Kicsit izgulok a mai nappal kapcsolatban, ugyanakkor már nagyon vártam, hogy végre újra fel tudjak lépni helyeken. Újra érezni akartam azt az izgulást a fellépések előtt, amik csak elősegítik azt, hogy tökéletesen játsszam el a darabot, a megnyugvást, amikor mindenki előtt leütöm az első hangokat és egyenként fordulnak felém, hogy végig kövessék a dallamokat, miket megszólaltatok. Egyszerűen lélekemelő, mikor átjárja minden porcikámat a szerző akkori lelki világa, és az akár több perces szereplés is csak egy pillanatnak hat. Izgulva kapom fel a táskámat az ágyamról, amiben a ruhák lapulnak, miután elköszöntem anyuéktól elindulok a metróra, hogy minél előbb a suliban lehessek, mert szerintem már mindenki ott van rajtam kívül. Nem szeretek késni, de mindig én vagyok az egyetlen a társaságban, aki sose képes időben ott lenni, ahol kell neki. Megnyugodva veszem tudomásul, hogy ne csak én vagyok idő szűkében, mikor Hyunjin az egyik megállónál felszáll. Sokkal jobb úgy látni a metrón, hogy tudom, ő valamilyen szinten hozzám tartozik, hogy az, amit iránta érzek bőven felülmúlja azt, amit a zene vált ki belőlem és az, hogy e kettő együtt jár, csak fokozza a bennem lévő érzéseket. Mosolyogva húzom magam jobban össze, hogy mellém tudjon ülni, mások is láthatják rajtam azt, hogy mennyire rabul ejtett engem ez az ember? Remélem ez is csak olyan, amit én tapasztalok és senki más nem tud róla. Jelenleg nagyobb ködben mászkálok, mint eddig voltam, nem is tudom, hogy valaha el fog ez szállni. Mind a két lány már az iskola előtt állnak és ránk várnak, sőt még a sofőr is minket várt csak. A gyors névsor olvasás után végre el is foglaltuk a kisbuszba a helyünket, ketten elöl foglaltak helyet, nekünk pedig hátul maradt helyünk, amit nem bántam, nem mintha így lett volna bármi esélyem is arra, hogy egy kicsit is együtt legyünk, mint egy pár, de a tanárom úgy gondolja, hogy neki az elég , ha az ülések takarnak minket. Lassan teszi kezemre az övét és összekulcsolja ujjainkat, automatikusan is előre kapom a fejemet, de mindegyikük az utat nézi.

-Izgulsz? - kérdezi mosolyogva. - Ha kell előbb is oda tudunk menni és gyakorolhattok amennyiszer jónak látjátok.

-Tanár úr. - fordul hátra Yeon, mire gyorsan elengedem Hyunjin kezét. - Azt nem tudja, hogy mikor kerülünk sorra? Szeretném többször is eljátszani, hogy biztos legyek benne, ez lesz az első fellépésem.

-Nem tudom pontosan, de a végén lesztek mind a hárman. - nyomogatja a telefonját. - Azt írták lesz lehetőségetek bőven gyakorolni, amint elfoglaltuk a szállást el is mehetünk a suliba.

Egyszerre bólint mindenki, jelezve, hogy megértettük a dolgokat. Megnyugodtam, hogy lesz időnk még eljátszani párszor a számot, lehet nem olyan nehéz a dal, amit kaptam, de nekem feladta a leckét, főleg azokkal a hangjegyekkel. Tetszik, hogy emiatt kicsit nehezebb akadályt kell megugranom, ez talán elősegíti azt, hogy a jövőben tovább tudjak foglalkozni a zongorával. Hamarosan meg is érkezünk a motel elé, ami éjjelre ad helyet nekünk. A kulcsokat átvéve követjük a hölgyet, aki a megfelelő folyosóra visz minket, elhaladunk egy kávéautomata mellett, amit Hyunjin szinte hálálkodva fogad.

-Lányok, ez a ti helyetek lesz. - nyújtja át a kulcsokat. - Az egyetlen két ágyas szoba. Felix, a te szobád a folyosó végén lesz, ha minden igaz. - pillant rám. - Az enyém meg pont itt van. - húzza ki magát mosolyogva. - Ha most szeretnétek a suliba menni, akkor csini ruhában kéne mennünk, mert úgy több időnk lesz. Fél óra múlva ugyanitt találkozzunk.

Mindenki egyszerre foglalja el a szobáját. Értetlenül nézem a szobában elhelyezkedő ágyat, még két személy is elveszik egy ekkora ágyban, nem még én egyedül. Alig pakolom ki a cuccaimat, de már kivágódik az ajtó és Hyunjin lép be rajta, az értetlenségem csak jobban fokozódik erre a mutatványra, amit ő meg is mosolyog azzal a tipikus sunyi vigyorával.

