Bea

Otthon ledobom az edzőtáskámat a nappali parkettájára, és levágódom a kanapéra. Fellendítem a lábamat a háttámlára, és a fejemet lebiccentve a matracról fejemet. Kifújom a számon a levegőt, beletúrok a szőke hajamba, és a kezemet leengedem a parkettára. Furcsán nézhetek így ki, de egy nehéz kosáredzés után arra vágyom, hogy elterüljek otthon a kanapén.

- Mi van, Beám? - kérdezi anya, és a vállával nekitámaszkodik a nappali ajtó félfájának.

- Kivagyok, mint a liba - nyögöm fáradtan. - Krisszel mi van? - érdeklődöm az öcsém után.

- Még alszik - válaszol anya.

Vajon hívta már őt a banda? Helyette is kíváncsi vagyok - a Metalride tagja lesz, vagy elutasítják?

Felülök, a táskámat megfogom, és a szobám felé megyek. A táskát ledobom az ágyamra, és felkapom a székemen lévő törülközőt. A fürdőszobában levetkőzöm, és a hideg zuhany alatt azon gondolkozom, hogy mi lesz Krisszel, illetve azon, hogy nekem mi lesz a sorsom a sportolás terén. A mai délelőtti edzésen se hoztam szóba azt, hogy itt akarom hagyni ezt a csapatot. Úgy tervezem, hogy ma az esti edzésen fogom ezt elmondani az edzőmnek. Remélem, nem fog kiakadni rám. Tiszteletben kell tartania a döntésemet, és nem marasztalhat engem, ha nem akarok már ebben a csapatban játszani. Elzárom a vizet, kilépek a zuhanykabinból, magam köré csavarom a törölközőmet, és a szobám felé veszem az irányt. Felöltözöm, és visszamegyek a nappaliba.

- Te hogyan fogalmaznál, hogyha ott akarnád hagyni a csapatodat, mert nem elég jók? - kérdezem anyát, és felé fordulok. Gondolkodás közben megvakarja az állát, majd felsóhajt. Na, ez a beszélgetés érdekes lesz.

- Ennyire ott akarod hagyni a csapatot? - érdeklődik. Leül mellém, és a térdemre teszi a kezét. A kérdésére bólintok. Miért lepődik meg ennyire ezen? Ő is tudja, hogy mostanában nem olyan jó a csapat a meccseken - és ez nekem elég indok arra, hogy otthagyjam őket.

- Igen, ott akarom hagyni - válaszolok tömören és határozottan. Összefonom a mellkasom előtt a karomat, és hátradőlök a kanapén.

- Nos - kezd bele -, minél udvariasabban próbálnám ezt elmondani, és kitartanék emellett, hogyha esetleg nem engednének el.

Hümmögni kezdek, és mélyen bólintok egyet.

- Én is erre gondoltam, de jobb, hogy megkérdeztelek. - Átölelem, és megpuszilom az arcát. Anya olyan kicsi hozzám képest. Egy fejjel alacsonyabb nálam, ötven kilós vaságyastul. Valahogy én egy nagyra nőttem, pedig egyik szülőm se valami magas termetű. Elengedem anya nyakát.

- Jó reggelt - szólal meg Krisz. A haja összevissza áll, a szemét megdörzsöli, hogy kimenjen belőle az álom, ásít egyet, majd nyújtózkodik. Most kelt föl, én pedig már megreggeliztem, túlvagyok egy kétórás edzésen, és lezuhanyoztam.

- Szia, öcsi - köszönök én is. Felállok, hogy őt is átöleljem, de úgy látszik, hogy pont ez kellett ahhoz, hogy megszólaljon a telefon. Krisz azt morogva, hogy miért nem lehet az embert békén hagyni korán reggel, odabattyog a kanapé mellett lévő asztalhoz, és felveszi a telefont.

- Halló? - kezdeményezi a telefonbeszélgetést. Ilyenkor jut eszembe az, hogy lehet, hogy a Metalride hívta föl. A szívem kicsit hevesebben kezd el verni, kíváncsian felhúzom a szemöldökömet, és odaosonok az öcsém háta mögé. A vállára támasztom az államat, és közel teszem a fülemet a telefonkagylóhoz.

