Nem is tudom,hogy mi történt az ájulásom után.. Csak amikor magamhoz tértem,akkor reggel volt már. Pont a szemeimbe sütött bele,mintha az ablak szűrné át a fényt. Felnyitottam a szememet és az első amit megpillantottam,az egy plafon volt. Kinek a házában lehetek? Először balra vetettem a fejemet,egy kis éjjeli szekrény volt ott,rajta lámpa és a két alvó kwami. Juliet és egy fekete macska. Egy magányos szék a sarokban, alatta a cipőm és a sapkám. Újra előre fordítottam a fejemet,majd lassan jobbra. Mellettem Adrien feküdt,homloka súrolta a vállamat. Fogalmam sincs,hogy hogyan kerültem hozzá vagy miért.. Jobban szemügyre vettem őt. A szemei alatt mintha könnyek lennének,amik már lassan felszívódtak volna. Próbálom megmozdítani a karomat,de a testem nem reagál az akaratomra,olyan mintha nagyon nehezek lennének. Kicsit megmozgatom az ujjaimat és nagy nehezen felemelem a karomat. Lassan letörlöm a szeme alatt lévő könnyeket és arcára simítok. Egyet sóhajtottam,majd ránéztem az órára. Reggel 6 óra van.. Nem aludtam még ilyen sokat soha.. Teljesen elpuhulva éreztem magamat,de végül kicsit lejjebb csúsztam,hogy ki tudjak szállni a rabságából. Nem jártam nagy sikerrel,ő is megmozdult,kezemet csak jobban szorította,ami közelebb volt hozzá. Óvatosan ráfogtam a kezére,hogy nyugodtabb legyen,végül kinyitotta a szemeit. Fáradtan pillantott fel felém és elmosolyodott. Kicsit még néztem rá,végül magamhoz öleltem,arca valahogy a nyakamhoz került. Így voltunk egy pár percig,majd elengedtem

- Jó reggelt Alan..-suttogja fáradt hangon
- Adiren..Hogy kerültem ide..?
- Elhoztalak ide.. Az út közepén elájultál! De semmit se csináltam, csak lefektettelek az ágyba és elaludtam..
- De.. Könnyes volt a szemed..-érintem meg az arcát és kicsit oldalra biccentem a fejemet
- Azzal ne törődj.. Csak rosszat álmodtam
- Adrien,ne add ezt be nekem.. Nem sírtál már általános óta
- Biztos vagy benne..?-szomorú mosolyt mutat meg
Sóhajt egy nagyot,kicsit megint magamhoz öleltem- Nem szokásom ilyenkor ölelgetni másokat.. De neked most az kell..
Nem jut szóhoz,de visszaölel- Jól gondoltad..-homlokát nyakamhoz bújtatja
- I feel you're touch,in my dreams.. For give my weeknase,but I don't know why.. ( 2:04-től &list=PLiT63wHlN9T1InRY582mnCi0RPDMK7JEw&index=8 )
- Alan.. Kora reggel már énekelsz mint egy madár..-mosolyogva bújik hozzám
- Szokásom.. Hisz imádok énekelni, tudod jól
- Jobban ismerlek mint bárki mást Nino-n kívül
Kicsit megvakargattam a kócos tincseimet, a fejem kissé sajgott. Mintha vagy beütöttem volna, vagy pedig múlt éjjel vedeltem mint állat. Félig zsibbadt karomat kitudtam végre nyújtani, aztán felkeltem, akárcsak egy múmia a sírjából 100 évszázad után. Kicsit olyan érzésem volt, mintha csak "házasok" lennénk. Bár nem voltunk azok. Mégis.. Ez a reggel.. A kellemesen reggeli szellő, ami az ablak résén jön be, Adrien kócos fáradt feje és erre én.. Én, aki úgy néz ki mint egy fiú. Szép vagy Alan. A fél vállamról lecsúszott a felsőm, akaratom ellenére. Felkeltem nagy nehezen, leraktam sikeresen a lábaimat. A padló alatt ment a fűtés.. Számomra ez teljesen szokatlan volt. Ahogy a kissé párás ablak irányába néztem, a vastag felhő pamacsok mögül megláttam a napot. Szállingózott a hó, de sose volt nagy réteg az utcákon. Mindig elseperték a járdáról. Kicsit oldalra döntöttem a fejemet, a következő pillanatban pedig pár hajtincsem a szemem elé lógott. A fülem mögé tűrtem, aztán erőt vettem magamon. Sikeresen felálltam, úgy éreztem a derekam kint volt. Hátranéztem Adrienre, de nem néztem hosszasan bele a nagy zöld szemeibe. Egyszerűen képtelen voltam. Kinyújtottam a karjaimat és megindultam a fürdő felé
