Ákos

Én tényleg meg akartam magyarázni azt Beának, hogy belátom, elcsesztem. A fenébe is, még egy dalt is írtam erről, felvettem egy kicseszett mezt a koncerten, és még egy balladát is feldolgoztam az öccsével. Az egész szart se ért. Felvonta maga köré a lerombolhatatlan gátlásait, amiket képtelenség elpusztítani. Ezeket csak ő tudja legyőzni, de én nem, akármennyire is akarom.

A lemezboltból kiérve összébb húzom a bőrdzsekimet a mellkasomon. Nemsokára itt van az ősz, az idő kezd lehűlni. Bekanyarodom az egyik utcán, ami a stúdió felé vezet. Odaérve megkeresem a mi próbatermünket, és a fogasra akasztom a dzsekit. A többiekhez megyek, akik a plexifal mögötti keverőpultnál ülnek a hangtechnikusokkal.

- Hallgassuk így meg - javasolja Baross. Elindítja az egyik hangmérnök a felvételt. Megrázom a fejemet.

- A középtartomány mehet lejjebb, a basszus följebb. - Lehuppanok az egyik székre, és felrakom a lábamat a keverő mellé. Máté, az egyik technikus, bólint, és a gombokat úgy csúsztatja, ahogyan mondtam. Újra elindul.

- Most Krisz alig hallatszódik - szólal meg Mogens. Máté egy apró mozdulattal arrébb tolja a csúszkát.

Krisz fülelve előrébb hajol, majd elégedetten lehunyja a szemét, de amikor a szólóhoz ér a dal, fintorba rándul az arca.

- Fokozatosan halkuljon el Ákos éneksávja, és ezzel párhuzamosan erősödjön fel a szólónak a hangja.

Ádám, a másik hangmérnök elhúzza a száját.

- Jó elképzelés, csak adjatok időt.

- Valami még kell a dalhoz - mondja Mogens, és megpördül a székkel a tengelye körül, majd keresztbe rakja a lábát. Igaza van. - Vokál - nyögi hosszas hallgatás után.

- Most azt akarod, hogy négy óra vágás után még össze igazítsuk a többi négy-öt sávval a vokált, Mog? - kérdezi Baross. Elnevetem magamat, és vállon veregetem Leventét.

- Nem nézed ki Mogból, de kurva jó meglátásai tudnak lenni - röhögöm. Kriszre nézek. - Tudsz énekelni?

- A mutáló hangommal nehéz, mert nem tudom, milyen hangot fogok kiadni.

Ismerős helyzet. Én is hasonlóképpen éreztem, csak mivel többnyire egyedül voltam, ezért nem volt senki, akinek a kornyikálásommal maradandó halláskárosodást okoztam volna. De tinédzserkorom óta megtanultam énekelni.

- Hol kellene vokálozni? - veti fel a kérdést Baross. Mogens idióta mosolyra húzza a száját. Már most tudom, hogy ez a beszólás fájni fog.

- A dalban - mondja vigyorogva.

- Ó, igen, én hülye - csap a homlokára a basszusgitáros. Elkezdem dúdolni a dalt, miközben azon gondolkozom, hogy hova lehetne felénekelni a vokált.

- Mi lenne, ha - mondom elnyújtva, és az ujjamat agyalás közben a számhoz emelem, - a felvezető második és negyedik sorát, illetve a teljes refrént énekelnénk együtt?

Mogens csücsörítve megint megfordul a székkel, és megvonja a vállát.

- Krisz, te véleményezz - mutat rá a dobos Kőrösire, aki erre némán bólint.

- Próbáljuk meg most elénekelni - javaslom. Bemelegítem a hangomat, majd ezután elkezdem a dalt. A hangszálak bemelegítését eléggé vicces lehet hallgatni; magas hangok kiadása, nyújtások, dallamok és skálák hümmögése. A bevezető első sora után rámutatok Barossra és Mogensre, majd a megbeszéltek alapján ők is énekelni kezdenek.

- Vegyük fel - áll föl Mog, és ketten kimennek a fülkéből. Krisszel figyeljük, ahogyan énekelnek. Nincsen rossz hangjuk. Leventének nálam is mélyebb hangja van, Mogensnek magasabb. A hangjaink nem hasonlítanak egymásra, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne köztük harmónia.

Ameddig Ádám és Máté összevágják a vokált a többi sávval, kimegyek Mogensszel és Leventével rágyújtani az épület előtt. Kiveszem a zsebemből a cigarettás dobozt, az ajkaim közé teszek egy szálat, és meggyújtom. A füst lassan kiszivárog a számból.

