Amióta szóba került köztem és Hyunjin között a randi lehetősége sokszor eljátszadoztam a gondolattal, hogy milyen lehet majd, mit fogunk csinálni vagy hova megyünk. A sokszor unalmasabb tanórákon kifejezetten élveztem ezeken gondolkodni. Bár még mindig rejtély a számomra, hogy egyáltalán merre megyünk, pedig ma esedékes. Az ide vezető úton kicsit ideges is voltam, hiába jöttek velem a barátaim, nem nyugtattak meg, ráadásul kiderült, hogy ők tudják mi a terve a tanáromnak, végül is csak én nem tudom, akivel amúgy oda megy, ahova eltervezte. Kicsivel a ház előtt megállok és fél kezemmel próbálom rendbe tenni a sietés miatt rendezetlenné vált külsőmet, elég rendesen koncentrálok arra, hogy ne dobjam le a kezemben lévő dobozt, amiben a sütik vannak. Nagy sóhajjal lépek az ajtó elé, hogy megnyomjam a csengőt. Nagyon izgulok, szinte a csengő hangjával megegyező tempóban ver a szívem is. Hatalmas mosoly terül el az arcomon, amikor kinyitja az ajtót, kissé el is pirulok, ahogy egy kicsit sem titkolva végig futtatja rajtam tekintetét, bár nem mintha én nem tenném ugyanezt. Voltam már nála,most mégis teljesen már érzés itt lenni, alig lépek be az ajtón, már érkezik egy gyors puszi az arcomra. Mosolyogva követem a konyhába, ahol ételdobozok sokasága van, érdeklődve nézek Hyunjinre hátha megválaszolja, hogy mihez kellenek ezek.

-Utazni megyünk, hogy ennyi kaja lesz nálunk? - vonom fel a szemöldökömet vigyorogva, mire csak megrázza a fejét. - Most már elmondhatod merre megyünk, még Minhoék is tudják. Csak én nem?

Látom rajta azt a sunyi mosolyt, ami elárulja nekem, hogy kifejezetten jól szórakozik tudatlanságomon. Úgy érzem lesz még párszor ilyen. Az izgatottságom egyre csak növekszik, akárcsak egy kisgyerekben vagy egy fellépésem előtt, bár ez a helyzet sokkal jobban tetszik. Nyilvánvalóan mások meg nem mondták volna azt, hogy mi ketten randin vagyunk, mégis egyfajta büszkeséggel tölt el az, ahogy a mellettem sétálóra nézek és kijelenthetem azt, hogy érdeklem őt, sőt ő s tett felém egy határozott lépést, én meg csak követem őt azon az úton, amit kialakít számunkra. Egy közelibb metró lejáróhoz vezet engem, ahol meglepően kevés ember van hétvége lévén, de tetszik, hogy nem kell azon aggódnom, mégis mikor jár erre olyasvalaki, aki tudja, hogy ő a tanárom. Így még az sem zavar, hogy a térdemen pihenteti kezét, amikor leültünk a helyünkre, hihetetlen, hogy még mindig olyan heves érzéseket vált ki ez belőlem, pedig már csinálta ezt párszor.

-Kicsit sokat fogunk utazni. - fordul felém. - De meg fogja érni, vagyis nagyon remélem, hogy igen. - rajzol apró köröket térdemre. - A többiek meg azért tudják, hogy biztos legyek, egyáltalán jó programot választottam - e.

Bólogatva figyelem, ahogy az apró simogatásokkal alig láthatóan halad feljebb, teljesen elfelejtetve velem azt, hogy mit mondott az előbb, sőt azt is, hogy én mit akartam neki mondani. Nagyokat pislogva fogok óvatosan a kezére, ami már határozottan a combomat simogatja.

-Biztos jó lesz. - szedem újra össze gondolataimat. - Igaz, még mindig nem tudom, hogy hova megyünk vagy, hogy mi a terved, de érzem, hogy jó lesz. - - piszkálgatom a gyűrűjét. - Szerintem én mindennek örülnék, amit ketten csinálunk.

-El sem hiszed, hogy ez mennyire megnyugtat. - nevet fel. - Bízom a barátaid tanácsában és nem csak azért, mert Chan burkoltam megfenyegetett, hogy legyen tökéletes a mai nap.