- Megmosom az arcomat
Mondtam úgy, mintha csak félvállról beszélnék hozzá mindig. Pedig csak zavart az egész dolog. Ő, Chat Noir, a tegnap délután, az ígéret.. Mintha felborult volna a világ. Amikor Juliet eljött hozzám még 2 éve, akkor bele se gondoltam, hogy egyszer egész Párizs ismerni fogja a "nevem" Hisz az elején eléggé béna voltam minden szempontból. De! Ami nyugtat, hogy hamar sikerült behoznom magam, s már csak szökkenek kettőt, már fekszik is a földön az ellenség. Ne bízd el magad annyira.. Nem vagyok a világ legjobbja, mégis próbálom felspannolni ezzel magamat. Odasétáltam a csaphoz a kis gondolataimba merülve, aztán csak elforgattam a csapot jobbra, ezáltal hideg jött belőle. Eltűztem a hajamat a csattommal és úgy mostam meg az arcomat. Hirtelen kinyílt az ajtó, ahogy az arcom még mindig kezeimbe volt temetve. Egy kéz nyugtázott rajtam, ami pedig meleg volt. Nem emeltem fel a fejemet, csak a tenyeremet emeltem el nedves arcomtól, mert már a víz kifolyt az ujjaim közt.
- Kis csontos mint régen. Van ami nem változik rajtad
- Sose voltam nagyon húsos
- Ismerlek már. Nem igazán foglalkoztam azzal, milyen vagy külsőre
Mikor válaszolhattam volna, egy csengetést hallottam. Méghozzá telefonét. Átkapcsolt hangpostára

"Itt Adrien Agreste telefonja, hagyj üzenetet a sípszó után"

- Adrien? Vedd fel! Megígérted, hogy kiválasztod nekem a báli ruhámat a vetélkedőre!

Forgattam meg a szemeimet, ahogy meghallottam az ismerősen csengő rinyálós hangot. Ez bizony Cholehoz tartozott. Felemeltem a fejemet végre, a kezemet inkább a felsőmbe töröltem. Kinyújtottam magamat, a következő lépésben meg már kint voltam a fürdőből. Apró hóvirágok mintázták be a nagy ablakokat, amiken keresztül nem nagyon lehetett túllátni. Odaléptem az egyikhez, az első ujjperceimet hozzáérintettem. Az ujjaim vége szintén hóvirágot képeztek, amivel leginkább rajzoltam. Legalábbis a kézlenyomatomat odaraktam. Egy virágmintás kézlenyomat tapadt rá a plafonig érő ablakra, ezzel kiemelve a hideget. Fáradtan odajött hozzám Juliet, kicsit még dörzsölte a szemeit. A tenyeremet felfordítottam, így nyugodtan letudott ülni. Megsimiztem az arcát kicsit
- Moin petit chat..
Mosolygok rá halványan egy pillanatra, aztán Adrien felé fordulok, akin egy félig kigombolt ing volt, meg egy fekete Calvin Klein alsónadrág, ami mostanában eléggé divat lett.
- Hazamegyek. Még van dolgom
Elindultam lassú léptekkel  megindultam a szék felé, amin a cuccaim hevertek, meg egy kis fekete macsek. Juliet odament hozzá, hogy felkeltse, több kevesebb sikerrel. Óvatosan kihúztam alóla a kabátomat és a cipőmet a kezem ügyébe vettem. Az ajtóhoz sétáltam és még beraktam félig a fülhallgatómat. A jobb vállam felett hátrapillantottam még utoljára. A szememből nem lehetett kiolvasni semmit se, hisz olyan rideg volt, akárcsak a jégvirág
- .. Majd a suliban.
