Ákos

- Nem lopom el a dalaidat - dadogja Krisz. Fiatal lelkének nem hiányzik az, hogy egy drogos félőrült rátámadjon a dalai miatt. - Inkább megtiszteltetés őket játszani!

- Az lenne a megtiszteltetés, hogyha nem egy ilyen kis pöcs játszaná a zenémet! - fröcsögi. Krisz még jobban elsápad; a fekete haja erős kontrasztot alkot a már fakó bőrével. Behúzza a nyakát a vállai közé, és még én is látom, hogy a nyelőcsöve kitágul a bőre mögött a hatalmas nyeléstől.

- Mindig felnéztem a munkásságodra - próbálja legalább egy kicsit lenyugtatni Kőrösi Dávidot.

- Most meg nyalizol? Pfuj - undorodik el, és dülöngélve közelebb megy hozzá. Felegyenesedem a kanapén, az izmaim befeszülnek, és gyorsabban veszem a levegőt. Miért van olyan érzésem, hogy ebből verekedés lesz?

- Nem, dehogyis.

- Undorító féreg vagy! - Összefonja a mellkasa előtt a karját, a tekintete villámokat szór. - Belibbensz ide, lejátszol három hangot, azt felvesznek. Dolgoztál meg már valaha valamiért az életedben?

- Szerintem ennek a kibaszott beszélgetésnek az ég adta világon semmi értelme sincsen - szólal meg nagyon, nagyon diplomatikusan Mogens. (Azért érezhető az irónia?)

- Kussolj, Jörgensen! - mordul rá.

- Engem nem tudsz elhallgattatni. - És ez egy tény. Mogens tényleg sokat beszél, és akkor se hallgat el, hogyha szépen kéri az ember.

Krisz vesz egy mély levegőt, és ő is összefonja a mellkasa előtt a karját. Összeráncolja a homlokát.

- Na, most meg keménynek akarsz tűnni?

- Igazából te nehezítetted meg a banda dolgát - kezd bele. - Nem én leszek az a gitáros, aki majdnem a feloszlásig hergeli a tagokat. Én nem vagyok ilyen. Az te vagy. Én nem követem a sormintát. - A haját kisöpri az arcából, és válaszol Dávid kérdésére: - Azért dolgoztam az életemben a legtöbbet, hogy itt zenélhessek. Lehet, hogy nem vagyok huszonéves, de tizenötévesen is tudhatom, milyen valamiért megdolgozni. Nem ismered a múltamat.

Krisznek kettő énje van: az, aki meg se mer szólalni, és az, aki a legvadabb vitákba képes belecsöppenni - ez a kettő eléggé eltér egymástól. Már megmutatta az utóbbi oldalát, mégpedig a meghallgatáskor, amikor egy frappáns beszólással válaszolt Lilinek.

- Hirtelen kinyílt a csipája a kis porba fingónak?

Krisz még jobban összeráncolja a homlokát, enyhe terpeszbe áll, és fenyegetően felbiccenti a fejét. Dávid erre ugrani fog. Ebben biztos vagyok.

- Csak az igazságot mondom. Ja, és a szemem már rég kinyílt. - Vesz egy mély levegőt, és kifújja a száján. - Tudod, istenítettelek téged. A játékodat legalábbis igen. De a viselkedésedre még a "szar" is szép szó. - Dávid fújtatva, a mellkasát kidüllesztve tornyosul az apró Krisz fölé. Lassan felállok a kanapéról. - Én vagyok a szólógitáros, és már nem te. Nem lopom el a dalaidat. És ébredj fel abból az álomból, hogy lehetsz még ebben a bandában. Eljátszottad a bizalmukat.

Dávid ökle lendül Krisz álla felé, az ajtó kinyílik. Baross nem is érkezhetett volna jobb időben; Krisz hóna alá nyúl, és a folyosóra löki. A tinédzser a folyosó faláig csúszik a fenekén Levente lendítésétől. Inkább ez legyen, mint az, hogy behúzott volna neki egyet Dávid. A vörös hajú gitáros karjait megfogom, és a háta mögé húzom. Minden mozdulatával ellenkezik. Próbálja kitépni a kezét a szorításomból, de nem engedek. Ha tudnám, hogy az akciója mire lett volna jó! Felém rántom, a térdhajlatába rúgok, amire összeesik. Hirtelen visszavett a képéből. Elé állok. Összefonom a mellkasom előtt a karomat, és hideg, megvető pillantással nézek rá.

