Szerintem kedvelem Jiwoont. Nem volt rossz az a randi, sőt még kellemesnek is mondanám. Olyasmi találkozó, amit talán máskor is megismételnék, kíváncsi lettem, hogy milyen a személyisége, miket szeret vagy éppen miket nem. Egész hétvégén ezen gondolkodtam, vártam is, hogy talán valamilyen formában jelentkezik, én rá nem írtam volna! A végén még beismerem, hogy valami megfogott benne. Lehetséges, hogy csak egy kis időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ne valamiféle hiányérzetet keltsen bennem, hanem egy megmagyarázhatatlan tökéletességet. Ha már randizok valakivel, saját magamtól elvárom, hogy ilyeneket keltsen bennem és nem kevesebbet. Elgondolkodva nézek magam elé, órák után mindig itt várjuk, hogy Chant elvigyék a gitár órájára, most még sem vagyok itt lélekben, csupán csak szemléltetem, hogy velük vagyok. Idegesít, meg is ijeszt a tény, hogy hétvégén azt vártam, valamilyen formában jelentkezzen, érdekes volt a találkozás, ha ilyen vele randizgatni szívesen mennék vele még. Nagyokat pislogva nézek a barátaimra, amikor már rengetegszer szólítanak, böködnek meg. Mind a ketten sejtelmes vigyorral néznek engem, tudom, hogy tisztában vannak vele merre járnak a gondolataim, de nem vagyok hajlandó nekik beszámolni semmiről sem, ugyanis ők löktek ebbe bele. Nem tudom, hogy ennek örülnöm kéne vagy sem, az még várat magára.

-Lix, mondd már meg, hogy milyen volt a randi. - szenved Minho. - Tuti, hogy azon agyalsz, Chan is ilyen hülyén vigyorog, amikor a csajra gondol. Ismerem ezt a mosolyt.

Azonnal rendezem az arcvonásaimat, észre sem vettem, hogy mosolyogtam volna. Mivel mind a ketten választ várnak sóhajtva vonom meg a vállamat, igazából nem tudok nekik olyan dolgokról beszámolni, amit szeretnének is hallani.

-Nem tudom. Először feszengtem, mert olyan barátaim vannak, hogy felkészülési idő nélkül löknek bele az első randimba. - nézek rájuk mérgesen. - Utána sokkal jobb volt, elmentünk a kedvenc parkomba, ott jobban el tudtam engedni magam, igazából csak ott voltunk és beszélgettünk. Kiderült, hogy Hyunjin volt barátja, a nap végén pedig megakart csókolni, de én nem akartam, szóval nem történt semmi sem. Ja, lehet még fogok vele találkozni, kicsit ürességet érzek amúgy. Jelenleg többet várok még az érzéseimtől.

Felváltva kapkodom a tekintetemet Chan és Minho között, teljesen megrökönyödve néznek rám. Most nem is mondtam semmi hülyeséget, ők akarták azt, hogy beszámoljak róla, valóban nem azt érzem, amit elvárok, sőt amire vágyom. Az első szerelemnek pezsdítőnek kell lennie, mint, amikor először lép színpadra az ember az előadásával. Izgulás, rettegés, mégis boldogság. Ezt a némaságot az töri meg, hogy a folyosó végén látom Hyunjint közeledni. Egyenesen felénk. Ezt az érzést keresem, ezt akarom, erre vágyom. Már csak a puszta jelenléte is arra késztet, hogy olvadozzak. Szabályosan eggyé tudnék válni a padlóval, kizárok mindenkit, aki nem ő, a mosolya engem is vigyorra késztet, alig várom, hogy legalább közelebb kerüljön hozzánk. Ennyit arról, hogy túl teszem magam rajta, a fenéket teszem túl, örökre leragadok nála.

-Mr. Hwang. - hajolunk meg mind a hárman egyszerre.

-Sziasztok. - mosolyog. - Most épp lógtok óráról? Akkor ajánlok egy eldugottabb helyet.

-Várjuk, hogy Chant elvigyék órára. - döntöm oldalra a fejem. - Csak kicsit késik a tanár, ezek a zene tanárok mindig késnek. - pillantok rá mosolyogva.

-Egyszer volt órád velem, honnan tudod, hogy mindig kések?

