Minho meg Chan telebeszélte a fejemet. Nem kellett volna hagynom tegnap, hogy olyanokat mondjanak, amivel elhitetik velem, hogy lehet némi esélyem nála. Addig egészen jó volt, amíg Chan be nem toppant mérgesen, amiért nélküle ültünk neki ennek a beszélgetésnek, mintha anyám meg apám beszélgetnének velem olykor. Nem is nézem merre megyek, csak a padlót bámulom, most, hogy nem pénteken vannak a zongora óráim, egyedül kell haza menjek, ami duplán szomorú. Nem elég, hogy csak Hyunjin jár a fejemben a barátaim miatt, még csak le sem tudom őket szidni emiatt, mert nincsenek velem. Ezt a feszültség dolgot sem értem, csak észrevenném, hiszen az két ember között szokott lenni, akkor valahogy nekem is kéne valamit éreznem. Pontosabban érzek bizsergést, akárhányszor csak ránézek vagy a közelében vagyok, szóval csak belőle kéne valamit kiváltania a közelségemnek. Gyorsabban szedem a lábam, a suli padlóját bámulva, tudom, hogy Jiwoon kint vár engem, aminek örülök, mert szerettem volna beszélni vele. Hirtelen érzek valamit a homlokomnak nyomódni, mire értetlenül nézek fel. A szívem abban a pillanatban dobban meg, szinte fájdalmasan, mégis kellemesen, ahogy tanárom szemibe nézek, mik engem figyelnek. Oldalra dönti a fejét, alig láthatóan néz végig rajtam, mégis elég feltűnően ahhoz, hogy teljesen zavarba hozzon.

-Ha szeretnél egy ölelést csak szólj, nem kell belém szaladni. - vesz el az ujját homlokomról, amivel megállított.

Akarom. Most azonnal akarom. Talán még közelebb is megyek Hyunjinhez, ugyan teljesen tudattalanul teszem, mégis szinte elszégyellem magam, amiért így ugrom majdnem minden szavára. Ezt majdnem annyira akarom, mint azt,hogy megcsókoljon. Szerintem az ölelés az előbb össze jönne, mint bármi más, de arra mindig emlékeznék.

-Kérsz cukrot? - tartja felém a zacskót. - Dinnyés, meg epres.

Dögös és aranyos egyszerre. Szerintem el fogok ájulni, érzem, ahogy az ájulás közelében vagyok tőle. Felvont szemöldökkel nézek rá meg a kezébe tartott zacskóra, legszívesebben maradnék még, itt vele.

-Cukros bácsi lettél? - nevetek fel. - Hány gyereket vettél rá?

-Te vagy az egyetlen, akti el szeretnék csábítani. - lép tőlem messzebb. - Pont az eseteim a barna, szeplős, aranyos srácok, akik nagyjából tíz centivel alacsonyabbak és Felixnak hívnak.

Szerintem lefagytam. És vörösödöm is, határozottan érzem, hogy pirosodom és még a víz is lever. Nem tehetek róla, most mondta ki álmaim mondatait még akkor is, ha az egész csak viccből mondta ezeket. Sóhajtva hátrálok tőle, mielőtt még teljesen megrészegít engem az illata is, illik hozzá ez a parfüm.

-Mennem kell. - nyökögöm nehezen.

A lehető leggyorsabban kerülöm ki őt. Nem fogom tagadni, hogy még ez is segít abban, hogy jobban beleéljem magam abba, amit a barátaim mondtak nekem. Annyira szeretném azt, hogy ezeket ne csak valami viccelődésből mondja ezeket nekem, hanem azért, mert komolyan is gondolja. Kitartóan követ engem, ki az iskola kapuján, ami előtt Jiwoon van és rám vár. Mielőtt még Hyunjin újra lecsapna rá és elcipelné előlem, gyorsan hozzá sietek, hogy megöleljem. Mondjuk ezt ő kezdeményezi, de nem fogom ebben megállítani, mert jól esik, bár nem hiszem, hogy túlságosan is etikus a helyébe képzelnem egy teljesen másik személyt. Lassan tol el magától, kezét a derekamra csúsztatja és közelebb húz magához. Egy hang az súgja nekem, hogy ő bizony csókot lopna, ami miatt muszáj elfordítanom a fejemet. Egyenesen Hyunjinnal találkozik a tekintetem, a távolból méreget minket, innen nézve elég mérges, valóban magamra fogom haragítani egyszer.

-Kicsit hülyének érzem magam. - néz el ő is ugyanabba az irányba. - Tetszik neked Jinnie.

-Én ilyet nem is.... - rázom a fejemet. - Nem is mondtam ilyet.

Mosolyogva fordul vissza hozzám, derekamat is elengedi és távolabb lép tőlem. Bár az arcán mosolyt látok, valamiért úgy érzem, hogy egy kicsit sincs jó kedve, ami miatt nagyon rosszul érzem magamat. Ilyen rossz érzés lenne elutasítani a másikat vagy csak én vagyok ennyire puhány?