-Szóval betörsz hozzám? - vonom fel a szemöldökömet. - Vagy én törtem be hozzád?

-Egy lehetőséget nem szabad veszni hagyni. Ezen még el is férünk, egy egyszemélyes ágyon is alhatunk. - pakolja ki a cuccait. - Nem hagylak egyedül, a lányok meg úgyis azzal vannak elfoglalva, hogy kész legyenek.

-Ezért kivettél még egy szobát, feleslegesen? - ülök le az ágyra.

-Igen, mivel több két ágyas szobát nem tudtam kivenni, szerintem furán nézek volna rám, ha elmondom, hogy veled alszok egy ágyban. Ráadásul aminek még örülök is. - emeli fel a kezét. - Most pedig öltözz, mert a végén megint mi fogunk késni.

Egyikünk sem csinál semmit sem, csak nézzük egymást. Ő nem tudom, hogy mire vár, de én addig nem kezdek el vetkőzni, amíg a látókörében vagyok. Gyorsan kelek fel a helyemről és közelebb sétálok hozzá, majd megfordítom, hogy háttal legyen nekem, hallom, ahogy egy csalódott sóhajt enged el, mit csak megkuncogok. Szerintem, ha életem végéig Hyunjin öltönyben mászkálna előttem akkor sem tudnám megszokni a látványát, egyszerűen túl tökéletesen áll rajta, ahhoz, hogy megszokjam. Minden alkalommal arra késztetne, hogy látványosan több ideig hagyjam rajta a szememet.

-Jól nézel ki. - néz végig rajtam. - Büszke vagyok magamra, hogy sikerült felszednem téged. - ad egy puszit a számra. - Úgy értem, hogy.... tényleg jól nézel ki.

Nem tudom, hogy a fellépés előtti izgulás miatt dobog ennyire a szívem vagy a másik égető tekintetétől. Érzem, hogy folyamatosan néz engem, még a folyosón is, miközben várjuk a többieket és még akkor sem múlik az érzés, mikor az iskolába kezdünk el gyakorolni. Mind a hárman végig üljük azt, hogy mindenki elgyakorolja a darabot, Yeonnak kell kissé több biztatás, tekintve arra, hogy neki valóban ez lesz első fellépése. Amikor halljuk, hogy lassan kezdetét veszi az előadás, mindenki elfoglalja a helyét a vendégelőadóknak fenn tartott helyeken. Ahogy haladunk az időben, az izgulás is nagyobb erővel hat rám, folyamatosan körül nézek a termen, megfigyelem azt, hogy hányan vannak és meg kell állapítanom, hogy rengetegen, Szülők és testvérek vagy csak a többi diák, aki megnézi a barátja szereplését, mindenki a színpadot nézi. Én vagyok az első, akit hármunk közül szólítanak. Pár mély levegő vétel után rászánom magamat arra, hogy a zongora elé sétáljak, remegő kezekkel igazítom meg a kottáimat. Tudom, hogy mindenki engem figyel, emiatt muszáj leütnöm az első billentyűt. Amint ezt megteszem, teljesen könnyen jön a többi mozdulat, teljesen magával ragad a zene, figyelmen kívül hagyom, hogy mennyi szempár szegeződik rám, megnyugvást hoz a lelkemnek az, hogy játszhatok. Úgy érzem itt a szó kevés, így a zene diadalmaskodik minden gondolatom felett, amik ebben a csodálatos ismeretlen és ismerős világba repítenek. Egyedül csak akkor észlelem újra azt, hogy a színpadon vagyok, amikor hallom a tapsok hadát, bágyadtan kelek fel a helyemről, hajolok meg és adom át a következőnek a helyemet.

-Nagyon ügyes voltál, Lix. - ül le mellé Yeon. - Hogy csinálod? Én nagyon félek.

-Megértem. - döntöm oldalra a fejemet. - Én is mindig izgulok, de ha elkezdesz játszani sokkal jobb lesz. Ügyesen játszottad eddig, most se lesz gond.

Szinte látom rajta, hogy hármunk közül ő izgul a legjobban. Tudom, hogy sikerülni fog neki, sőt mind a ketten biztatjuk is, még akkor is, amikor a színpadra lép. A fellépéseink után Hyunjin az iskola aulájában vár minket, néhány szál rózsával a kezében.

-Ügyesek voltatok. - adja a lányoknak a rózsát. - Szépen játszottatok. - nyújtja felém is a virágot.