Szemforgatva rázom meg a fejemet a hülyeségén, néha ezek ketten jobban aggódnak értem, mint a saját szüleim. Érdeklődve nézek előre, pontosabban egy lányra, aki elég feltűnően néz minket, mintha csak megismerte volna valamelyikünket, automatikusan is arra gondolok, hogy tudja milyen kapcsolat van köztünk és, hogy milyennek kéne lennie, pedig ez még csak a homlokunkra sincs írva. Feszülten figyelem, ahogy közelebb jön hozzánk, egyre gyanúsabban méregetve és nagyobb mosollyal az arcán, Hyunjin is kicsit jobban szorítja a lábamat, így én is az ő kezét, mintha így el tudnánk tűnni előle.

-Szia, Se-yeon. - köszön egyből Hyunjin, mire én csak aprón meghajolok, mér amennyire tudok ülve. - Az egyik barátom, ne ijedj meg, kicsit sokat akar majd tudni rólad hirtelen, de ártalmatlan. - magyarázza.

A lány is egy aprót biccent, miközben elég alaposan végig mér, amit próbálok úgy tűrni, mint egy normális ember. Hyujinnak csak földöntúlian szép barátai vannak? Nem szeretném túl sok ideig nézegetni őt, de valahogy rajta ragad a szemem, a egész lány úgy szép, ahogy van és a sötétebb lila haja csak hozzá tesz ehhez.

-Szóval te vagy Felix. - támaszkodik meg az előttünk lévő kapaszkodón. - Az a srác. - vonja fel a szemöldökét mosolyogva. - Örülök, hogy végre látlak és ne hidd el neki, nem is akarok rólad tudni mindent. Már tudok rólad mindent, amit kell. - csillannak fel a szemeim. - Annyira féltékeny vagyok az arcodra, én is akarok szeplőket. Olyan szépek. - hadarja. - Igaza volt Jinnienek, tiszta aranyos vagy. Kicsit olyan vagy, mint az öcsém. Várom már, hogy rendszeresen velünk lógj. Úgyis már annyit hallottunk rólad, mintha mindig is velünk lettél volna.

-Olyan jó lenne, ha csak egy kicsit csöndben lennél. - sóhajtja a mellettem ülő. - Nem itt kel kiszállnod?

Ezt a célzást még én is értettem, pedig ritka dolog az, hogy hozzám eljutnak ilyen dolgok. Gyorsan magunkra hagy minket, de még utoljára egy elég jelentős teljes vigyorral néz rám. Elég nehezemre esik visszatartani a mosolyomat, nem tudom titkolni azt, hogy mennyire tetszik a kialakult helyzet.

-Az a srác? - idézem vissza a hallottakat.

Szerintem kifejezetten hálás amiatt, hogy elérkezett a leszállásunk ideje, mert elég gyorsan pattan fel mellőlem. Mosolyogva követem, mellé csatlakozva nézek fel rá hatalmas vigyorral az arcomon, már meg sem próbálom tagadni a dolgot. Jó nézni, ahogy egyre jobban vörösödik, vajon ő is ennyire élvezheti, amikor én vagyok zavarban?

-Lehetséges, hogy nem csak te mesélsz a barátaidnak rólam, hanem én is rólad. - motyogja halkan, de elég közel vagyok hozzá, hogy értsem. - Talán elég sokat. Nem csak te vettél észre engem azokon a metró utakon.

Ez nem igazság, egyszer jön zavarba előttem, de akkor is eléri, hogy utána én vörösödjek. Egyre jobban alakul a napom, egy cseppet sem tisztul az a rózsaszín köd, sőt egyre jobban tévedek el benne, most, hogy tudom, ő is ugyanúgy elveszik velem együtt. Kezdem úgy érezni, hogy az első szerelem tökéletes lehet csak, legalábbis az enyém nagyon tart ebbe az irányba. A város ezen részén, sőt eléggé a szélén is voltunk, kíváncsian nézelődöm körbe, miközben hagyom, hogy Hyunjin a hátamra tegye a kezét és úgy toljon előre. Egy elég nagy parkba vezet, az út két oldalán fák sorakoznak, közöttük néha pad, bár nem ülnek itt senki, csak elvétve vannak itt emberek, akik pokrócokon fekszenek vagy kutyákkal játszanak. Szorosabban kulcsolom össze kezünket, ahogy egyre jobban csak gyönyörködöm a tájban, nem is tudtam arról, hogy van erre egy park, pedig nagyon szép, főleg úgy, hogy néhány fa még teljesen virágba van borulva. A célállomásunk egy fa árnyékába vezet, nem messze előttünk pedig egy nagynak mondható tó van, a túlparton néhány fiatalabb csoport üldögél, halkan még a gitár hangja is ide hallasztik. Még mindig a tájban gyönyörködöm, úgy foglalok helyet a pokrócon, amit Hyunjin terített ki időközben.

