Tar kinyitotta a szemét, és hirtelen azt sem tudta, hol van. Ám amikor rájött, hogy Matéo karja közt fekszik, és oldalra pillantva meglátta őt békésen aludni, elmosolyodott. Annyira hihetetlen az egész! Meg kellett simítania Matéo arcát, hogy tudja, nem álmodik.

Az érintésére Matéo szempillái megremegtek, és ránézett Tarra.

– Jó reggelt! – mosolyodott el ő is, és viszonozta a simogatást. – Hogy aludtál?

– Rég nem aludtam ilyen jól – mondta boldogan Tar, majd bosszúsan megpiszkálta az orrát. – Bár egy kicsit el van dugulva az orrom. Azt hiszem, megfáztam. – Mint egy igazolás gyanánt, tüsszentett is egyet.

Matéo tekintetéből tisztán olvasni lehetett: És ezen te meglepődsz?

– Így jár, aki majdnem fagyban akar meglógni, és eltéved. Különösen hideg most a március.

Tar visszahajtotta a fejét a másik vállára, és szorosan odabújt. Minél közelebb akart lenni hozzá.

– Nem számít. Sosem voltam még ilyen boldog.

Matéo ujja fel-le járt a gerincén, és ahogy válaszolt, hallani lehetett, hogy fülig ér a szája.

– Szóval boldog vagy velem?

– Mintha nem tudnád a választ.

Matéo felnevetett.

– Igen, azt hiszem, erről az este megbizonyosodtam. Vigyorogtál, mint a vadalma.

Tar érezte, elpirul.

– Nem szoktam hülyén viselkedni, csak tegnap...

– Nem kell semmit mondanod. – Matéo belecsókolt a hajába. – Szeretem, amikor úgy vigyorogsz.

– Örülök, hogy örömet okozhattam neked.

Matéo megköszörülte a torkát.

– Tegnap este nem akartalak ezzel stresszelni, de most már muszáj megkérdeznem. Ugye nem mész el az egyetemről?

Tar szívébe fájdalom hasított, ahogy az álomból ismét valóság vált, és odafúrta az arcát Matéo nyakához. Nem akart innen kiszakadni.

– Szerinted hogyan fognak rám nézni, miután kikerült az a videó? – suttogta. – Gyanítom, te vagy az egyetlen, aki rájött, mi történt igazából. Lhong pont azért tudott zsarolni, mert úgy tűnik, mintha én is akartam volna. De ha tudnák az igazat, az sem lenne sokkal jobb. Inkább még rosszabb.

Matéo apró csókokat lehelt Tar halántékára.

– Biztosan meg tudjuk oldani. Azt sem akarom, hogy engem itt hagyj, de az iskolát egyenesen hülyeség lenne. Nem véletlenül vagy itt.

Tar még jobban odabújt Matéóhoz, mintha az ölelésében elveszhetne.

– Nem tudom, képes lennék-e megbirkózni ezzel a teherrel. Fogalmad sincs, milyen volt nekem ez az elmúlt időszak, pedig senki sem tudott erről a titkomról.

– De ezek után eljöttél egyedül Franciaországba, és most itt vagy velem. Erősebb vagy, mint hinnéd.

– Nem érzem annak magam.

Matéo magára vonta Tar tekintetét.

– Pedig az vagy – jelentette ki teljes meggyőződéssel. – És ezért kell megtalálnod, ki küldte szét azt a videót. Ha megvan, biztosan kicsapják az iskolából. Nem hagyhatod, hogy ez a valaki is tönkre tegye az életed.

Tar felszusszant.

– Biztosan André volt. Év eleje óta azt akarja, menjek haza.

– Hogyan bizonyítjuk be?

– Ha nem szabadult meg tőle, nála van a telefonom. Csak arról kerülhetett ki a felvétel, és nem is találom sehol.

Matéo elengedte Tart, és kinyúlt az éjjeliszekrényen pihenő mobiljáért.

– Mit csinálsz? – kérdezte Tar.

– Ráállítom a srácokat Andréra. Ha még nála a telefonod, nehogy most tüntesse el... Kész. – Letette a mobilját, és visszafeküdt Tar mellé. Újra a karjába zárta őt. – Tudom, hogy ebben nem dönthetek helyetted, de nagyon szeretném, ha maradnál.