- Kotródj innen, mielőtt feljelentenélek téged kiskorú bántalmazásáért és drogfogyasztásért, illetve birtoklásért - szűröm a fogam között.

- Mogensnek elnézed, hogy drogozik - mondja úgy, hogy csak én halljam. Igaza van, de Mogens... Ő Mogens. Nem érzelmi szálak miatt tartom őt a bandában annak ellenére, hogy ő is használ szereket. Külön tudjuk választani a barátságot és a zenésztársi viszonyt. A kettőt nem keverjük; nem is szabad, mert az lesz a vége, hogy azért nem rúgod ki, ha kell, mert a szívedhez nőtt. Jörgensen nem veszélyes, ha elszáll, Dávid pedig kurvára az. Fogadni mernék arra, hogy most is beállva látjuk.

- Ja, és ne beszélj így velem, te... - Feláll, befeszíti az izmait, nekemugrana, de Mogens szóval tartja:

- De, beszélhet veled így, pöcsikém. - Mog odalép Dávidhoz, és szembe penderíti magával. - Mert ő a kibaszott banda kicseszett főnöke, és a kurva életbe, én vagyok a legjobb barátja! Megvédem őt az ilyen faszoktól. - Tölcsért formál a kezéből, a szája elé emeli, és teli torokból elkezd kiabálni:

- Őrség! Őrség! - Kiszalad a folyosóra, és ott is kiabálni kezd. Mégis van egy kis esze dán legjobb barátomnak. Dávidot sarokba szorítottuk. Már csak remélni tudjuk, hogy nem lesz többé ilyen eset. Túl hamar örültünk meg annak, hogy minden sínen van; találtunk egy fantasztikus szólóst, a dalok is készülnek, erre ez a félőrült megint felbukkan.

Miután a stúdió biztonsági tagjai kivitték a helyről Dávidot, becsukjuk az ajtót, majd elkezdünk próbálni.

- Miért volt itt Dávid? - kérdezi az egyik szünetben Baross.

- Idejött pattogni, hogy azok az ő kicseszett dalai, meg vegyük vissza a bandába. Ekkora faszt! - csóválja meg a fejét rosszallóan Mogens. - Majdnem rátámadt Kriszre is.

Megforgatja az egyik dobverőt az ujjai között.

- Jézusom - szörnyülködik Levente. - Nem gondoltam volna, hogy idáig süllyed.

- Azon se lepődnék meg, ha egy koncerten odajönne a színpadról, és lerángatná onnan Kriszt.

Felemelem a kezemet. Krisz elsápadt ennek a hallatára. Lelki szemei előtt látja ezt a tragikus jövőképet.

- Na-na, nem kell rémeket összehordani - mondom, és az ölembe veszem a füzetemet. - Krisz, emlékszel még arra a riffre, amit a meghallgatáson játszottál?

- Azt a Bábjátékhoz illene, nem? - szólal meg Baross, és elkezdi játszani a verzék alatti témáját.

- Igen, de ahhoz kicsit át kellene írni a refrén felvezetőjét.

Krisz elkezdi játszani a dalt. A bal kezére mutatok, amivel lefogja a húrokat.

- Egy, két, há, és négyre slide. Majd egy visszafelé játszott skála, és a refrén - fejtem meg. Közelebb csúszom Kriszhez, és jobban megfigyelem, mit játszik. - Én eljátszom mélyebben, tompítva, amíg te magasabban játszod, nyitott húrokkal. - Visszaszámolok háromtól, és elkezdjük együtt játszani a felvezetőt, mondhatni, végtelenített változatban. Hihetetlen ezzel a fiatal sráccal játszani. A játéka tele energiával, emellett technikás, és a dallamok átadják az érzelmeiket.

- Tökéletes! - kiabálom túl a hangszereket. Krisz a gitárja tremplókarjával nyújtva a hangokat zárja le a részletet.

- Mi lenne, ha a skálát nem tompítanád le? Szerintem úgy jobban hangzana - javasolja. Eljátszom úgy, ahogy mondta, és az utolsó hangot megtépem. A gitár és az erősítő magas hangon felvisít.

- Igazad van. - Felállok, és odamegyek a mikrofonállványomhoz. Bemelegítem a hangszálaimat, majd bekapcsolom a mikrofont és a hangszóróját. - Megpróbáljuk eljátszani?

