Mélyet szusszantva húzom a párnát a fejemre, hogy Hyunjin ne piszkáljon tovább azzal, hogy keljek ki az ágyból. Eddig kitartóan ide szeretett volna vinni, most meg minden áron ki akar szedni, csoda, ha összezavar? Hagyom neki, hogy a párnát ledobva húzzon az ölelésébe, ez sokkal jobban tetszik, mint az, hogy folyamatosan keltegetni próbál. Nyakába bújva hunyom le újra a szemeimet, reménykedve újra a békés pihenésben, de ez csak addig tart, míg el nem kezdi folyamatosan simogatni a hátamat, egyre lejjebb haladva rajta. Összevont szemöldökkel fordítok neki hátat, még a takarót is magamra húzom, hogy minél távolabb tudhassam magamtól, a takaró alá bújva nyom egy puszit combomra, majd megszívja bőrömet, nyöszörögve fordulok jobban a hátamra, mikor mellkasom is ugyanezt megcsinálja. Lassan nyitom ki szememet és a felettem tornyosulóra nézek, aki egy féloldalas mosollyal néz le rám.

-Ha nem mész magadtól, én viszlek a zuhany alá. - csókol fülem mögé. - Bár, ha jobban belegondolok...maradj csak nyugodtan itt, majd én beviszlek.

-Mintha az én hibám lenne.

-Jó, én összemocskoltalak téged, te meg a takarókat, ahogy henteregsz bennük, szóval kvittek vagyunk. - takar ki mind a kettőnket. - Úgyhogy kapsz még tíz percet és viszlek magammal.

Miután magamra hagy egyből visszahúzom a takarót a fejemre is és elhelyezkedem kényelmesen. Egyrészt valóban álmos vagyok, mivel a simogatásaival teljesen lenyugtatott és elálmosított, másrészt pedig kezd tudatosulni bennem, hogy nem rég mégis mit műveltem vele, ha akkor már nem is voltam zavarban, most kezdek egyre jobban abban lenni. Nem feltétlenül kellene így éreznem, mivel ez előbb vagy utóbb megtörtént volna vagy valami más ilyen, csak túl gyorsan történt ahhoz, hogy akkor felfogjam. Így utólag egy picit bánom, úgy érzem, talán még egy ilyen dologgal is vártam volna még tovább, viszont pont emiatt lett olyan tökéletlenül tökéletes, egy pillanatra sem kételkedtem benne és abban, hogy vigyázna rám. Már majdnem vissza is alszok, mikor hallom, hogy Hyunjin határozott léptekkel közelít felém, mire csak jobban összehúzom magamat.

-Nem megyek, mert meztelen vagyok. - érvelek, bár szerintem nem hatja meg. - És te is.

-Nem akarlak megijeszteni, de már láttalak ruha nélkül. - kezdi el lehúzni rólam a takarót. - És hozzá tenném, hogy tetszik, amit látok.

Pírral az arcomon hagyom, hogy felhúzzon a takarók és párnák halmai közül és a fürdő felé terel. Ahogy belépünk a helyiségbe orromat egyből megcsapja a tusfürdő kellemes illata és a víz melege, miközben a gyorsan berendezett kellemes hangulatú szobán nézek körbe magamon érzem Hyunjin tekintetét is. Azonnal görcsbe rándul a gyomrom, mikor szembe fordulok vele, minden alkalommal el tudok veszni a tekintetében, teljes csodálattal nézni rá, mindig egyre jobban szeretve őt és annyira leírhatatlanul jó érzés, hogy hasonló dolgokat látok tükrözni szemeiben. Kérdőn döntöm oldalra a fejemet, mikor közelebb lép hozzám, szeretném tudni mi jár a fejében, de ahelyett, hogy ezt megosztaná velem, megcsókol, úgy, mintha ez lenne az utolsó tette életében. Szeretném minél előbb a habok takarásában tudni magamat, eltakarva magamat sóvárgó tekintete elől, így gyors beszállok a kádba, mögém pedig beül ő, közelebb húzva magához.

-Szerintem. - hajol vállamra. - Sőt biztos vagyok benne, hogy így tetszel a legjobban.

