Utálom az életem.

New York óta semmi értelme nincs, bár lehet akkor sem volt, csupán én értékeltem rosszul. Most jobban belegondolva, igazából sosem volt. Csak egy picit azért mégis, ott New Yorkban. Aztán jött herka és minden elrontott. Vagyis én rontottam el absolute zero önfegyelmemnek köszönhetően. Mindenki azt mondja, hogy borzasztó függőnek lenni, szenvedsz, egy lejtő az egész etc. De önmagában nem a függőség az elviselhetetlen, hanem a leszokás. Utána lesz minden szörnyű: a sétálás, a kényszerevés, a légzés, úgy maga a lét tulajdonképpen. Kivéve a szex. Az még egész elviselhető. You always need some.

Szóval New York óta szar. Úgy az én életem, meg miattam Anitáé is - róla még később talán beszélek - és a szinkronipar is. A Náray-Gesztesi etalon mellett azért igazán alkalmazhatnának egy-két ismeretlen nevet. Kormos Krisztofer. Még jól is hangzik, szépen cseng, férfias hangzása van és páratlan orgánum is társul hozzá. Nem utolsó sorban jó szinkronszínész is. Lenne, ha adnának neki még egy esélyt.

Ez lennék én. Soha meg nem értett, egyszer szerepelt művész, színész, különös tehetséggel. Most mégsem csinálok mást, mint naponta elmegyek egy kávézóba, megvárom, hogy kiküldjenek - mert én azért még sem távozhatok csak úgy, önszántamból - hazamegyek, megeszem a Trófeából hozott maradékokat - Anita ott dolgozik, de róla később még lehet mesélek - és lefekszem a kanapéra. Máshova nem tudok, mivel ágyam nincs, azaz lakásom sem, úgy általánosságban. New York óta lakom Anitánál Óbudán valami egyszemélyes panellyukban. Pedig milyen lezser studio apartmenben laktam anno még. New Yorkban. You should have seen it. Emellett folyamatosan castingokra járok, bár tök feleslegesen, Magyarországon egyszerűen nem értékelik a nyers tehetséget, mindenhova iskolai végzettség kell, mégha maga Cumberbatch is vagy.

- Kelj már fel, útban van a lábad!

Ütötte meg kinyújtott végtagomat Anita a porszívó csövével. Nos, ha már harmadszorra is kitértem rá, ideje lenne róla beszélni. Nem a nőm, még féletlenül sem. Anita a nővérem. Herka és New York óta szocialista diktátor módjára nem engedi, hogy elhagyjam az országot - ennél nagyobb büntetés már csak egy politikai célzatú reklám szinkronizálása lenne - aminek következtében romokban hever az életem. Egyszerűen megelőztem a saját koromat, nem tehetek róla, Hungary csak a hármas metró felújítása befejeztével juthat el maximum az én gondolkodási szintemre, amit kábé úgy 2100 körülre saccolnék.

Szóval Anita a Trófea svédasztalos all-you-can-eat étteremlánc egy séfje és mivel nem hajlandó nekem ételt venni, nekem pénzem pedig állás hiányában nincsen, maradékokon élek. És abból se mindig jut. Pontosan hat és fél kilót fogytam New York óta, ami borzasztó, mivel azelőtt is soványnak neveztek, és nem csak nők hatvanötön felül. Innen tudod, mikor számítasz valóban vékonynak, ha mások is mondják. Bár sosem értettem, miért akar minden nő etetni egy bizonyos kor felett, talán a klimax után már ez az egyetlen kikapcsolódás maradt. Most így belegondolva, nem is érdekel annyira.

Tehát Anita. Nehéz nála maradni, mivel nem egy érdekfeszítő téma, de ha már elkezdtem, be is fejezem. Nem túl érdekes, a barátnői mondjuk elég jók, és gyakran is jönnek fel, bár sokszor untatnak is.

- Muszáj bántalmaznod?

Idő közben elfelejtettem válaszolni, de ami késik, nem múlik.

- Ha lenne rendes állásod nem lenne ilyen problémád. Addig nem nyafoghatsz, amíg képtelen vagy egyedül megélni.

- Tudod, ha kicsivel több empátiát mutatnál, esetleg még kedvelnélek is.

Igazából Anita is szokott untatni, mint például most is, úgyhogy visszafordítottam a fejem a plafon felé és tovább merengtem. Kicsit kényelmetlen a kanapé. Igazából nagyon, de csak azért mert túl hosszú vagyok hozzá, és egyszerűen lehetetlen úgy végig feküdni rajta, hogy valamelyik testtájam ne lógjon a levegőben.

- Hamarosan leléphetsz, Fanniék átjönnek.

És már megint hozzám szólt, annak ellenére, hogy kristály tisztán az orrára kötöttem mind szóban, mind metakommunikációval, hogy nem vagyok hajlandó tovább társalogni vele. Igazán békén hagyhatna. Mellesleg, mint rokon tudhatná, hogy az ilyen agy, mint az enyém nagy ötletek megalkotója. De ha folyton diszturbál a jelenlétével képtelen vagyok gondolkodni.

