A héten nem is találkoztam Hyunjinnel, sőt az iskolából is egyből haza tartottam, nehogy anyának még az jusson eszébe, hogy miatta kések egy kicsit otthonról. Anyával is mind a ketten kerültük a témát, bár az új zongora tanár lehetőségét még nem vetette le, szerencsére még olyan személyt nem talált, aki nem vagyonokért vállal néhány órát, így még mindig ő maradt a tanárom. Egész héten a péntek délutánt vártam és most, hogy végre eljött a szokásosnál is gyorsabban tartottam haza felé, még én is meglepődtem, hogy ilyenkor már itthon vagyok. Izgulok az estét illetően, bár nem annyira, mint először és hiába faggatom Hyunjint arról, hogy mit tervez mára, megint nem hajlandó velem megosztani ezt az információt. A visszatartott mosolyommal segítek anyuéknak kipakolni azt a néhány csomagot, amiket magukkal visznek, remélem nem látszik rajtam, hogy mennyire örülök távozásuknak. Anya sóhajtva fordul felém, míg apu pakolászik valamit, látom rajta, hogyha lenne rá ideje jönne a szokásos kioktatásával.

-Felix, vigyázz magadra, amíg nem leszünk itt. - nyom egy puszit az arcomra. - És nem szeretném, ha a barátaidon kívül más is itt lenne.

-Nem jön ide senki, anya. - az már részlet kérdés, hogy én megyek máshoz. - Főleg nem ő, a ház közelébe se fog jönni.

-Helyes. - bólint határozottan. - Gondolkodj okosan.

Erőltetett mosollyal bólogatok néhányat és megvárom, amíg elhajtanak a háztól. Úgy hiszem anya addig nem fogja feladni az elválasztásunkat, amíg mi együtt vagyunk, az sem érdekelné, ha rég nem a tanárom lenne már. Sietősen pakolom be a táskámba a ruháimat meg néhány tanulnivalóhoz szükséges dolgot, míg pakolászom addig a többiek rám is törik az ajtónkat.

-Vedd azt le. - szólal meg egyből Chan, ahogy meglát. - Aludni mész oda, vagy szüzességet elveszteni? Ilyen szerelésben tuti, hogy az lesz, így is téged néz folyton, hát még így.

Sokkolva nézek végig magamon, majd Minhora vezetem tekintetemet, aki szintúgy értetlenül néz a mellette állóra akárcsak én. Chan feltartott kezekkel pillant ránk, mint, akinek pont igaza van, pedig én még mindig nem értem, hogy mi a baj a ruhámmal.

-Se elölről, se hátulról nem látszik ki semmije sem, legalább látszik milyen jó combjai vannak. Lesz mit nézni Hyunjinnek.

-Befejeznétek? - szólok közbe. - A végén még el sem megyek és ez mind csak miattatok lesz. TI szúrjátok el majd a mai programot.

-Több ideje lesz beszórni rózsaszirommal az ágyat és gyertyát gyújtani. - vonja fel szemöldökét Chan. - Tudod, meg kell teremtenie a hangulatot. Ha már a hátsód fájni fog, a hely legyen szép.

Szem forgatva kapom fel a táskámat az ágyamról és lesietek a konyhába, hogy még csak hallanom se kelljen őt. A végén az izgatottságomból félelmet csinálnak és képes vagyok itthon maradni, anya legalább örülne neki. Mind a ketten követik a példámat és miután végre sikerült mindenkinek elkészülnie végre elindulunk útjainkra. Ahogy közeledek hozzá, egyre izgatottabb leszek és a tempómat is megduplázom, hiszen tényleg csak üzenetben tudtam vele eddig beszélni és már kezdett hiányozni. Alig érek az ajtóhoz kopogás gyanánt, már kis is vágódik a helyéről a falap és meglepődve veszem észre, hogy Jiwoon enged be.

-Jinnie, itt van Lix. - csukja be mögöttünk az ajtót. - A konyhában lesz.

Mosolyogva lépek be a helyiségbe és hagyom, hogy magához vonva adjon egy gyors csókot, még azon sem zavartatom magam, hogy elég feltűnően néz végig rajtam, kezdem megbánni ezt a nadrágot. Nevetve nézek az arcára, min kisebb csokifoltok díszelegnek pont úgy, ahogy a konyha sok részén. Értetlenül nézek körbe, fel sem tűnt, hogy itt egy kisebb bomba robbant. Hyunjin nagy mosollyal az arcán húzza ki magát büszkén, ami miatt nem tudom megállni, hogy ne adjak egy puszit az egyik csoki foltra.

-Ti mit csináltok itt? - kérdezem nevetve.

-Épp a vacsoránkat készítem. - mutat a tűzhelyre. - A csokit meg majd később megtudod.

