-ɪᴛ ᴡᴀꜱ ᴊᴜꜱᴛ ᴀɴ ᴀᴄᴄɪᴅᴇɴᴛ-

×𝐦𝐲𝐠×

Kamerámmal a kezemben sétálgatok a város utcáin, keresve egy technikai boltot, ahol vehetek polaroid gépembe új papírt, amivel aztán kitölthetem szobám falát.

A gépet egész nyári munkám során kerestem össze, és azért valljuk be, nem egy olcsó és ismeretlen darabról van szó. A nyaram azzal telt el, hogy diák munkákat nézhessek és végezhessek el, már amelyik tetszik is.

Ez már a második hónap, hogy megint lapokat veszek a kamerámhoz, hiszen nem a végtelenségig használható a nyomtatási része.

Nagy levegőt vettem, s megkönnyebbűlten fújtam ki azt, ahogy megpillanthattam egy elektronikai eszközökkel kirakott boltot, így gyorsabb tempóra váltottam az eddigieknél, és sietve beestem a boltba, ahol szétnézve és jobban szemügyre véve a helyet, nem is olyan kicsi, mint amilyennek kívülről tűnt.

Belépve az ajtón már a szemem elé tárúlt mindenféle elektromos eszkösz, amit csak el lehet képzelni. Polcok sora sorakozott fel, egymással szembe, illetve mellett.

Körbenéztem, majd elindultam egy számomra megfelelő úton, amit tudtam, hogy úgy is nézelődni fogok, mielőtt megveszem, amire tényleg szükségem lenne. Ígyhát lassan bandukoltam a sorok közt, miközben mindent, amit csak lehetett, szemügyre vettem.

Voltak köztük élelmiszerek és italok, de azokat csak értetlen arccal néztem végig, hogy mégis mi a francot keres itt egy elektronikai üzletben kaját is italok sora? Furcsálva ugyan, de végignéztem, miket is raktak ki a polcokra, felsorakoztatva, de miután végig néztem rá kellett, hogy jőjjek; csupa édesség és cukros üditők százai voltak a sorokon.

Feladva a nézelődést, rohanva keresem meg a kamerákat, majd hamar rá is bukkanva azokra, elkezdem keresgélni a polaroid kellékeket. Megtalálva a lapot, amit eredetileg kerestem, ki is veszem a kosárból, ahol több tucatnyi másik volt beletéve, azt kiáltva, vigyék el őket.

A kezemben lévő csomaggal együtt indulok meg a pénztár felé, ahol odaadom a terméket, amit ki szeretnék fizetni, majd miután leolvasta a kódot róla, megmondta a végösszeget, én pedig benyúlva farzsebembe, kivettem belőle jóval több összegnyi pénzt, majd vártam, míg az kasszás visszaadja a felesleges pénzértéket.

Mikor odaadta a visszajárót, aprót hajoltam köszönés képpen, a nálam jóval öregebb eladó nő pedig intett egyet.

Kisétálva a boltból, egyből elkezdtem kibontani a csomag tartalmát, hogy minél hamarabb kész legyek a papírkák berakásával. Sietős léptekkel próbálkoztam a doboz kinyitásával, nem figyelve az emberekre, akiknek neki ütközök. Ám figyelmetlenségem és szerencsétlenségemnek köszönhetően bele is ütközök valakibe, emiatt a földre zuhanva, hátsófelemmel tompítva az esést, ami nem igazán kellemes érzéssel vesz körül.

Fájdalmasan kapok az említett pont után, miközben grimaszba vágom arcom, ezzel még jobban kimutatva fájdalmamat. Amikor észhez térek, felnézek eddig lehajtott fejemmel, majd akkor konstatálom, hogy akinek neki mentem, nagyjából ugyan azt a fájdalmat érzi át, mint én.

Lassan felállva teszek egy lépést, ezután segítség képpen a srác felé nyújtom kezemet, amit készségesen el is fogad. Segítségemnek köszönhetően ő is feltápászkodik a földről, majd ekkor tudom csak realizálni, kit is ütöttem el.

Arcát rögtön megpillanthattam, amin ezernyi anyajegy ékeskedett, de ami a leginkább látszódott, az a szépen ível száján volt, és az orra hegyén. Aranyosan mutatott így. Éjfekete íriszei enyémet keresték, amit rögtön meg is talált.

Ruházata egy lenge, szürke pólóból és egy fekete melegítőből állt, a tavaszi melegnek köszönhetően. A póló az legalább két mérettel nagyobb volt, de még így is tökéletesen illett hozzá, a melegítő pedig lábához simúlva adta meg neki a sportos viseletet. Fehér cipője is sportcipők fajtájába tartozott, mit abból itéltem meg, hogy már az öltözéke is úgy fest, mint aki edzésről jött volna.

