-just one question-

×myg×

Csupán egyetlen egy szót mondtam ki, mely kérdésnek számít minden helyzetben.

-Miért? 

Egymással szemben ültünk, szemezve a másikkal, tele kérdésekkel, melyek most válasz hiányában lebegtek a levegőben.

-Miért?-kérdeztem újra, mit ki is tudtam ejteni ajkaimon. Sokkot kaptam, az előbbi vallomása miatt.
Rólam gondolkodott volna? Na és mit? Miért pont rajtam?

Annyi kérdésem van még, de egy sem jön ki számon.

-Azért, mert összezavarodtam. Nem tudom mit tegyek, és ezért gondolkodtam rajtad. Mert nem tudom milyen érzéseim vannak irántad-mondta, zavarba jőve saját vallomásától. Meglepődve emésztgettem a hallottakat, s azon agyaltam, miként mondjam el neki, én mit érzek iránta.

-És...Jutottál valamire?-kérdeztem félve, hátha pozitív választ kapok. Kissé félek, mit fog ezek utan mondani, de bízok benne, hogy jutott valami jóra. -Nem, nem jutottam még semmire. Ezért is vagyok összezavarodva. Nem tudom, pontosan, milyen érzelmeket táplálok irántad, közben félek is, mert még csak 1 hete ismerjük egymást, és lehet, hogy ez csak egy kis szerelem, ami pár nap, és elmúlik- nézett rám kétségbeesetten, én pedig csak ültem, kitágult szemekkel bámúlva őt, miközben emésztettem, mi is történt velem.

Hátra dőlve a kényelmes székben, oldalra tekintettem, majd kifele bámészkodva harapdáltam a számat, ezzel is kimutatva idegességemet. Ez nem az a düh, inkább izgatottság és félelem. Mit mondjak erre? Van egyáltalan erre válasz?

Hallottam, ahogy Taehyung sóhajt egyet, aztán felállt a székéből, majd betolja azt. Visszahelyeztem figyelmemet Taehyungra, és kérdőn nézve rá, vártam egy magyarázatot.

-Nekem...Nekem mennem kell. Sajnálom, hogy ilyen rövid volt a találkánk, máskor hosszabb ideig lehetünk együtt. Szia, Yoongi hyung!-azzal megölelt, én pedig viszonozni sem tudtam, olyan gyorsan tűnt el. Megbántottam volna?

Bűntudattal ültem egyedül az asztalnál, majd lassacskán én is felálltam helyemről, majd betolva magam után székemet, elindultam a kijárat felé. Odalépve kinyitottam, s egy fáradt sóhaj után kiléptem a kávézóból, majd csak elengedtem az ajtót.

Sétálgatva a városba, azon gondolkoztam, mikor, s hol találkozhatnánk legközelebb. Tudom, még csak most volt, de muszály megbeszélnem vele, miért ment el.

Értelmetlen volt számomra az elköszönése. Mi volt olyan fontos, hogy ennyire rohannia kellett volna? Talán valaki mással találkozna? Ugyan már Yoongi, biztos, hogy mással találkozik.

A városból kitérve, befordultam abba az utcába, ahol lakok, majd lassú léptekkel baktattam a kővel elfedett, poros, földúton, ameddig el nem érek a megfelelő házszámhoz.

Mikor odaértem, megálltam a kapunál, majd zsebemből kivéve a kulccsomómat, elővettem a kapuhoz megfelelő fémdarabot, majd belehelyezve a zárba, kinyitva azt, beléptem rajta, s becsuktam magam mögött.

Miközben a bejárat ajtajához sétáltam, előszedtem a bejárati kulcsomat, s elfordítva a jobbik irányba a kulcsot, kinyitottam vele a ház bejárati-és kijárati ajtaját.

Becsuktam, majd az kis asztalra helyeztem a felesleges dolgaimat, mik eddig a zsebemben bújkáltak.

Odaléptem a cipős szekrényhez, aztan levéve a cipőmet, beraktam az említett helyre. Mikor mindennel végeztem, kifújva egy nagy adag levegőt, felmentem öcsém, Jungkook szobájába, hogy megnézzem, mit csinál a kis nyuszi.

Mielőtt benyitottam volna, illedelmesség képp kopogtam, majd mikor egy 'szabad' elhangzott, megfogtam a kilincset, s lenyomva azt kinyitottam a falapot.

-Szia, Kookie. Csak köszönni akartam, es meglesni, mit is csinálsz.