- Szia, haver! Ahogy mondtam, ma felhívunk - szól bele a vonalba Levente.. Összeráncolom a homlokomat, és kérdően Kriszre pillantok. Megvonja a vállát, és pedig újra hallgatózni kezdek. - Bejelenteni valónk van. Lehet, hogy örülni fogsz neki, de az is lehet, hogy csalódott leszel - vezeti fel a beszélgetést. Kis puffanást hallok, és azt, hogy valaki átveszi a telefont.

- Krisz, wah-pedál-fétisben szenvedsz - teszi hozzá Mogens. - És Lilit is leoltottad. A táncolást szerintem nem kéne erőltetni. Rossz nézni, ahogy öt bundot átfogva szólaltatod meg a hangokat szólózás közben, és azt is kurvára fájdalmas nézni, ahogy nyúzod azt a kibaszott gitárt. - A testvérem szája legörbül, a válla reszketni kezd. Mogens olyan bunkó tud lenni. Akar még valamit mondani, de kiveszi valaki a telefont a kezéből.

- Mog, dugulj már el, az ég szerelmére! Teljesen lelombozod szerencsétlent - torkolja le Ákos a dobost.

- Na, ne legyél már egy ekkora faszfej! - méltatlankodik úgy Mogens, hogy még mi is halljuk. Kuncogni kezdek. Annyira tipikus az, hogy így viselkednek egymással a barátok.

- Én vagyok faszfej? - háborodik fel Ákos. - Akkor te mi vagy? Ártatlan őzike? - Erre a beszólásra beleharapok az alsó ajkamba, hogy megfékezzem azt, hogy nevessek.

- Abbahagynátok? - próbálja meg a két civakodó félt kibékíteni Baross. - Köszönöm! - morogja.

Ákos megköszörüli a torkát, és folytatja, amit elkezdett: - Három hónap és rengeteg gitáros elutasítása után megkérünk téged valamire. Gyere el a stúdióba, és írj alá néhány lapot, amik a lemezszerződéshez kell. Dávid már felbontotta az övét, és az összes tag aláírása kell a szerződéshez. Mától hivatalosan is a Metalride szólógitárosa vagy. Gratulálok! - mondja ünnepélyesen. Krisz fülig érő mosolyra húzza az ajkát, ami már nem is mosoly, hanem egy vigyor. A szabad kezével belebokszol a levegőbe, odaadja nekem a mikrofont, örömében ugrálni kezd, és megrázza a vállamat.

- Hát ez kurva jó! Sikerült, vaze! - kiáltja úgy, hogy tisztán lehet a vonal túlsó felében hallani, amit mond. Mosolyogva megrázom a fejemet.

Valahogy éreztem, hogy a banda tagja lesz; bolondok lennének otthagyni Kriszt. Nagyon tehetséges, egyedi a stílusa, és a dalai tökéletesen beleillenek a Metalride témái közé. Mondjuk, igaz, hogy féltem őt. Nem akarom, hogy tizenöt évesen belecsöppenjen a szex, a drog, és a rock n' roll "szentháromságába". Ezt ilyen szempontból egyikünk se gondolta át - se Krisz, se anya, se apa, se én. És még ott van a hírnév, az album felvevése, és az, hogy majd turnéra mennek. Akárhogy is nézem, ez nem való egy tizenöt éves gyereknek. Bízom Kriszben, nem erről van szó; egyszerűen ez egy rohadt nagy váltás lesz neki, emellett nem is kicsit kell magára vigyáznia.

Kiszalad a konyhába, ahol apa békésen reggelizik, és ott is elkiáltja magát, hogy mostantól egy híresebb rockbanda hivatalos szólógitárosa.

- Szerintem örül neki - állapítom meg a telefonba. - Majd valamikor felmegy a stúdióba. Sziasztok!

- Sziasztok! - köszönnek el egyszerre tőlünk. Leteszem a telefont. Mosolyogva, az öcsémre büszkén megyek ki a konyhába. Apám rezzenéstelen arccal, összefont karral néz rá Kriszre. A tekintete szinte áthatol rajta; Krisz összeszorított ajkakkal, remegő térddel próbálja állni a tekintetét.

- Mi lesz a tanulással? Most mész gimnáziumba. A felvételid kiemelkedő lett, kitűnő tanuló vagy. Nem hagyhatod abba most a tanulást. Az a minimum, hogy a tizediket befejezed - mondja el a követeléseit apa. Én tizediktől tizenkettedikig magántanuló voltam a rengeteg meccs és a sport miatt. Sajnáltam, hogy ott kellett hagynom a gimnáziumot, ahova jártam, de beláttam azt, hogyha sportolni akarok, akkor ezt az áldozatot kell hoznom. Az érettségim jó lett, az egyetem pedig elég nehéz volt amellett, hogy vesrenyszerűen kosarazom. A sportszervező alképzési szakra jártam. Kellett egy terv arra, hogy mi lesz velem, ha abba kell valamiért hagynom a kosarazást, ezért választottam ezt a szakot.

