– Mi az, hogy nem jössz?

Elvileg az ajtó zárva volt, Matéo mégis beviharzott rajta. Talán Ethan adott neki kulcsot.

Tar értetlenül felpillantott a vázlatfüzetéből.

– Ethan mondta, hogy nem jössz. Miért?

Ez volt a második kötelezően bent töltött hétvége, amikor is programok várták a hallgatókat. Két hete Johann megértette, hogy nem akar részt venni rajta, most már meg sem kérdezte. Ethan is csak futólag érdeklődött, amikor elindult. Tar nem számított rá, hogy Matéo erre idejön.

– Nincs kedvem menni – jelentette ki.

Matéo kérdés nélkül leült hozzá az ágyra.

– Nem véletlen muszáj bent maradni a koleszben ezeken a hétvégeken. Ha nem is rángatnak oda, elvárják, hogy részt vegyél ezeken a programokon.

Tar megvonta a vállát.

– Úgysem ellenőrzik.

– Ugyan már! Művészeti nap van. Ha nem is próbálsz ki semmit, tök vicces nézni a többieket. Falshangú táncosok karaokéznak, botlábú rajzosok táncolnak, kétbalkezes énekesek festenek. És ez csak a jéghegy csúcsa. Miért akarnál idebent gubbasztani?

Tar némán az ölébe fektetett füzetébe bámult.

– Mondj egy nyomós indokot, és itt hagylak – mondta Matéo. – Ha nem tudsz, öltözz, mert jössz velem! Visszajöhetsz, ha nem tetszik, de azt nem fogadom el, hogy még meg sem nézed.

Tar csendben maradt. Az utálom a tömeget, nem elfogadható válasz, Matéót valószínűleg úgysem hatná meg. A félek a tömegtől viszont túl sok kérdést vet fel, amikre Tar nem akart felelni.

Matéo elégedetten bólintott, és felállt.

– Lemegyek a büfébe. Mire visszaérek, legyél készen!

Amint az ajtó becsukódott, Tar hátradőlt az ágyon, és felszusszant. Mégis mibe keveredtem?

Sokáig viszont nem töprenghetett, ha időben el akart készülni. Már csak az hiányzott volna, hogy Matéo még azt is felügyelje. Szerencsére a reggeli rutinját elvégezte korábban, egyedül a pizsamáját nem cserélte le. Két perc alatt menetre készen állt.

– Ki szeretnél próbálni valamit? – érdeklődött Matéo, amikor elindultak.

Tarnak már a gondolatról felállt a szőr a hátán.

– Nézelődésről volt szó – szögezte le.

Matéo felnevetett.

– Reménytelen vagy.

– Miért vállalnám önként, hogy lejárassam magamat? – Így is épp elég szánalmasnak érzi magát, kell a fenének, hogy tényleg úgy is fessen.

– Mert vicces. De nem muszáj olyan helyre mennünk, ahol mindenki minket néz. Van csoporttánc. Mármint néhány táncszakos tart legalább egy harmincfős csoportnak táncoktatást. Ott elvegyülnénk, és jót mulatnánk. Na?

Tar elhúzta a száját. Régen egy ilyen ajánlatra egyből rávágta volna, hogy igen, most viszont bármit megtett volna, hogy ezt elkerülje.

– Miért nem a banda többi tagjával mész?

Matéo megvonta a vállát.

– Nem tölthetem az időmet a bandánk grafikusával? Nem ismeretlenül akaszkodtam rád.

– Akkor keresztülnéztél rajtam – jegyezte meg Tar.

– Mint mondtam, nem foglalkozok azokkal, akiket nem ismerek. Mindig csendben ültél a szobában, mit kellett volna kezdenem veled? Nem az én szobatársam vagy.

Tar erre nem felelt. Végül is ki foglalkozna egy árnyékkal a szoba sarkában? Mellesleg pont ő akart láthatatlan lenni Matéo előtt. Nem is érti, minek mondta ki hangosan.

Szótlanul követte Matéót a sportcsarnok egyik nagyobb termébe, ahol már legalább kéttucat hallgató várakozott. A legtöbben a táncosok mintájára nyújtottak, néhányan viszont vígan cseverésztek.

– Miért nem szóltál, hogy ne farmerba jöjjek? – jutott Tar eszébe. Ő csak nézelődni indult, Matéo viszont már akkor tudhatta, mit akar. Már csak az hiányozna, hogy elreccsenjen rajta az anyag.

– Szórakozni jöttünk, nem véresen komolyan venni. Én is farmerben vagyok.

Na ja, csak amíg a Matéón lévő, tapadós farmer úgy tűnt, elég jól követi a fiú mozgását, addig Tar nem volt benne biztos, hogy a sajátja nem szakad-e el. Az övé kevesebb elasztánt tartalmazott.