Azzal kiléptem a szobájából, otthagyva őt. Megropogtattam a nyakamat, egy kört leírva, aztán felhúztam a cipőmet még mielőtt elindultam volna. Egy dal közepén kapcsoltam be a fülhallgatót a telefonomba, nem igazán volt zavaró. A kabátomat még gyorsan összehúztam, indulhatott a menet! Kifelé az ajtón.. Szokásomhoz híven, leültem a hosszú lépcsősor mellett futó korlátra és lecsúsztam rajta, oldalasan ülve. Egy kicsit még ásítottam, aztán egy fejrázás után mehetett a futam. Szó szerint száguldva mentem, mert ilyenkor kezd megtelni az utca, meg minden bolt most nyit. Sietnem kell. Mintha csak késésben lennék, pedig 6:35 se volt. Pontosabban 6:27-et ütött az óra. Felfutottam a szobámba, ahogy hazaértem, villámgyorsan letusoltam, közben fogat mostam a zuhanytálcában állva. Szuszogva köptem egy nagyot a csapba, majd felkaptam magamra amit találtam. Egy American Horror Story-s véres felső, farmernadrág és térdzokni. A mai napon nagyon hideg volt. Kihangosítottam a zenét, amíg még leírtam az utolsó sorokat angolul a vázlatomra, amikor megláttam.. Hogy az egész lap össze volt rúzsozva. Ragadt, piros volt és nem lehetett semmit se kiolvasni. Ez állt a szövegben: "Nem fogsz győzni te leszbikus!" Sejtem ki lehetett az.. És nagyon nem örülök neki! Mert ma délután lesz a vetélkedő első fele, amibe muszáj bejutnom valahogy. Elkezdtem kutakodni az íróasztalom fiókjában, hátha találok valamiféle jegyzetet más számokról. Aztán találtam egyet.. Simon Curtis Superhero.. Talán használható lesz! A kis eperkés tolltartómból kikerestem egy tollat- ami fog is- aztán azzal leírtam a maradék 20 percemben a szám szövegét, még az ajtómon is kopogtak. Kócos hajjal, kiidegelt tekintettel néztem a papírlapokat, ahogy átírtam a szöveget. Nem foglalkoztam a kopogással vagy a kiabálással, most ez volt a legfontosabb. Ezen múlik az úgymond hírnevem - ami annyi van mint Marinette-nek esze-
- Alan! Most azonnal nyisd ki az ajtót!- ez a hang Ninotól eredett, ezer közül felismerem
- Csajszi, én vagyok! Nyisd ki kérlek!!- ez pedig Mizo hangja volt, nem kicsit volt aggódó.
Sajnálom gyerekek.. Nem tehetem. Akármennyire szorít a határidő, most azonnal be kell fejeznem! A végén már elmosódtak a betűk. Nem éreztem a kezemet, egyszerűen megálltam. A zene is abbamaradt. Mintha elvágták volna a szívdobbanásomat. Ott ültem az asztalomnál, könnyes szemekkel, remegő kezekkel és tiszta idegesen. Nino és Mizo bejöttek, barátnőm ölelgetett hátulról, Nino meg fiú létére a vállamat veregette, hogy nem lesz semmi baj. Nem akartam elmondani nekik a helyzetet. Megráztam a fejemet és felkeltem egy egyszerű mozdulattal. A fejem le volt horgasztva, mintha csak egy zombi volnék. Megragadtam a lapot, akárcsak egy vadállat az áldozatát és felkaptam a kabátomat. Elfutottam a sulihoz. A többiek követtek engem. 7:30-tól volt a beiratkozás a vetélkedőre. Épp időben odaértem, a Miss Picsa hadsereg épp akkor állt ott, pont az út közepén. Nem bírtam tovább, elkiabáltam magam
- Rohadt gyorsan álljatok odébb vagy mindannyiótok megérzi a cipőm kerekét!
Ilyen hangosan és ilyen indulatosan még sose beszéltem velük. Mindjárt odébb álltam és felírtam a nevemet. A hátam mögül ilyen mondatokat kaptam ki:

"Ennek mi baja?" "Most tényleg azt hiszi, hogy ezzel menő lett?" "Minek ugat ez a leszbikus?" "Idegbajos vagy?!"

