Azonban ott elég szomorú és megdöbbentő látvány fogadott. Édesanyám zokogott apámra dőlve.Az EKG sípolt, és a hullám helyett csak egy egyenes vonal volt.Rögtön rohantam orvost keresni.
-Kérem, gyorsan jöjjön!Édesapám haldoklik.-rángattam az orvos köpenyét.
A doktor gyorsan hívott maga mellé pár nővért.Kiküldték anyukám, majd nekiláttak apu életének megmentésének.Idegtépő percek voltak ezek.A kórteremből kiszűrődő hangok nem voltak a legbíztatóbbak.Próbáltam visszatartani a sírást.Írtam egy SMS-t a bátyámnak is, hogy minnél hamarabb itt legyen velünk a nehéz percekben.Denis nem szólt egy szót se.Végig fogta a kezemet, néha néha megszorította, de egy percre sem engedte el.A hallgatása mindennél többet jelentett.Tomival együtt az érkezett meg a doki is.Nem tűnt valami boldognak.Sejtettem mi lesz a vége.
-Nos, sajnálatos hírt kell közölnöm Önökkel.Budai-Nagy Sándor életét nem tudtuk megmenteni, így 22 óra 55 perckor e személy elhunyt.
Ekkor már senki sem bírta sírás nélkül.Anyukám ha lehet még jobban zokogni kezdett, Tamás is elhullajtott nem kevés könnycseppet.Denis szintén le volt sokkolva.Ordítva borultam karjaiba.Lehet korai ilyet csinálni, és még amúgy is csak barátok vagyunk.Próbált vígasztalni valahogy, simogatotta a hátam, ölelgetett, puszilgatta a hajam.Lassan már éjfél felé járt az idő, mikor úgy döntöttünk elindulunk haza.Tomi anyut vitte, míg a Focista ragaszkodott ahhoz, hogy vele menjek.Szívem mélyén majd' kicsattantam a boldogságtól, de kívűlről a gyász miatt nem mutattam.Nem is tudtam volna.
Úgy éreztem, hogy apa halálával egy darabot vitt magával belőlem.Az eső, még mindig esett, a kocsi ablaküvegén néztem, ahogy az esőcseppek versenyeznek.Mindig ezt csináltam.Imádtam.Mikor Barcelonába költöztünk éppen ugyanilyen idő volt.A reptérről taxival érkeztünk az új életünk felé, apuval is pont ezt játszottuk.Emlékszem mindig az az eső csepp nyert, amit én választottam.Hogy direkt történt- e így, azt sajnos már soha nem fogom megtudni.

A házamhoz érkezvén, Deni leállította a motort, kiszállt, majd kinyitotta nekem is az ajtót.Anyáék már megérkeztek.A fiú nem tágított mellőlem, a házba is jött utánam.
-Figyelj!-fordultam hátra hozzá.-Nyugodtan elmehetsz ha szeretnél.Nagy lány vagyok.
-Nem foglak itt hagyni.Mondtam már, hogy szeretlek.Szeretnélek támogatni ebben a nehéz időszakban is.És igazából örökké.-csókolt meg.
-Köszönöm!-suttogtam ajkaira.
-Maya!Megérkeztetek?-kiabált le Tomi.
-Igen.
-Akkor jó.Holnap hazamegyünk anyával.
-Ne menjek veletek?-kérdeztem.
-Nem szükséges.Feleségem és a kislányom ott lesz.Na meg a húgom.Vagyis hugunk.Anyut bízd rám.
-Biztos?
-Igen, Maya.Neked itt van ez a fiú.Megkérhetnélek, hogy vigyázz rá?-nézett itt Denisre.
-Természetesen.Éjszakára is itt maradok ha kell.
-Nagyszerű lenne.Szerintem tegyük el magunk holnapra.Talán jobb dolgokat hoz.

Mivel délután már zuhanyoztam, ezért csak átöltöztem.Denis felkísért a szobámba, de indult volna már le a kanapén aludni, mikor hatalmasat dörgött.
-Nem maradnál itt?Félek.-kértem a fiút.
-Maradok.Viszont nincs semmi ruhám amibe aludhatnék.
-Kérjek neked Tomitól?
-Nem, kérek magamnak.-elindult ki, majd 5 perc elteltével ruhákkal a kezébe tért vissza.
-Most előttem fogsz öltözni?-vontam kérdőre.
-Zavar?-húzta széles mosolyra a száját.
-Tulajdonképpen nem.
-Akkor itt átöltözöm.Ha tényleg nem zavar.-hamar átöltözött, és befeküdt mellém.Újból hatalmasat dörrent, ami miatt én megugrottam.A Focista magához húzott és átölelt.Így aludtunk el.

Reggel valami furcsa zajra ébredtem.Lentről jött.Felkaptam a gitárom, amit már régen használtam és elindultam le.Ott viszont olyan dolog fogadott amire nem vártam...

Véleményket kommentbee szívesen fogadok.