Tar szíve hevesen dübörgött a mellkasában, az orrát megtöltötte Matéo mandarin és zsálya illata. Hiába húzódott el annyira, amennyire a fal engedte, Matéo karja folyton hozzáért az övéhez, miközben a laptopon nézelődött.

– Hozok vizet – pattant fel Tar.

Matéo fel sem pillantott a gépből.

– Nekem is töltenél?

Tar odasietett az étkezőasztalhoz. A keze remegett, ahogy a palackból vizet öntött, de közben a szeme sarkából Matéóra sandított. Hétvége lévén csak egy fekete szabadidőnadrágot és egy Guns 'N' Roses-os pólót viselt, szabad kezével az alsó ajkát gyűrögette, mialatt elmélyülten keresgélt. Tar minden idegszála tiltakozott az ellen, hogy visszaüljön mellé, de nem akart gyáva lenni. Nem retteghet örökké attól, hogy valaki közelében kell lennie. Összegyűjtötte a bátorságát, és visszatelepedett Matéóhoz.

De csak nem bírta ki.

– Nem mennél kicsit arrébb? – kérdezte meg tőle félszegen.

Matéo először rá, majd a köztük lévő távolságra pillantott, és elhúzódott. Látszott a szemében a ki nem mondott kérdés, ám mivel magában tartotta, Tar sem válaszolt rá. Megkönnyebbülten kifújta a levegőt.

– Ezt a két logót beszéltük a többiekkel – mondta Matéo, és miközben beszélt, mindent mutatott a képernyőn. – Tudsz a kettőből egyet csinálni? Ennek jobb az összeillesztése, ennek viszont a színvilága. Illetve ezt a képet kerestem. Ezt az elemet még bele lehetne építeni?

Tar végiggondolta, amit Matéo mondott.

– Ez maradna az alap. – Ő is mutatta, amit mondott. – Csak ezekkel a színekkel dolgoznék. És ezt berakhatnám a háttérbe. Mit gondolsz?

– Nézzük meg! Most nekiállsz?

Tar bólintott, és arra számított, Matéo feláll, azonban a fiú várakozóan ült tovább a helyén.

– Mi az? – kérdezte Matéo, amikor a tekintetük találkozott. – Szeretném nézni, ahogy dolgozol. Vagy nem lehet?

Igazság szerint Tart régebben sosem zavarta, ha alkotás közben nézték. Annyira elmerült a dolgában, hogy se nem látott, se nem hallott. Azóta meg az is zavarta, ha csak szimplán nézték.

Azonban Matéo olyan lelkesen bámult rá, hogy képtelen volt neki nemet mondani. Némán lesett rá.

– Hátrébb gurulok. – Matéo távolabb lökte magát a gurulós székkel. – Nem zavarlak, olyan mintha itt sem lennék.

Tar alig hallhatóan felsóhajtott.

– Ha nagyon szeretnél, maradhatsz – adta meg magát.

Bár az első találkozásuk nem volt felhőtlen, és az első két hétben Matéo keresztülnézett rajta, azóta sokat változott Tar szemében. Mindig kedvesen beszélt vele, és az ebédlőben sem gúnyolta, amikor rátört a gyengeség, hanem segíteni próbált. Noha Tar tisztában van vele, hogy könnyű álarcot ölteni magunkra, sokáig Lhong őt is becsapta, bízni akart benne, hogy Matéo nem csak megjátssza magát.

Tar elővette a laptophoz csatlakoztatható rajzpadját, és nekilátott a munkának.

Két napig tartott, amíg kisebb-nagyobb szünetekkel elkészültek a kész lógóval. Az eredeti koncepció, mi szerint Matéo csendben szemléli az eseményeket, az első tíz percben megdőlt, és végigduruzsolta az alkotási folyamatot. Máskor valószínűleg zavarta volna Tart, szeret elmerülni a saját gondolataiban, azonban most az ellenkezője történt. Örömmel vette Matéo segítségét. Elvégre ezúttal nem magának rajzolt, megrendelést készített, és sokkal könnyebben mentek az utolsó simítások, hogy Matéo besegített neki az ötleteivel.

– Lejössz a próbánkra? – kérdezte Matéo, amikor vasárnap kora délután végeztek. – Mutasd meg te a többieknek, milyen lett! A te érdemed.

Tar az ajkába harapott. A próba említése olyan emlékeket idézett benne, amelyekre nem szívesen emlékezett vissza, és ettől görcsbe rándult a gyomra. Elfogta az émelygés.

– Inkább kihagynám – ellenkezett.

Matéo azonban megragadta a karját, és megpróbálta maga után húzni.