Mikor feleszméltem, hogy végig mérem már századjára szegény srácot, és még mindig nem engedem el a kezét, csontos ujjaimat kihúzom az úgyszint csontos, hosszú ujjakból, majd tekintetem lassan emelem az ismeretlenre, aki még mindig engem vizslat. Talán mutatkozzak be?

-Öhm...Bocsi az előbbiért, csak éppen a kamerámba tettem a lapokat, amit még mindig a földön hevernek...- mondom már a végét magamnak, mint hogy sem az ismeretlen fiúnak, majd lehajolva dolgaim ért, felegyenesedek és arcát kezdem el szuggerálni, majd végül ő is megszólal.

-Ugyan, jól vagyok. Nincs baj- mondja egy aprócska mosollyal az ajkán. -Egyébként, Kim Taehyung vagyok, örvendek, hogy találkozhatunk- nyújtja ezúttal ő a kezét, majd kissé hezitálva ugyan, de elfogadom, majd én is bemutatkozok.

-Min Yoongi- mondom ki szűkszavúan nevem, majd gyengéden megrázom kezét, ezzel jelezve, megismertük egymást. Mosolyogva figyelem arca mjnden egyes mozdulatát, magam sem tudom miért. Mit is csinálok én pontosan?

-Nincs kedved eljönni egy kávéra? Éppen arra indultam, gondoltam, ha már összefutottunk...- hadarta zararodottan, de amikor félve rám pillantott, és meglátta, ahogy mosolyogva bólintok, abba is hagyta a magyarázkodását, s elmondta, merre kell menni. Így el indultunk abba az irányba, ahova ő vezetett egy bizonyos kávézóhoz, aminek ő sem tudta a nevét, én meg végképp nem.

Egy ideje csendesen, egymás mellett sétáltunk, majd Taehyung egyszer csak megszólalt.

-Yoongi, kérdezhetek valamit?- tette fel kérdését, mire én aprót biccentettem, jelezve, folytathatja. -Hány éves is vagy? Csak azért kérdem, ha már megismerjük egymást akkor...szóval ismerkedjünk meg!- Jelenti ki határozottan, én pedig beleegyezve kérésébe, válaszolok a kérdésre.

-19 vagyok, márciusban töltöttem be a tizenkilencedik életévemet. Na, és te?- kiváncsiskodtam most én, ugyan is tudtam hogy nálam nem lehet idősebb, már a kinezete miatt sem. Ne essék félreértés, csak gyerekes arca van.

-Én 17 vagyok, decemberben leszek 18-monda, én pedig magamban bebizonyítottam feltételem, miszerint idősebb vagyok nála. Ezzel a gondolattal elvoltam egy darabig, amikor Tae megtorpant én pedig követtem példáját. Felé fordúltam teljes testemmel, majd arra vártam, hogy lépjen valamit.

Rám nézett, majd szóra nyitotta száját.

-Megérkeztünk, Hyung-mondta, én pedig meglepődve becézésén, lépek utána, kikerűlve aranyos megszólítását. Leül egy asztalhoz, majd ezt követően én is leülök közvetlenűl vele szembe. Mikor lehuppantam a kényelmes székre, körbe vezettem tekintetem, majd hamar rájöttem, hogy itt még nem jártam éveim során. Pedig születésem óta itt lakom.

Tekintetem újra Taehyungra tévedt, aki ugyan úgy, mint én pár másodperccel ezelőtt, nézelődött, figyelmen kívűl hagyva, hogy egy ideje már mustrálom őt.

Megköszörülöm torkomat, majd tekintetemmel az övét keresem, próbálva rávenni, hogy figyeljen. Magam sem tudom, miért szerettem volna, ha rám figyelne, de letudtam annak, hogy ismerkedünk most.

-Szóval, mik a hobbijaid?-tette fel kiváncsian kérdését, amit csillogó szemekkel meséltem neki.

-Mint látod, imádok fotózni, dalokat írok, bár nem tudom mi értelme van, ha nem lesz belőle zene. Legfőképpen pedig még aludni szeretek-mondtam, aprót kuncogva saját viccemen. Taehyung mosolyogva figyelt, majd szólásra nyitotta száját, hogy neki kezdjen ő is a válasznak.

-Én is szeretek fotózni, de inkább a rajz az, ami a főbb hobbim közé tartozik-mondta, hangjában izgalmat lehetett hallani. Egy apró ajakgörbületet biggyesztettem párnáimra, majd tovább beszélgetve, kérdésekkel bombázva a másikat, töltöttük el az egész napot.

Igazából, apróságokról beszélgettünk, mintha csak legjobb barátok lettünk volna, de jó érzéssel töltött el, hogy így megtaláltuk a közös hangsúlyt.