-Engem csak mosogatni hívott el. - sóhajtja Jiwoon.

Nevetve ülök le a konyhapulthoz és veszem elő a tanuláshoz szükséges dolgokat. Ha már adatot egy gyors lehetőség, ki is használom, hogy a későbbiekben ne kelljen ezzel foglalkozom, de valahogy az ő bénázásukat nézni érdekesebb elfoglaltság, mint japán házit írni. Elgondolkodva meredek a távolba, hátha idő közben megérkezik a motivációm, de a szemem folyton páromon állapodik meg.

-Mr. Hwang, mennyire jó a nyelvérzéke? - pislogok rá reményteljesen.

A kezébe tartott tál hangos csattanással ér földet a kérdésemet követően, még Jiwoon is nagy szemek mereszt rám, amit nem is értek. Hyunjin mellém sétálva támaszkodik meg a konyhapulton egy féloldalas mosollyal az arcán, a számat harapdálva próbálok nem teljesen vörös színben pompázni, főleg, hogy az egyik barátja is éppen minket néz.

-Hát ööhm. - vakarja tarkóját. - Azt hiszem elég jó, eddig nem panaszkodtak. De attól függ...

-Szuper. - vidulok fel. - Japánból jó vagy? - fordítom felé a füzetemet. - Nekem ez nem megy.

-Oh, hogy az olyan. Akkor nem jó. - vágja rá, mire értetlenül nézek rá. - Vacsoránál megpróbálok segíteni. - nyom egy puszit a homlokomra. - Te ott, ne mosolyogj.

Jiwoon visszatartott nevetéssel néz mind a kettőnkre. Valahogy megint úgy érzem, hogy teljesen le vagyok maradva és ők megint másra gondolta, mint a japán leckém, bárcsak tudnám néha, hogy min jár az eszük, könnyebb lenne megfejteni őket.

-Ne aggódj, Hyunjin. - nevet folyamatosan. - Leesni nem fog.

-Végül is, van kezem. - von vállat. - Nem fogom megrontani.

Kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy jobb, ha a leckémnek szentelem a figyelmemet és nem rájuk, mert hirtelen lett nagyon melegem, ahogy leesett az utolsó párbeszédük. Örülök annak, hogy ők is inkább a vacsora elkészítésére koncentrálnak, mintsem rám. Amíg én itt szenvedek a számomra kicsit sem egyszerű tantárggyal a vacsoránk is elkészül és Jiwoon is visszavonul, így mosolyogva csinálok magam mellett helyet, hogy Hyunjin is le tudjon ülni magyarázni. A vállára hajtom a fejemet, miközben próbálja a fejembe verni a tanagyagot és még annak ellenére is sikerül velem megértetnie nagyjából, hogy saját elmondása szerint nem igen megy neki sem ez a nyelv.

-Így már értem. - kapom fel fejemet. - Köszönöm. - veszem el tőle is a tányért. - Talán nem lesz teljesen bukás a dolgozatom.

-Ezentúl japánt is tanítok. - kel fel a helyéről. - De nem ingyen. - könyököl fel a pultra. - Egy csókkal fizethetsz. - vonja fel szemöldökét. - vagy többel. - Mosolyogva hajolok az ajkaira, hogy megcsókolhassam. - Képzeld csináltam valamit. Valamit, amihez kell áfonya.

Boldogan siet a hűtőhöz és veszi elő a sütiket és most már értem, hogy miért volt tele csokival minden nemrég, az áfonyát is előveszi, valamint két tányért is, majd egy puszit nyom az arcomra.

-Biztos, hogy nem csináltam olyan jól, mint te... de próbálkoztam vele. - teszi derekamra a kezét és közelebb is húz magához. - Mehetünk a nappaliba is, valami filmet nézni.

Úgy tűnik, hogy Channak félig igaza volt a gyertyákat illetően, bár szerencsére nem azért, amit ő gondolt. A besötétített szobában csak a pici gyertyák adtak egy nagyon kicsi fényt, amihez a tévé is segített. Az áfonyával a kezemben ülök le a kanapéra és figyelem Hyunjint, ahogy valami filmet választ és már megint folyamatosan olyan dolgok miatt aggódom, ami nem fog megtörténni, hála kedves barátomnak, aki mindig ilyen témákat hoz fel előttem. Ezt az elmélkedést az szakítja meg, hogy akkorát dörög, ami miatt össze is rezzenek és egyből az idősebb mellé szegeződök, innen biztos, hogy nem fogok mozdulni.

-Felix? - néz le rám, ahogy a pólóját szorongatom. - Minden rendben? Csak dörög, mondták, hogy lesz egy pici vihar.