- Azt hittem kedvelnek.

- Attól még, hogy meghúztad az összeset, nem jelenti automatikusan azt, hogy bírnak is.

- De kedvelnek, nem?

- Ráadásul jól hallottam, hogy már Lilla anyjával is?

- Én határozottan olyan jeleket kaptam, hogy kedvelnek.

- Mert még Petra öccsét megértem. Na de valaki anyjával! Krisz, ezt nem gondolhatod komolyan!

- Esetleg csináltam valami rosszat, ami megváltozthatta a vélemyényüket?

- Figyelsz te rám egyáltalán?

- Tessék?

- Menthetetlen!

Arcon csapta magát, majd tovább porszívózott. Legalább addig sem kell hallgatnom. Finally some lone time. Miután végzett a takarítással megdobott egy kétezressel, majd közölte, hogy takarodjak el. Őszinte, tagadhatatlan, vad testvéri szeretet.

- Ebből mégis mit vegyek? Óvszert?

Rá nem jellemzően nem válaszolt, csupán arcon vágott a távirányítóval. És nekem ezzel az erőszakos nővel kell együtt élnem! Viszont ideje kirángatni engem, már nem volt: kopogtattak az ajtón, ami egyet jelentett: győztem. Siestám alatt összegyűjtött erőmmel félrelöktem Anitát, majd egy hatalmas vigyorral kinyitottam az ajtót.

- Ó, Krisz nem is tudtam, hogy te is itt leszel!

Köszöntött Fanni tárt karokkal és két intim puszival. Unott mosolyommal hátrasandítottam nővéremre, ki keresztbe tett karokkal duzzogott a szoba túlsó végén. Beengedtem még a másik két lányt is, az utolsó pirosszoknyásat kinézve magamnak. Kibontottam egy üveg bort, majd négy pohárral - Anita nem iszik, valami őrült fogyókúra miatt - megkörnyékeztem a vendégeket.

Éppen valami tévéműsorról beszélgettek, ami felettébb untató volt, úgyhogy olyan két perc után fel is adtam, majd elszöktem a konyhába, hátha titkon be tudok nyomni egy banánt. Mert Anita ennyire hiú: még a legapróbb élelmiszereket is félti előlem, előbb dobja ki a drágán vett mangót, minthogy nekem adná. De a mai volt az én szerencsenapom - már amennyire beszélhetünk szerencséről az én életemben. Nővérem észre sem vette, hogy nesztelenül átosontam a konyhába és letéptem egy sárga bogyót - mivel a banán bogyós termés, annak ellenére, hogy ennek semmi értelme - és mélyen beszippantva az illatát levetkőztettem a tiltott gyümölcsöt. Már az első harapás felért egy orgazmussal. New York óta nem ettem gyümölcsöt, és csak most jöttem rá, mennyire nem viselkedtem tisztességesen a szervezetemmel. És még lopni sem volt olyan nehéz. Absolute zero bűntudat, sőt egy kis káröröm még meg is melengette sans-fruktóz szívemet. Természetesen az evést sem élvezhettem olyan sokáig magányosan, szinte már a második harapásnál be is libbent a helyiségbe a pirosszoknyás egy kaján mosollyal az arcán.

- Úgy hiszem, még nem volt alkalmunk bemutatkozni egymásnak.

Tagadhatatlanul be volt már csiccsentve. Pirospozsgás arca és buján himbálódzó teste igen könnyen elárulták, bár fogalmam sem volt, öt perc alatt hogyan lehet ilyen szintre eljutni. Valószínűleg ihattak az ideérkezésük előtt is. Mindenesetre tetszett.

- Panni vagyok.

Jelentette ki, majd rám kacsintott. Kéznyújtás helyett lassan, érzékien beleharapott a banánomba egy pillantra sem törve meg a szemkontaktust. Elmosolyodtam.

- Krisz.

Nem sokkal később már a konyhában csókolóztunk.

Mint mondtam, utálom az életem, de a szex valahogyan elviselhetőbbé teszi. Legyen az Pannival, Fannival, valaki bátyjával, esetleg anyjával, az teljesen mindegy. A lényeg hogy legyen.

Nos itt lenne a második rész, jaj komfortzónán kívül, többszemszöges történet. Valahogyan nemrég visszatértem a legelső kedvenc blogos történetemhez (2011-es, szinte őskövület) és ott is ehhez hasonlóan minden "fejezet" egy másik szereplő szemszögéből lett megírve. És bár hét - te jó ég - éve nagyon tetszett, na meg azért nosztalgiából most is,  a legalább 8 szemszög valahogyan mind ugyanolyan volt nemtől és kortól függetlenül. Úgyhogy elhatároztam, hogy ezt én is kipróbálom. Egyelőre Krisz és Zéte narrálása ugyanolyan, de a jövőben megpróbálok majd ezen változtatni, nehezebb, mint azt gondoltam volna. Egyébként pedig már csak egy szereplő vár bemutatásra, (jaj vajon milyen lehet?) és utána tulajdonképpen el is kezdődhet a történet. Hamarosan megérkezik ő is :)