Nem tudom, hogy mi miatt aggódjak jobban, azon, hogy a vihar még mindig hagyott alább vagy azon, hogy Hyunjin szobája felé tartok. Ahogy belépünk az ajtón felém fordul, majd gyengéden magához húzva hajol az ajkaimra, hallom, ahogy az ajtó csukódik mögöttünk, ahogy az ágy felé tartunk. Egészen addig hajlandó elválni tőlem, míg el nem helyezkedem az ágyán, egyből mellém telepszik és újra számat veszi célpontul. Gyomromban pillangók százai csoportosulnak, mellkasomban folyamatosan a forróság hullámai járkálnak minden egyes csókot követően, mik egyszerre határozottak, többet követelnek és gyengédek, hagynak időt megszokni az új érzések kavalkádját. A hajába túrva húzom magamhoz közelebb, amint tettei elhozzák a nyugalmat, mi csak addig uralkodik bennem, amíg újra nem morajlik az ég. Elválok tőle, hogy az apró mosolyát figyeljem, a csillogó szempárt, mivel arcomat és a rajta fellelhető pirosságot pásztázza, még egy pusziban is részesíti a felforrósodott pontot.

-Vehetjük úgy is, hogy csak elterelem a figyelmed a viharról. - ad egy puszit az orromra, szerintem csak aggódóbb tekintettel nézek rá, mint előtte bármikor. - Ne aggódj, nem csinálok olyat, amit nem szeretnél. - simít végig az arcomon, végül ujjai ajkaimon állapodnak meg. - Szólj, ha nem tetszik és abbahagyom. - bárcsak tudnám, hogy mi az, ami tetszik nekem.

Miután aprót bólintok az államra fogva hajol hozzám egy gyors csók erejéig, majd állam vonalán vezeti végig ajkait és a fülem mögötti területen állapodik meg, akárhányszor csókoljon meg itt, mindig átfut rajtam a kellemes borzongás, mit nyilván már ő is észrevett, mert sokkal erősebben csókol meg, még egy hangosabb sóhaj is kicsúszik belőlem. Ajkamba harapva fordítom oldalra a fejemet, hogy több helyet biztosítsak neki. Amikor nyelvét végig húzza nyakamon, egészen kulcscsontomig, megborzongok, ami először meglep, de sokáig nem tudok ezen fen akadni, mert újra megismétli tették csókokkal kiegészítve azt. Ez is hasonló érzéssel tölt el, akárcsak a zene, teljesen megfeledkezem a külvilágról és csak élvezem hullámok sodrását, mik ellen akkor sem tudnék dacolni, ha akarnék. Lélegzetem is egyre szaporábbá válik, megszoktam, hogy amikor én ülök a zongora előtt, irányítani tudom az érzéseimet, a hangok segítségével válik igazán tisztává a világ, mi körül vesz, de jelenleg olyan szinten összekuszálódnak a gondolataim és az újonnan elöntött érzelmeim, hogy képtelen lennék megfogalmazni őket. Olyan, mintha én lennék a hangszer, min a legnagyobb odafigyeléssel játszik, akárcsak összetörhetnék egy rossz és erősebb mozdulattól.

-Ez tetszik. - sóhajtom, amikor kulcscsontomat csókolgatja. - Nagyon.

-Hallom. - kuncogja. - Édes vagy. Nagyon.

-Ne hozz folyton zavarba. - szusszantom.

