Amikor zongorázom és leütök egyszerre két hangot az szépen tud szólni, részei a dallamnak, ezek teszik teljessé, viszont ez az életre nem igaz. Egyszerre két dolgot nem akarhatunk, főleg, ha személyekről van szó. Ez egy alapszabály, hiába akarjuk, egyszer a kettő közül valamilyen szinten választani kell, ha nem tesszük, az már játszadozásnak is minősülne, ami nem éppen etikus. Ezért kéne eldöntenem, hogy mégis kitől várok jobban valamilyen üzenetet. De én egyszerűen azt akarom, hogy mind a ketten keressenek, túlságosan is sokat szeretnék. Nem tudom csak úgy megválasztani, hogy most akkor csak tőle várok valamit, ez nem megy. Vagy arra kéne rájönnöm, hogy miért is várok tőlük akármit is. Szenvedve dugom be a fülembe a fülhallgatót, hogy a gondolataimat valahogy elnyomjam, mert azok túlságosan is kikészítenek engem, legalább a zene segít ebben. Néha. Máskor csak azt segíti elő, hogy lehetetlen szituációkban tudjam magamat elképzelni. Kiszámíthatatlanok ezek az érzések, az enyémeim meg főleg. Az egész szenvedésemet Minho kopogása szakítja meg, amit már nagyon vártam hiába éreztem bármikor is úgy, hogy velük erről nem számolok be, most szükségem van egy hatalmas beszélgetésre, ami rendbe teszi bennem a dolgokat, mert ez így hosszútávon nem lesz jó. Felülök az ágyban, hogy barátomnak is helyet engedjek.

-Chan ki fog nyírni, ha megtudja, hogy nélküle dumálok veled erről. - fekszik el az ágyamon. - De mindent mondj el, a legapróbb részletet is.

Mosolyogva fekszem én is hasra, próbálom összeszedni a gondolataimat, ami nehéz, főleg most, hogy nem Hyunjin a fő téma. Olyankor mindig ömlenek belőlem a szavak, most meg teljesen leblokkol az agyam.

-A suliban minden érdekes dolgot elmondtam. - vonok vállat. - Tényleg nem csináltunk több dolgot.

Minho unottan néz rám, valószínűleg nem erre számított de nem is tudom mit mondhatnék neki. Ők ketten többet randiznak, sokkal tapasztaltabbak még a részletek elmesélésében is. Én meg semennyire, ehhez is hozzá kéne szoknom, ha valóban többet szeretnék randizni Jiwoonnal.

-Meg akart csókolni Hyunjin volt barátja. - mutat rá a lényegre. - Neked meg az a legfontosabb, hogy dumáltatok? Elment az eszed?

-Lehet. Őszintén nagyon össze vagyok zavarodva. - ölelem magamhoz a párnámat. - Én nem szerettem volna őt megcsókolni, de nem azért, mert nem lett volna jó a nap. Az jó volt, jobb volt csók nélkül. Nem tudom kiverni a fejemből azt, hogy Hyunjinnal járt, szóval ő meleg vagy legalábbis érdeklődik a fiúk iránt. - piszkálgatom a párnámat. - Ez az, ami egy kicsit nehezebbé teszi. Azt is várom, hogy mind a ketten írjanak, bár főleg azt várom, hogy Hyunjin írjon, mert szombaton megyek hozzá és izgulok miatta.

Tudtam, hogy ezt nem kellett volna mondanom, mert barátom elég meglepődve néz rám. Korábban már mondták, hogy addig a háza közelébe sem menjek, amíg nem ismerem meg jobban őt...Erre én mit csináltam? Rábólintottam arra, hogy felmegyek hozzá, csak azért, mert megkért rá. Kinézem magamból, hogy arra is igent mondanék, ha egy másik országba akarna költözni velem.

-Csak a zongora órák miatt megyek arra, mert sok új diákja lett. Áttoltuk szombatra, neki így jobb, engem meg nem zavar az, hogy nála leszek.

Inkább örülök neki, amióta megtudtam, hogy volt egy barátja, megnyílt egy kapu. Mintha közelebb érezném magamat hozzá, bár ez lehetetlenség, nem hiszem, hogy pont én lennék az esete egy olyan pasinak, mint Hyunjin.

-Fura, hogy két pasi közt nem tudsz választani. - nevet fel. - Akik közül egy nyíltan nyomul rád, a másik meg szeretne téged, csak nem tesz semmit sem. Mondjuk érthető, biztos meg szeretné tartani az állását, amit csak most kapott meg.

Értetlenül támasztom meg magam alkarommal, ugyanis a felét ennek nem is értettem. Minho a fejére esett, biztos vagyok abban, hogy Hyunjin semmit nem át bennem, ami felkeltené az érdeklődését, maximum csodálja, azt, ahogy szeretem a zenét.

-Nem értelek. - rázom a fejemet. - Hyunjin egy kicsit sem szeretne rám nyomulni, sőt szerintem még mérges is rám, amiért randira mentem Jiwoonnal, lehet még kedveli őt.

-Kicsikém, te olyan sötét vagy, mint az éjszaka. - sóhajtja. - Tudod, külső szemmel nézve egészen úgy néztek ki, mint, akik nagyon akarják a másikat, csak olyan...szerencsétlenek vagytok. - még mindig teljesen értetlenül nézek rá. - Most mi van? Nem mondok hülyeséget, nálad elég egyértelmű, hogy akarod őt és Chan meg szerintem is ez valamilyen formában kölcsönös. Szerintünk nem vagy számára közömbös, eléggé pezsdítő, ahogy rád néz.

