Pierre Gasly
2023.08.01.

- Hány napra is mész végül? - nézett rám a kiskori legjobb barátom és versenytársam,  Charles, miközben leült a nappaliban lévő kanapéra.

- Tizennégy, szóval mához húsz napra jövök haza.

Társasági embernek tartom magam, így a szabadidőm nagy részét Charles vagy a többi haverjaim, esetleg más pilóták társaságában töltöm. Viszont néha jó elvonulni, egy kicsit befelé figyelni anélkül, hogy bárkire is tekintettel kéne lennem. 

Hosszú és nehéz hónapok álltak mögöttem, amire rátett még egy lapáttal a csapatvezetés teljes lefejezése. És bár a monacói ötlete elsőre nem tetszett, miszerint menjek el pár napra kikapcsolódni és kiengedni a felgyülemlett gőzt, de amikor a pénteki második szabadedzés után összevesztem a hotel recepciós csajával, egy tökre jelentéktelen dolog miatt, rájöttem, hogy nem vagyok teljesen rendben mentálisan. Szükségem van a pihenésre, mert ettől sokkal rosszabb is lehet, ha komolyan nem figyelek oda magamra. Így hát szót fogadtam neki és elkezdtem bepakolni, hogy elinduljak Marseillebe. Onnan indul az óceánjáró, amivel "körbejárva" a Földközi-tengert megnézzük a mediterrán térség legszebb helyeit. 

- Szívesen mennék veled, de már anya lefoglalta a szállást. - szólalt meg ismét Charles. A hűtőhöz lépve kivettem két üveg kellemesen hideg sört és az egyiket odanyújtottam a monacóinak. 

- Nem baj, úgyis jobb lenne egy kicsit egyedül. - paskoltam meg a vállát. 

Két órával később már a repülőgép első osztályán ültem, úton Franciaország második legnagyobb városa felé. Az egész utastérben egyedül voltam. Elsőként a kis asztalkára kihelyezett újságokat kezdtem el átlapozni, de öt perc után - és a sokadik olasz receptet és divatcikket követően - eldurrant az agyam és elővettem a telefonomat, és bár nem a legmenőbb dolog, de online sakkozni kezdtem. Az a cél, hogy elengedjem magam, hát tessék. Teljes erővel azon leszek az elkövetkezendő szűk három hétben. Alig másfél órás út volt, így próbáltam elütni az időt és eközben arra is rádöbbentem, hogy túlságosan is sokat van a kezemben a telefonom. Képes vagyok észrevétlenül pörgetni a közösségi oldalaimat akár órákon keresztül. Ez sem egészséges. Kicsit több, mint egy órát töltöttem sakkozással ó, majd lezártam a képernyőt és a zsebembe süllyesztettem a készüléket. Leszállásig az ablakon bámultam ki és néztem a felhőket. 

A reptérről egy feltűnő sárga taxival egyenesen a kikötőbe vitettem magam. Nagy volt a fennforgás, de egy útbaigazítást követően könnyen megtaláltam a keresett jachtot. 

...

Éreztem, ahogy az alkohol végig perzseli a torkomat. Az első pohárnál járhattam, de mivel még nagyon is éreztem a körülöttem lévő idegesítő világot, úgy döntöttem, nem állok meg egynél és azon nyomban intettem is a pultos csávónak a következő májbarát italért. Amíg arra vártam, egy kicsit körbenéztem és megakadt a szemem a bár ablakából látható korombeli szerelmes páron. A mellkasomban szorító érzés keletkezett, a torkom kiszáradt  és keserű emlékek törtek fel bennem. Nem tudtam elképzelni, mégis mi a poklot keresek itt. Otthon kéne lennem Rouenben vagy valahol a tengerparton a családommal, esetleg a szimulátorban készülni a pár hét múlva esedékes holland nagydíjra, ehelyett itt ülök egy bárban egyedül, a Földközi-tenger közepén. 

A telefonom képernyőjére böktem, ami este tizenegy óra pár percet mutatott. Grimasszal az arcomon konstatáltam, hogy egy darabig még biztosan nem fogok tudni aludni. A mahagóni pulton koppant az üvegpohár alja, mire felkaptam a fejem, de sehol nem láttam az előbbi pultost. Helyette csak egy félhosszú, sötét barna hajú lány állt, fekete kivágott, testhezálló ruhában. Az ajkaim enyhén elnyíltak egymástól. 