Krisz markolászni kezdi a tarkóját, és a járólapot kezdi el nézni.

- Fogalmam sincs, apa. Akkor magántanuló leszek, Bea is az volt. - Felnéz, és rácsap a combjára, majd széttárja a karját. - Az persze nem volt baj, hogy ő a sport miatt nem ment suliba, mi? - felesel. Leesett állal meredek rá az öcsémre. Mitől lett hirtelen ilyen szemtelen?

- Engem ebből hagyjál ki, oké? - csattanok föl. Megforgatom a szememet, és levágódom az étkezőasztal melletti egyik székre. Néha nagyon ki tud hozni a sodromból. Általában nem ilyen, de úgy látszik, hogy ez neki egy érzékeny téma. Fél kimondani azt, hogy ő zenélni akar, és nem tanulni. Tíz éves korától fogva le se teszi a gitárt, ugrásszerűen fejlődik napról napra, egy kicseszett virtuóz, viszont annak van egy ára, hogy zenélhessen: először a tanulás, utána a zene.

- Hány évesek a tagok? Gondolom, nem a te korosztályod. Azt is gondolom, hogy egyikük se józan. Krisz, eddig a világ legvisszahúzódóbb gyereke voltál, most meg hirtelen egy rocksztár vagy? Nekem nem áll össze ez a kép.

Ilyenkor gondolom úgy, hogy most nekem kell beszélnem.

- A tagok az én korosztályaim, és Krisz nem fél a tőle nyolc-tíz évvel idősebb emberektől, és biztos vagyok abban, hogyha valami szerrel kínálnák, egyből elutasítaná. Egy nagyon jó gitáros, kiemelkedő a tehetsége, és nem hagyhatjátok, hogy ne bontakozzon ki. Pont azért jelentkezett a Metalride-ba, mert van elég önbizalma ahhoz, hogy egy jó gitárosnak gondolja magát. Engem támogattatok a kosarazásban, őt is támogatnotok kell a gitározásban - állok ki egyből az öcsém mellett. Az a minimum, hogy kiállok mellette. Lehet, hogy az előbb kicsit bunkó volt velem, de mindig megvédjük a másikat ilyen helyzetekben. Krisz hálásan rám néz, én pedig rá mosolygok. Apa megforgatja a szemét, és lassan, de hangosan kifújja az orrán a levegőt.

- Maradjunk annyiban, hogy majd meglátjuk, mi lesz, és egyelőre hagyjuk ezt a témát. - Meggyőztem, csak nem akarja ezt bevallani. Ugyanolyan makacs vagyok, mint apa.

A beszélgetés után megvárom, hogy Krisz átöltözzön, összepakolja a gitárját, a táskámba beleteszem a pénztárcámat és egy kulacs vizet, majd kimegyünk az udvarra. Mivel az egész délelőttöm és délutánom szabad, ezért úgy döntök, hogy elmegyek egy belvárosi lemezboltba nézelődni - hátha találok valamit, amit megvehetek -, és valamit eszek. Egy belvárosi kis utcában kiteszem Kriszt, én pedig a lemezbolt felé veszem az irányt. Vettem már abban az üzletben néhány lemezt és kazettát - ebben a boltban nem csak lemezt árusítanak, hanem cédéket és kazettákat is. Belépek az üzletbe. A polcokra műanyag kosarakba lemezek sorakoznak, amiket ábécé sorrenbe rendeztek. A polcok tetejére írták, hogy milyen műfajú zenék vannak ott, illetve azt, hogy milyen betűk találhatóak a rekeszekben. A ,,metál" feliratú polchoz megyek, és kihúzom azt a kosarat a polcról, ahol elvileg a p-vel kezdetű előadók lemezei vannak. A kezembe veszem a Pokolgép Pokoli Színjáték korongját. Lehet, hogy ezt fogom megvenni. Hallottam erről az albumról néhány számot, és kíváncsi lettem erre a bandára. Visszatolom a kosarat a polcra, és odamegyek a kasszához. Leteszem a lemezt az asztalra, és várom, hogy az egyik dolgozó előjöjjön. Az egyik alkalmazott a bolt hátsó helységéből dobozoktól ki se látva érkezik meg. Valahonnan olyan ismerős a nagydarab alkata, vaskos karja, kopasz, csillogó feje. Leteszi a dobozokat az asztalra, behunyja a szemét, és a kézfejével megtörli a homlokát. Megcsóválja a fejét, és csettint egyet a nyelvével.

