Végül egészen addig szenvedtem tegnap este, amíg már túl késő nem lett ahhoz, hogy a többiek haza tudjanak menni. Legnagyobb örömömre itt is aludtak, rengeteg ideig maradtunk fent és megbeszéltük mind a hármunk szerencsétlen és reménytelen szerelmi életét, ők legalább átélték azt, hogy milyen az, ha valakivel kapcsolatban vannak. Sóhajtva fordulok a hasamra kettejük között, az ágyam túl kicsi ahhoz, hogy hárman elférjünk rajta, de ezt valahogy sose akarjuk beismerni akkor, mindig csak reggel szenvedünk attól, hogy mindenünk zsibbad. Chan kezét megfogom és a hátamra küszködöm, jelezve neki, hogy akár simogathatna is, ha már ébren van és csak nyomkodja a telefonját. Hogyan képes ennyire korán kelni? Látom rajta, hogy nincs éppen kedve hozzá újra álomba segítenie engem, emiatt közelebb csúszok hozzá és a vállára hajtom a fejemet, hogy egy kicsit jobban szenvedjen korán reggel. A sötét szobában a telefon fénye eléggé vakító, főleg így ébredés után, emiatt csak hunyorogva próbálom nyitva tartani szemeimet. Érzem, hogy Minho mögöttem mocorogni kezd, talán fel is kel, mert már nem is süpped be az ágy azon felemen. Mosolyogva nézem az álmos fejét Chan másik oldalán, meg is böködi barátját, jelezve, hogy menjünk már arrébb.

-Éppen próbálok becsajozni, erre két pasi fekszik az oldalamon. - sóhajtja szomorúan Chan. - Attól még élvezem. 

Kuncogva emelem feljebb az államat, hogy a telefonjára nézzek, amin valóban ott virít a beszélgetés egy lánnyal, akinek a neve valahonnan ismerős volt. A pici kép alapján, amit látok, nem olyan, akikkel Chan randizik, bár olyan sok barátnője nem volt, hogy tudjuk az esetét. 

-De két jó pasi. - szólal meg Minho álmos hangján. - Ez azért már valami, mikor lesz ilyen lehetőséged újra? - veti át a lábát Chan derekán. - A végén féltékenyek leszünk Felixel, nem is akarsz velünk foglalkozni.

-A szemünk láttára csal meg minket. - forgatom szememet mosolyogva. - Mit gondolsz erről? - vonom fel szemöldökömet. - Nem is szeret minket. Miért olyan ismerős a lány neve?

-Vele járok gitár órákra, a kották miatt kezdtünk el beszélni, ami nem volt meg nekem. - magyarázza hatalmas mosollyal, van egy olyan érzésem, hogy az eltűnt kotta igazából nem is létezik. - Nagyon csinos, lehet kezdem érteni mit érez Lix, ha meglátja a metrós csávót. 

Ha valóban azt érzi, amit én, akkor eléggé össze lehet zavarodva. Biztos mindig szédülni kezd egy kicsit, mikor a közelében van, a gondolatai eltompulnak, mintha valóban el lenne varázsolva. Mellkasa összeszorul, szinte már fájdalmasan, mégis annyira boldog lehet tőle, még akkor is tökéletesnek láthatja, ha nem is az, sőt pont az tetszik neki benne, hogy olyan tökéletlen, emberi, ugyanakkor valami nem evilági. Egyszerre akar tőle menekülni, mert fél, retteg ettől az ismeretlen érzéstől és egyszerre akar minél közelebb lenni hozzá, mert azt akarja, hogy szabályosan szétfeszítse ez az érzés. Igen, ha Chan ezt érzi, veszélyben van, ugyanis ez valami borzalmas, ha nem is viszonozzák ezeket. Akkor fogja marcangolni ez az érzés őt. Szuper, épp el akarom felejteni, kizárni őt, mégis a gondolataim valahogy egyfolytában Hyunjinhez kanyarodnak vissza. A franca is azzal a pasival! Sóhajtva kelek fel mellőlük, hogy elhúzzam a sötétítő függönyt és valami fényt is engedjek be, mire mind a ketten csak nyöszörögnek. Valamiért izgatott vagyok a mai nap miatt, nagyon remélem, hogy azok a sütik képesek lesznek édes ízükkel elnyomni a keserűségemet.