Tar már éppen beadta volna a derekát – Matéo mellett csak nem történhet nagy baj –, amikor megpillantotta Andrét. Sajnos a fiú is kiszúrta őt. Otthagyta a többieket, és gonosz mosollyal a képén Tarhoz lépett.

– Ez érdekes lesz – gúnyolódott. – Remélem, az orvos a közelben van. Nem sok jóra számítok attól, aki még a teáját sem tudja épségben elvinni a teremig. Az első lépésnél megcsókolod majd a földet?

Matéo Tar és André közé állt, fenyegetően nézett rá utóbbira.

– Milyen sajnálatos lenne, ha te pedig a térdemet csókolnád meg – vigyorgott. – Gyere, Tar! Itt már nem férünk el valaki arcától.

Matéo nyilván okulva a korábbi balesetből, jól láthatóan és kevésbé hirtelenül nyúlt oda Tarhoz. Megfogta a karját, és maga után húzta.

Megálltak a terem egyik sarkában.

– Mit csináltál? – tudakolta Matéo. – Belőled nézném ki utoljára, hogy ellenséged van.

– Mindig rosszkor vagyok rossz helyen – motyogta Tar. Hiszen Lhong sem azért lett a rosszakarója, mert vele lett volna gondja. Egyszerűen útban volt neki. Talán André sem neheztelne rá, ha egy pillanattal később érkezik valamelyikük, és elkerülik az ütközést.

– Ne foglalkozz vele! Ha idejön, elkergetem.

Tar önkéntelenül elmosolyodott a gesztus hallatán, azonban a mosoly hamar lefagyott az arcáról. Egy pillanatig sem akart tovább maradni.

– Inkább visszamegyek a szobába, ne haragudj!

Még azelőtt elrohant, hogy Matéo reagálni tudott volna. A tömeget legyőzni egy dolog, de nem volt hajlandó Andréval egy légtérben maradni, ha nem muszáj. Órán a tanár jelenlétében úgy sem csinál semmit, itt azonban csak hallgatók voltak. Hiába ígért Matéo védelmet, ő csak el akart tűnni onnan.

Matéo nem jött utána.

***

Tar már kora este pizsamában feküdt az ágyban, és rajzokat nézegetett a telefonján, amikor Ethan Matéo társaságában tért vissza a szobájukba. A fiúk majd megpukkadtak a nevetéstől, Ethan még Edmé ágyában is megbotlott.

– Mindjárt behugyozok – nyögte ki két röhögő roham között, és elbotorkált a mosdóba.

Matéo leült Tar mellé.

– Néhány idióta meztelen fürdőzést rendezett a tóban – mesélte –, és amikor az egyik professzor ki akarta szedni őket, belelökték a vízbe. Elúszott a parókája. Kár, hogy nem láttad.

Tar hitetlenkedve felvonta a szemöldökét.

– Elúszott a parókája?

– Aha – röhögött Matéo. – Seigneur Lemaire megvan? Alacsony, köpcös, francia kultúrát tanít, azt hiszem. Mindenestere valami kiegészítő tárgyat, nem művészeti cuccot. Kiderült, hogy a feje teteje kopasz, körben nő csak a haja. Gondolhatod, amikor elsüllyedt, és egy szőrcsomó úszott a tó tetején.

Ahogy Tar elképzelte a jelenetet, felfelé görbült a szája, de rögtön eszébe jutott a saját balsorsa. A videója láttán biztosan őt is sokan kiröhögnék és kigúnyolnák, ha nem tudnák a valódi történetet.

– Nem kellene kinevetni más balszerencséjét – mondta szégyenkezve. – Biztosan borzalmasan érezte magát, amiért ez kiderült róla.

Matéo finoman meglökte a vállát.

– Néha lehetünk kicsit gonoszak. De meg kell találni a határt, mikor nevethetünk ki valakit, ebben egyetértek.

Ethan közben kitalált a fürdőből.

– Ezt nem bírom – mondta a hasát fogva. – Úgy röhögtem, hogy kénytelen voltam leülni a vécére, és fel sem bírtam állni onnan.

Matéo somolyogva megcsóválta a fejét, és Tarhoz fordult.

– Ennyire azért nem volt vicces, de Ethan a leghülyébb dolgokon röhög. Ne lepődj meg ezen.

– Te egyébként miért is vagy itt? – kérdezte Ethan. – Menj a saját szobádba!

Matéo védekezően feltette a kezét.

– Jól van, már itt sem vagyok! – Azonban még rámosolygott Tarra, mielőtt elment.

Köszönöm, hogy olvastad! Ha tetszett a rész, csillagozz vagy kommentelj bátran, bármilyen visszajelzésnek örülök. :)