- A gitárok sávjai még nem az igaziak - szólal meg Baross, és nekitámasztja a hátát a téglafalnak.

- Hát nem - fújja ki a füstöt egy karika formájában Mogens.

- A következő koncert mikor lesz? - kérdezem.

- Kibaszott visszhang kell. Egy kicsi - mondja Jörgensen, nem is figyelve arra, hogy mire vagyok kíváncsi.

- Jövőhét vasárnap és két hét múlva hétfőn - kapom meg a választ Barosstól.

- És mi mikor fogunk zenélni, egyáltalán kicsit pihenni? Faszomat. - Hogy levezessem a bennem felgyülemlő feszültséget, beleszívok a cigibe. Ez a munkám része, ezt el kell fogadnom. A munkám a szenvedélyem, és erre büszke vagyok. Ezt kevesen mondhatják el magukról. Az a koncertezésben a legrosszabb, hogy sokszor az utolsó pillanatban tájékoztatják arról a zenészeket, mikor és hol fognak fellépni. A turnémenedzser már hónapok óta tud ezekről a fellépésekről, de én erről csak most tájékozódtam.

- Bocsánat. Interjú, fotózás, sajtótájékoztató lesz valamikor? - taposom el a füstölgő és parázsló csikket.

- Tudja a jóég - von válat Mogens, ő is elnyomja a cigijét, majd bemegy az épületben. Egyetlen egy szabálya van a bandának a stúdióban, mégpedig az, hogy ott nem dohányzunk; a kárpit egyetlen szikrától felgyullad, a hangszereknek és az elektronikának sem nem tesz jót a füst.

- Én még egy kicsit itt leszek, te is nyugodtan felmehetsz - mondom Barossnak. A basszusgitáros bólint, rátapos a maradék cigire, majd bemegy.

Ha készen lesz a dal, feltétlenül mondani fogom valamelyik hangtechnikusnak, hogy tegye rá a kész dalt egy kazettára, amit elvihetek. Valahogy oda szeretném adni Beának. Tudom, hogy szereti a kazettákat, gyűjti őket, és már a Bábjáték demóját is meghallgatta. Mit magyarázok magamnak? Legmélyen tudom, hogy megbocsátást remélve adnám oda neki a kazettát - márpedig egy nyomorult műanyagba tekert szalagtól nem fogja magát a karjaim közé vetni. Makacs, de még mennyire! Én csökönyösebb vagyok nála; addig nem adom fel, ameddig onnan folytathatjuk a kapcsolatunkat, ahonnan megcsókoltam.

A látókörömben egy ismerős szőke lány jelenik meg.

- Szia - köszön nekem, amikor odaér hozzám. Biccentek a fejemmel. Átölel, és a mellkasomba fúrja a fejét. Nem viszonzom a gesztust. Nem őt szeretném átölelni, hanem Beát.

- Mi a baj, szívem? - kérdezi, és felnéz rám, egyenesen a szemembe. Őszintének kell lennem. El kell mondanom a történteket, akár úgy is, hogy nem mondom, kivel csaltam meg.

A stúdió ablaka kivágódik az emeleten, és Mogens dugja ki rajta a fejét.

- Mi van, mented a bőrödet, baszod? - kiabálja. Felnézek hozzá. A göndör haja eltakarja az arcát. Fogadni mernék arra, hogy most is vigyorog. Pedig ez egy túlságosan is kínos helyzet ahhoz, hogy vigyorogjon. Lili csillogó tekintettel néz rám, és elenged engem. Felnéz Mogensre.

- Hogy érted, Mogens? - kérdezi a dobost. Mogens megvonja a vállát, és sokatmondóan rám pillant a szőke fürtjei mögül. Lehet, hogy Mog nem tudna megoldani egy másodfokú egyenletet, de arra rájött, hogy a meznek, amit felmutattam a koncerten, semmi köze sincsen Lilihez. Nem tudom, hogy ezért haragudjak-e Jörgensenre, vagy nem. Már többször is megállapítottam, hogy szakítanom kell Lilivel, és ezt ő most felhozta, viszont arra meg nem számítottam, hogy ebbe ő bele is fog szólni. Mogens felegyenesedik, majd becsukja az ablakot. Lili összefonja a mellkasa előtt a karját. Az idegességtől egy gombóc lesz a torkomban, a szívem őrülten ver a bordáim mögött.

- Ákos, itt valami nem kerek - mondja remegő hangon. Beleharap az alsó ajkába, a teste rázkódik. Közömbösen megvonom a vállamat.