-Kócosan, álmos fejjel és tiszta mocsokkal? - nevetek fel a kijelentésén. - Elbüvölő lehetek.

-Igen. - öleli át a derekamat. - Kócosan, álmos fejjel és tiszta mocsokkal. - nyomatékosítja. - Így vagy a legvonzóbb, nem törekszel arra, hogy a legjobb formádat hozd, emiatt vagy ilyenkor a leggyönyörűbb, legyél akármilyen kócos vagy mocskos. - neveti. - Szerencsésnek érzem magam, hogy így láthatlak, hogy én vagyok az, aki így láthat téged és azért, mert megbízol bennem.

Mellkasának dőlve fordítom oldalra a fejemet, hogy meg tudjam csókolni. Ez a szerelem valahogy elsöprő erővel csapott meg, teljesen ledöntött a lábamról, egyenesen az ő karjaiba és annyira megtaláltam már itt a helyemet, hogy soha nem akarom elhagyni ezt a védelmező helyet.

-Persze, hogy megbízom benned. - kulcsolom össze kezünket. - Te vagy az első, aki iránt ezt érzem, az ilyen megmagyarázhatatlan érzést, mikor gombóc gyűlik a torkodban és pillangók a hasadban. - vonok vállat. - Nincs okom, hogy miért ne bízzak meg benned, még a bénázásaim ellenére is mellettem vagy, szóval köszönöm...hogy ilyen szépen bánsz velem. Bárcsak anya is jobban kedvelne téged, szerintem kizár a házból, ha megtudja itt töltöm ezt a pár napot.

-Ide bármikor jöhetsz, ha kizár anyukád, ha nem. - ad egy puszit a vállamra. - De azért remélem nem tudja meg, mert őszintén, félek tőle.

-Tud ő kedves is lenni, nem tudom, mi a baja ezzel az egésszel és, hogy miért akar minden áron szétszedni minket. Mintha bármi rosszat csinálnánk.

A beszélgetés elkerülése érdekében lassan ülök fel, hogy elkezdhessem magamról lemosni az összes ragadó dolgot, miközben reménykedem, hogy Hyunjin is inkább a saját dolgával van elfoglalva, mintsem velem. Nehezen, de szembe fordulok vele és a hátamat a kádnak döntöm, ismételten ellustulva, így csak behunyom a szeme és próbálok nem elaludni, aminek a segítségében a másik is részt vesz azzal, hogy lefröcsköl. Meglepődve nyitom ki a szememet és ugyanezt megcsinálom, ahogy közelebb húz magához.

-Nem csinálunk ma semmit sem. - száll ki a vízből. - Rábeszéltél.

Hirtelen kapom el a tekintetemet róla, ahogy kikel a kádból, néha rápillantva. Hiába nem akarom túlságosan is megbámulni, de egészen nehéz, ha egyszer van rá lehetőség.

-Azért, ha még egyszer fel akarsz kelni, szólj előtte.

-Láttál már ruha nélkül, nincs min meglepődni. - nyújtja felém a törölközőt.

Gyorsan tekerem magam köré az anyagot és sietek a szobájába, hogy minél előbb felöltözhessek és visszanyerhessem a komfort érzetemet. Hyunjin csalódottan kullog mögöttem a nappali irányába tartva, leülve a kanapéra húz le maga mellé, majd bekapcsolja a tévét, amit végre nézni is tudunk most, hogy már a vihar is elmúlt. A vállára hajtom a fejemet, ahogy jobban összehúzom magamat, lábaimat pedig combjára fektetem és hagyom, hogy egy puszit nyomjon a hajamba. Olyan könnyen megszoktam ezt a jót, hogy mostanra már az egyik félelmemmé vált az, hogy egyszer talán véget ér.

Ez a pár nap nagyon gyorsan eltelt, pedig nem is csináltunk semmit sem, csak egyik helyről feküdtünk a másikra teljesen élvezve a másik társaságát. Nehezen kelek ki az ágyból, bár már nem igen tudom elkerülni annak lehetőségét, hogy egyszer haza is menjek, ugyanis anyáék már rég itthon vannak, talán tovább maradtam, mint kellett volna.