Észre sem vettem, de többet mosolyogtam, mint egy nap szoktam, hiszen valljuk be, nem a kedvenc tevékenységeim közé tartozik a vigyorgás. Mellette mégis megtettem.

Már a kávézóból rég kiléptünk, s az utcák közt sétálgattunk, csenben figyelve a földet. Ez nem az a fajta kínos csönd volt. Inkább nyugtató hatása volt.

Rá emeltem íriszeim, hogy lopva pillanthassak rá, de amint ezt megtettem, el is vesztem szemeiben, amik engem mustráltak. Nem szoktam ilyen puhány lenni...

Lassú léptekkel gyalogoltunk, miközben egymás tekintetébe fúrtuk a másikét. Időérzékem valahol más tájakon járhatott, ugyan is elég sok ideig szemezhettünk. Nem tudtam pontosan, mióta, de nem is érdekelt.

Melegség járt át mindenhol, s szívem hevesebben dobogott a kelleténél, amit nem tudtam hova tenni.

Mi van velem? Kérdem mára már sokadjára magamtól, azonban választ nem kapok, ami nem meglepő. Furcsálva a szituációt, elkapom tekintetem Taehyung gyönyörű arcáról, majd megnézem, kezemen lévő órám mennyit mutat. Döbbenten nézem az ezüst színű karórámat, majd vissza vezetem tekintetem Taehyungra, aki egyik szemöldökét felvonva figyel.

Sóhajtok egyet, majd rápillantva Taehyungra, szomorú mosolyt öltök ajkaimra, majd szóra nyitom őket.

-Késő van, TaeTae. Már elmúlt félt tíz is-mondtam, kissé lehangolódva, hogy ilyrn hamar el is telt ez a nap. Hirtelen, mintha feje fölött egy villanykörte fénylett volna fel, szemei úgy csillantak meg, majd ötletét megosztotta velem.

-Csinálunk egy képet a kamerádon?-kérdezte izgalommal trli hangon, ami olyan hangzást adott, mintha egy kis gyermek nézett volna ki magának egy édességet a bolt polcairól.

Beleegyezve ötletébe, elővettem az eddig is kezemben tartott polaroid gépet, majd magunk felé fordítva az elektronikai eszközt, megnyomtam a fénykép gombot, ami azonnal megörökítette mindkettőnket, amint egymást katöltve mosolygunk a kamera elé. Készítettem még egyet, amin egymásra nézve, levakarhatatlan vigyorral állunk a kihalt utcák egyikén.

Miután készen voltunk, megvártam, míg mindkét papírkán teljesen kirajzolódik alakunk, majd mikor végre megtette hagását, ámúlva bámultam a két képet. Taehyung is megleste, milyenek lettrk a fotók, és ő is meglepve nézte hosszas ideig a két képet, amin mi szereplünk.

-Hyung, ezek nagyon jók lettek!-mondta lelkesedéssel teli. Én csak apró mosolyra húzva számat néztem tovább a képet, majd ekkor eszembe jutott valami frappáns.

-TaeTae, van nálad filc, vagy toll?-kérdeztem újdonsűlt barátomat, aki fejbiccentés után előkotort egy fekete, alkoholos ficet kis táskájából, majd átadta nekem, én pedig rögtön leírtam, mi is jutott eszembe.

A két fényképen két mondat szerepelt, angolul.

'He is my new friend'

'You are my new friend'

Írtam le ezt a két semmit nem jelentő mondatot, ám számomra mégis fontos volt. Mosolyogva figyeltem Tae reakcióját, aki a mondatokat elolvasva újra megmutatta tégla alakú mosolyát. Imádom azt a mosolyt, már azóta, hogy találkoztunk.

Megfordítottam a két kis lapocskát, majd hátúljara firkantottam nevemnek három betűjét.

'MYG'

Odaadtam az egyiket TaeTaenak, amelyiken az aláírasom volt látható, azon kívűl pedig a telefonszámom, majd teljes valómmal felé fordultam. A nálam magasabb, ám fiatalabb fekete hajú egyén zavartan elmosolyodott, amint meglátta az általam kapott papír hátúlján lévő számok sorát, s a monogrammomat, majd nem várt dolgot tett.

Kitárta karjait, ezután pedig egy szoros ölelésbe vont, ami még jobban melegséggel töltött meg, majd óvatosan nyaka köré fontam karomat, hogy viszonozni tudjam kedves gesztusát.

Sokáig lehettünk így, de egyikőnk sem akart elvállni a másiktól. Taehyung a fülemhez hajolva suttogta szavait, hogy csak én halljam, pedig senki nem volt más rajtunk kívűl.