Tar végignyalt kicserepesedett ajkán. Fogalma sem volt, mit kellene tennie. Ha arra gondolt, hogy itt kellene hagynia Matéót, a szíve szakadt meg. De ha pedig arra, hogy vissza kell mennie az egyetemre ezek után, el akart ájulni. Sosem felejti el, hogyan néztek rá Type-ék, amikor elmondta nekik az igazat. És ők még gyorsan túljutottak rajta.

– Nem tudom, mit akarok... Vagyis... Elfutni egy lakatlan szigetre veled. Az egész jó lenne.

– Egy feltétellel. A szigetünk közelében legyen egy másik, amin van bolt, mert én nomád nem leszek.

– De te vásárolsz be, én nem akarok embereket látni.

– És miből lenne pénzünk?

Tar elgondolkodott.

– Nem vagyok híres festőművész, de talán eladhatnánk a képeimet, te pedig kiállhatsz utcai zenélni a bolt elé. Remélhetőleg összegyűlne belőle valamennyi.

– Tetszik az ötlet – jelentette ki Matéo. – Csak egy baj van vele.

Tar felnézett rá.

– Mi? Nem hiszed, hogy lenne annyi pénzünk?

Matéo olyan komolyan nézett rá, mint talán az ismeretségük óta egyszer sem.

– A menekülés nem megoldás.

Tar sóhajtva felült, Matéónak háttal, és átkarolta a térdét.

– Mit tudsz te erről? Könnyű okosnak lenni, ha nem vagy a helyemben.

– Tudom. – Matéo is felült, és megsimogatta Tar hátát. – De nem lennél ideges, ha nem lenne igazam.

– És ha el akarok menekülni, akkor mi van? Nem elég, hogy... –Nagyot kellett nyelnie, hogy folytatni tudja. – ... megerőszakoltak, még meg is aláztak ezzel a felvétellel. Én nem tudok így mások szemébe nézni.

Matéo hátulról átölelte, és csókot nyomott a vállára.

– Mit akarsz tenni? Visszamenni Thaiföldre? Tar, én nem akarlak bántani, de nézd reálisan a helyzetet. Ez a videó már nem csak neked és annak az Lhongnak vagy kinek van meg, hanem az egész egyetemnek. Nem garantálja semmi, hogy Thaiföldön nem ér utol. Isten a tanúm rá, hogy ha megtehetném, elintézném, hogy elmehess, és ez a videó örökre megszűnjön, de nem tudom. Itt viszont segíthetek neked.

Tar torkát gombóc fojtogatta, ahogy rátört a felismerés, Matéónak igaza van. Ahány ember kezébe került most a videó, biztosan felrakják a netre. Ha pedig oda kikerül, ki tudja, hova jut el. A szíve fájdalmasan dobogott a mellkasában, és az arcán legördült egy könnycsepp.

Matéo még szorosabban ölelte.

– Ne sírj – kérlelte.

– Ezek után hogyan ne sírjak? Az életem romokban.

– Ne haragudj. Csak azt akartam, hogy tisztán láss, mielőtt elhamarkodott döntést hozol, nem belegázolni a lelkedbe.

Tar megtörölte a szemét. A helyzetet már csak az koronázta volna meg, ha pucéran nekiáll bömbölni.

– Lhong gázolt bele a lelkembe, nem te.

Matéo finom csókot lehelt a nyakába.

– Nyugodj meg egy picit. Egyelőre csak ketten vagyunk itt, nem lát és nem is bánt senki.

– De nem maradhatok itt.

– Hogyan segíthetnék rajtad?

– Áss el.

– Tar – szólította meg gyengéden, és végigsimított a haján. – Túlleszel majd ezen, meglátod.

– Kösz, és addig mit csináljak? Húzzak zsákot a fejemre, nem? – Addig is megfogta a takarót, és azt húzta a fejére. El akart tűnni az egész világ elől.

Miért van az, hogy amikor azt hiszi, rosszabb már nem lehet, mégis rosszabb lesz? Tegnap még azt gondolta, elég, ha eltűnik Franciaországból, és minden rendben lesz. Mint kiderült, már tényleg nincs hova mennie. Bárhova is menekülne, mindig attól tartana, mikor bukkan fel valahol a videója. Félelem rántotta görcsbe a gyomrát. Mihez kezdjek most?

– Békén hagyjalak? – kérdezte Matéo.

Tar lehúzta magáról a takarót.