Csodálatos lány volt, az biztos.

- Vigyázz, nehogy elcsöppenjen a nyálad. A szüleid nem tanították meg neked gyerekkorodban, hogy nem illik egy nőt megbámulni? - kérdezte némi éllel a hangjában. És őszintén? Elég szexi volt ez a beszólása.

Időbe telt, mire észhez tértem. 

- Bocs... én nem... - makogtam össze-vissza, de nem tudtam kinyögni egy épkézláb mondatot normális ember módjára. Bár a barátaim szerint nem is vagyok az.

- Amúgy, ha Louist keresed, kár a gőzért, mert lejárt a munkaideje. Én vagyok itt még két órán keresztül, szóval muszáj lesz velem beérned. 

- Köszönöm az italt. Írd a számlámhoz, kérlek. - bólintottam.

- Már megtettem.

Áthajolva a pulton kezet nyújtottam, hátha sikerül előcsalnom belőle a kedvesebbik énjét.

- Pierre.

- Cassandra. 

A helységbe belépett egy kisebb társaság, így amíg én az italomat kortyolgattam - amitől már félig-meddig a kedvem is elment -, Ő kiszolgálta őket.

- Nagyon csinos vagy Cassandra. -  néztem rá, amikor megint kettesben maradtunk és igazat mondtam. Tényleg az volt. A ruha kellően kiemelte a domborulait, de mégsem volt visszataszító. Vékony, nőies alakján pedig akarva-akaratlanul is megakadt az ember szeme. 

Nem akartam rögtön az első este felszedni a bartendert, viszont nem ellenkeztem volna, ha több lenne köztünk, mint barátság. Elég merész kijelentés bő tíz perces "ismertség" után, de ez van. Mióta letette elém a poharat és észhez térített, vonz benne valami. Valami megmagyarázhatatlan.

- Köszönöm.

- Régóta dolgozol itt? - mindenképpen beszélgetni akartam vele, nem hagyhattam, hogy mindössze pár mondatban abbamaradjon. Megtehettem volna, hogy a pohár tartalmának elfogyasztása után visszasétálok a kabinomba, de nem akartam. Nem akartam félbehagyni, amit elkezdtem. Jobban meg akartam ismerni ezt a lányt. Úgy voltam vele, hogy nincs vesztenivalóm, mivel ha esetleg rosszul sülne el ez a dolog kettőnk között, akkor jó eséllyel miután leszállunk erről a hajóról, sosem látom többé. Ha meg pozitív végkimenetele lenne, már megérte a beszélgetést és a pohárnyi whiskeyt.

- Nem. - már kezdtem azt hinni, hogy csak azért válaszol ilyen tömören a kérdéseimre, mert nem akar világi bunkónak tűnni és mert esetleg a főnöke a lelkére kötötte, hogy muszáj kedvesnek lenniük az utasokkal, amikor egy kis csend után ismét megszólalt. -  Ez a harmadik utam ezen a hajón. Június közepén vettek fel a céghez. 

Először meglehetősen szűkszavú volt, de amint kicsit jobban belemerültünk a beszélgetésbe, sokkal nyíltabb lett. És kedvesebb is. Határozottan kedvesebb lett. Jó ideje beszélgethettünk már, amikor az órájára pillantott. 

- Nekem öt perc múlva lejár a műszakom.

- Bocsánat, már itt sem vagyok. Örültem a találkozásnak, Cassandra. Jó éjszakát! - feleltem és leszállva a magas bárszékről, a bár melletti társalgó ajtaja felé vettem az irányt.

- Pierre... - szólalt meg, de szinte azonnal abba is hagyta. Megfordultam és kérdő pillantásokat lövelltem felé. - Jót beszélgettünk, ha gondolod, akkor folytathatnánk odakint, csak felveszek valami melegebb ruhát.

- Rendben. A társalgó ajtaja előtt várlak. - kacsintottam egyet és magára hagytam. Gyorsan a kabinomba mentem és magamra kaptam egy kapucnis melegítőfelsőt. 

Mire visszaértem, Cassandra már rám várt. Hosszú nadrágban és pulóverben, a kapucnit a fejére húzva támaszkodott a fehér korlátnak. Tekintete elmerenghetett a távolban, így nem hallotta a cipőm hangját. Odaléptem mellé és tenyeremet gyengéden a vállára helyeztem.
Érintésem miatt a teste összerezzent, de nem fordult felém. Valószínűleg sejtette, hogy én vagyok az.