– Ne legyél ilyen, gyere már!

Tar az első lépés után olyan hirtelen rántotta ki a kezét a szorításból, hogy elakadt a szőnyeg szélén, és hátra esett. Akkorát puffant a földön, hogy talán még a pincében is hallották.

– Jézus, Tar! Jól vagy? – Matéo odaguggolt, és bár a keze elindult, végül nem nyúlt hozzá.

Tar az esésnél sikeresen megfejelte az egyik szék lábát, így most fájdalmas arckifejezéssel a hasogató koponyáját masszírozta, miután felült.

– Megnézhetem? – kérdezte Matéo. Bizonyára az előbbi attrakciója után már nem mert engedély nélkül Tarhoz érni.

Tar a fejét rázta, és próbált minél hátrébb húzódni a másiktól. A mögötte lévő széktől ez csak alig pár centit jelentett.

– Tar, ne szórakozz! – pirított rá Matéo. – És ha vérzik? Ha betörött? Hadd nézzem meg!

Tar farkasszemet nézett véle néhány lélegzetvételnyi ideig, majd megadóan odafordította felé a feje hátulját.

Matéo ujjai finoman beleszántottak a hajába, óvatosan tapogattak sérülés után. Taron kellemesen borzongató érzés futott végig, és az eddig torkában dobogó szíve valamelyest megnyugodott. Most, hogy előre tudta, Matéo mire készül, mégsem volt olyan félelmetes az érintése, mint számított rá. Azóta a nap óta nem sok embertől viselte el, ha hozzáértek.

– Nem szakadt fel a bőröd – nyugtázta Matéo. – Mennyire fáj, ha megnyomom?

Tar felszisszent.

– Eléggé.

– Gyere, segítek felülni az ágyra. – Matéo benyúlt a hóna alá, és felhúzta az ágyra. – Szédülsz?

– Nem.

– Nagyon beverted? Kívülről nem volt túl bizalomgerjesztő.

Tar megdörzsölte a szemét – önkéntelenül kibuggyant néhány könnycsepp, amikor Matéo megnyomta az ütés helyét.

– Ezt úgy értelmezem, hogy nagyon – állapította meg Matéo.

– Túlélem.

– Viszont így nem foglak itt hagyni. Maradok veled.

Tar felkapta a fejét.

– Miattam ne hagyd ki a próbát!

– Nagyot estél, később is rosszul lehetsz. Ethan lent van a próbán, Edmé pedig... Edméről meg inkább ne is beszéljünk. Furcsa egy srác. De ha tippelnem kellene, későig a hegedűjét fogja nyúzni. Nem maradhatsz itt egyedül.

Tar combján pihentetett ujjai begörbültek, belemarkolt szürke szabadidőnadrágjába.

– Inkább lemegyek veled – bökte ki. Igazán nem várhatta el Matéótól, hogy felette őrködjön, és nem is akarta. Már épp eléggé szánalmasnak érezte magát e nélkül is. Nem kell egy esés után úgy bánni vele, mintha bármikor belehalhatna.

– Tényleg? – lepődött meg Matéo.

Tar válaszként felállt, hogy jelezze komoly szándékát.

– Jól van – mondta Matéo. – Azért ne rohanjunk, és ha rosszul vagy, szólj!

Tar csendben sétált Matéo mellett, és nem tudott másra gondolni, minthogy talán mégsem olyan rossz ez a közös munka, mint amilyennek elsőre tűnt. Mint férfitől, továbbra is el akar határolódni Matéótól – az se tudja, Matéo egyáltalán kik iránt érdeklődik –, de közeli ismerősök, akár barátok még lehetnek. Rég volt bárki is ilyen kedves vele, és ez megmelengette a szívét. Végtére is itt egyedül Andréval van konfliktusa, ő pedig nyíltan utálja, biztosan nincs ármány a háttérben.

Odalent egyöntetű lelkesedéssel fogadták az új lógót, Tar ennyi bókot talán még életében nem kapott egyetlen alkotására sem. Pedig Tum nem szokott szűkölködni a dicséretekkel.

Mi tagadás, büszke is volt magára, az egyik legjobb munkájaként tartotta számon. Kellően félelmetes lett, mégis sugárzott belőle valamennyi reménység, mindezt átitatva szeretettel és szabadságérzettel, amit a banda dalai is közvetítettek.

– Kezdetnek csináltathatnánk harminc pólót belőle – töprengett hangosan Angélique. – Négy a miénk lesz, kap egyet Tar is ajándékba, huszonötöt meg csak elpasszolunk. Többen szoktak hallgatni minket a Sombre Crapuléban.

