmára hasonlított. Az illír harcos karjaiban ott pihent a nővére, az arca sápadt volt, a ruhája második bőrként tapadt rá. De nem ez volt az ami annyira megrémisztette. Nestának nem emelkedett a mellkasa, a teste hamuszürke volt, és ha ez még nem lenne elég, Cassian arcán olyan mély fájdalom ült, hogy az embernek kétsége sem volt, mi is történhetett. Elain a szája elé kapta a kezét, úgy próbálta a zokogását megfékezni, Rhysand arcán döbbenet volt, Feyre volt az egyetlen aki zokogva sietett oda. Cassian megmerevedett, de azonnal megenyhült ahogy az úrnője előtte állt, a fejét lehajtotta, úgy érezte elbukott harcosként és barátként. Feyre keze remegett ahogy megérintette Nesta arcát, és csak jobban elfogta a zokogás ahogy bebizonyosodott amit már előre tudott. Nesta meghalt. Nesta megölte magát, mert nem bírta tovább azt a terhet amit a lelkének cipelnie kellett. Cassian válla rázkódott, Rhys arrébb húzta a párját, hogy a harcos bentebb tudjon lépkedni. Nesta teste ernyedten lógott a karjaiban, a pár órával ezelőtt sétáló nő emléke olyan távolinak tűnt és Cassian átkozta magát amiért még ő is büntette Nestát. Utálta magát, mindennél jobban, legszívesebben visszament volna az időben, hogy seggbe rúgja magát és megmenthesse a nőt. Nesta miatta lett öngyilkos. Miatta halt meg, és ezt soha nem fogja elfelejteni, ahogy az eddig megölt emberek arcát sem. Vér tapadt a kezéhez, a párja vére, a szerelme vére. A halálba kergette, ahelyett, hogy segített volna neki csak mégjobban bele rúgott. A nappaliba érve óvatosan fektette le a halott nőt a vörös bársony kanapéra. A legkevésbé sem érdekelte milyen drága az anyaga, hogy lehetetlen lesz kiszedni belőle a foltot amit a víz hagy maga után. A szeme előtt még mindig az lebegett, amit a folyóban látott. Nesta megakadályozta, hogy megmentse, és hiába küzdött az árral és a lángokkal, amiket Nesta az erejének hála idézett meg, ez örökké kísérteni fogja. Lerogyott mellé, megfogta a kezét és a fejét ráhajtotta, mint amikor Nesta rosszat álmodott, és csak Rhysand tudta annyira megnyugtatni őt, hogy hozzá lehessen érni utána. Hideg volt, természetellenesen hideg, a bőrkeményedései még így is megmaradtak. Cassiannak eszébe jutottak az edzések, ahol Nestán látta a fejlődést, hogy barátokra talál és igyekszik felvenni a harcot a démonaival. Most mégis visszaesett, de olyan mélyre, hogy onnan nem tudta visszahozni.
Fogalma sem volt arról, mennyi idő telhetett el amíg Nesta kezén nyugtatta a fejét, egy érintés rángatta ki a súlyos emlékekből. Azonnal lerázta magáról, mint ha undorodott volna attól ami nem a halott párjától származik.
- Testvér - hallotta Azriel hangját, szomorúság és mély részvét vegyült bele. Cassiant a hányinger kerülgette ettől a hangtól, érezte Mor illatát, Amrent, Variant, Gwynethet és Emeriet. Mindenki ott volt, mindenki aki ismerte Nesta Archeront.

                               ~~●~~

Emerie mikor megjelent nála Morrigan, fogalma sem volt róla, hogy mit szeretne. Először azt gondolta egy rendkívüli edzést szeretne tartani Nesta, és habár az edzéshez semmi köze nem volt a valóságnak, Emerie azt kívánta barcsak erről lenne szó. Egy pillanatig dermedten figyelte a szőke hajú szépséget aki egy pillanattal azelőtt közölte, hogy a barátnője meghalt.
- Ez csak egy rossz vicc, ugye? - kérdezte meg Emerie reménykedve, de hiába várta, hogy Mor felnevessen, és Nesta belépjen az ajtón, ez nem történt meg. Tudta jól, hogy igaz, Mor arcán sajnálkozó bánat ült, még ő is azt kívánta, hogy egy rossz tréfa legyen. Mikor Rhysand az erejét használva mondta el neki is a hírt, megfordult benne is a gondolat. De Rhys ilyen dologban sose hazudna neki. Hiába nem kedvelte Nestat, tudta jól, hogy Cassian rajongott az idősebb Archeron nővérért. Emiatt sietett vissza, semmi másért, csak ott akart lenni Cassian mellett, sejtette, a férfi magát fogja okolni emiatt.
Emerie lelkében valami összeroppant. Valami olyasmi, ami épphogy elkezdett bimbózni. Ahogy ott állt a boltjában, a szíve millió darabra hullott, a könnyei maguktól indultak meg kreol bőrén. Nesta volt az aki rávette, lépjen ki a komfortzónájából, aki megmutatta neki van élet az illír falvakon is túl. Célt adott neki, és a kezébe adta a lehetőséget, hogy megvédhesse magát, hogy soha, semmilyen körülmények között ne legyen gyenge. Meghalt. Ez csak akkor tudatosult benne, mikor ott állt a házban, üveges szemekkel figyelte az ott lévő embereket. A szárnyas harcos senkit nem engedett közel, Emerie megértette miért. Látta Cassian és Nesta között milyen kapcsolat volt, mégha a barátnője nem akarta bevallani, akkor is volt szeme. Sejtette mennyire le lett sújtva Cassian attól, hogy az akit szeretett, ott fekszik előtte holtan.