- Ej, de sok most a meló - sóhajt fel. Felcsillan a szemem. Nem is tudtam, hogy a nagybátyám és egyben a keresztapám itt dolgozik.

- Hogyhogy itt dolgozol? - kérdezem kíváncsian. Kilép a dobozok mögül, és felnéz rám.

- Kölyök, úgy megnyúltál, mintha egy úthenger hajtott volna át rajtad, he! Száznyolcvan biztosan vagy! - kiált föl. - Mikor láttalak utoljára? Tizennégy éve? Öcséd akkor még kis porbafingó volt - nosztalgiázik. Laci bácsi sokáig Pesten lakott, ezért nem találkoztunk már egy ideje. Ő apának az idősebb testvére, a húguk pedig külföldön él. Lacival tartottuk a kapcsolatot, mondta is olyan másfél hónapja, hogy visszaköltözött, de nem találkoztunk, miután visszatért. Nem is tudtuk, hol dolgozik, ha egyáltalán dolgozik valahol. Összecsapja a kezét, és ránéz a lemezre, amit letettem az asztalra. - Ó, a jó öreg Pokolgép. - Megfordítja az albumot, hogy megnézze, mennyibe kerül. Odaadom a pénzt neki. Vaskos alkarjával rátámaszkodik a pultra.

- Mi történt veled az elmúlt években? - érdeklődik.

- Magántanuló lettem a kosarazás miatt. A női válogatottban játszom, de ott akarom őket hagyni, mert nekem nem elég jók - mondom tömören.

- Hány éves is vagy most? - gondolkozik.

- Huszonhárom - felelem nevetve. A nagybátyám nem a memóriájáról híres. - Milyen volt Pesten élni? - érdeklődöm. Megvonja a vállát.

- Semmi különös. Debrecen se kis város, de Budapesten valósággal el lehet veszni. Visszahúzott ide a szívem. - Kicsit csendbe marad, és leveszi az asztalról a dobozokat. - Láttam az újságban az öcsédet.

Kikerekedett szemmel nézek rá Laci bácsira. Hogy láthatta őt az újságban?

- Hogyan? - kérdezem tömören. A kérdésemre előveszi a fiókjából az újságot, kinyitja, és lecsapja az asztalra. A képen a tegnapi koncertről készített kép ott virít a napilapon. A felvételen jól látszik Krisz. Mindenhol ott vannak a paparazzik. Olyan undorítóak.

- A Metalride-dal zenél az öcskös ezek szerint?

- Ma megy aláírni a lemezszerződést. Már hivatalosan is a szólógitárosuk.

- Le a kalappal előtte - ismeri el. - Összecsukja az újságot, visszateszi a helyére, és megint rákönyököl az asztalra. - Kéne egy kis segítség. Ketten dolgozunk a boltban, és ez egy jól menő üzlet.

Elgondolkozva megvakarom az államat. Nincsen semmi dolgom a nyár maradék felében, besegíthetek a két edzés között.

- Besegítsek? - érdeklődöm.

- Az nagyon jó lenne, kölyök - bólint. - Holnap gyere vissza beszélni a főnökkel, rendben?

Válaszolni akarok a kérdésére, de valaki félbeszakít:

- Elnézést, tudna segíteni?

Ő nem a stúdióban ügyködik az aláírásokkal és a zenével? Nem is hallottam, hogy bejött valaki. Felvont szemöldökkel, szemrehányóan nézek rá Ákosra.

- Szia - köszönök megsértődötten, ugyanis félbeszakította a nagybátyámmal folytatott beszélgetést.

- Szia - köszön vissza. Laci bácsi kilép az asztal mögül.

- Miben tudok segíteni? - érdeklődik. Ákos beletúr a hajába, és a farzsebébe teszi a kezét. Ilyenkor tűnik fel az, hogy milyen karakteres az arca vonala, mert nem takarja el a haja. Az állkapcsa meredek vonalú és szögletes, az arca keskenyebb és kissé beesett.