– Sötét Gazember? – kérdezett vissza Tar. – Nem hangzik túl jól.

A többiek felnevettek.

– Milyen nevet adnál egy rock kocsmának? – kérdezte Matéo.

Tar megvonta a vállát.

– Valami kedvesebbet?

A banda ismét felkacagott, de Tar egyáltalán nem érezte rosszul magát. Nem olyan volt, mint amikor a furcsa viselkedése miatt a háta mögött összenevettek, hanem amikor még voltak barátai, és pusztán a vicces tartalom miatt röhögtek.

– Olyan kis aranyos – vigyorgott Angélique. – Meg kell zabálni. Maradsz a próbán? Most már te is a banda tagja vagy.

Tarnak akaratlanul is fülig ért a szája. Már az idejét sem tudja, mikor érezte úgy, hogy tartozik valahova. Hogy őszinte legyen, amikor még a bátyja játszott bandában, akkor is csak egy utánfutó volt, aki Tharn miatt odajárt. Csak kettejüknek köszönhetően lehetett ott, de igazi tagja sosem volt a csapatnak.

– Szívesen maradok – felelte. És már nem csupán azért, mert Matéo a felügyelete alatt akarta tartani.

Leült a zeneterem egyik székére, és érdeklődve hallgatta a többieket.

A banda negyedik tagja, a dobos egy nyakigláb, zöld hajú fiú volt, Romain. Piercing lógott az orrából, és mindkét fülét végiglövette fülbevalókkal. Tar korábban már látta ujjatlanban, karjait tetoválás borította. Kinézete ellenére – ami egyébként a frászt hozta először Tarra – jámbor léleknek tűnt. Mindig csendben szemlélte az eseményeket, és ha megszólalt, kedvesen, alázatosan tette.

Sokat azonban nem tudott egyikőjükről sem, hosszú idő óta először viszont várta, hogy megismerje őket.

A banda a Lost Cause nevet viselte, és francia származásuk ellenére főként angol dalokat játszanak. Tar nem sokat értett belőlük. Mindig is a francia érdekelte, tudta, hogy egyszer itt szeretne továbbtanulni, ezért szégyenszemre az angolt jócskán elhanyagolta. Egy időben Tharn próbált hozzá angolul beszélni, de Tar nem igazán figyelt rá. Ennek köszönhetően bár írásban középszintre felhozta magát, a hallásértése és a beszéde sok kivetnivalót hagyott maga után. Korábban is csak azért tudta értelmezni a Matéo által mutatott dalszövegeket, mert írásban is megkapta, és az online szótár bármikor a rendelkezésére állt.

A szünetben Matéo csapódott oda mellé, és egy bontatlan ásványvizes palackot nyújtott át. Magának is hozott egyet.

– Jól vagy? – érdeklődött Matéo.

– Kemény a fejem.

Matéo gonoszan rávigyorgott.

– Vagy üres, és így nem tudsz agyrázkódást kapni.

Tar a szemét forgatta, de azért elmosolyodott.

– Nem akarlak erővel itt tartani – mondta aztán Matéo. – Ha jól vagy, nyugodtan felmehetsz.

– A bátyám is gitározott egy bandában. Megszoktam, hogy próbákon ücsörgök. – Bár akkor rendszerint először titokban, majd nyíltan Tharnt rajzolgatta.

Matéo szeme felcsillant.

– Te is játszol valamin?

– Ceruzán – nevetett fel Tar. – Néhány dolgot megtanultam P'Tumtól gitáron, de említésre sem méltó. Ne akard hallani!

Matéo csettintett a nyelvével.

– Kár, a gitár a gyengepontom. Gondolom, te is belenézel mindenki vázlatfüzetébe, ha teheted.

Tar megrázta a fejét. Az egykori rajzos barátaival persze nézegették egymás munkáit, de amikor valakiről megtudta, hogy rajzol, nem kérte el tőle a füzetét. Ha megmutatta, megmutatta, ha nem, akkor nem. Mindig a maga dolgával törődött.

Matéo megvonta a vállát.

– Mindegy, én kíváncsi természet vagyok. De csak azokkal, akiket kedvelek. Fárasztó lenne másokkal is foglalkozni.

Tar tisztában volt vele, Matéo hogyan értheti a kedvel kifejezést, mégis hevesen kezdett dobogni a szíve, ahogy ezt meghallotta. Sokáig küzdött azért, hogy újra meg tudja szeretni magát, nehéz elhinnie, hogy mások is kedvelik.

Ha tetszett a rész, csillagozz és kommentelj bátran! ^^