-Tudom, hogy dörög. - lépek hozzá közelebb. - De nem szeretem.

Mosolyogva húz magához közelebb és velem együtt sétál el a kanapéig, majd ül le. A doboz áfonyát szorongatva fúrom a fejemet nyakába és próbálok az egyre hangosodó filmre, a sütire és arra koncentrálni, ahogy folyamatosan simogatja a hátamat. A hajamat piszkálja mindig erősebben, ami már majdnem el is lazít, de az időjárás úgy gondolja még mindig szívat egy kicsit, így szinte a másik ölében kötök ki.

-Így hogy fogsz aludni?

-Lesz okom hozzád bújni. - nézek rá. - Egész éjjel.

Látom rajta, hogy nem kifejezetten ellenkezik az ötleten, úgy csinál, mintha amúgy nem szorongatna majd egész végig engem. Ilyenkor vagyok még hálásabb azért, hogy anyuék elmentek, mert nem kell egyedül végig szenvednem egy ilyen éjszakát.

-Olvasztok ehhez csokit. - nyom egy puszit a fejemre.

Szó nélkül követem őt a konyhába, eszem ágában sincs teljesen egyedül maradni egy sötét szobában, ahol alig van fény. Egyből mellé szegeződöm, ahogy elkezdi a csokit olvasztani, hagyja, hogy a pólóját szorongatva bújok hozzá egyre szorosabban. Azért, hogy lefoglaljam magamat elkezdem a következő tábla csokit is eltördelni, miközben ő a derekam köré fonja kezeit, állát pedig vállamra helyezi és úgy mit csinálok. Mosolyogva dőlök mellkasának, mikor arcomra érkezik egy puszi és ez a mosoly olyan gyorsan is tűnik el, ahogy fülem mögé is ad egyet. Egyből ki is ráz a hideg és a meleg is jár egyszerre át, ahogy ajkait nyakamon is megérzem. Mélyen szívom be levegőmet, mikor erősebben nyomja bőrömnek száját, a jóleső bizsergés, mi eddig az egész testemet átjárta, határozottan vonul alhasamba.

-Hyunjin. - húzódom egy kicsit távolabb. - Hagyd abba, kérlek.

-Miért? - suttogja fülembe. - Nem tetszik? - ad egy csókot a fülembe.

-De. - remeg meg a hangom. - Tetszik. - talán túlságosan is.

Elég erősen ráharapok a számra, mikor folytatja előbbi tevékenységét, de szerintem még így is kiszökik egy erőteljesebb sóhaj ajkaim közt. Lehunyom a szememet, mikor pólómat elhúzva halad vállamig csókjaival, miközben derekamon simít végig. A bizsergés és a melegség egyvelege a combom belső felére is ráterjed, úgy húzódik egyre feljebb, mi miatt vörösödik az arcom is. Pólómat ölemhez húzom, mert az egyre erősödő görcsös érzés miatt, határozottan látszik, hogy mennyire tetszik, amit éppen csinál.

-Hyunjin. - hajtom le fejemet, takarva a vörös fejem. - Állj le.

-Mi a baj? - teszi derekamra kezét.

-Semmi. - rázom fejemet. - Minden rendben.

Határozott mozdulattal fordít maga felé, egyből mellkasára hajtom a fejemet, próbálva palástolni minden reakciómat, ami miatta keletkezett. Mosolyogva tol el magától és néz végig rajtam többször is.

-Most már határozottan látom, hogy ez tetszik neked. - pillant ágyékomra.

-Ne csináld már, ez így is ciki.

-Dehogy az. - húz közelebb magához egy csókra. - Gyere velem.

Megrázom a fejemet, mert ez kifejezetten kezd átmenni abba a rémképbe, amit Chan ültetett a fejembe indulásom előtt. Bármit is akar csinálni velem, tudom, hogy nem állok készen arra és a félelmeim miatt csak még vörösebb lesz az arcom.

-Én nem... akarom és nem... nem is csináltam ilyet.

-Nem arra gondoltam, hogy feküdj le velem. - nyom egy puszit homlokomra. - Máshogy is lehet.

-Mást se csináltam. - nyelek nagyot. - Semmi ilyesmit. Nem tudom hogy...

-És? - kezd el a konyhából kifelé húzni. - Segítek. - áll meg, mert nem követem tovább.

Kezd egyre melegebb lenni itt, úgy érzem. Mivel bízok benne annyira, hogy kövessem őt a szobájába kezére fogva követem újra. Nem tudom, hogy mire gondol a más alatt, de úgy érzem attól is tartok, mivel ez az egész teljesen új számomra és az izgulás mellé újfent társul egy kis félelem is, mint mindenkiben, ha először csinál bármi ehhez hasonlót.