-Szia, hyung! Éppen Jiminnel beszélgetek. Milyen volt a találkozó?-kérdezte, miután letette maga elé a telefonját, akit ezek szerint arra használt, hogy Jiminnel tudjon beszélgetni.
-Hát...Eléggé sietős volt Tae, de majd máskor hosszabb lesz a beszélgetésünk. És tartalmasabb- morogtam az orrom alá, de ezt öcsém persze meghallotta, így egyből furcsálva méregetett.

-Suga hyung, minden oké? Mi történt?-kérdezgetett aggódó tekintettel méregetve engem, azonban én csak legyintve egyet, felalltam ágya széléről, mert időközben meguntam az ajtóban toporgást. A vastag falap felé indultam, de mielőtt kimentem volna, visszafordultam Jungkook felé.

-Majd, ha lesz kedvem hozzá, elmondom részletesen, mi is történt. Rendben?-mosolyogtam aprót rá, majd miután megláttam boldogságtól és izgatottságtól csillogó íriszeit, nagyobb mosolyra húzódott ajkam, s egy intés után végleg kiléptem Kookie szobájából.

Átmentem a sajátomba, majd becsuktam az ajtót, és leülve az ágyamra, elkezdtem gondolkodni. Igazából Taehyungon járt az eszem, fogalmam sincs miért.

Remélem holnap találkozunk valamikor. Hiányzik, mégha csak pár órája is ment el. Hiányzik minden egyes porcikája. Szomorúan sóhajtottam egyet, ahogy gondolataim Taehyungra kezdtek terelődni egyre jobban.

Elfeküdtem puha ágyamon, majd telefonomat magamhoz véve, megnéztem, hátha jött valami üzenetem, de legnagyobb sajnálatomra csak Jungkooktól jött, hogy hol vagyok és hogy miért nem szóltam neki, hogy elmentem. Úgyis már otthon vagyok, nem fogok neki válaszolni most.

Tovább pörgettem a névjegyzékemet képernyőmön, majd megállva TaeTae neve előtt, tétovázva ugyan, de rámentem a nevére, majd hezitáltam.
Rágcsálva alsó ajkamat gondolkoztam, hogy jó ötlet-e zaklatni este, hogy mikor találkoznánk újra.

Egyáltalán ráírjak? Válaszolni fog?

Ujjam a billentyűzeten maradt, így a másik fél úgy látta, mintha írnék. Hirtelen megjelent egy kis buborékfelhőcske, hogy Tae éppen ír.

Tágra nyílt szemekkel bámúltam telefonomba, majd mikor már pár perce is írt, az eddigi lelkesedésem alábbhagyott, majd idegesen kiléptem az alkalmazásból, s kikapcsoltam teljesen a telefont, majd ezekután az éjjeli szekrényre helyeztem azt.

Visszafeküdtem az ágyamra, majd a plafont bámulva gondolkodtam a semmin. Igazából már kezdtem unatkozni, mikor is kinyílt a szobám ajtaja, s egy kiváncsi Jungkook kukucskált be rajta, majd meglátva fekvőhelyzetben lévő lényemet, teljesen kinyitotta az ajtót és belépve szentejembe, becsukva maga után az ajtómat, leült az ágyam szélére.

E tettére én is felültem, majd kérdőn néztem rá, hogy még is mi a büdös francot keres itt.

-Mi az? Mit szeretnél Guk?-kérdeztem kissé ingerültebben, amilyenen szerettem volna. Kook megszeppenve nézett szemembe, majd szólásra nyitotta a száját.
-É-én csak me-g akartam kérdezni, ho-hogy hogy vagy....-motyogta a meglepődségtől, amit az infulatosságom okozott. Mindig is érzékeny volt, ha a semmiért leordították a fejét, vagy csupán idegesen beszéltek hozzá.
-Jól vagyok Guk, jól vagyok-mosolyogtam halványan az aranyos, nyuszifogú fiúra. -De mostmár menyj, aludj, mert kezd késő lenni, és neked még iskola van!-mondtam, parancsot adva a kis Kookie-nak. Ő csak lebiggyeszett ajkakkal ült tovább az ágyam szélén, engem stírőlve. -Jungkook!-szóltam rá,  mikoris végre értett a kerésből, és felállva az ágyról, már félig kint volt, de ekkor visszafordult, s nyelvét kinyújtva, gyermekiesen grimaszba vágta arcát, így mutatva, hogy nem szereti, ha elheessegetem ilyen hamar.

Dehát, ha egyszer elkell, hogy aludjon? Így is mindig hajnalokig fent van, csak mert Jimin is fent van. Gyerekek...Lassan szülőnek érzem magam.

Nagyot sóhajtok, majd vissza fekszek puha fekhelyemre, és lehunyva szemeimet, lassan nyom el az álom, mely nemsoká rémálommá válik.