-Nem is tudtam, hogy létezik egy ilyen park itt. - fordulok felé. - Ez nagyon szép.

-Pont ezért választottam. - von vállat. - Szeretek ide járni, mert nincsenek sokan, így ki tudjuk élvezni azt, hogy tényleg egy randin vagyunk és nem kell tartani attól, hogy esetleg az igazgatóval sétálunk szembe. - sóhajtja rémülten, mire felnevetek. - Majd amikor kicsit besötétedik, szebb lesz.

Mivel a fejünk fölé mutat, arra is nézek. Két ágon is égősorok lógnak le, nem is értem hogy nem vettem ezeket észre. Ennél jobban már csak mosolyogni sem lehet szerintem, hihetetlen nagy melegségérzet önt el.

-Nagyon izgultam, hogy ez a mai napra megmaradjon. - vakargatja tarkóját. - Meg, hogy ne essen az eső, mert akkor az elemeknek annyi. - néz ő is fel. - Szerencsére még itt vannak.

-Te ezt mégis mikor csináltad?

-Tegnap estefelé. - pakolgatja elő az ételeket. - Akkor nagyon szépek voltak.

Közelebb ülök hozzá, hogy egy puszit tudjak nyomni az arcára. Szeretem, hogy ilyenkor mindig olyan aranyosan mosolyog, amit próbál visszatartani, de nem mindig jön össze neki. Segítek Hyujinnek előpakolni a dobozokat, amikben mint kiderül, gyümölcsök vannak, egyből lecsap a sütikre, kíváncsian fürkészem az arcát és várom a reakcióját, szinte egész éjjel emiatt volta fent, szóval nagyon remélem, hogy ízleni fog neki.

-Ezentúl te főzöl rám. - mosolyog. - Nem elég, hogy jól nézel ki, még sütit is tudsz csinálni, főnyeremény.

-Éhen fogsz akkor halni, csak ezt tudom megcsinálni. - döntöm oldalra a fejemet. - Ezt is csak azért, mert anyu nagyon szereti és apu sokszor csinál ilyet, én meg megtanultam. Tudod mivel jó ez a süti? - kezdek el keresgélni a dobozok között, hátha megtalálom a keresett gyümölcsöt. - Áfonyával, csak szerintem nincs olyan.

-Csukd be a szemed.

Értetlenül nézek rá, de látom, hogy komolyan gondolja, így teszem amit kér. Hallom, hogy valami után kutat és mintha egy doboz tetejét vette volna le, az értetlenségem egyre csak fokozódik, már meg is akarok szólalni, hogy mégis mi történik, esetleg le is lépett mellőlem, de jó gyorsan belém fojtja a szót. Érzem, ahogy az állam alá csúsztatja a kezét, egy kicsit meg is emeli a fejemet, ujjával gyengéden simít végig ajkamon, ami egyből bizseregni kezd, tudván, hogy valószínűleg mi fog következni, mégis meglepődök amikor megcsókol. Csokis süti íze van az ajkának, meg talán áfonya, amit nem is tudok hirtelen hova tenni. Bár sokáig nem tudok gondolkodni, ismételten jó gyorsan vezet be valami újba. Egészen apró hang szökik ki belőlem, amikor érzem, hogy nyelvével végig szántja számat, ezzel egy időben pedig hátrább is dönti a fejemet. Az agyam teljesen kikapcsolt, fel sem fogom, hogy éppen mi történik, főleg nem azt, hogy nekem mit kéne tennem, nagyokat pislogva húzódok el tőle, amikor felismerem, hogy a számban áfonya van. A tóba akarok ugrani. Kifejezetten szükségem lenne arra, hogy valami lehűtse a perzselő arcomat, sőt az egész testem lángokban van. Nem kérdés, hogy akarok még ilyet, az már kérdéses, hogy a szívem kibírná - e vagy egyéb részem. Teljesen vörösen nézek fel a felettem térdelőre, sok mindent számításba vettem a mai nap folyamán, de ezt nem, ez egy határozottan olyan része a délutánnak, amiről nem adok beszámolót a többieknek. Nevetve nyom egy puszit a homlokomra és elém tolja a dobozt, egészen más elképzelésem lesz ezentúl az áfonyáról. A közelünkben lévő virágokból szedek néhány darabot és elkezdem fonogatni, hogy valamivel tereljem a gondolataimat, mert el fogok halálozni. Hyunjin teljesen megtöri az ártatlanságomat. Mondjuk én meg hagyom neki, eléggé felkeltette az érdeklődésemet, hogy miket fog még csinálni. Amilyen ártatlannak néz ki ez az ember, olyan mocskos gondolkodású is, ezt hogyan csinálja? Érdekes. Hyunjin újra közelebb ül hozzám és érdeklődve nézi, amit csinálok, néhány virágot adok neki is, hogy le tudjon utánozni a mozdulataimban.