-Hova sietsz ennyire? - kérdezi Chan. - Az előbb még bántad, hogy nem foglalkozom veled, most meg elmész mellőlem. Lehet te nem szeretsz engem.

-Sajnálom, egy másik férfi miatt akarlak elhagyni. - nézek hátra rá, miközben a szekrényemben kutatok. - Jobban bejönnek az idősebb pasik azt hiszem.

-Neked nem is a pasik jönnek be. - ül fel Minho, mire értetlenül nézek rá. - A szexualitásod Hyunjonből áll és senki másból.

Szem forgatva kapom ki a szekrényemből a kedvenc fekete nadrágomat, ahhoz pedig egy narancssárga felsőt. Szeretem ezt a felsőt, szerintem jobban kiemelik a szeplőimet, amit olykor nem preferálok, de néha úgy érzem ez valamit ad hozzám. 

-Már menni is szeretnél? - kérdezik szinte egyszerre. - Főleg így? - veszi át a szót Minho. - Szerintem te fel akarsz szedni valakit.

-És nem engem? - sértődik meg Chan. - Hát a szívem megszakad, milyen gonosz. - drámázik tovább. - A te szekrényedből fogunk akkor öltözni. 

Mosolyogva adom át nekik a teret, hogy kedvükre válogassanak, túrják szét az egész szekrényt, ahogy csak szeretnék. Nem izgat, én már csak ott akarok lenni, mintha így varázsütésre megoldódnának a reménytelen szerelemi gondjaim. Ki tudja, lehet lesz ott egy helyes srác, aki majd ki fog szolgálni minket, szerelembe esek, úgy igazán, hozzá megyek és életem végéig örömben fogok lubickolni. A fürdőszobába veszem irányomat, ahova nem sokra rá csatlakoznak a többiek is, néha - néha furcsán méregetnek engem, nem tudták azt, hogy én az este folyamán eldöntöttem magamban elengedem a tanáromat, mielőtt még végleg és teljesen reménytelenül belé fogok szeretni, ami csak a gyötrelmemhez fog vezetni. Elvetemült pillanatomban még arra is gondolom, hagyom annak a fura fickónak a vágyait érvényesülni, le is vadászhat, csak valaki felejtesse el velem Hyunjint. 

-Nem tudtam, hogy a sütizéshez mind a hármunknak ki kell öltözni. - nevet fel Minho. - Lix, te szokatlanul csendben vagy. 

-Biztos egy bizonyos valaki jár az eszében.

-Igazatok volt. - adom meg magam fájdalmasan. - Ugyan nem abban, hogy szerelmes vagyok a tanáromban, de tetszik, nagyon is, ami eddig nem zavart, de most, hogy tanít engem, feszélyez a dolog. Én nem akarom azt, hogy ennyire lekössön engem, nem szeretnék szerelmes lenni belé, ő egy felnőtt férfi, én egy gyerek. Több okból is kivitelezhetetlen ez az egész kapcsolat. 

Több embert is kikerülünk, mire sikerül ezeket a mondatokat megfogalmaznom magamban, lehet még kicsit furcsán is néznek rám, mert eléggé hangosan mondom a magamét. Mindig ezt csinálom, ha belemerülök a mondandómban.

-Te tudod, Felix. - vereget vállon Chan. - Lehet, hogy jobb is így, ha ennyire kicsinál téged ez a dolog, akkor jobb, ha tényleg elfelejted.

-Több marad nekünk belőled. - kar át Minho. - A mi pasink maradsz és senki nem fog elvenni téged tőlünk. Majd lakunk hárman egy olcsó lakásban, Chan fog minket eltartani, mi ketten meg csak egész nap fekszünk és élvezzük, ahogy a férjünk kényeztet minket.

-Nekem ebből mi hasznom lesz? - kérdezi Chan meglepődve.

-Mi leszünk a férjeid. - vágja rá Minho. - Igazi főnyeremények vagyunk.