-Hyunjin, te mit csináltál vele, hogy csak fekszik? - hallom meg Chan hangját az ajtón kívül. - Én mondtam neki, de nem hit nekem.

Érdeklődve nyitom ki az ajtót és sétálok ki hozzájuk a konyhába, hogy ők mindig mindenhol ott vannak az is hihetetlen. Mosolyogva nézek végig mind a hármukon, ahogy nem vesznek észre, csupán csak akkor, mikor közelebb sétálok.

-És tud járni. - kap szája elé Chan. - Úgy hiányoztál, kezdünk elveszíteni.

-Ti voltatok azok, akik lemondtátok a napokat. - vonom fel a szemöldökömet. - Minho, ha egyszer lesz neki barátnője, alaposan fel kell készíteni azt a lányt, mert ő is megbolondul mellette.

-Örökre rajtunk marad, Lix. - von vállat barátom. - Láttuk anyukádat, ahogy jöttünk ide, ezért jöttünk igazából. Így lehet nem nyírja ki Hyunjint.

Gyorsan pakolom össze a cuccaimat, hogy még anya előtt otthon tudjam magamat. Miután a barátaimtól elválunk az utcánk elején, egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem bánom meg a döntésemet, miszerint ragaszkodtam hozzá, hogy Hyunjin is velem jöjjünk. Jelenleg van annyi fiatalos dac bennem, hogy nem érdekel a szülőm figyelmeztető szava, nem fogok elválni attól az embertől, akit szeretek, hiszen ő sem tette ezt, hiába ellenezték kapcsolatukat. Ha kell, megmutatom anyának mennyire biztos vagyok döntésemben, nem csak egyszerű szavakkal fogok ellenkezni. A házunkhoz közelebb érve elkezd lassítani, csak én húzom magam után, ami elég nehezemre esik,ugyanis tényleg nem igen akar közelebb jönni.

-Hyunjin. - fordulok vele szembe. - Miért nem jössz?

-Mert anyukád így sem kedvel és nem biztos, hogy örülne annak, ha itt látna engem. - néz rám aggódva. - A közeledben és a házatok közelében, tényleg nem akarom jobban elrontani, nem akarlak elveszíteni, Felix - von magához közelebb. - Ezért nem akarok semmi olyasmit csinálni.

-Én sem akarlak téged elveszíteni, nem azért cipellek minden áron a házunk elé. - mutatok mellénk. - Hiába mondja anyu, hogy szakítsak veled, nem fogok. Szokjon hozzá, hogy szeretném azt, hogy idáig is el szeretnék veled jönni és nem pár házzal arrébb elbújni, mert kiakadnának. Már tudja és nem örül neki, de ő sem hallgatott a szüleire, mert szerelmes volt. Hülye lennék ezt a borzalmas tanácsot megfogadni, szeretném, ha ismernének téged, mert a párom vagy, nem foglak ennyire eltitkolni. A suliban nyilván igen, de itt nem.

Mosolyogva fogja két keze közé az arcomat, majd ajkaimra hajol, ha ezt anya meglátja biztos, hogy nagyon ki fog akadni, veszekedni is fog velem, de nem érdekel. Nem értem mi olyan rossz abban, ha szerelmes vagyok és előttük ezt ki is akarom mutatni, nem is kell szeretniük, csupán csak viseljék el, hogy ő a párom.

-Sziasztok.

Mind a ketten gyorsan válunk szét, ahogy apu sétál ki az ajtónkon. Kicsit sem látszik meglepettnek, sőt még mosolyog is, amit nem tudok értelmezni, azt hittem, hogy hasonló reakciója lesz, mint anyukámnak.

-Gyertek be, mutasd be a párod, ha már múltkor az ablakon mászott be.

A lesokkolt Hyunjin kezét megfogva húzom a házunkba, most kivételesen az ajtón. Nem tudom, hogy ez hova fog vezetni, de már most hálás vagyok apa miatt, hogy nem egyből tiltakozik, hanem meg szeretné ismerni azt, aki fontos a számomra.