Összegyűrt galacsin a kézben: tintafolt árválkodott. Az temette a titkát. A mellette ülő szőke kamaszfiúval összetalálkozott pillantásuk. Szavak nélkül is értették egymás minden rezdülését. Mintha a tinta összekötötte volna őket: láthatatlan hálót szőtt, akár egy pók.

− Boka? – Rácz tanár úr szólongatta. Üres mellette a szék.

− Tessék, Tanár úr? – Fátyolos hangja megrémítette a pedagógust. Feleltesse így Babitsból?

− Emlékszel, milyen nap van? – Keddre pakolt be, pedig pénteket írt a naptár. Meredten ült. Feszült csend.

− Péntek. Magyaron ülsz. Nem földrajzon – tette vállára kezét Rácz. – Menj haza, fiam. Felelsz máskor.

Boka hangján szólt: fekete... fekete... fekete...