- Lehetséges - felelem egyszerűen, nem törődve azzal, hogy milyen lavinát indíthatok el ezzel. Ha szakítunk, mindkettőnk nyomában ott fogják a nyálukat az újabb pletykákra csorgatni az újságírók. Így megy ez.

- Mondd el, amit eddig nem mondtál el - vált keményebb hangnembe, és vesz egy mély levegőt. - Figyelj, Ákos, én szeretlek téged. Melletted boldog és önmagam vagyok. Én... Tisztellek és felnézek rád.

Szinte meg se hallva a mondókáját szólalok meg:

- Megcsaltalak. Ez az, amit eddig nem mondtam el - vallom be. Valamennyivel könnyítettem ezzel a lelkiismeretemen, de a szakítás még hátra van. Lili ajka résnyire nyílik, a szája elé kap, lehunyja a szemét, és az arca egyik felén egy vékony, csillogó könnycsepp gurul végig. A térde és a válla reszket.

- Meg kellene neked bocsátanom, ha szeretlek, igaz?

Megrázom a fejemet.

- Nem kell megbocsátanod - mondom hidegen. Lili megtörli a szemét a kézfejével, és szipogni kezd.

- De én meg akarok neked bocsátani - dadogja. - És meg is tudok... csak ezen most túl kell tennem magamat.

- Nem fogod magadat ezen túltenni. És miért akarsz nekem megbocsátani? - teszem fel ingerülten fújtatva.

- Mert szeretlek, és ezt egy hibának fogom föl. Ezután adok még nekünk még egy esélyt. A hibákat meg csak megbocsáthatom, nem?

Megforgatom a szememet, és rácsapok a combomra.

- Ne legyél már ilyen naiv! - fakadok ki.

- Nem naiv vagyok, hanem szerelmes.

- Lili, ez egy mérgező kapcsolat.

- Mondj egy okot, amiért az - törli le a könnyét, és szipog, hogy visszatartsa valamennyire a sírást.

- Megcsaltalak - ismétlem meg.

- Ettől még nem mérgező. A szerelem csak vak. - A könnyei lassan elapadnak, majd valahogy sikerül mosolyt csalnia az arcára. - Hiszek kettőnkben. - Átölel engem, lábujjhegyre áll, és megpuszilja az arcomat.

- Én nem - tolom el finoman a testét magamtól. Lili arca megrezzen, majd nem mozdul; azt se hallom, hogy szuszogna. Egy újabb vízcsepp folyik le az arcán, amikor belehasít a felismerés; szakítani akarok vele.

- Ákos - suttogja dadogva a nevemet. Az ajka remeg, a szemét lassan lecsukja. Vesz egy mély levegőt. Lassan megrázza a fejét, szóra nyitja a száját, de csak értelmetlen hangok jönnek ki neki. - Ennyi? Itt a vége?

Némán bólintok.

- Itt. - Veszek egy mély levegőt, és beletúrok a hajamba. Lili kinyitja a szemét, és felveszem vele a szemkontaktust. - Sok sikert a karrieredhez, az életedhez. Szia!

Elmormol valami köszönésszerűséget, és még utoljára egymásra nézünk. Kinyitom az üvegajtót, és bemegyek az épületbe. Lili megtörve nézi az ajtót, és azt, ahogyan felmegyek a lépcsőn. Amikor a stúdióba érek, kinézek az ablakon, és látom, hogy néhány másodpercig még áll ott egy helyben, majd lassú léptekkel eltűnik az utcából.

- Mi történt? - kérdezi Baross. Megrázom a fejemet. Krisz a keverőpult mögül sokat sejtetően néz rám; bizonyára hallotta azt, hogy beszéltem Lilivel.

- Szakítottam Lilivel. - Odamegyek a keverőpulthoz, és leülök az egyik székbe. - Felvettétek a vokált?

Mogens felém fordul.

- Ácsi, öregem, szakítottál azzal a kibaszott Lilivel? - akad fönn.

- Igen. - Széttárom a karomat. - Most miért csinálsz úgy, mintha ez nem lenne egy kurva természetes dolog? - akadok ki. Már nekem is sok ez a helyzet. Lili nincsen többé, és ennek a következményeit vállalnom kell. Mit meg nem adnék azért, hogy csak annyi legyen, hogy Mogens ezen csodálkozik! Az összes lap ezen fog csámcsogni, mint a hiénák a dögök húsán.

- Jól van, haver, de mi a fasz? Miért?

- A nővérem miatt - szólal meg Krisz csendesen, az ujjait ropogtatva. Egy pillanatig meglepetten pislogok. Biztosan elmondta neki Bea (amivel semmi baj nincsen).