Hihettek akármit.. Értelmesebb vagyok nálatok jóval. Olyan gyorsan írtam le a nevemet a lapra, hogy észre se vettem, hogy a fiúk kategóriájába kerültem. De nem is zavarta a pultban ülő srácot, az "Alan" jogilag itthon fiú név. Egy hosszadalmas ácsorgás után összeszámoltak minket és mehettünk az előadó terembe. Megmondták, hogy lentről felfelé fogunk haladni, szóval akik felkészülnek, azok mehetnek az osztályba. Az első én voltam.. Ez biztos. De nem tudom ki a másik. Szabad kezemmel hátratúrtam a hajamat, a fejemen lévő ér lüktetett. Nagyon fájt.. De ekkor a barátnőm odajött hozzám és megölelt
- Nem lesz baj, Al.. Te vagy a legügyesebb köztünk. Lesöpörsz mindenkit.
Azzal nyomott egy puszit az arcomra és visszaállt a sorba. Az arcomra simítottam, ahol a puszi helye volt, majd kiolvasták a csúnya kézírás alapján a nevet- a szervező hunyorított hozzá- és meglepő módon nem én leszek az, aki kimegy. Hanem más kettő. Lila és Sophie. Furcsa.. Nem is láttam felírva a nevüket. Leültünk a többiekkel a lelátóra, én felraktam az előttem lévő szék támlájára a lábamat. Marinette megütötte a vállamat, hogy tegyem le a "patáimat" de nem válaszoltam neki. Ha úgy lett volna, akkor a csaj nem lenne itt köztünk, hanem kórházban feküdne infúzióra kötve. Hátradöntöttem a széken időről-időre a nyakamat, annyira elgémberedtem a nagy várakozás közben. Lila és Sophie egymás után mentek fel a színpad közepére, bemutatva az elkészült előadásukat. Lila csak állt kint, semmit se csinált. Sophie meg esetlenül megpróbálta a szalagtáncot, de elesett benne rúgás közben. Így egyikőjük se jutott tovább

***2 hosszú órával később és 2 palack víz után, 1 pisi szünet mellett***

Már úgy végighaladtunk majdnem 20 emberen, mindegyik- párosával- kapott 10 perc felkészülést és még maga az előadás. Na, most már csak én maradtam. Kicsit izzadt tenyérrel keltem fel, amikor kimondták a nevemet. Az utánam következő meg.. Adrien volt..? He? Mégis mit keres ő itt, tudtommal nem akart indulni. Mindegy is. Lábujjhegyen mentem ki a döntött, piros szőnyegberakásos nézőtérről, de nemsokára normálisan tudtam menni a termünkbe. Mély levegőt vettem, ahogy a csúnyán írott lapomat kihalásztam a zsebemből, felültem a tanáriasztalra. Nem igazán fűtöttek a teremben ilyenkor, hisz el volt könyvelve iskolaszüneti napnak, még a gondnok is szabin volt. Keresztbe rakott lábakkal néztem a szövegemet, amit majd hamarosan, pontosabban 8 perc múlva feléneklek ott mindenki előtt. Megigazgattam a felsőmet, egy vaskos ásítás keretében. A szelet lehetett csupán hallani bent, ahogy az ág csapkodta az ablakot, meg talán az óra mutató járásának kattanásait. A szoba szinte hideggé és nyugodttá vált, akárcsak a bennem lévő űr. Oké, hogy szar napom volt már az elejétől fogva, de mégse akarom az egészet átdepizni. Vetélkedő van, holnap meg.. Vörös hold. Megannyi dolgunk lesz ezzel is.. Kissé megrémültem a gondolattól, hogy előrehajolva buktam fel, a térdeimre esve. Leporoltam magamat, mintha mise történt volna. Hirtelen belehasított a fejem hátuljába a fájdalom, lehet a folyadékhiány miatt. De nem volt kellemes. Kicsit elsötétült előttem a kép, a következő kép az volt, ahogy 6.osztályosként ott állok a suli udvarán, télen.. A kabátom véres, hajam csupa sár és hó.. Senki se jött oda hozzám. Olyan fura látni a régi énemet. Egy félelmetesen nyugodt hangnemben, egy félelmetes dallamot dúdolgattam (https://youtu.be/z9gNFYNZ8yk) Egyetlen egy gondolat lebegett a szemeim előtt aznap.. "Lesz vajon aki meglát a tömegben? Aki jön és segít? Senki? Tud..tam.." Lehajtottam a fejemet és ekkora kiáltást hallottam. Méghozzá Adrienből jött ez a hang, jóval AZ a farsang után, talán az utána lévő hónapban, amikor átnyúlt a tél és a havazás kicsit. A tömény tömegből átúszva jött, tejföl szőke fejével, világító smaragd zöld szemeivel, aggódó tekintettel. Emlékszem, egy kék kabát volt rajta és épp növőfélben volt az alsó 2.foga, amitől kicsit pöszén beszélt. Megfogta a kezemet és a suli folyosóján a csapnál mosdatta meg az arcomat langyos vízzel. Máig emlékszem a rettegésére, ami a hangjában hallottam és éreztem a kisugárzásában távozva. Jobban a fejemre fogtam, szinte a hajamba kapaszkodtam, hogy múljon már el a fejfájásom. De nem! Akkor sem volt hajlandó. Makacsabb, mint valami öregasszony. A furcsa visszaemlékezésemet a bemondó hangja zökkentett ki. Megráztam csomószor a fejemet, hogy végre rendesen lássak. Felkeltem villámgyorsan, megint futni kell.. Futni kell egész nap, hogy elérjek valamit. Lementem hátul a színpadhoz, ott várakoztam a takarásban. Remegve tartottam a kezemben a lapomat, ennél jobban összegyűrtem, mint volt. A bal vállam felett szuszogást hallottam, meg egy kezet az oldalamon
- Nyugalom, jó leszel..
Hátrafordultam, hát ki más lett volna az, mint Adrien.. A vállam felett hátranéztem
- Je le fais moi-mêm.. (jelentése: Én magam megcsinálom)
A kék szemem feketén felcsillant, aztán ki is mentem a színpad közepére. A lapomat magam elé emeltem, a zene elindult. Kicsit átmozgattam magam az első másodpercekben, aztán nekiláthattam az éneklésnek angolról lefordítva franciául (kezdés 0:24 : ) Ez egészen a magas részig ment el, miután alig volt hangom. Nem érdekel! Végigcsinálom! A végére már a torkomat fogva énekeltem, úgy is hajoltam meg. Vastapsot kaptam, a zsűrinek nagyon tetszett. A lapomat el is ejtettem, annyira meghatódtam, hogy ennyire tetszett mindenkinek a dalom - persze kivétel Chloe és Marinette..-Lehajtott fejjel oldalra mentem a takarásba, pont akkor jött vissza Adrien, egy fekete felsőben, sötét sminkkel a szemei alatt. Igazán megmondva, ez inkább valamiféle maszat volt, ami valaha ember volt. Rápillantottam a fiúra, szúró torokkal
- Jó így a sminkem?
- Váhráhjáhl..
Benyálaztam még az hüvelykujjamat, azzal a szeme alatt jobban elkentem a sötétes szemhéjfestéket. Most úgy nézett ki, mint aki nem aludt lassan 2 hete és még beadandót írt a héten. Felnéztem a szemeibe. Azokba a nagy zöld, világító szemekbe, amik számomra különlegesek voltak. Mégis olyan elérhetetlen volt számomra. Hisz mégis csak egy modell és a suli legjobb fiúja. Egyre közelebb tudtam magamhoz, amikor egyszerűen kínzott a közelsége. Le se tudtam venni róla a szemeimet, szinte csalogatott és felfalt egyszerre a tekintetével. Nagyon nyeltem a fájós, összeszorult torkommal, ami lehetetlennek tűnt először. Az orrunk súrolta a másikét, de nem szóltunk egy szót se. A kezem még mindig a kis almácskáján pihent, nekitámasztva, hogy elkenjem a sminkét. Erre csak jön közelebb felém. Az ismerős parfüm, dezodor keverék, amit lassan 3 éve ugyanúgy használ és sose tudom megunni.. Már az ajkai forró surlódását vettem észre magamban, amikor lehunytam ijedtemben a szemeimet. Nem mertem tovább nézni a szemeit. Olyanok voltak a pupillái, akárcsak egy macskának. Az