Bea

Ákos hiába dolgozta föl azt a számot - ezzel kicsit sem nyert meg. És a mezt is hiába vette föl és mutatta meg a közönségnek. Mégis, ezzel valahogy azt akarta sugallni, hogy fontos vagyok neki. Illetve, az ő szavaival élve, ,,különleges". A szavak és a gesztusok ellenére képen röhögném, és hozzávágnám, hogy ezt elbaszta.

A két gitáros kicseréli a gitárjaikat.

- Jól van, Debrecen, bulizzunk még! - kiált bele Ákos a mikrofonba, miközben az állványra támasztja a kezét, és komolyan mondom, profi táncosnőket megszégyenítően biccenti oldalra a csípőjét. A pólója azóta is a padlón hever, amióta levette és megmutatta. Feltekeri a gitárja potméterét, és megpengeti a húrokat. - Megígérem nektek, hogy nem egy lassú dallal lesz vége az estének. - Megint lefog néhány hangot. Néhány kamera fénye villan körülöttem. - Hadd mutassunk be nektek egy új dalt, az Egy Nevet!

Megáll bennem az ütő, amikor meghallom a dalszöveget. Ezt a dalt Ákos a péntek délutánról írta. Keserű mosollyal az arcomon megrázom a fejemet, és összefonom a karomat a mellkasom előtt. Nem, nem. Több kell ahhoz, hogy visszanyerjen engem. Ahhoz is sokkal több kell egy retkes dalnál, hogy egyáltalán szóba álljak vele, mindezt úgy, hogy a fintor ne kússzon fel az arcomra.

A közönség az új dal hallatára nyilván ujjongani kezd. Először figyelmesen hallgatnak, de a ráadásban már mindenki énekli a refrént. Annak a dalnak a refrénjét, amit Ákos titkon nekem írt.

A szemed színe, illatod mámora,

Ajkad tapintása, hangod hangja,

Szíved dobbanása, neved csengése,

Érints, érints, érints meg,

A testem könyörög,

Szeress, szeress, szeress meg,

A lelkem könyörög

Ákos abbahagyja az éneklést, felemeli az izzadságtól csillogó karját. Krisz akkordmeneteket játszik, Mogens egyszerű dobtémát, Baross pedig néha lepenget egy-egy hangot. Ákos a kezével rátámaszkodik a gitárra. A közönség tapsolni kezd a dal ritmusára. Pontosabban mindenki tapsol, csak én nem. Erre a dalra nem fogok tapsolni. Kizárt. Ezzel se fog engem levenni a lábamról.

- Különleges itt játszani. Ez az otthonunk. - Lehalkítja a gitárját, és újra énekelni kezdi a refrénjét az Egy Névnek. - Ti jöttök!

Mindenki torkaszakadtából énekli a szöveget. A tömeg hullámzik, van, aki felvételeket készít a kamerájával, van, aki az öngyújtójával világit, és van, aki csápol a kezével. Akármennyire ellenállok Ákos temérdek gesztusának, azért elismerem, hogy ez a koncert zseniális. A csontjaim beleremegnek a gitárok tépő hangzásaira, a dob szinte dörög, Ákos erőteljes, nagy terjedelmű rekedtes hangja szinte mindig tisztán énekel. Tetszik, ahogyan kommunikálnak a közönséggel. Kettő számot kivéve az összesen ugráltam, énekeltem, és ujjongtnam a többi rockerrel együtt.

Kriszre nézek. A szája szinte a füléig húzódik, annyira mosolyog. Lehalkítja a fényekben lilásan csillogó fekete gitárját, és a feje fölött tapsolni kezd az ütemre. Az emberek utánozni kezdik. Azért él egy zenész, hogy lássa, hogy a dalok tetszenek a közönségnek. Hogy hallja minden egyes fellépéskor, ahogyan mindenki énekel, ugrál, kiabál és táncol. Többet ér nekik ez minden pénznél.

- Köszönjük, Debrecen! - kiáltja Ákost, és felemeli a kezét.

Mogens feláll a dobok mögül, átöleli a zenésztársait, és eldobja a dobverőit egymás után. Akárcsak a szabadtéri koncerten, most is el akarja kapni mindenki. Puszit dob a közönségnek, és integetve levonul a színpadról. A három gitáros a zsebükbe nyúl, a színpad elejéhez mennek, és úgy kezdik el szórni a pengetőket, mint a földművesek a magokat vetéskor.

Mindenki ujjong. Most nem a cigifüstöt lehet vágni a klubban, hanem a boldog emberek vibráló kisugárzását.

A gitárosok levonulnak a színpadról, majd a hangszereik nélkül az egész banda egymásba karolva visszajön a színpadra, és többször is meghajolnak. Ugyanúgy, mint a fellépés elejekor, a hallgatóság elkezdi kántálni a banda nevét, miközben mindenki metállvillákat mutat. Karikát formázok az ujjaimból, és füttyentek egyet, majd a fejem felett kezdek el tapsolni. Amikor Krisz rám néz, büszkén bólintok, és szivecskét mutatok neki.