- Oké - nyújtja el Baross, és összecsapja a tenyerét, ezzel kizökkentve mindenkit a legmélyebb szerelmi háromszögekről szóló gondolataiból. - Amondó vagyok, hogy térjünk vissza a vágásra.

- Akkor most ki szakított kivel? - szólal meg Ádám, aki ezek szerint nem tudja követni az eseményeket.

Késő délután megsétáltatom Pillét, majd visszamegyek a stúdióba. Addigra már csak a hangtechnikusok vannak ott. Jellemző rám az, hogy csak akkor fejezek be bármit is, hogyha a legjobbat hoztam ki belőle - addig maradok a stúdióban, ameddig a felvétel tökéletesen szól, ameddig minden sáv dallama ki nem vehető, ameddig olyan érzésem nincsen, hogy ez már eladható.

- Nem... - rázom meg a fejemet, és nyújtózkodom a székben. - Ez így még nem jó.

Máté rácsap a combjára.

- A kurva életbe, mi nem jó? - akad ki.

- Jó, de nem eléggé. A legjobb kell. A zeneiparban csak akkor lehetsz sikeres, hogyha a legjobbat nyújtod. Csak ekkor fogja bárki is megvenni a szarodat - ami jogilag nem mindig a te dalod, de ebbe most nem mennék bele.

Nagy lendülettel felállok, amitől a szék hátragurul egészen a falig. Beletúrok a hajamba.

- Játszd le még egyszer, kérlek.

A felvétel elindul. Kritikusan hallgatom. Intek, ezzel jelezve, hogy állítsa le a felvételt.

- Az én éneksávomat kicsit halkabbra kell venni, ahogyan a dobot is egy kicsit. Nem nagyon, éppenhogy.

Meghallgatom ezután is. Elégedetten bólintok, és egy mosolyra húzom az ajkamat.

- Tökéletes.

Megvárom, hogy Ádám a végleges változatot felvegye kazettákra, majd egyet a zsebembe teszek. Megköszönöm a munkájukat, majd elhagyom a stúdió épületét. Kint már teljesen sötét van. A belvárosba érve a hajamat a dzsekim mögé rejtem, és mivel most kivételesen van nálam napszemüveg, felveszem. Fiatalok mennek a szórakozóhelyekre, az éjjeli műszakosok pedig dolgozni indulnak. Úgy döntök, hogy elvegyülök az egyetemisták áradatában - így hátha nem vagyok annyira feltűnő. Lehet, hogy már kezdek fáradt lenni, de még nem szeretnék hazamenni. Ki szeretném nyújtóztatni a lábamat a szinte egész napos ülés után, és szeretnék gondolkozni az eseményeken.

Előveszek egy szál cigit, az öngyújtómat, és az ajkam között meggyújtom a dohányt.

Az éjfekete égbolt alatt arany fényekben úszik Debrecen városa, a hűvös levegőben lassan úszik föl a cigaretta füstje.

Szakítottam Lilivel. Iszonyatos port fog kavarni ez mindkettőnk körül. Lilinek nehezebb lesz a szakítás utáni idő; fel kell dolgoznia a történteket, és még az újságírókkal is meg kell küzdenie. Míg Lili az áldozat szerepét tölti be, addig én a rossz fiúét, aki megcsalta szegény barátnőjét - ami így is van, jogosak a címkék. Csak remélni tudom, hogy nem fog kitudódni az, hogy kivel csaltam meg. Beát nem akarom belekeverni egy sajtóbotrányba. Ha legközelebb találkozom Beával, elmondom neki, hogy már tudja Lili, hogy megcsaltam, és azt is, hogy már nem vagyunk együtt. Ha legközelebb találkozom Beával, odaadom neki azt a kazettát, ami most a zsebemben lapul, és majd valamikor odaadom neki az Egy Név felvételét is - elvégre az utóbbi csak róla szól, nem?

És akkor meglátom őt. Először csodálkozom azon, hogy ilyenkor még az utcákat rója, de ezt a gondolatot hamar figyelmen kívül hagyom. Elvarázsol az arca, aminek a lágy és szép vonásait megvilágít a lámpák sárgás derengése.

Elnyomom a szálat, és sietős léptekkel odamegyek hozzá. Úgy nézek rá, olyan csillogó szemekkel, mintha egy angyal lenne előttem. Nekem ő egy angyal.

- Szia, Bea - dadogom, és a keze felé nyúlok, hogy megfoghassam, re rájövök arra, hogy ennek valószínűleg nem örülne.

- Szia, Ákos - köszön vissza, viszont az ő hangja nem csuklik el az enyémmel ellentétben.

- Hogyhogy itt vagy ilyenkor?