Fogalmam sincs, hogy mikor és hogyan szerezte ezeket, de ez kifejezetten megdobogtattja szívemet. Egyre jobban szeretnék már a szobáinkban lenni, hogy kettesben lehessek vele. Mindenki fáradt és már csak le szeretne feküdni, emiatt nem is élünk a lehetőséggel, hogy a városban mászkálhassunk, a temérdek mennyiségű izgulás kellően lefárasztott bennünket. Megtorpanok a szobánk ajtajában, amikor kinyitom az ajtót és megfordulok, hogy tanáromra nézhessek.

-Te ezt mikor tetted ide? - kérdezem mosolyogva, utalva a csokor virágra, ami az ágyon hever.

-Titok. - csukja be mögöttünk az ajtót. - Úgy gondolom megérdemled, ügyes voltál.

-Köszönöm. - bújok az ölelésébe, minden ilyen kis apró tetteivel, egyre jobban esek bele.

Nehezen veszem rá arra, hogy elengedjen zuhanyozni úgy, hogy én bent leszek, ő pedig a fürdőn kívül maradjon. Határozottan jobban izgulok a közös éjszakánk miatt, mint a fellépés és az emberek sokasága miatt, egy fellépésen már számtalanszor voltam, de együtt aludni a párommal egy egészen más dolog. Lassan nyitom ki a fürdő ajtaját, mintha így késleltetni tudnám az alvást. Vörösödve bújok a takaró alá, ahogy végig mér engem, látom az arcán, hogy ő jelenleg teljesen másik világban van, mint én, amikor zongorázok. Tudnám mi miatt kapcsolt ki ennyire az agya. Amíg ő is a zuhany alatt áll, írok a barátaimnak, hogy valószínűleg ennyire még sose izgultam semmi miatt sem, nekik miért volt ennyire könnyű ez első közös éjszaka a barátnőjükkel? Le kell szoknom arról, hogy stresszelek minden dolog miatt. Eddig azt hittem, hogy Hyunjin öltönybe bújtatott kinézete késztet arra, hogy feladjam a gondolkodást, de akkor még nem láttam zuhanyzás után, Nem tudom levenni arról a szemem, ahogy a vizes haját lazán törölgeti, szinte hallom, ahogy hevesen dobog a szívem és a bizsergető érzés is átjár. Képtelen vagyok titkolni azt, hogy mennyire tetszik az, amit éppen látok, jelenleg hálát adok azért, hogy vele osztozom az ágyon. Büszke vagyok arra, hogy ő a párom.

-Szeretnél tévét nézni? - mutat a tévére.

Jelenleg a tökéletes műsör az ő. Nem is kell különösebb dolgot csinálnia, elég, ha csak itt van mellettem és már elfelejtem azt, hogy miképp kell gondolkodni. Nagyon remélem, hogy ez a pillanat örökre az emlékeim közt marad.

-Felix? - bök vállon. - Figyelsz?

Mosolyogva rázom meg a fejemet, bár nem fogtam fel azt, hogy mit kérdezett az előbb. Szerintem tudja, hogy nem vagyok magamnál és nagyon remélem, hogy betudja a fáradtságnak. Nevetve kapcsolja le a villanyt, így gyorsan kényelmesen elhelyezkedem, nem szeretek sötétben lenni. A takarómat gyűrögetem, kicsit félek tőle megkérdezni valamit, de nagyon szeretném, erőt kéne vennem magamon.

-Hyunjin. - suttogom, mire csak hümmög pár sort. - Átölelsz? - pislogok a sötétben.

Lehunyom a szememet, amikor megérzem a derekam körül a kezét és azt, hogy közelebb jön hozzám. Felé fordulva bújok jobban az ölelésében, nem törődve azzal, hogy meg fogok sülni, örülök annak, hogy a sötét miatt nem látja azt, hogy mennyire zavarba vagyok tőle.

-Hyunjin. - szólalok újra meg. - Simogatod a hátamat?

Mosolyogva csúszok hozzá közelebb, szerintem bármit kérnék tőle, teljesítené is. Az illatát mélyen beszívva próbálom lenyugtatni háborgó érzelmeimet. Nem tudom, hogy mi miatt izgultam ennyire, bíznom kell a szavaiban és benne is, tudom, hogy komolyan gondolta azt, mikor közölte, várna rám. Erősebben szorongatom a pólóját, mintha csak attól tartanék ez csak egy álom és mire felkelek ez az egész szerte foszlik körülöttem. Lassan tudatosítani kell magamban, hogy ez a valóság és ő tényleg mellettem van és marad is.