Szerintem ez hülyeség. Azért ennyire hülye én sem vagyok, csak látnám azt, ha valakinek tetszem. Ő meg nem úgy nézeget, mint, akinek annyira nagyon tetszenék. Visszagondolok arra, ahogy rám szokott nézni, attól, amitől beleremeg mindenem és melegség árad szét bennem, amivel ritkán ajándékoz meg. Hülyeség, tuti másokra is néz így.

-Túlságosan is sok romantikus könyvet olvastok, nem gondoljátok? - forgatom meg szemeimet. - Attól még, hogy rám néz nem leszek egyből álmai fiúja. Rátok is nézett már, ennyi erőből ti is tetszetek neki? Hamis reménykeltés nem kell, gyötrődöm eleget, főleg most, hogy a képbe került Jiwoon is.

-Mit érzel iránta? Jiwoon iránt, úgy tűnik, mintha eléggé kedvelnéd őt.

-Kedvelem is, de nem annyira, mint Hyunjint. - ülök fel. - Jiwoonnal tényleg jó volt a randi, nem bebeszélem magamnak ezt. Várom, hogy írjon vagy keressen, azt is akarom, hogy elmenjünk több ilyenre, meg szeretném ismerni őt. Bár úgy érzem, hogy egy kapcsolathoz nekem több kell, én nem érzem azt, hogy halálosan szerelmes tudnék lenni belé, tudod, olyan, amit egy első szerelem megérdemel. Viszont nem akarom, hogy csak úgy eltűnjön, kellemes meglepetés az a fickó. Szeretném, ha ő is a barátom lenne.

Kedvelhetek egyszerre két személyt is, akarhatom azt, hogy mind a ketten keressenek, ha az egyiket csak barátként nézem. Hiszen máshogy nem igen tudnám, hiába próbálom minél jobban kedvelni őt, randizni vele, nem megy. Tényleg jó érzéseket vált ki belőlem, akarok vele lenni, beszélni de csak úgy, mint egy barát, így rágondolva nem is az üresség jut eszembe róla. Bár nem keres egyik sem, szóval lehet teljesen felesleges ilyen módon rendezni saját magamban a dolgokat, ennyitől Hyunjin nem fog belém szeretni, az sem kizárt, hogy soha nem is fog megakadni a szeme rajtam. Lassabban is tudnék haladni, az sem biztos, hogy szeretne az én lelki világommal törődni.

-Te reménytelenül beleszerettél a tanárodba. - mintha ez nem lenne nyilvánvaló már elég régóta. - De ezt most nem azért mondom, hogy hülyítselek, lehet nem is annyira reménytelen dolog. Nem viccelek, külső szemmel nézve titeket, van köztetek némi szikra. Flörtöl veled, csak éppen nem szavakkal. Mi is az a szó? - gondolkodik hangosan. - Szexuális feszültség.

Vörösödve csapom vállon, amiért ennyire szívat a hülye fejével. Ilyenekről egyáltalán ki beszél a barátjával, én ehhez túlságosan is tapasztalatlan vagyok, hogy ilyen mondatok hagyják el a számat. Ráadásul csak magamat hoznám zavarba, pont úgy, ahogy Minho engem az utóbbi mondatával.

-Minho, ne mondj ilyeneket. A végén teljesen beleélem magam, hogy ő is vonzódik hozzám, ez nem igaz. Megmondta, hogy csak diákja vagyok, ami logikus. - fordulok a hátamra. - Meg szerintem éreznem, ha szexuális feszültség lenne köztünk. - úristen, én tényleg kimondtam ilyen a számon. - Vagyis gondolom, igen.

-Te tudod, te érzed. Csak te látod olyankor, mikor ketten vagytok, szóval, ha te az mondod, hogy semmi ilyen nincs, akkor hiszek neked. - fordul ő is a hátára. - Viszont arra kérlek, hogy nyisd ki a szemed, hogy lásd a fától az erdőt. Vannak olyan dolgok, amit csak a kívülállók látnak, mert, akik benne vannak azokat túlságosan lefoglalja a félelem, hogy nem viszonozzák az érzéseiket. Az érzelmek megértése nem olyan tiszta, mint a zenének, ebbe nagyon könnyű belekeveredni.

Minhonak igaza van, nem könnyű kikeveredni belőlük. Akárhányszor azt hiszem sikerült megértenem, jön valami más, ami úja összekever, jobban, mint előtte. Jó, hogy a zenét ennyire könnyen tudom értelmezni, az sokkal letisztultabb, olyankor egyszerűen tudja mit érezzen a szívem, sikerült ráhangolódnom, de Hyunjinra még nem, ő számomra megfejthetetlen. Mint az a darab, amit éppen próbálok megtanulni, mindig elakadok egy részletnél, amin csak az ő segítségével tudok átjutni.

-Vigyázz magadra, amikor átmész. Nem azért, mert nem bíznék benne, mert rendes palinak tűnik, de sose lehet tudni. - nézi a plafonomat elgondolkodva. - Lehet valami nagyon jó fog történni az órákon. Aminek majd örülni fogsz.

-Úgy hiszed? - kérdezem, mire bólint.

Nagyon remélem, hogy közelebb tudok majd kerülni hozzá aközben, hogy nála leszek a zongora órák alatt. Ki tudja, lehet nyitottabb lesz, elvégre a lakásán leszünk. Nagyon remélem, hogy Minhonak igaza van és valami jó fog ott történni.