- Néha nehezen tudok elaludni, és gondoltam, kijövök kicsit sétálni, hátha azzal lefárasztom magamat egy kicsit. Te miért vagy kint este fél tizenegykor az utcán?

- Nos, most végeztem az egyik szám vágásával - mondom. A dzseki belső zsebébe nyúlok, megfogom a kezét, majd neki adom a kazettát. - Ezt neked adom.

- Köszönöm! - vonja fel a szemöldökét. - Majd holnap meghallgatom.

Bólintok. Magunk elé mutatok, ezzel jelezve, hogy sétálhatunk.

- Lili tudja, hogy megcsaltam, és szakítottam vele - hadarom. Bea semleges arckifejezéssel néz rám. Most semmit nem tudok leolvasni az arcáról. - De azt nem mondtam, hogy kivel csaltam meg - teszem hozzá.

Most az ajkába harapva ő bólint.

- Értem.

- Az fasza - motyogom.

- Ugye? - sziszegi.

Elhaladunk egy, a sok között szerényen meghúzódó bár mellett. Ezelőtt jóval kevesebben állnak arra várva, hogy bemehessenek. Minden szó nélkül megfogom Bea kezét, és beállunk a sorba. Először méltatlankodva néz rám, majd nemtörődve megvonja a vállát. Délelőtt mondta, hogy nem akar velem sehova se beülni, erre hol vagyunk? Egy bár előtt.

- Bemegyünk? - kérdezem. Bea megadóan széttárja a karját.

A kidobó előtt felbiccentem a napszemüvegemet a fejem tetejére, és odanyújtom elé a zsebemből kihalászott személyimet. Bea magához veszi a táskáját, és ő is megmutatja az iratait.

A bárban halvány színes fények pislákolnak, halk blues zene szól, és olyan, mintha egy lelassított világba csöppentünk volna bele - minden erre utal, kivéve egy hangosan beszélgető baráti társaság. Beával leülünk egy bokszhoz, ami közel van a bárpulthoz. Rákönyököl az asztalra, amikor leül, és az ajka előtt összefonja az ujjait.

- Miért jöttünk el ide?

- Nem tudom. Spontán ötlet - veszem le a dzsekimet, és magam mellé rakom. - De ha nem akarsz itt maradni, mehetünk. Szólj nyugodtan, nem sértődöm meg. Azt is mondhatod, ha nem akarsz velem lenni. Maximálisan megértem.

Kifújja a száján a levegőt, és rácsap az asztalra.

- Beszéljük meg egy pohár víz mellett!

- Legyen fröccs - alkudozom.

- Legyen. De felezzük el - mondja most ő a feltételét.

Bólintok, a pulthoz megyek, és leadom a rendelésemet. Nincsen kígyózó sor a bárpult előtt, a fröccs-csel és még egy pohárral hamar visszatérek Beához. Leteszem az üvegeket az asztalra, és leülök a lánnyal szembe. Bea beleönti a pohárba a fröccsnek majdnem a felét.

- Melyiket szeretnéd? - kérdezem, előre tudva azt, hogy az egy deci fröccshöz még kell öntenem vizet, hogy meg tudjam inni; úgy hátha nem annyira tömény.

- Nekem mindegy. Jó lesz ez neked? - tolja elém azt, amelyikben kevesebb alkohol van. Megjegyezte, hogy nem nagyon bírom az alkoholt.

- Tökéletes.

Az ajkához emeli a poharat, és belekortyol.

- Szóval szakítottál Lilivel. - Megint belekortyol a fröccsbe, és a pohár szája felett pillant rám. - Már csak engem kéne valahogy meggyőznöd - teszi hozzá vigyorogva.

- Hogy érted?

Leteszi a poharat az asztalra.

- Már csak engem kell meggyőznöd arról, hogy létezik számunkra újrakezdés.

- Optimista vagyok, úgyhogy létezik - könyökölök rá az asztalra, és belenézek a szemébe. Bea hátra biccentett fejjel nevetni kezd, és távolabb húzódik tőlem. Elhúzom a számat. Nem erre a reakcióra számítottam.

- Te, aranyom, realista vagy. Egy ritka szar realista.

- Most miért vagy ilyen, Bea? - kérdezem komoly hangon. Közelebb hajol hozzám.

- Ákos, összetörtél engem.

- Tudom - mondom hidegen. - De ne hidd, hogy ez nekem nem fájt.

Egy pillanatra elpillant rólam, vesz egy mély levegőt, nekitámasztja a hátát a széknek, és összefonja a mellkasa előtt a karját.

-...tudom - motyogja, miközben az ajkát harapdálja.