Nevetve lépek be a pici helyre a bézs színű falakkal meg a sötét bútorokkal. Ki akarok menni innen, nem akarom, hogy az a csávó már megint engem bámuljon. Visszaszívom, nem is tartom jó ötletnek azt, hogy a Hyunjin hülye haverjával üssem el a szabadidőmet. A szőr is feláll a hátamon, égeti a hátamat a tekintete, éppen ezért nem is tudok a sütikre koncentrálni. Végül a kedvencemet választom, mivel ezzel nem lőhetek mellé és minél előbb le szeretnék ülni, hogy ne kelljen azzal foglalkoznom, hogy bámulnak engem. Még mindig érzem, hogy néz engem, pedig itt ülök már az egyik boxban, sőt az egyik oszlop el is takar minket, így messzebb kellett ülni, hogy lásson engem. Kiborító ez a fickó!

-Sziasztok, szia Felix.

Még a villa is megáll a kezemben, pedig már majdnem megkóstolhattam a sütit, ami elég finomnak néz ki. Talán a sütire kéne ráhajtanom, nem hagyni azt, hogy egy idegen fickó szedjen fel. Nem akarom, nem akarom, nem akarom, hagyjon békén. Kényszeredetten mosolygok, úgy nézek fel rá, amit egy hatalmas vigyorral fogad és biccent egyet.

-Lix, a barátod... 

-Ez ciki, de elfelejtettem a nevét. - annyira nem érdekel, hogy megjegyezzem. - Oh, szóval leülsz. - csúszok arrébb, amikor majdnem az ölembe ül. 

-Jiwoon vagyok. - mosolyog.

Innen közelről elég helyes, amikor a metrón voltunk furább volt, akkor volt valami rossz kisugárzása. De most annyira nem, nem annyira taszít ebben a pillanatban. A mosolya illik a szeméhez, ami pont ugyanolyan barna, mint a haja, kicsit hullámos. Jól áll neki az, hogy hanyagul hagyja, mégis be van állítva. 

-Ő Chan. - mutatok előttem ülő barátomra. - Ő pedig Minho. - irányítom a kezem a mellette ülőre.

-Fura alak vagy. - szalad ki a száján Minhonak. - Láttam, hogy figyelsz minket, most meg itt vagy. Ha ki akarsz rabolni minket rád uszítom. - mutat Chanra. - Veszélyes. Harap meg minden. 

Halkan felnevetek ezen, főleg azért, mert tudom, hogy Minho mennyire komolyan gondolja, Chan pedig eléggé megrökönyödött fejet vág ahhoz, hogy felnevessek rajta. 

-Lebuktam. - teszi fel a kezét védekezően Jiwoon. Azt hiszem, ez a neve. - Igaz, nem azért figyeltelek titeket, mert kell a pénzetek, hanem, mert megakadt a szemem a barátotokon. - itt már fintorgok. - Igazából nagyon tetszik. - hajol előre. - De ő szerintem megpróbál kerülni engem.

-Talán jól látod. - motyogom az orrom alatt. - Mármint nem azért... - hebegem, mikor rájövök, hogy hallotta. Ebbe a sütibe akarok megfulladni. - Jól nézel ki, de tényleg. - én hülye vagyok, miket mondok? - Csak... 

-Egy esély. - emeli fel mutatóujját. - Már kimondtad azt, hogy szerinted jól nézek ki, így merek próbálkozni. Ha akkor is azt mondod nem, akkor szólhatsz Jinnienek, hogy verjen meg. 

Ez a mosolyom most őszinte. Igaz nagyon zavarban vagyok, soha, egyetlen alkalommal sem volt olyan, hogy valaki rám nyomult, éppen ezért olyan fura ez nekem. Nem rossz srác, tényleg helyes, be kell ezt vallanom, valahol jól is esik, hogy valaki számára jól nézek ki. 

-Egy esély? - vonom fel a szemöldökömet, mire bólint. - Jól van, legyen. De akkor nagyon le kell nyűgöznöd engem. 

Amikor összenézek a barátaimmal látom, hogy furcsállják a viselkedésemet, nos,  én is az enyémet, de itt ez egy jó alkalom arra, hogy valamit kezdjek a szerelmi életemmel. Talán még lesz is belőle valami, ha meg nem, akkor abba az egy alkalomba nem fogok bele halni. Csak egyetlen egy randi.