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. - mondtam a füléhez hajolva, mire nemlegesen ingatta a fejét.

- Semmi gond, de ezt még csúnyán visszakapod. - elkezdtünk körbe sétálni a fedélzet hófehér padlóján. Körülöttünk minden nyugodt volt, csak a tenger morajlását lehetett hallani. Az eget milliónyi apró ragyogó csillag borította be, a telihold fénye ezüst "utat" vetett a víz felszínére.

- Miért dolgozol itt? Ne értsd félre, nem rossz szándékkal kérdezem, csak a legtöbb korodbeli lány nem dolgozik nyáron.

- Korombeli lány... Hány évesnek nézel?

- Hmm... 19, max 21.

- Húsz vagyok, szóval nem tévedtél nagyot. De a kérdésedre válaszolva most nagy valószínűséggel én sem dolgoznék, ha hozta volna így az élet.

- Nem akarok tolakodó lenni, de mi történt?

- Ne haragudj, de nem szeretném elmondani. Majd egyszer, talán, de most még nem. Alig pár órája ismerlek. - néhány percre kellemetlen csend telepedett ránk, amit a mellettem lassan sétáló, barna hajú szépség tört meg. - És... Téged mi szél hozott ide, Pierre? Mármint, gondolom, hogy nyilván az, ami a többi utast is. Vagy volt esetleg valami különleges oka?

- Ki akartam kapcsolni egy kicsit, mielőtt vissza kéne mennem dolgozni. Jobb lenne tiszta fejjel nekivágni a szezon hátralévő felének. És biztonságosabb is. - válaszoltam meggondolatlanul.

- Szezon? Mit dolgozol? - a kérdés hallatán egy pillanatra lefagytam. Majdnem rávágtam az igazat, de nem szerettem volna, ha esetleg megrémíti. Őszintén örültem, hogy nem ismert meg amikor a bárban kiszolgált.

- Sportoló vagyok. - nem akartam hazudni neki, így anélkül próbáltam ködösíteni, hogy valami fatális valótlanságot állítottam volna. A lehető leghamarabb el akartam terelni a témát, nehogy valami kicsússzon a számon. - Egyetemista vagy?

- Igen.

- És mit tanulsz?

- Tanultam, szerencsére csak múlt időben. És jogot. - hangsúlyozta ki az első mondatát. - Üzleti jogra mentem volna tovább pár év múlva, de volt egy kisebb konfliktusom valakikkel és otthagytam. Szívesebben csináltam volna valami egészen mást. - vont vállat, viszont az arcáról semmit nem tudtam leolvasni.

- Na jó, kezdek tényleg irreálisan kíváncsi lenni, de mit csináltál volna helyette? - halkan nevetni kezdett a megfogalmazásomon. 

- Utazni akartam. És festeni. Vagy, ha mindenképpen muszáj lett volna diplomát szereznem, akkor valószínűleg a művészettörténelmi szakra jelentkeztem volna át. 

- Jah, az valóban jobban hangzik.

- Én szeretnélek jobban megismerni, Cassandra. Megfogott benned valami, nem mellesleg jó veled beszélgetni is. - visszatértünk a sétánk kiinduló pontjához és a semmiből elkapott egy őszinteségi roham.

- Jó. Hajrá, Pierre. Sok sikert... - felelte kacsintva egyet. - Egyet viszont árulj el. Mi a teljes neved, Pierre? Csak mert nem randizhatok valakivel, akinek nem tudom a nevét...

- Pierre Hubert. - feleltem, de gondolatban már tarkón vágtam magam. Egymást követően kétszer is. - És te? Cassandra...

- Palmer. Cassandra Palmer. Jó éjt, Pierre! - mosolygott, majd egy bólintást követően magamra hagyott a hűvös éjszakai levegőn.

- Jó éjt, Cass!

Még percekig állhattam a korlátnak támaszkodva és azon agyaltam, hogy lehettem ekkora idióta. Rövid habozás után vágtam rá a néhai legjobb barátom vezetéknevét, ezzel egyrészt megforgatva a kést a saját szívemben, másrészt pedig nem tudva milyen lavinát indítok el. Még az is jobb lett volna, ha anya leánykori nevét mondom, de ha kijavítom magam, még hülyének néz, hogy ne tudom a saját nevem.

Így maradt a lavina.