Megcsinálta. Sikerült neki. Mindenki imádta az új dalokat, amiken játszik, és az is elnyerte a tetszésüket, ahogyan az elődje dalait adta elő.

Miután a sok ember elment, újra visszakapcsolták a zenét - ezúttal Van Halen szól, méghozzá az Ain't Talkin' 'Bout Love. Ironikus, hogy most ez szól. Mintha a környezetünk is tudná, hogy mi történt - mondjuk biztosan teljes mértékben a véletlen műve az, hogy pont ez a dal szól.

Ákos egy napszemüvegben megjelenik a folyosó végén. Már rajta van a pólója, sőt egy szürke kardigánt is magára vett. Mellém lép, én pedig, hogy kimutassam a nemtetszésemet, arrébb lépek egy kicsit.

- Figyelj, sajnálom! - kezd bele.

Az egyik hangszóróra mutatok, ami a bárpult melletti falon lóg.

- Eddie is megmondja: nem beszélünk szerelemről.

A szürke kardigán kapucnija mögé rejti a haját, és felhúzza a fejére.

- Hazavigyünk téged? - kérdezi. Ezzel is vissza akarja magát lopni a szívembe? Miért csinálja ezt? Vagy talán meg akarja mutatni, hogy harcol értem? Közömbösen megvonom a vállamat.

- Kocsival jöttem. Nem ittam semmi alkoholt, úgyhogy haza vezethetek - mondom. - Kriszt is hazaviszem.

Rosszallóan megrázza a fejét.

- Nem viheted haza Kriszt - jelenti ki halál komolyan. Felvonom a szemöldökömet. Nekitámasztom a hátamat a falnak.

- Miért nem vihetem haza a saját öcsémet?

- Ha meglátják, hogy veled megy el, rád szállnak az újságírók.

Megvonom a vállamat.

- Miért, akkor nem, ha ti visztek haza engem? - fordítom ellene a szavait. - Meg amúgy is, én is voltam már néhány sajtótájékoztatón, amikor még nyert Debrecen. Lehet, hogy nem vagyok annyira híres, mint te, Ákos, de nem vagyok annyira a Nap alatt. Sőt, vasárnap is megyek az új csapattal egy interjúra - mesélem büszkén, némi gúnnyal a hangomban. Én se tudom, hogy mit akartam ebből szemrehányásnak szánni.

- Igazad van - sóhajt fel rekedt hangon, és a zsebébe csúsztatja a kezét. - A testőreink kint várnak minket az autónknál a hátsó kijáratnál. Bárki bármilyen szándékkal közelít a banda felé, elküldik. A stúdióig megyünk együtt, onnan már viheted te, a saját kocsidban, Bea.

Bólintok, amikor megértem a tényeket. Ebben igaza van. Én az őrült rajongóktól nem tudom megvédeni Kriszt, akármennyire is akarom.

- Akkor néhány perccel később utánatok indulok - mondom.

Az öltözőhöz indulok, hogy elmondjam Krisznek, hogy a stúdiótól én viszem haza, de Ákos a hosszú ujjait a csuklóm köré fonja. Magához húz, és a fal felé fordít, úgy, hogy a hátam odasimul a falhoz. Összeráncolom a homlokomat. Nem tudok a szemébe nézni a tükrös napszemüvege miatt. Most már végképp nem tudom eldönteni, mit akar tőlem. Ha csak le akar velem feküdni, akkor nagyon sajnálom, de tovább kell keresnie. Illetve ott van neki a drága kis bikini modellje. Nekitámaszkodik a vállam fölött a falnak, ezzel bekerítve engem.

- Ákos, légyszíves, enged el - kérlelem.

- Innen el tudlak, de az életemből nem - folytatja. Megforgatom a szememet, és unottan felnyögök.

- Ákos, ne már!

- Bea, de már!

A mellkasára teszem a kezemet, hogy el tudjam magamtól lökni. Jézusom, milyen erős! Kérem az edzéstervét.

Az egyik mosdó ajtaja kivágódik, és egy velem egyidős lány felsikít. Mindketten rá nézünk. A metalride-os pólójából arra következtetek, hogy ő is a koncertre jött, csak mielőtt hazament volna, elment a mosdóba. És nagy valószínűséggel felismerte a Mátyás királyt megszégyenítő álruhába bújt Ákost. Ezerszer megáldom az eget, amiért a sikoltozó rajongó miatt Ákos elenged, és az öltöző felé tudok menni. Még hallom, ahogyan a lány dadogva elmondja, mennyire odavan a bandáért meg érte, és aláírat valamit.

Bekopogok az ajtón, és óvatosan benyitok. Nem szeretném megmutatni azt a nagyvilágnak, hogyan szív Mogens fel egy csíkot, és azt, hogy Baross hogyan ürít ki egy perc alatt egy sörösüveget. Krisz a gitár tokjával a hátán odajön hozzám, és átölel. Viszonzom az ölelését a gitár nyaka mögött átnyúlva.