-Nem is kell mondanod. - rázza a fejét. - Igazából látni rajtad.

Hogy mi? Látni? Áh, szóval feltűnő az, hogy rózsaszín ködben járok és emiatt nem látok túl Hyunjin helyes arcán. Vajon ő is látja? Tudja, hogy közel vagyok ahhoz, hogy végleg belé szeressek? Jézusom, remélem, hogy nem.

-Ne aggódj, Jinnie nem látja, biztos vagyok benne. - teszi zsebre kezeit. - Szerencsétlen egy kicsit a kapcsolatok terén, ha én nem kezdeményezek, akkor soha nem is veszi észre azt, hogy szeretnék tőle valamit. Nem az erőssége a szeretetnyilvánítás, igazából sokszor kellett kiszedni belőle, hogy legalább kezdeményezzen néha, főleg nyilvánosan. Szóval biztos, hogy nem tudja, hogy kedveled.

-Sajnálom.

-Nem kell, a lényeg, hogy valahogy tisztáztuk még az elején. - von vállat. - Megértem igazából, hasonló személyiségetek van, könnyen egymásra fogtok találni.

Felnevetek ezen. Még mindig elképzelhetetlennek tartom azt, hogy bármi is legyen köztünk Hyunjinnel, maximum barátok. Bár annak is örülnék, mert abból el lehet mélyíteni a kapcsolatot, már, ha mind a két fél szeretné. A tanárom, mintha csak megérezte volna, hogy a beszélgetésünk fő témája ő, elindul felénk, egyre hevesebb léptekkel. Lefagyok, igazából megértem, hogy miért tűnik fel az embereknek az, hogy nem közömbös számomra ez a férfi. Folyton kikapcsol az agyam, miért nem tudok vele egy kicsit is normálisan beszélgetni? Nagy lendülettel áll meg előttünk, egyenesen rám néz, emiatt lepkék száza találkozik a gyomromban. Remélem Jiwoon elkap, ha ájulok, mert volt barátja tekintete felperzsel. Ez lenne az a feszültség dolog? Amikor izzadni kezdek, a levegő bennem reked és gombóc gyűlik a torkomban, belülről meg szinte elégek?

-Felix, tudnál velem jönni?

Kábán bólogatok pár sort, valóban belém rekeszteni minden szavamat. Bárcsak ne kapcsolna ki ennyire az agyam, ha hozzám szól, lehet sokkal jobban tudnék vele beszélgetni, ha nem ilyen tekintettel méregetne. Lehet zacskót kéne húznom a fejére? Akkor viszont lejjebb vándorolna a tekintetem, az egész embert be kéne csomagolni egy zsákba.

-Még beszélünk, Felix. - int egyet Jiwoon.

Még mindig rossz érzésem van, amiatt, hogy visszautasítottam, de ez csak addig tart, amíg Hyunjin a hátamra teszi a kezét és lassan vezetni kezd az általa kiválasztott irányba.

-Minden rendben? - kérdezi hirtelen. - Nem mintha végig néztem volna az egészet, épp véletlenül arra néztem és onnan, messziről, ahonnan nem figyeltelek titeket, úgy tűnt egy fél pillanatra, hogy valami baj van. - magyarázkodik teljesen értetlenül.

Mosolyogva nézek rá, hatalmas mosollyal. Eddig csak a nyugodt felét láttam, meg az idegeset, de ez most új. Mintha zavarban lenne, ami valamiért jó érzéssel tölt el. Félig - meddig. Lehet Jiwoon miatt érdeklődik ennyire, nem is miattam.

-Nem tudom. - sóhajtok fel. - Igazából elmondtam neki, hogy ne randizzunk többet. Vagyis ő jött rá, én meg nem tagadtam, szóval, ha úgy vesszük elmondtam neki. - kerülöm ki az embereket, ahogy a metró felé tartunk. - Azt mondta nincs baj, mert szóltam neki időben, de szerintem rosszul esik neki.

Szinte egyből fel tudunk szállni a metróra, bár az emberek sokasága megnehezíti ezt. Lehajtom a fejemet, hogy elrejtsem a mosolyomat, ami amiatt van, hogy kezét folyamatosan a hátamra teszi, vezetve engem. Összehúzom magam, amint leül mellém, bár így is elkerülhetetlen, hogy hozzám érjen, mivel rengetegen vannak itt.

-Engem te érdek... Te jól vagy? - fordul felém. - Nem bántott meg? Vagy nem mondott semmi rosszat?

Szinte hallom, ahogy a szívem bedobban a kérdései sorozatára. Én érdeklem őt, miattam aggódik. Egyszer tényleg el fogok ájulni miatta, ha minél többször ilyen kedves lesz, egyre jobban fogom akarni, igényelni a törődését. Bár olyan szinten nem törődne velem, szerintem.

-Tessék? - pislogok nagyokat. - Nem, nem csinált semmit sem. Igazából nagyon kedves volt, figyelt arra, hogy nekem az volt az első randim. - piszkálgatom ujjaimat zavaromban. - Még csak meg sem csókolt, mert nem akartam.