                                 ~~●~~

Gwyn úgy hitte ez a nap már nem is lehet rosszabb. Egész délelőtt össze vissza rohangált, hogy a főnöknőjének összegyűjthessen minden adatot a valkűrökről, és hiába járta át a tagját az izgatottság minden percben amikor több információt tudott meg, fáradt volt és legszívesebben másnap reggelig aludt volna, az edzés kezdetéig. De nem tehette meg, rossz érzés markolt a szívébe egész nap, nem tudta hova tenni, rég érzett ilyet. Utoljára akkor amikor...
Megrázta a fejét, igyekezte száműzni ezeket a gondolatokat a fejéből, nem akart a múlttal foglalkozni. Clothó váratlanul termett előtte, ijedtében majdnem eldobta a kezében tartott könyveket.
- Clothó nővér! - sóhajtott fel megkönnyebbülten, de az öröme hamar elillant mikor Azriel lépett elő az öreg nő mögül. Jeges rémület szánkózott végig rajta, lecsillapította hevesen dobogó szívét, hiszen Azriel mentette meg akkor is, hiába volt férfi, biztos volt benne, hogy az illír soha nem bántaná őt.
- Nesta... meghalt. Cassian hozta őt vissza a tóparti házba - mondta el csendesen Azriel, fogalma sem volt róla hogyan kellene kíméletesen közölni ezt a hírt. Mindig is Cassian intézte az ilyeneket, ő ment el a családokhoz, de most a barátja képtelen lett volna elmozdulni, ezért jött ő ide. Nesta barátnőjéhez. Jogában állt tudni. Az utóbbi időben ő is kezdte megkedvelni Nestat, mégha az utóbbi cselekedete nem volt a legjobb döntés, nem tudott rá haragudni. Hogyan is tehetné, ha egyszer halott, még Rhysand sem kezdett el kárörvendeni. Bár voltaképp sejtette, hogy a párja és a testvére miatt nem teszi meg. Nesta nem volt a legjobb, de az, hogy meghaljon, még Azriel legvadabb álmaiban is csak úgy jöhetett volna elő, hogy karddal a kezében, vérszomjas szemekkel egy csatamezőn. Ehelyett egy folyóba vetette magát, Cassian szeme láttára. Harag lángja futott végig a szívén, hogy ennek tette ki a testvérét, de azonnal eltűnt ahogy az előtte álló papnőre nézett. Gwyn páva kék szeme kitágult, a füle zúgott, és csak egy kérdés zakatolt benne.
- Mi? - adott neki hangot, mert azt hitte rosszul hallott. De azonnal megbánta a kérdést, hiszen hallotta ő, csak nem jutott el a tudatáig. De felfogta, és nem akarta még egyszer hallani, ostorcsapásnak érezte már azt is, hogy elsőre kimondta Azriel. Újra lejátszódott benne a testvére halála, ahogy a katonák között áll és csak nézi, a teste megbénul, a tehetetlenség gyötri.  Azriel azelőtt lépett mielőtt Gwyn tudatában lett volna annak, hogy a földre koppanhat. A férfi erős karjaival tartotta, ereje sem volt arra, hogy ellenkezzen az érintés miatt, Azriel mellkasához hajtotta a fejét és olyan szívszaggató zokogás tört fel a torkából, ami a Szél házát is elérte. Gwyn nem bírta abba hagyni a zokogást, Azriel pedig nem húzodott el, az árnyékai kíváncsian figyelték a karjában zokogó nőt, most érezte először, hogy bárkit és bármit legyőzne, csak Gwyn soha többé ne zokogjon így. Csak később tudta elvinni a házhoz, mikor már Gwyn képes volt összeszedni magát.

                              ~~●~~

Amren a falnál állt, talán ő volt a legjobban lesújtva, az arcán még sem látszott több, mint amennyit mutatott. Egy kis szomorúságot. De belül haragudott, gyűlölte Nestat amiért a halált választotta, amiért nagyobb volt a   büszkesége. Magát is gyűlölte amiért nem vette észre mennyire kétségbe van esve a barátnője. Az volt, a barátnője, még ha össze is vesztek, segíteni akart rajta, de nem gondolta, hogy ez lesz a vége. Talán senki nem gondolta.
Ott voltak, de mégiscsak Cassian tudta mennyi áldozatot hozott is Nesta, és a barátai mennyire nem értékelték. Senki nem vette észre mennyire szenved, még ő maga se. Nem vette komolyan Nestat, nem vette komolyan mennyire megakar halni, csak az utolsó pillanatban. De akkor már késő volt. Mindenkit arcul csapásként ért, de Cassiant, Gwynt és Emeriet talán mégjobban. Hiszen ők látták a fejlődést, és azt hitték Nesta jó úton halad. De senki nem tudta milyen mélyen van Nesta. Senki nem gondolta, hogy erre képes. Feyre és Elain most kezdte el bánni, hogy ennyire nem vették komolyan Nestat, hogy ők csak azt látták, hogy iszik és összefekszik mindenkivel. Most nyert értelmet bennük, a halott testvérüket látva, hogy csak menekült. Menekült a szörnyűségek elől amik kínozták, és mindazelől ami ezen a világon volt. De ezt már nem mondhatták el neki.