– Nem tudom, mit csináljak – mondta kétségbeesetten. – Nem akarom otthagyni az egyetemet, de nem tudok visszamenni. – Már a gondolattól hányinger kerültette.

Matéo Tar álla alá nyúlt, és kényszerítette, hogy ránézzen.

– Vissza tudsz, ha akarsz. Én tudom, hogy képes vagy rá.

Tar nyögve hanyatt dőlt az ágyon.

– Többre tartasz, mint kellene – motyogta. – Még Lhong ellen sem tudtam kiállni, és hagytam, hogy tönkre tegye a kapcsolatunkat P'Tharnnal. Történt, ami történt, de a zsarolást nem kellett volna lenyelnem. Utána Lhongot sem voltam képes egyedül lebuktatni. Ha nincs P'Type, sosem mondom el senkinek, és még mindig P'Tharn ellen áskálódna.

– Senki sem hibáztathat ezért. Ami veled történt, az szörnyű, neked sem kellene okolnod magadat, amiért nem tettél semmit. De most már talpra álltál, képes vagy rá, hogy kiállj magadért.

– Talpra álltam – horkantott fel Tar. – Inkább beleestem egy baromi nagy gödörbe.

Matéo odakönyökölt mellé, és kisimított néhány tincset a szeméből.

– De én itt állok a gödör szélén, és a kezemet nyújtom feléd.

– Nem neked kell szembe nézned ezzel az egésszel. Nem a te hátad mögött fognak összesúgni, nem téged fognak nyilvánosan megalázni.

– Ebben igazad van. Én csak annyit ajánlhatok fel, hogy végig támogatlak.

Tar lehunyta a szemét, és odabújt Matéóhoz.

– Miért nem lehet már vége? Nem szenvedtem eleget?

Matéo belecsókolt a hajába. Nem mondott semmit, de a simogatása épp elég volt. Tar érezte, hogy valóban nincs egyedül, és bár ezzel mégis egymaga kell szembe néznie, van, aki támogatja.

Hosszan maradt Matéo ölelésében, amíg összeszedte magát, és elhúzódott. A szavak viszont nehezebben jöttek ki, mint szerette volna.

– Ha elmegyek, attól rettegnék, mikor ér utol a videó. Ha maradok, talán hamar lecseng, és lesznek, akik elfelejtik. Úgy hiszem, maradnom kellene.

Matéo elmosolyodott, a tekintete ellágyult.

– Akkor maradsz?

– Igazad volt. Bárhova futnék, a múltam előbb-utóbb utolérne. Akkor jobb most szembe nézni a következményekkel, és túllenni rajta, nem?

Matéo nem tudta leleplezni a boldogságát, és megcsókolta.

– Bármiben számíthatsz rám – ígérte meg.

Tar bólintással tudomásul vette. Elhitte, hogy Matéo feltétel nélkül segítene, akármiről is legyen szó, csak hát éppen ebben a helyzetben nem sok hasznát veszi. Még ha ott áll mellette, akkor is mutogatni fognak rá, legfeljebb Matéo szintén kap belőle egy adagot.

– Mikor akarsz visszamenni? – kérdezte Matéo félve.

– Soha... – vágta rá Tar. – De valamikor muszáj, nem?

– Még maradhatunk, ha szeretnél.

Ott feküdtek, oldalasan, egymással szemben, és Tar nem szeretett volna semmi mást, csak ott maradni, örökre, de már régóta tudja, hogy az álom csak álom, a valóság pedig kegyetlen. Ha húzza az időt, akkor sem lesz könnyebb.

– Öltözzünk fel, és menjünk. Ha szerencsém van, órák alatt beosonhatok a szobámba, és a holnapi előadásig ki sem jövök. Te leszel a kajafutárom.

– Bármit megteszek, amit kérsz – felelte Matéo őszintén.

– Azért túlzásokba sem kell esni. Nem egy rakás szerencsétlenség vagyok, akit körbe kell ugrálni.

Matéo megsimogatta az arcát.

– Egy pillanatig sem hittem, hogy az vagy, csak nagyon örülök, amiért maradsz.

Tar beharapta az ajkát.

– Már ha maradhatok...

Matéo összeráncolta a homlokát.

– Mi az, hogy ha maradhatsz?

– Mi van, ha kicsapnak? – suttogta Tar. Eddig nagyon nem is foglalkoztatta ez a lehetőség, sokkal jobban lekötötte, amiért a nyakába szakadt ez a sok szarság. Most viszont jobban átgondolta, mivel is jár, amiért vissza akar menni.