A pohár, benne a kávéval még most is ott van a kezében, ahogy mindig. Szokatlan volt, hogy a metrón nem láttam reggel, igazából nagyon rossz volt, soha nem hittem volna, hogy valaha hiányozni fog, pedig csak később jött iskolába. Azért titkon remélem, hogy máskor nem lesz ilyen. Jól áll neki az, hogy csak ennyire hanyagul felköti a haját és már jön is suliba, így is olvadozom tőle, mi lenne, ha még jól is akarna kinézni. Egyből szívinfarktust kapnék. Nem is válaszolok a kérdésére, szinte el is felejtem, egyszerűen csak nézem őt, egy teljesen másik világba jutva, melynek kapuja a gyönyörű szemei, amivel úgy néz rám, hogy kedvem támad a karjaiba ugrani. Ilyennek kéne lennie az első szerelmemnek, bárcsak azt az érzést Jiwoon is ki tudná belőlem váltani.

-Milyen volt a hétvégétek? - kérdezi tőlünk, bár még mindig rám néz.

-Tényleg, Lix! Milyen volt randid?

Halálra vált arccal nézek Minhora, talán még le is sápadok. Ilyet nem kéne kérdeznie, főleg nem Hyunjin előtt, aki kíváncsian méreget engem, lehet a válaszomra vár vagy nem tudom, de be nem számolok neki erről, főleg azért nem, mert az egykori párja volt az. Még Minhot sem értem miért kérdezi ezt ennyire hirtelen, nem is olyan rég meséltem el nekik, mindent elmondtam, mégis mi az, amit annyira tudni akar.

-Tudod, akivel nem rég találkoztál egy metrón. Jihoon, Jack vagy hogyan is hívják. Jiwoon, igen vele. Milyen volt?

Chant is ki fogom nyírni. Szabályosan érzem, ahogy a tanárom megfeszül mellettem, alig láthatóan pillantok felé, kicsit mintha ideges lenne, bár megeshet, hogy csak amiatt, mert sokkal erősebben fogja a poharát, lehet látni, ahogy jóformán fehérednek ujjai. Nem csak a barátaim fognak meghalni, Hyunjin engem is utánuk küld hamarosan. Vajon még szeretheti őt? Ezek alapján igen, ami nagyon szomorúvá tesz. Több okból is.

-Ha most megbocsájtotok, el kell intéznem egy telefont.

Hyunjin néhány szempillantás alatt a folyosó végében terem, miközben nyomkodja a telefonját. Valóban sürgős lehet az a telefon, valamint fontos, ugyanis innen is látni, ahogy hevesen mutogatva magyaráz valamit. Összehúzott szemekkel nézek az előttem lévőkre, minek nekem ellenség, ha ilyen barátaim vannak?

-Miért? - kérdezek ennyit. Többre nem vagyok képes.

-Csak megszerettünk volna nézni egy dolgot. Majd elmondjuk, ha csak hárman leszünk, meg te is szépen beszélni fogsz, mert túl sok sokkoló dolgot mondtál.

-Inkább menj gitározni. - teszem karba a kezemet duzzogva. - Soha nem mondok el nektek semmit sem, most engem fog kinyírni.

-Nem úgy néz ki, mint aki téged akar megverni, sokkal inkább tenné el láb alól azt, akivel beszélt az előbb. . vonja fel szemöldökét Minho.

Sokkal nagyobb lendülettel jön felénk, képtelen vagyok eldönteni, hogy mennyire mérges vagy, hogy egyáltalán az, bár, ha még mindig kedveli őt akkor megértem, hogy ideges. Lehet, hogy nem is akart szakítani vele, csak elfogadta azt, hogy barátok marattak, mert így még valamilyen szinten vele lehet.

-Felix, velem tudnál jönni egy kicsit? - áll meg mellettem. - Szeretnék beszélni veled.

Némán bólogatok néhányat, jobbnak látom inkább nem is beszélni, sőt megszűnni is szeretnék, de nagyon. Szomorkásan nézek vissza a vállam fölött a barátaimra, akik minden marhaságot mutogatnak össze - vissza a levegőben, talán csak biztatni akarnak. Nem is szól hozzám, nyomkodja a telefonját, úgy lépkedi a lépcsőfokokat, még helyette is félek, nehogy elessen a figyelmetlenség miatt. Még, hogy csak én vagyok figyelmetlen, ő is alig néz a lába elé. Egész úton kicsit tartok attól, hogy mégis milyen beszélgetés vár rám, mondjuk sokat nem tudna beleszólni abba, hogy kivel megyek randizni vagy kivel nem. Az ismerős helyre belépve valamennyire megnyugszom, ami annak is köszönhető, hogy Hyunjin mosolyogva lép hozzám közelebb. Ilyen közelről látszik, ahogy felcsillannak szemei, nem tudom mi jár a fejében, de nekem is jobb kedvem lesz tőle, legyen az bármi, ami ilyen nagy mosolyra készteti őt. Gyorsan változnak a hangulatai ennek a férfinak.

