Az elmúlt napokban teljesen elzárkóztam.
Nem járok iskolába, és senkinek sem nyitok ajtót.
Niall hívásaira, üzeneteire sem reagálok, és nem azért, mert haragszok rá, hanem mert egy új barátot szeretne bemutatni, Zaynt.

A hír hallatán elzárkóztam, és senkivel sem beszélek.
Hülyének tartanak, de én csak félek.
Ha visszagondolok arra a napra... Újra sírni kezdek.

Nyugtatóim után nyúlva, kiborítom a kis üveg tartalmát. A fehér gyógyszereket remegő kézzel az ajkaimhoz emelem, és mind víz segítségével lenyelem.

Megnyugodva, reszketve fújtam ki a levegőt, majd egy újabb üveg nyugtatót készítettem ki a biztonság kedvéért.

Felhevült testem lenyugodott, így biztonságosan tettem meg a fűrdőszobáig vezető távot.

A mosdókagylónak támaszkodva szemeztem a tükörképemmel.

Kisírtak voltak szemeim, és az egész arcom piros volt.

Hideg vízzel alaposan arcot mostam, de mivel így sem lett jobb, levetkőztem, majd beálltam a zuhany alá.

A langyos vízcseppek ellazítottal testem minden pontját, így már támaszkodás nélkül sikerült megállnom.

Alapos mosakodás után a szobámba vánszorongtam, majd kényelmesen felöltöztem.

Az ablakot kinyitva engedtem be a friss levegőt, és ezáltal megpillantottam a kapun belépő Niallt.

Tudtam, hogy őt nem zárhatom ki az életemből.

Kiskorom óta velem van, szeret, elfogad.

Hallottam a csengőt, ezért lesétáltam a lépcsőn, és kinyitottam az ajtót.

-Louis! Úgy aggódtam érted.-ölelt meg, ami igazán jól esett.

-Ugye jól vagy? Nem kellett volna kényszerítenem, hogy regisztrálj, vagy hogy bemutassak valakit.-hajtotta le a fejét bűnbánóan, pedig nem ő tehet róla.

-Niall! Tudod, hogy nem a te hibád.-küldtem felé egy bíztató mosolyt.-Mutasd be Zaynt!-

Sziasztok. Itt az első rész. Remélem tetszett! ❤