Nagyot nyelve emelem fel kezemet és az enyhén felduzzadt száján simítok végig, ahogy egyre közelebb hajol hozzám. Felemelve a fejemet érintem össze ajkainkat egy újabb csókba vonva őt, kezemet nyaka köré fonva kényszerítem arra, hogy ez most tovább tartson, mint pár pillanat. Szeretem, ahogy megcsókol, még mindig ugyanolyan szédítő és tökéletes, még az sem rendít meg, mikor nyelvét határozottan vezeti végig ajkamon, vagyok olyan elködösült állapotban, hogy hagyjam magam, még akkor is, ha ez az egész csupa bénázás a részemről, teljesen átadom magam vezetésének, olyan ez, mint egy sima csók csak több nyelvvel. Ebben az egészben az a fura számomra, hogy mennyre élvezem azt, hogy ízlelőszervével feltérképezi számat. Gyengéd érintésekkel simít végig az oldalamon, majd a pólóm alá nyúlva vezeti végig hasamon ujjait, kezére fogok, leállítva őt ezzel minden mozdulatával, ugyan nem azért, mert annyira rosszul esne az érintése, csupán csak kifejezetten zavarban vagyok. Óvatosan húzza vissza kezét és a fejem mellet támaszkodik meg, nyugtató, hogy tényleg nem megy tovább, ha én azt nem szeretném és ilyen módon figyel rám. Szemeibe nézve nyúlok keze után és lejjebb vezetem minden izgulásom ellenére is, nekem is engednem kéne, még akkor is, ha tartok a dologtól. Lehunyom a szeme, mikor újra a pólóm alá simít, érintése perzselő és csak forróbbá válik, ahogy egyre jobban bújok kezébe, minél többet akarva, csak arra a pillanatra ülök fel, míg egy határozott mozdulattal le nem veszi rólam az anyagot. Zavarban vagyok, sőt szinte az egész testem lángra lobban tekintetétől, már takarnám el mindenemet, hátha kevésbé lesz vörös az arcom, de csuklómat elkapva nyomja mellém kezeimet, picit megrázza a fejét, jelezve, hogy eszembe se jusson ilyen tett. Teljesen elfelejtem azt, hogy valaha is zavarban voltam és a vihart is, mi még mindig tökéletesen hallatszik, mikor mellém térdelve rántja le magáról a pólóját, szerintem én ugyanúgy megbámulom őt, ahogy ő engem az előbb. Most már semmilyen módon nem tudnám titkolni, hogy mennyire tetszik, amit látok.

Combjaim közé férkőzve támasztja meg kezeit fejem mellett, akaratlanul is mellkasára vezetem kezemet végig húzva teste hullámain, kezem alatt érzem, hogy szíve csakolyan gyorsan ver, mint enyém. Térdeimet felhúzom, hogy közelebbről érezhessem bőre melegét, miközben folyamatosan mellkasán járatom a kezemet. Lassan kezdi el mozgatni csípőjét, kifejezetten meglepődök, mikor egy kisebb nyögés tör elő belőlem az új helyen való bizsergés miatt, beharapom ajkaimat, hogy ne jöjjön ki több ilyen belőlem, de Hyunjin szerintem kifejezetten arra játszik, hogy minél nehezebb dolgom legyen ezt illetően. A derekamon át a combomon húzza végig a kezét, majd nadrágom szárába vezeti ujjait egyre feljebb haladva bőrömön, ajkait újra a kulcscsontomra nyomja, majd gyengéden veszi fogai közé bőrömet. Hajába túrva húzom kicsit jobban meg tincseit, mire egy halk morgással reagál, majd mellkasom felé halad csókjaival. Ahogy azt a területet borított be erősebb csókjaival, egyre jobban domborítottam mellkasomat, a testem önkívületi állapotban könyörgött szinte azért, hogy ne hagyja ezt abba, még a sóhajaim is többször hangzanak fel. Lehunyva szemeimet adom át magamat ennek a teljesen új érzésnek, minden idegen és heves érzéssel tölt el, a gondolkodást lehetetlenné téve számomra, képtelen lennék megfogalmazni azt, amit jelenleg érzek, ez az eddigieknél sokkal erősebb rózsaszín ködbe visz engem, ami mégis képes a valóságban maradni, úgy varázsolja tökéletessé a pillanatot. Forog velem az egész szoba, az alattunk húzódó takarót markolászom, mikor ajkai közé veszi mellbimbómat, másik pedig ujjai alá kerül, számra tapasztom a kezemet, hogy véletlenül se szökjön ki belőlem semmi hang sem.

-De gonosz vagy. - veszi el kezemet számról. - Először el akarod takarni magad, most meg a hangodat is visszafogod. - suttogja ajkaimra. - Ne legyél ennyire gonosz.