– Már miért csapnának ki? – értetlenkedett Matéo.

Tar felvonta a szemöldökét.

– Talán mert van rólam egy szexvideó, amin három férfivel vagyok? Nincs a homlokomra írva, mi történt, és bizonyítékom sincsen rá. A Claude Lorrain túl elit iskola ahhoz, hogy szemet hunyjon egy ilyen videó felett, és ha nem hisznek nekem, akkor biztosan kicsapnak.

– Hát azért egy kicsit a homlokodra van írva. Egy pszichológus igazolni is tudja. Ha kicsapnak, akkor hatalmas botrány lenne. Melléd fognak állni, hidd el.

– Legyen igazad. – Tar már azon se csodálkozott volna, ha most, hogy döntésre jutott, az élet újra arcon csapja.

Kikelt az ágyból, és nekilátott öltözködni. A szíve egyenesen a torkában dobogott, és olyan görcsben állt a gyomra, hogy azt sem tudta, hogyan fog visszajutni az egyetemig anélkül, hogy rosszul ne legyen. Tényleg olyan nehéz kérés lenne egy nyugodt élet?

Éppen a nadrágját húzta fel, amikor Matéo hátulról nekisimult. Átkarolta, és csókot lehelt a nyakába.

– Minden rendben lesz. – A hangja simogatta Tar fülét, az egész testét bizsergés járta át. Neki képes volt elhinni, hogy így is lesz.

– Lenne még egy kérésem – bökte ki Tar.

Matéo ujja finoman cirógatta meztelen hasát, az állát letámasztotta a vállára.

– Hm?

– Ma este aludj velem. Tudom, keskeny az ágy, és a szobatársaim se rosszak, de nem akarok egyedül maradni.

– Akár minden este ott alszom veled, ha ezt szeretnéd.

Tar elmosolyodott. Kimondhatatlanul jó érzés volt a számára, amiért nem egyedül kellett újra szembenéznie a pokollal, hanem végre valaki állt mellette.

– Szeretlek.

Matéo megcsókolta az arcát.

– Én még annál is jobban – vigyorgott.

***

Tar mellkasa fájdalmasan összeszorult, ahogy felnézett az egyetem vöröstéglás épületére, és alig kapott levegőt. Nem tudott kiszállni a taxiból. Még emlékezett rá, milyen nehéz és szörnyű volt, amikor visszament a középiskolába, és ott senki nem tudta, miért hiányzott egy évig. Akkor most hogyan léphetne be oda? A hányinger kerülgette.

Matéo kinyitotta az ajtót az oldalán, és a kezét nyújtotta felé. Biztatóan mosolygott rá.

Tar nagyot nyelt, de elfogadta a másik jobbját.

– Amikor P'Type-ék megnézték a videómat, elhánytam magamat. Nem garantálom, hogy most vissza tudom majd tartani.

Matéo két kezébe fogta az arcát.

– Vegyél mély levegőt! Menni fog.

Tar bátortalanul bólintott.

Kézen fogva sétáltak be a kollégium fogadóterébe – Tar úgy kapaszkodott a másikba, mintha az élete múlt volna rajta. A hátizsákja mázsa súlyt nyomott a vállán, de még így sem volt annyira terhes, mint a pillantások, amiket kapott. Lyukat égettek a bőrébe. A suttogó hangok pedig egyenesen a szívébe fúródtak.

– Szégyenteljes...

– ... három férfivel egyszerre...

– Hogy van képe még visszajönni?

– Nem szégyelli magát?

– A helyébe vissza sem néztem volna...

– Égő, amikor így bukik le valaki...

Tarnak lángolt az arca, a pulzusa egyre szaporább ütemet vert. Pontosan úgy érezte magát, mint amikor Tum késve érkezett érte az iskolába. Fuldokolt, minden pillantást magán érzett, és a sírás szélén állt. Akkor sem bírt ott megmaradni – hazamenekült, mielőtt a bátyja odaért volna hozzá –, és most is futni akart. Az összeomlás szélére került.

Matéo érezhette rajta, mi játszódik le benne, mert megszorította a kezét, és így szólt:

– Próbálj ne is figyelni rájuk. Nem egyedi dolog, hogy valakinek szexvideója van, majd elfelejtik.