- Ügyes voltál. Megcsináltad. Büszke vagyok rád - búgom a feje búbjába. Ákos visszatér az öltözőbe, miután adott egy autogramot a lánynak. A kanapénak támasztott Washburn gitárjához megy, beleteszi a tokjába, és a vállára lendíti.

- Szedjétek össze a... cuccaitokat, és együtt kimegyünk a hátsó kijáraton - mondja.

Mogens szó szerint lefordul a tükör előtt lévő székről, előveszi a farzsebébe rejtett kis műanyag zacskót, kinyitja, és belesöpri a maradék kokaint. Leveszi a cipőjét, belerakja a tasakot, ezzel elintézve a csempészés kérdését. Ákos rosszallóan megrázza a fejét. Baross a kukába hajít kettő üveget, majd a basszusgitárját ő is belerakja a tokjába. Mogens nagy nehezen megtalálja a napszemüvegét, a szemére rakja, és a tartalék dobverőit bele csúsztatja a nadrágja övbújtatójába.

- Mehetünk - jelenti ki Baross.

Négyen kimennek az öltözőből. Még látom az üvegajtón keresztül, ahogyan néhány fotós gépének a vakuja rájuk villan, és néhány pletykaéhes újságíró az orruk alá tolja a mikrofonjaikat. A biztonsági őrök mindenkit elküldenek, majd kinyitják a limuzin ajtaját, bepakolják a hangszereket a csomagtartóba, beülnek a járműbe, és a stúdió felé indulnak.

A bárpultnál veszek magamnak egy üveg vizet, mert már kezdek szomjas lenni, és még elmegyek a mosdóba.

Abban az utcában, ahol leparkoltam, ijesztő csend van a klub hangos zenéjéhez képest. Néhány lakás leengedett redőnyei mögött még pislákol némi fény. A Hold és a csillagok már rég előjöttek az éjfekete égbolton. Mélyen beleszippantok a friss esti levegőbe.

Szinte senki sincsen az utakon ilyenkor. Amikor a belvároshoz érek, megcsodálom az arany fényben úszó épületeket. A próbaterem közelében leparkolok. Kiszállok a kocsiból, és a táskámat a hátamra kapom. Az épület előtt Ákos és Krisz áll. Mogens és Baross már hazafelé indulhattak - mondjuk nem tudom, Jörgensen hogyan fog hazakeveredni ilyen állapotban.

A fejemmel odabiccentek Krisznek, jelezve, hogy beszállhat az autóba. Én még szerettem volna Ákossal egy kicsit beszélni, mert a beszélgetésünket a klub folyosóján kicsit se fejeztük be.

- Szóval fontos vagyok neked - szűröm a fogam között. Ákos leveszi a napszemüvegét, és a szárával rácsipteti a pólója nyakára, és lehúzza a fejéről a kapucnit. A haját kihúzza a kardigánja alól. A hosszú barna tincsek a vállára omlanak.

- Igen - mondja tömören. - Eu te amo. *

Amo, amore, amor, ámor, azaz szerelem. Ákos szeret engem. Ha tényleg engem választana Lili helyett, mint ahogyan azt mondta, akkor a karja közé ugranék. De nem így tett. Lassan megrázom a fejemet.

- Most olyan érzésem van, mintha nem tudnád eldönteni, mit akarsz - mondom őszintén. Kíváncsi vagyok, erre mit fog előhozni mentségnek.

- Tudom, mit akarok - túr bele idegesen a hajába. Felvonom a szemöldökömet, és összefonom a mellkasom előtt a karomat.

- Ó, tényleg? Nekem nem nagyon tűnik úgy, mintha tudnád, mit csinálsz - motyogom. Rá szegezem a tekintetemet, és a mutatóujjammal a mellkasára bökök. - Elmondom, mit látok az egészből. - Bólint. - A szabadtéri koncerten megvédtél, két-három napig eljöttél a lemezboltba, mert tudtad, hogy ott dolgozom. Kutyát sétáltattunk, felhívtál magadhoz, csináltál nekem fröccsöt, csókokat nyomtál a nyakamra, táncoltunk egy romantikus dalra, megmutattad a Bábjáték demóját, majd megcsókoltál, ígérgeted, hogy szakítasz Lilivel, de nem telik el a csókunk után húsz perc, és lekapod Lilit is. Ja, feldolgozol az öcsémmel egy Def Leppard számot, írsz rólam egy dalt, felveszel egy debrecenes mezt, amin az én számom van, és mindezt abban reménykedve csináltad, hogy megbocsátok neked, amiért faszságot csináltál, és a karjaid közé rohanok, miközben egy nyálas szerelmi vallomást dadogok.

Ákos hirtelen köpni, nyelni nem tud. Kikerekedett szemmel néz rám, enyhén felvont szemöldökkel. Erre nem számított. Nagyon nem. De ezesetben biztosan őszinte leszek vele. Ha kiábrándul ezután belőlem, ábránduljon! Engem nem érdekel.

- Azta - nyögi.

- Azta, bizony.

Kikerülöm, odamegyek az autómhoz, kinyitom az ajtót, és behuppanok a kormány mögé, Krisz mellé.

Bassza meg.

*: szeretlek.