-Nem akartad? - kérdezi értetlenül.

-Nem. - rázom a fejemet. - Kicsit váratlan volt meg ijesztő. - még mindig értetlenül néz rám, érzem, hogy el kell mondanom neki, bár nem szerettem volna. - Az lett volna az első csókom és nem tudom, kicsit ijesztő volt. Hirtelen jött, nekem meg szükségem van arra, hogy biztonságban érezzem magam. Vele meg ezt nem tudtam volna megtenni.

Maga elé bámul, ami megijeszt, megint túl sokat mondtam. Nem tudom megjegyezni mikor van itt a hallgatásom ideje. Egy apró mosolyt látok meg az arcán és ezt nem értem. Totál hülyét csináltam magamból?

-Az első csók... - mosolyogja. - Jiwoon tényleg figyelmes. Jól jártál volna vele, de az sem baj, ha nem szeretted volna ezt az egészet. Megérti a dolgokat, könnyű vele szakítani.

-Szerintem azért volt könnyű, mert még nem volt komoly, először barátok lettünk volna, mint ti. Elmondta, hogy együtt voltatok. - teszem hozzá.

Döbbenten néz rám, majd veszi az irányt az ajtó felé. Nevetve követem, teszik, hogy egyre inkább barátibb oldalát mutatja, mintsem a tanárt, ami amúgy nagyon jól áll neki, de ettől a felétől sokkal nyitottabb leszek.

-Holnap reggel elmegyek érted. - fordul hátra felém. - Úgy jó lesz? - bólintok. - Akkor jobb lesz, ha elkísérlek haza, hogy biztosan tudjam merre is laksz.

Teljesen biztos vagyok benne, hogy tudja merre is lakom. Most, hogy nincs már köztünk olyan sok ember, nem is közeledik felém, ami egy kicsit szomorúvá tesz, élvezem a folytonos közelségét, ezt a kedvességet és aggódást. Mással is ilyen? Ha nem, én miért vagyok kivétel?

-Fárasztóak az új diákok?

-Csak az, aki nem veszi komolyan. - dörzsölgeti homlokát. - Néhányukon azt érzem, hogy nem is szeretnének ott lenni. - azokat az embereket jobban leköti a dögös tanár meg a róla való fantáziálás. Nem mintha én csináltam volna ilyet... - De sok olyan van, aki valóban szeretné. Mint te. Őket jó tanítani. Sokkal könnyebb velük, ezért raktam néha egy napra az óraikat másik diákokkal.

-Akkor én miért nem velük vagyok?

-Te más vagy. - emeli égnek a tekintetét. - Máshogy értelmezed a zenét, a többiek csak szeretik, de te együtt élsz vele. Tudod, amikor játszol, jó rád nézni, mintha a szerző minden érzelmét átélnéd. Nem azért zenélsz, mert jó, hanem azért, mert ez vagy te. A szerintem leginkább akkor vagy önmagad, ha játszol, a dalokkal beszélsz. Elvarázsolsz bárkit, aki olyankor rád néz. Olyankor is. - hunyja le szemeit pár pillanatra. - Persze, javíts ki, ha tévedek, még nem ismerlek, csak így látom.

Soha, senki nem látott át ennyire rajtam, bár neki könnyebb dolga van zene tanár lévén, de jól esik, hogy a saját gondolataimat megfogalmazta. Ráadásul azt mondta elvarázsolok bárkit... Akkor... Akkor őt is?

-Jól látod, tényleg így van. - hajtom le a fejemet, hogy ne lássa vörös arcomat. - Örülök annak, hogy te tanítasz. Könnyebb úgy, hogy megértesz.

Sajnálattal látom, hogy a házunk előtt állunk. Ilyenkor persze közel van a házunk, ha sietnék, olyan, mintha soha nem érnék haza. Tekintetem valahogy megtalálja ajkai tökéletes ívet, ilyesmi légkör kell nekem az első csókhoz. Annyira vágyom arra, hogy az érzés csaknem teljesen szétfeszít.

-Írok, ha az utca elején leszek. - töri meg a gondolataimat. - Csak néhány állomással arrébb lakom, nem kell sokat utazni. Végre holnap könnyebb dolgom lesz.

-Nem biztos, szerintem még mindig szenvedni fogok ugyanazzal a résszel. - szomorodom el jó gyorsan.

-Segítek. - lök vállon bíztatóan. - Azért vagyok, ha kell egész nap ott fogok melletted ülni.

A holnapi nap lesz életem egyik legjobbja, ebben biztos vagyok. Mem csak zenével leszek körülveve, még Hyunjin is mellettem lesz, ráadásul a lakásán leszek, ami miatt eléggé izgulok. Besietek a házba, miután elköszönünk egymástól, biztos vagyok benne, hogy tényleg jó lesz az egész. Hyunjin meg a zongora rossz párosítás nem lehet. A két kedvenc dolgom. Bárcsak viszonozná az érzéseimet, a legboldogabb ember lennék.