-Köszönöm, hogy megismerhettelek-susogta, majd még szorosabban ölelt, amennyire csak engedte vékony alakja. Én is szorosabbra fontam össze karjaimat, csak annyira, hogy nehogy megfolytsam. Így voltunk, ölelve a másikat, a sötét utcák közt állva, és egymás illatát magunkba szippantva.

Lassacskán eltávolodtunk egymástól, majd ezután elköszöntünk a másiktól, s haza indultunk, a saját, magányos utunkat járva. Kezemben a gépemmel és az egyik képpel amit készítettem. Azon a képen nézünk mosolyogva a másik szemébe, amit sose fogok elfelejteni.

Hihetetlen napom volt, amit egy embernek köszönhetek, aki talán még ez a nap után is velem marad. Levakarhatatlan volt az apró görbület, amin ajkaimon hordoztam, visszaemlékezve a mai napra.

Komótos léptekkel fordultam be saját utcankba, ahol elhelyezkedik a ház, ahol minden napjaimat élem. Észre sem vettem, de még mindig heves szívdobogást éreztem belülről, de nem nyílvánítva különösebb figyelmet neki, tovább sétálgattam a házak közt, szememmel kutatva sajátom után.

Meglátva kerítésünket, azonnal gyorsabban kezdtem szedni lábaimat, majd kiszedve farmerzsebemből kulcsomat, kinyitottam a kaput, aztán becsukva azt magam mögött, elbaktattam a bejárati ajtóig, hogy azt kinyitva beléphessek szeretett otthonomba.

Azonban, amikor a kilicsre tettem csontos ujjaimat, az ajtó rögtön kinyílt, ezzel a frászt hozva rám. Hátrálva egy-két lépést, vártam, ki akar letámadni, de amint realizáltam, ki is áll azt ajtóban, azonnal alábbhagyott a félelmem és visszaléptem azt a pár lépést, hogy bemenjek az ajtón.

Jungkook, az öcsém állt az ajtóba, utamat állva, hogy ne jussak be rajta. Összeráncolt szemöldökkel figyeltem, hogy miért nem enged be, de aztán ráeszmélve, félre állt az ajtóból, ezzel beengedve végre.

Becsuktam az ajtót magam után, majd levéve fehér Vans cipőmet, Kook felé fordultam, hogy elmondjam, hol is voltam ennyi ideig.

Egy ideje meséltem már neki, mi is történt velem ezen a napon, ahogy ezt mindennap megszoktam tenni, mikor lemegyek valahova. Jungkook figyelmesen hallgatta sztorimat, majd miután befejezve kifújtam egy nagy adag levegőt, elővettem azt a képet, amit készítettem, hogy megmutassam öcsémnek.

Átnyújtva neki a kicsike lapot, vártam a reakcióját, mit mond majd. Ő csak vigyorogva fordult felém, majd nagy, csillogó szemeivel megszólalt.

-Hyung, ez nagyon aranyos! Kiteszed majd a faladra, a többi mellé, ugye?-kérdezte izgatottan, kezében szorongatva a fényképet, teljesen felpörögre. Aprót biccentettem, jelezve, hogy száz százalék, hogy kirakom a falam egyik szegletébe, lehetőleg olyan helyre, ahol jól látható majd.

Hosszú beszélgetésünk után felküldtem aludni, hiszen neki holnap iskola lesz, nekem viszont már nem. Mivel még mindig nem találtam munkát, így szüleim megengedték, hogy maradjak.

A lépcső fokokat szellve eszembe jutott a mai nap, újra, így vigyorogva mentem szobámba, ahol letéve íróasztalomra mindent, ami a kezem volt, kerestem egy cellukszot, hogy a nem rég szerzett képet egy jól látható helyre téve figyelhessem. Mikor kihalásztam a ragasztót a fiókomból, olló hiányában fogaimat használva tépek két kis darabot a ragasztócellukszból, majd szemügyre véve szobám minden szegletét, egy jól szemügyre vehető helyet keresek, ami végül az ágyam feletti fal lesz, majd felmászva a kényelmes fekhelyemre, felhelyezem középre a képet, aztán mint aki jól végezte dolgát, fáradtan ásítottam egyet, ráeszmélve, hogy a mai nap sétája elég fárasztó volt, így utólag.

Így elindultam a fürdőbe, ahol megnyitottam a csapot, lefürödtem, fogat mostam, majd kilépve a helyiségből, derekamon lévő törülközővel baktattam el a szekrényemig, ahol egy boxert, és egy sokkalta nagyobb méretű pólót felvéve ráterítettem székemre a nedves anyagot, majd lekapcsoltam a lámpámat, s bebújva a takaróm alá, hamar el is nyomott az álom.