-Folytasd, ezt folytasd. - harapok ajkaimba. - Ez is...nagyon jó.

Ahogy lejjebb csúszik újabb csókokkal lepi el mellkasomat és a hasamat is, miközben combomon ír le apró köröket minél feljebb haladva. Hajába túrva vetem hátra a fejemet, nadrágom szárát feljebb húzva nyomja ajkait combom belső felére, vitatkozhatnék azzal, hogy kettőnk közül ki a gonoszabb. Testem saját magától csinál minden dolgot, nagyobb terpeszbe húzom lábamat, ahogy végig nyal a vékony bőrön, majd szinte közvetlenül utána erősebben meg is szívja. Most már meg sem próbálom elfojtani a sóhajaimat, pontosabban nyögéseimet, mik miatta jönnek ki folyamatosan belőle, egyáltalán nem ellenkezek azon, mikor nadrágom szárába akasztja ujjait, nagyon kényelmetlen már a nadrág, sőt ez már kezd egyre fájdalmasabb lenni, minél tovább szorít az anyag. A nadrágom is valahova a szoba túlsó végébe kerül, ahogy a pólóm is erre a sorsa jutott, csak akkor fogok a kezére, mikor alsóm után is nyúl, valahogy a vészjelző a fejemben ekkor villan fel mindenben megálljt parancsolva. Felpillant rám és elhúzza kezét, ami azért nyugtató hatással van rám, egészen addig, míg egy gonosz mosoly meg nem jelenik helyes arcán és újra a combomra hajol egy gyors csók erejéig, utána pedig alsómra vezeti ajkait. Tincseit markolászva domborítom mellkasomat a gonosz és aljas tette miatt, ugyanakkor nagyon élvezem, hogy folyamatosan ezt csinálja velem. Minden egyes számomra új tettével abba az ismerős világba lök, egyre mélyebbre, mint mikor zongora előtt ülök, az ismerős és teljesen új világba minden kettőségével. Élvezem, hogy ennyi időt hagy nekem, minden visszajelzésemre figyel és aszerint is cselekszik, olyan, mintha az eddigi elrontott hangok a darabban kezdenének helyre állni, még szebbé téve a melódiát mi kettőnk közt van. Miután leszenvedi saját magáról is nadrágját a derekam alá nyúlva húz az ölébe, hátát az ágy támlájának döntve húzza fel enyhén lábait, ezzel jobban ölébe lökve engem, mire egy meglepődött sóhaj hagyja el a számat, határozottan érzem, hogy ugyanúgy élvezi ő is, mint én. Arcára fogva hajolok ajkaira, bátorságomat és némi gonoszságot összegyűjtve harapok ajkára és igen csak élvezem hangját hallani.

-Mondd csak - húzza végig ujját nyakamon. - ezt magadon akarod hagyni? - mutat az alsómra, mire határozottan bólintok. - Gonosz vagy. - húzza mosolyra ajkait. - Rohadtul gyönyörű vagy, Felix. - csókol meg, miközben gerincem vonalán simít végig. - Nem tudom elmondani, mennyire vonzó vagy. - suttogja mélyebb hangján.

Ha ő így érez, hát mit mondjak én. Az agyam folyamatosan feladja a gondolkodást, ha róla van szó, egy normális gondolat most se jutna eszembe, csak annyi, hogy most értettem meg milyen is az, ha valóban vágysz valakire és érintésére. Mellkasára simítva nézem végig, ahogy lehunyja szemeit és, ahogy egyre lejjebb haladok, ajkain is többször nyal végig.

-Ez jó? - vezetem lejjebb kezemet, mire bólint.

-Felix, a csípőd... - fog az említett helyre. - Mozgasd..kérlek.