Mogens meg se várja a többiek válaszát összeüti a dobverőjét. Elkezdjük játszani az album címadó számát. Krisz gyors, mély témával indítja a számot, én Mogensszel és Baross-sal játszok egyszerre; az intróban minden negyedik ütemre négyet pengetünk/ütünk. Végighúzom a pengetőt a húrokon, hagyom, hogy besípoljon az erősítő, majd elkezdjük játszani a verzék dallamát. Nem jutok el az éneklésben a második versszak feléig, ugyanis abbahagyom a zenélést, mert Mogens hirtelen félbeszakítja a dobolást. Értetlenül hátranézek hozzá.

- Mog, mi a szar?

- Bocs, elejtettem ezt a kibaszott dobverőt. - Elmosolyodom a bénázásán, majd újra elkezdjük a dalt.

Rengeteg próbálkozás után úgy döntünk, hogy felvesszük ma a demóját, és holnap pedig a különböző hangsávjait vesszük föl a Bábjátéknak. Ebédszünetben felhívom a hangmérnökünket és a menedzserünket, hogy holnap felvennénk az egyik számunkat, és jöjjenek ide. Telefonálás közben jut az eszembe. hogy az Űr a Szívemben már készen van, egy koncertünk is volt vele, de még nem vettük föl. Erre a témára egyelőre vállat vonok. Majd felvesszük a Bábjáték után.

A magnóba beteszek egy üres kazettát, megnyomom a felvevő gombot, Mogens visszaszámol, és elkezdünk játszani. Ennek a hangminősége nem lesz a legjobb, de legalább meg tudjuk hallgatni, hogy eddig hogy áll a dal.

Megnyomom a leállítás gombot, és kiveszem a gépezetből a kazettát, és a dzsekim zsebébe süllyesztem. Otthon meghallgatom. Összepakolunk, kikapcsoljuk az erősítőket, a gitárokat a helyükre tesszük, majd mindenki indul a maga útjára.

A nagytemplomhoz érve megnézem az időt; egy óra múlt néhány perccel. Ma hamar végeztünk. Volt már olyan, hogy az este közepéig bent voltunk a stúdióban, és kevertük a sávokat, hogy minden tökéletesen hallatszódjon. A téren állok, azon gondolkozva, hogy mit csináljak. Utálok ezen tanakodni; én azt szeretem, hogyha el tudom magamat foglalni.

Néhány tinédzser srác közelít felém. Felvarrós dzsekiket, bakancsokat, szakadt farmereket, és bandás pólókat viselnek. A hajukon látszik, hogy növeszteni akarját; semmi fazon nélkül meredeznek összevissza a tincseik. Az egyik egy lapot szorongat a kezében, a másik pedig egy tollat. A harmadik nagyon benne van a magyarázásban.

- Maga Hegedűs Ákos a Metalride-ból, igaz? - kérdezi az egyik. Biztatóan rájuk mosolygok.

- Talált. - Finoman elveszem a lapot és a tollat. Leguggolok, a papírt a betonra teszem, hogy tudjak írni, és ráfirkantom az aláírásomat.

- Hogy játszik Krisz? Ma reggel vettem meg az újságot, amiben van az interjútok - kíváncsiskodik a legidősebb, legbátrabb a baráti körből, aki idefele is magyarázott. Felállok, és odaadom a lapot a fiúknak. Az egyik félénkebb remegő kézzel elveszi az autogramot.

- Eszméletlenül játszik. Nagyon örülök annak, hogy eljött a meghallgatásra, és felvehettük. Nem találtunk volna hozzá hasonlót.

- Köszönöm! - mondja az, aki kérte az aláírást.

- Szívesen!

Megfordulnak, és a papírdarabot körülállva vonulnak végig az utcán. Én is ilyesmi kölyök voltam, csak nem volt ilyen bakancsom, és ennyi felvarróm. Viszont olyan sok bandás pólóm volt, hogy akár egy boltot is tudtam volna nyitni, ahol csak felsőket árulnék. A középiskola négy éve alatt Janival laktam, Pesten. A bátyám nem szólt abba bele, hogyan öltözködöm, sőt, azt is sokszor figyelmen kívül hagyta, hogy nem mentem be az iskolába, azért, hogy tudjak gitározni és énekelni. Éppen csak annyit jártam be, hogy ne bukjak meg. Persze a szüleim sokszor leszidtak emiatt, és néha megkaptam, hogy "mediterrán lazaságom" van, és hogy "hasonlít az attitűd a dédapádéhoz". Ezektől a jelzőktől akkor felrobbantam az idegességtől, de most már ezt inkább viccesnek tartom. Különben is, megérte a szar tanulás és a szintúgy rossz érettségi. Ha nem fókuszáltam volna akkor ennyire a zenére, talán nem itt tartanék.