– Csak érjünk már fel – motyogta Tar.

Matéo megszaporázta a lépteit.

Undorodó pillantások és rosszindulatú sutyorgások közepette értek fel Tar szobájába, ami szerencsére üresen várta őket. Amint Tar beért, lerogyott a földre, és elsírta magát. Fájdalom szaggatta szét a lelkét.

Matéo odatérdelt hozzá, és megölelte.

– Semmi baj – csitítgatta.

Tar belekapaszkodott a másik kabátjába. Már levegőt sem kapott, úgy zokogott. Mégis hogy ne lenne baj, ha mindenki mocskos ribancnak tartja?

Matéo belehúzta az ölébe, és percekig vigasztalta, mire valamelyest megnyugodott. Már csak szipogott, amikor Ethan belépett a helyiségbe.

– Oh, visszaértetetek? Tart keresi a rektor.

Ha eddig a pillanatig Tar tartani tudta volna magát, most minden bizonnyal teljesen összeomlik. Hinni akart Matéónak, ám ebben a lelki állapotban képtelen volt rá. Biztosan kirúgják, hogy ne szennyezze be az iskola jó hírét.

– Andrénál lehet még a telefon? – kérdezte Matéo, miközben Tar tovább pityergett az ölében.

Ethan megvonta a vállát.

– Mióta szóltál, biztosan nem tűntette el, figyeljük. Átnéztem Tar cuccát is, nem csempészte-e vissza, de semmi. Angélique-kel a tantermeket is végigjártuk, hátha odarakta, mintha Tar elhagyta volna, de ott sem találtuk. Remélhetőleg még nála van.

– Az a mocsok nem úszhatja meg – jelentette ki Matéo ridegen. – De előbb essünk túl a rektoron.

Tar hevesen a fejét rázta.

– Én nem akarok menni.

Matéo megsimogatta az arcát.

– Nem lesz semmi baj, mi melletted vagyunk.

– Nekem még nem tiszta minden részlet – mondta Ethan –, de nem számít. Jól mondja Matéo. Mi melletted vagyunk.

Tar fájdalmasan lüktető mellkasába kis melegség költözött.

– Köszönöm.

Matéo letörölte Tar könnyeit.

– Menjünk. Hidd el, jobb letudni, és minden rendben lesz a végén.

***

– Tar, mi történt?

Matéo rémülten sietett oda hozzá, amikor Tar a könnyeit törölve kijött az irodából.

– Nem rúgtak ki – szipogta.

– Nem? – döbbent meg Matéo. – Akkor miért sírsz?

– Örülhetnek, amiért csak sírtam, és nem hánytam. Mondtam, hogy amikor P'Type megnézte a felvételt, ki kellett rohannom rókázni.

Matéo felsóhajtott, és magához ölelte Tart.

– Legalább már túl vagy rajta – simogatta a fejét.

Tar odafúrta az arcát Mátéo vállához. El akart tűnni az ölelésében. Ez az elmúlt fél óra maga volt a rettenet. Odabent nem csak a rektor, hanem még a többi illetékes is őt várta. Előttük kellett a múltját boncolgatnia, ezzel bizonyítva, hogy méltó az iskolába. Hiába álltak a tanárok az ő pártjára, és biztosították róla, mindenben támogatják, akkor is élete egyik legmegalázóbb perceit élte meg.

– Visszamehetünk a szobába? – suttogta. – Ki sem akarok jönni onnan.

Matéo eltolta magától, összefűzte az ujjaikat, és némán elindult vele.

– És mi lett Andréval? – kérdezte.

– Át fogják kutatni a holmiját, és ha tényleg nála van a telefonom, kicsapják.

– Végre valami jó hír – nyugtázta elégedetten Matéo. Hirtelen megállította Tart, maga felé fordította, és két kezébe fogta az arcát. – Örülök, hogy maradtál. Meglátod, lecseng ez az egész, és végre csak magunkra koncentrálhatunk. Szeretlek!

Sokkal követelőzőbben vette birtokba Tar ajkát, mint korábban bármikor. Egyszerre itatta át a csókját a feltétlen szeretet és a birtoklás. És Tar nem bánta. Bár a padlóról is lehet mélyebbre esni, de felállni is lehet onnan. És neki sikerült.

Köszönöm, hogy végigolvastátok, és remélem, úgy megszerettétek ti is a párosukat, ahogy én! ^^