Meg sem várja, hogy mozgosítsam magamat, erősebben tartva engem kezdi el mozgatni csípőmet, mind a kettőnkből egy nagyobb sóhajt kicsalva. Miután már egyre jobban sikerül átvennem az általa diktált ritmust, lazít kezeit és feljebb is vezeti azokat, egészen tagomra, mit anyagon keresztül kényeztet folyamatosan. Nyakára hajolva csókolom meg, miközben tincseibe túrok és végre én vagyok az a személy, ki a másikból csal ki hangokat, bár nem mintha én nem adnék visszajelzést arról, hogy mennyire tetszik. Feltérdelek, hogy az apró anyagot le tudja húzni rólam, ami egyre jobban kezdett már zavarni. Maga alá fordítva nyomja csípőjét az enyémnek, lábaimat egyből köré csavarom, egyáltalán nem érdekelnek a gátlásaim, csak arra tudok gondolni, hogy a görcsös érzés a hasamban feloldódjon, mi egyre jobban teszi ködössé az elmémet.

-Szólj, hogy mi a jó. - nyom egy puszit a homlokomra.

A nyögésemet belém fojtja azzal, hogy megcsókol, közvetlenül akkor, mikor tagomra fogva kezdi el mozgatni a kezét, nagyobb terpeszbe húzva a lábamat lököm fel a csípőmet, ezzel elérve, hogy egy újabb és görcsös érzés villámcsapás szerűen fut végig gerincemen, egészen alhasamig.

-Picit lassabban. - vetem hátra fejemet elködösült elmével.

A zavaromnak semmi nyoma sincs, tényleg már csak egy cél lebeg előttem. Összekulcsolva kezünket emeli a fejem fölé, ahogy megcsókol, miközben alsó nadrágjába akasztom ujjaimat, majd lassan húzom végig alhasán kezemet. Szeretnék én csinálni valamit, bármit, amivel ő is élvezné annyira, mint én, csak éppen nem tudom, hogy hogyan, észre veszi a folyamatos simogatásomat a hasánál, így egyik kezével tornázza le magáról az utolsó ruhadarabot is.

-Előre szólok, hogy nem tudom hogyan... - harapom el a mondat végét.

-Nem is kell semmit sem csinálnod. - rázza a fejét, mire csak felvont szemöldökkel nézek rá. - Kérem a kezed.

Mikor oda adom neki egy gyors csókot nyom ujjaimra és kézfejemre is, majd lejjebb vezeti, zavarom talán egy kicsit újra előtör, ahogy megérzem kezemben tagját. Csípőjét és kettőnk kezét mozgatva segít nekem és saját magának is, mindeközben engem is folyamatosan kényeztet kezével, száját pedig újra nyakamra tereli. Elengedi a kezemet, ahogy bátrabban mozgok én is, csípője mozgását is lassítani kezdi.

-Felix, egy picit gyorsabban. - suttogja fülembe. - Csak egy kicsit.

-Te is. - lököm fel a csípőmet.

Sokkal többször jár át a melegség és a bizsergés is, a görcsös érzés a hasamban pedig egyre csak gyűlik, jobban feszítve azt a helyet, min Hyunjin többször is átvezeti kezét, erősebben hozzá érve. Mind kettőnk sóhajai többször hangzanak fel, csípőnket egyszerre mozgatjuk, egyre gyorsabban. Mikor párom újra erősebben nyomja rá kezét alhasamra és ezzel együtt határozottabban mozgatja meg kezét, a hátamat domborítva fut át rajtam a forróság és a görcsös érzés is feloldóik bennem, míg ő még több határozott lökéssel nyomja magát kezembe. A nyakamba fúrva arcát áll le mozgásaival, majd miután hagyott rajtam egy puszit mellém dőlve húz mellkasára.

-Sikerült. - nézek fel rá. - Mármint elterelni a gondolataimat a viharról. Határozattan sikerült.

-Ezentúl, ha vihar lesz, nálam alszol. - nyom egy puszit nedves tincseim közé. - Köszönöm, hogy bíztál ennyire bennem.

Mosolyogva hajolok az ajkaira, nincs olyan ok, ami miatt ne bíznék meg benne, hiszen egész idő alatt minden kis rezdülésemre figyelt, hátra hagyva saját magát is. Mellkasára fekve hunyom le a szemeimet és élvezem, ahogy a hátamat simogatja, miközben próbálom tudatosítani, hogy éppen egy szintet átléptem, pont azzal a személlyel, akibe mérhetetlenül bele szerettem.