Átgondolom az egész életemet, egészen a mai napig.

Ezután visszagondolok a tegnapra. Beára. Megint érezni akarom, ahogyan az ujja finoman végigsiklik a pólóm alatt a bőrömön. Megint érezni akarom a nyakának a finom, puha bőrét, ahogyan az ajkamhoz ér. Megint meg akarom fogni a kezét. Megint hallani akarom az édes hangját. Megint beszélgetni akarok vele. Akarom őt.

Hol is van az a lemezbolt?

Az üzlet felé veszem az irányt. Ma nem veszek semmit. Beára vagyok kíváncsi, nem a korongokra.

Belépek a helyiségbe. Megnézem a polcokat, hátha ott van Bea, de a kasszánál állt, és a borítók hátuljára az árcédulákat ragasztotta. Rákönyököl az asztalra.

- Oi *- köszönök.

- Szia, kismalac - mondja nevetve.

- Az nem ui-ui?

- Lényegtelen - rázza meg a fejét, és erőszakosan rányomja egy A-ha lemez hátuljára a címkét, félreteszi, és még ezt a mozdulatot jó néhányszor megismétli. Kiveszem a kazettát a zsebemből, és elé lököm.

- Szereted a kazettákat, nem?

Egyből felnéz a munkájából, és felcsillan a szeme.

- Viccelsz? Imádom őket! - veszi a kezébe. - Mi ez?

- Tudsz titkot tartani? - nézek rá sejtelmesen. Aprót bólint, áthajolok a pult fölött, a füle elől elsöpröm a puha haját, és belesúgom: - A Metalride-nak a Bábjáték című dalának a demója. Megvannak a forrásaim, kapcsolatom van a frontemberrel. Jófej srác, amiért odaadta nekem - viccelődöm.

Elmosolyodik. Távolabb hajolok tőle. A kezébe veszi az asztalon lévő tolltartóból egy fekete alkoholos tollat, és ráírja a műanyagra:

METALRIDE - BÁBJÁTÉK (DEMÓ)

- Gyűjtői darab - kacsint rám mosolyogva.

- Majd meghallgathatnánk - nézek fel rá. Az arca kicsit elpirul, és az ujja köré fonja a haját. - Ha szeretnéd, megint feljöhetsz, és akár elvihetnénk Pillét egy sétára. Vagy nincs séta, és csak zenét hallgatunk.

- Egy órára a tiéd vagyok.

Perverz gondolatok.

- Ebédszünetem van - teszi hozzá. Megköszürölöm a torkomat. - Elmentem enni! - kiabál hátra. Kijön a pult mögül, a kezébe veszi a kazettát, én pedig a kezét fogom meg. Imádom megfogni a kezét. A bőre nem olyan puha, de ez engem nem zavar. Tudom, hogy azért ilyen, mert imádja a kosarazást. Én meg azt imádom, hogy ettől ilyen a tenyere. Kinyitom az ajtót, és előre engedem Beát.

- Hogy ment a próba? - érdeklődik. - Minden rendben van Krisszel?

Olyan jó testvérek lehetnek.

- Fasza volt minden. Egy dolgot kivéve.

Felvont szemöldökkel néz rám, és egy tincset a füle mögé tűr. Most veszem észre, hogy egy levendulaszínű, apró köves fülbevalója van.

- Mi történt?

- Magyar Dávid, kedves volt gitárosunk, felbukkant.

- Na ne! - nyújtja el, és egy keserű mosolyra húzza az ajkát, és harapdálni kezdi.

- Elkezdte magyarázni, hogy Krisz ellopta a dalait, meg ilyenek. Aztán majdnem behúzott neki, de szerencsére Baross el tudta rántani az öcsédet Dávid ökle elöl. - Beletúrok a hajamba. - Aztán lefogtam, majd Mogens hívta a biztonságiakat.

- Mitől lett ilyen? Gondolom, nem így viselkedett.

Megrázom a fejemet.

- Egyébként jófej, csak annyira a drogokra és az egójára fókuszál, hogy ezzel teljesen elsöpörte a régi énjét.

Bea hümmögve bólint.

- Te nem leszel ilyen?

A kérdés mélyen belevésődik az agyamba és a szívembe egyaránt. Aggódik értem? Fél attól, hogy én is ilyen útra térek?

- Nem - mondom, és rá mosolygok.

- Vigyázz magadra, kérlek!

- Vigyázok magamra, Bea.

Azért fogok magamra vigyázni, hogy itt legyek veled. Mert beléd habarodtam.

*: szia