én szememben a megszokott kék szín mellé társult az egyre elmélyülő szín, mintha festék lenne benne. Hisz Poison szeme feketék voltak, nem is tudom miért kezdett el bennem "mozogni" a belső állat. De neki is azért olyan volt a szeme, amikor Chat Noir-á változik át. Az eszem nem is bírta felfogni, mi is történik körülöttem. Egyszerűen, csak a háttérben lévő lágy zenei aláfestésre figyeltem, meg persze Adrien sugárzó közelsége. A gyomromban ismételten pillangók repkedtek, de nem igazán bírtam felmérni mi történt. Egy pillanatra kinyitottam a szemeimet, de Adrien letakarta a szabad kezével a fél arcomat. Forró, nedves és szuszog.. Vagyis az ajkaimra puszilt. Furcsa volt teljesen.. Nem is hittem volna, hogy ez valaha megtörténik velem, ennyi év után. A következő pillanatban már nem is előttem, hanem a színpadon kiállt a rivaldafénybe. Az ajkaimra simítottam az ujjaimmal, kissé még elvarázsolva. Wow.. Csak tudnám miért tette ezt.. Nem volt hétköznapi, annyi szent. A fiú kisugárzó előadása nem volt utolsó, főleg nem úgy, ahogy kinézett. A zöld szemei világítottak, a hátán gyöngyözött az izzadtság. Furcsa volt így látni. Mégis, olyan érzés kerülgetett engem, mintha helyette lennék lámpalázas. Lehunytam egy pillanatra a szemeimet, a fények lementek. Ő ott állt, kezében a mikrofon. Nekikezdett énekelni, nem is akárhogy; németül! () Annyira más volt, annyira.. Megérintett. Az a 3 perc, amikor kint állt, szívből énekelve, mintha csak nekem énekelne. Lehunyt szemeimmel dőltem neki a falnak, a szemeim előtt egy kis rét volt. Egy fa tövében ültünk, s Adrien a kezemet fogva énekelt. Sose akartam kikerülni a pillanatból, bár nem tudtam annyira németül, ellenben angolul hallottam ezt a dalt. A hosszadalmas ringatás végén a zongorajáték abbamaradt, felváltotta a hangos tapsvihar. Tartottunk egy 10 perc szünetet- bár nekem elegem volt már az ülésből- amíg a zsűri elosztotta a helyezetteket. Egy lapra felírták, azt kitették az ajtóra. Mindenki vagy vizes palackkal vagy pedig nasival ment oda, tolakodva. De nem született sok eredmény, de voltak különdíjazottak is.
Lista:
A zsűri kedvence: Nino Lahiffe
Különdíj: Alan Fabron
3.helyezet: Ivan Bruel
2.helyezet: Alya Césaire
1.helyezet: Alan Fabron & Adrien Agreste
Kiesettek: Chloé Bourgeois, Marinette Dupain- Cheng, Nathaniel Kurtzberg, Julenka Couffaine, Lila Rossi, Rose Lavillant

Természetesen utolsónak maradtam a bámészkodásban, a saját eredményemet se tudtam, mivel Ivan elém állt a majdnem 180+-ával. A tábláig se jutottam, már félig megsüketültem Cholé hangos sikítása miatt, hogy ő kiesett. És akkor mi van? Nem lehet mindig ő az első. De ami meglepett- 10 perc ácsorgás után, Ivan háta mögött, amikor a táblához jutottam- hogy végre nem írták el a nevemet! Meg hát első lettem. Ezzel? Furcsa. De végül is ennek a zsűrinek majdnem minden tetszik, akkor meg? Kibontottam kicsit nehezen a kis dobozos almalevemet, amit a lenti büfében vettem még. Lassan kortyolgattam a kis levemet, amikor valami csipogást hallottam. Nem olyan messze állt tőlem Adrien, pontosabban Ivan és Lila között. Kicsit megijedve ment el futva, tudtam, hogy baj van. Besiettem a folyosó végén található mosdóba, ahol ott állt Marinette és Chloé is. Nagyokat pislogva néztem rájuk, mindkettőnek furcsa feketeség vette körül a szemét. Nagy szünet után lenyeltem a torkomban lévő gombócot és az ajtó felé mutattam
- Mind foglalt?