-Képzeld el, nagyon sok új diákom lett. - ül le a zongora elé, én pedig az egyik széken foglalok helyet. Nem csodálom, hogy lett új diák, már csak a kinézetével is népszerűsíti ezt a hangszert. - Bár kicsit nehéz, mert sokan csak most kezdik, de nagyon örülök neki. Csak van egy kis baj.

Oldalra döntött fejjel nézek rá, még aggódok is, ugyanis még csak elképzelésem sincs, hogy mi lehet a baj, ami így elveszi a kedvét. Bár a szemén látszik, hogy valaminek még így is nagyon örül.

-Mi a baj? . kérdezem.

-Be kéne tábláznom a hetemet, így is néhány diákot másikkal kell összetennem. Péntekre is kéne melléd valaki, de szeretném, hogy, amikor téged tanítalak, akkor csak te legyél ott. Úgy érzem, figyelsz is, szóval nem akarom, hogy valaki más is lekösse akkor a figyelmemet rajtad kívül.

Ahogy ezeket mondja nagyobb mosoly terül el az ő, és az én arcomon is. A szívem már megint hevesen dobog, alig fogom fel merre is vagyok. Rám akar figyelni, azt akarja, hogy csak én kössem le a figyelmét. Megéri ennyire szeretnem a zongorát, helyes pasikat vonzok be vele.

-Arra gondoltam, hogy szombatra raknám át az óráinkat, ott nálam. De, ha nem szeretnél eljönni, kereshetek egy másik helyet vagy zaklatom majd a sulit, hogy hétvégén is engedjenek be minket. - vakarja a tarkóját. - Szombatonként egész nap ráérek, bármikor be is fejezhetjük vagy, amikor kell tovább is maradhatsz.

-Nem is tudom, hogy hol laksz.

Ezzel tulajdonképpen rá is bólintottam arra, hogy megyek. Nem tiltakozom ellene, de belemenni sem szeretnék, mert az olyan más környezet. Így sem tudok nyugodtan lenni, ha a közelében vagyok, izzad mindenem, a szívem is majdnem kiugrok, sőt a gyomrom is összeszűkül, pedig itt a, a suliban vagyunk. Sokkal rosszabbul viselném, ha a saját lakásán kellene lenne, az ő cuccai között.

-Eljövök érted, ha szeretnéd, nem hagylak elveszni.

-Rendben, ha neked így jobb lenne, akkor legyen szombatonként.

A mosolya kiszélesedik, gondolom megnyugodott, hogy nem csinálok neki nagyobb gondok, hanem csak elfogadom, mennem kéne hozzá. Nem mintha félnem kéne, hogy bármit is tenni fog, hozzám sem akar nyúlni, maximum akkor, mikor oktatás közben véletlen hozzám ér.

-Ennyit szerettem volna, nyugodtan menj csak, lehet várnak még rád. - kel fel a helyéről, így én is követem példáját. - Írni fogok még, hogy hogyan is lesz, bár, ha van kérésed csak szólj.

Azért örülök amiatt, mert ad egy okot arra, hogy különlegesnek érezzem magam a többi diákjával szemben. Egy kicsit sem vagyok az, de attól még jó annak érezni magam. Ahogy kiérek Hyunjinnal együtt a suli kapuján egyből észreveszem Jiwoont, még örülök is neki, mert látszólag rám várt, legalábbis az, hogy felém jön, ezt szűröm le. Sokáig örülni nem tudok, mert a zongora tanárom gyorsan vág elém, majd karon ragadva barátját rángatja el egy teljesen másik irányba. Értetlenül nézek rájuk, lehet majd Jiwoon ír, hogy ez mégis mi volt, így még végre beszélgetést is tudok vele kezdeményezni. Néha képtelenség rajtuk kiigazodni.