-Próbáltál már más hangszert? - csap bele az egyik témába. - Én régen gitároztam.

-Tényleg? - szakítok le még néhány virágot és közénk dobom. - Legközelebb megengedem, hogy gitárral, az ablakom alatt adj egy szerenádot, mint a romantikus filmekben. - nevetek fel, mire csak vállon lök. - Sok hangszert próbáltam, de végül a zongora tetszett meg, tényleg ezzel tudom a legjobban kifejezni magamat. Érdekes egy hangszer, mert általában szomorú dalokat játszanak rajta, kevesen vannak azok, akik máshogy állnak hozzá. Szeretek zongorázni, mert hiába az ad hangot az érzéseimnek, én irányítom, én engedem meg neki, mit mondhat el másoknak. Szeretnék zenével foglalkozni. - szedegetem tovább a virágokat. - Te miért pont zene tanár lettél?

-Nincs különösebb oka. Szerettem volna én is ezzel foglalkozni, de nem vágytam arra, hogy elismert zongorista legyek, akkor nem tudnám hobbinak megtartani, valahogy a kapcsolatom megváltozna a zenével. Az sem biztos, hogy akkor szeretném ezt csinálni, túl komoly lenne. Tanárként olyanokkal lehetek, akik szeretik ezt, meg akarják tanulni. Így van időm zongorával foglalkozni, mint munka, meg mint hobbi. Ez így pont jó nekem.

Mosolyogva teszem fejére a kis virágkoszorút, amikor elkészültem vele, egészen lenyűgöző a szépsége ennek az embernek, még mindig hihetetlen, hogy ez a valóság. Hyunjin nagyon koncentrálva próbálja az utolsó virágokat is a helyére rakni, majd mikor sikerült neki, boldogan húzza ki magát, hogy a fejemre tegye. Elég gyorsan változott meg a viselkedése egészen gyermekiesre. Sóhajtva terül el a pokrócon, követem én is a példáját. A fejünk fölött lévő ágakat nézem, amikről néha lehullik egy - egy színes virágszirom, mivel érzem, hogy néz engem felé fordítom a fejemet. Teljesen elveszek a tekintetében, egyre közelebb kerül hozzám, hogy megcsókoljon. Csoki és áfonya, ez a két íz még csók közben is passzol egymáshoz. A vállára hajtom a fejemet, majd elhelyezkedem mellette, miközben a vállamat cirógatja gyengéd érintéseivel.

-Felix. - szól halkan. - Örülök, hogy eljöttél velem. - fogja meg kezemet, ami mellkasán pihen. - Én...Mindent, amit csinálunk meg azt, amit teszek érted és tenni fogok, komolyan gondolom. Tényleg komolyan, valóban az a szándékom, hogy egyszer a párom legyél, akkor, amikor te is úgy érzed.

-Hyunjin, én is mindent komolyan gondolok. - veszek egy mély levegőt, hogy érezhessem illatát- - Lehet nem látszik, de akkor csak azért nem, mert fogalmam sincs hogyan kéne. De attól még én is szeretném egyszer.

Jobban kényelembe helyezem magamat mellette, várom azt, hogy egy kicsit is besötétedjen és megnézzem mit alkotott tegnap. Érzem a kezem alatt, hogy a szíve pontosan ugyanolyan gyorsan ver, ahogy az enyém, szinte kiszakad a helyéről. Örülök annak, hogy ezt kimondta és nem csak magamat hitegetem azokkal, hogy mind a ketten ugyanannyira szeretnénk, ezek után még bátrabban is merek hozzá állni a dolgokhoz. Tényleg velem akar lenni, tudom, hogy sok bénázáson fogok keresztül menni, de legalább türelmes. Most itt az ideje, hogy majd én tegyek egy lépést felé.