Ejtem ki merő higgadtsággal, hisz nem volt okom idegeskedni. A két lány összenézett. Két pislogás között lefogtak, a falhoz szorítva. Próbáltam magamat kiszabadítani, de csak szorították le a végtagjaimat, meg minden menekülési útvonalat, ahonnan esetleg kijuthattam volna ebből az ördögi csapdából. A számat letapasztották, a kezeimet megkötözték. Az egyik fülkében lévő sarokba rúgtak, természetesen seggre esve. Marinette megragadta a hajamat, láthatóvá vállt mindkét szemem. Behúzta a fejemet a wcbe, úgy húzta le. Nem kevés vizet szívtam be az orromon át, a szemembe is ment. Félig lecsukott szemmel néztem rá, amikor maga felé fordított. Hamarosan visszadobott a helyemre, úgy hagytak. Bezárták a fülke ajtaját- ne kérdezzétek, én se tudom- aztán otthagytak. Baj volt, én tudom! Nem volt normális, hogy úgy nézett ki a szemük. Mi van ha.. Igen. 1000%, hogy ez ő volt. De hogy hívjak segítséget? Juliet otthon maradt, Adrien már elment. Mizore meg.. Hát igen.. Mindegy is.. Lehunytam a szemeimet, próbáltam kapcsolatba lépni valahogy Juliettel vagy Plaggel.. Valahogy.. Eltelt már 2 óra.. Azóta itt ülök, kezd minden sötétedni, a ragasztó még mindig a számon volt, hiába nyálaztam be 50x, nem akart lejönni sehogy se. Valami töréshangot hallottam, mintha berúgták volna az ajtót. Nagyon hangosan csapódott, azt hittem leáll a szívem a hirtelen hangra. Nem volt elképzelésem, hogy kilehet az. Az ajtó alatti rés túl kicsi volt és túl messze is, hogy kinézzek alatta. Mind a két fülkét megnézte az illető, majd az utolsóhoz ért, ahol én voltam. Felfeszítette a zárat, rémisztően lassan nyílt ki az ajtó. Egy szemet láttam meg, ami zöld volt.. Ez ő! Tényleg eljött ide.. Az arcáról csöpögött az izzadtság, hasonlóképp mint amikor fent állt a színpadon. A ruhája meg lett tépve, arca kifáradt. Alig mert rám nézni. Mintha szellemet látott volna. Leguggolt elém és kisöpörte a most már megszáradt hajtincseimet az arcom elől. Végre rendesen tudtam levegőt venni, ajkaim közül kapkodtam a levegőt. Jobban szemügyre vettem az arcát, sok helyen volt karcolásos, néhol vérzett is. Az egyik karmával szétszedte a kötelet, ami oly sokáig szorított le a padlóhoz, végre nem volt rajtam. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, de utána egyből megöleltem. Nem szokásom, de muszáj volt. Éreztem, ahogy a kis szíve hevesen dobog a futástól, meg a kimelegedettségtől. Egyik kezemmel a hajába túrtam hátulról, magamhoz szorítva. Nem sokkal később viszonozta is, nem kevés erővel. De éreztem rajta, hogy iszonyatosan fáj neki, ha megerőlteti magát. A fejéhez bújtam, el a tincsei közé.  Annak ellenére, amilyen izzadt volt, kellemes illata volt, mint mindig.
- Nem biztonságos itt.. Se nálunk, se az utcán. Halálfej elátkozott két lányt, akik kergettek a főtéren. Az egyik Ladybug volt.. Őtőle van ez a sok sebem. Segítened kell
- De.. Hogyan?
- Rejts el.. Kérlek. Ha Halálfej megszerzi a talizmánomat, akkor örökre lemondhatom az erőmről. És még Poison se tudott segíteni.. Ami meglepett, de nem jött
Ekkor nagyot nyeltem és az arcára pillantottam. Lemondó tekintete volt, amitől nem kicsit ijedtem meg.
- Tudod, nekem tetszik. Ha ő is elveszti, sose tudom meg ki volt az.. És aggódok miatta, hogy mi lesz a végén velü-
Nem tudta befejezni a mondanivalóját, mert elhallgattattam. Nem voltam hajlandó tovább hallgatni a nyávogását. A szabad kezemmel az arcára fogtam, közelebb hajolva. Véres ajkai csak úgy csillogtak a lámpának a fényében, ami mozgásra felkapcsolt. LEhunytam a szemeimet, összetapasztottam az ajkainkat. Nem reagált semmit egyenlőre. A wc illatosító keveredett az ő illatával, meg a köztünk lévő aggodalommal.
Talán tényleg beleszerettem.