- Az Extreme-től a III Sides to Every Story itt van? Lehet, hogy én vagyok vak, de nem találtam meg - szabadkozik. Laci bácsi megrázza a fejét.

- Holnap gyere vissza, akkor fognak megérkezni az extreme-es áruk - tájékoztatja. Az asztalról a kezébe vesz egy fehár alkoholos filcet. - Viszont van néhány Metalride koronguk. Aláírod az egyik borítót, kérlek? - kéri. Ákost nem is hagyja válaszolni. - Maradj csak itt, hozom! - Rám néz. - Beám, idehozol egy Metalride-ot?

- Nem is te hozod ide, hanem én - nevetem el magamat, majd visszamegyek a polcokhoz. Én mikor fogom megkapni a lemezemet?

A ,,metál" és az ,,m" címke alatt elkezdem keresgélni a kosarakban a Metalride valamelyik albumát. Az albumok rendezésében csak a műfaj és a kezdőbetű a logika, de ahelyett, hogy mondjuk egy fakkban legyen a Metallica és a Metalride, a Metallica a Mötley Crüe-val van egy kupacban, amikor az ábécé sorrendben nem így jönnének egymás után a nevek. Ha felvesznek, első dolgom lesz az albumokat normális sorrendbe állítani. Igazából azt csodálom, hogy a Metallica nem Madonnával van egy fakkban. Leguggolok, és kihúzok egy másik ládát a helyéről. Végre megtaláltam azt, amit kerestem; Ákos a Magas Feszültség albumnak a borítóját fogja aláírni. Felállok, hátra lépek, de nekiütközök valaminek - és ez nem a mögöttem lévő másik polcnak. Lefejelem az állát, a hátam nekicsapódik a mellkasának. Felszisszen. Megfordulok, és a szám elé kapok. Bocsánatkérő tekintettel nézek rá Ákosra.

- Semmi baj - válaszolja meg előre a kérdésemet. A kezemhez nyúl, és megfogja a tokot. Az ujja olyan közel van az enyémhez, hogy kis híján összeér az enyémmel. A sötétbarna szemébe nézek. Az arcát újra eltakarja a haja.

- Biztos? Nem fájt? - dramatizálom túl. A telt ajkát egy féloldalas mosolyra húzza, megint beletúr a hajába, hogy ne takarja el folyton a fél fejét. Most flörtölni akar velem?

- Biztos. - Kiveszi a kezemből az albumot. - Nem vagyok én porcelánból, hogy ettől összetörjek, Bea - teszi hozzá édesen nevetve. Visszamosolygok rá, és összefonom a mellkasom előtt a karomat, majd óvatosan nekidőlök a polcnak.

- Jól van. Annak örülök, hogy nem fájt. - Felegyenesedek, és közelebb dőlök hozzá. Nem hátrál, inkább kíváncsian várja, hogy mit fogok csinálni. A mutatóujjamat nekinyomom a piros, bő pólóval fedett mellkasának. - De azért felszisszentél.

Megadóan felemeli a kezét.

- Lebuktam volna? - kérdezi nevetve. Hümmögve bólintok. Visszaereszti maga mellé a karját, és az üres kezével megfogja a csuklómat, majd lehúzza a mellkasáról a mutatójjamat. Érdes tenyere finoman tartja a csuklómat. Még egyszer rám mosolyog, elengedi a kezemet, majd visszamegy, hogy alá tudja írni a borítót. Megint ezt csinálja velem. Tegnap megvédett, ma itt nevetgél, a haját piszkálja, és megfogta a kezemet. Miért nem tudnak a férfi egyedek legalább egyszer egyértelműen viselkedni? Kimegyek a sorok közül.

- Akkor holnap a reggeli edzés után visszajövök - mondom a nagybátyámnak, az asztalról felveszem a lemezt, és elhagyom a boltot.

Egy étkezőben megebédelek, otthon meghallgatom a lemezt, és órás semmittevés után elindulok az edzésre. Ahogy ma gondoltam, szóba hozom azt, hogy ott szeretném hagyni a csapatot; csak az edzővel beszéltem, elég, ha a többiek erről csak később beszélek. Keserű szájízzel, de igyekszik elfogadni azt a tényt, hogy nem akarok itt játszani, és mondja, hogy majd segít csapatot keresni nekem. Rosszabb fogadtatásra számítottam. Úgy érzem, hogy ez egy hosszú csapatváltás lesz - az átlagosnál is hosszabb.