Teljes mértékben Hyunjin hibája az, hogy egész nap a szám meg az orrom között lévő kis sebet piszkálgatom. Főleg az, hogy magyarázkodással kellett kezdenem a reggelemet anyának, nem hiszem, hogy tetszene neki az a válasz, hogy az új zongora tanárommal csókcsatába keveredtem, mellesleg randira megyek majd vele! Határozott sikert aratnék vele szerintem. A szokásos helyünkre ülünk le, várjuk, hogy Channak elkezdődjön a zene órája. A szívem abban a pillanatban áll le, ahogy gyanútlanul fordítom oldalra a fejemet. Eddig azt hittem, hogy Hyunjin jól néz ki és ebben nem is tévedek, de talpig feketében és öltönyben teljesen másik hatást kelt. Egy olyat, amitől a szívem a torkomban dobog, azok a hülye lepkék százai megint a gyomromban cikáznak, sőt ez a bizsergető érzés lejjebb is húzódik kicsivel, talán még a combomon is érzem. Ez mégis mennyire normális jelenség? Már csak a megjelenésétől is zavarba vagyok. Szinte még azt is áhítattal nézem végig, ahogy a szokásos kávéjába kortyol, még néhány erre tévedő diák is megnézi. Nézzék csak, ő már úgyis az enyém! Széles mosolyra húzódnak ajkaim erre a gondolatra, olyan jó érzés, hogy ezeket a csillogó tekinteteket csak nekem tartogatja. Látom, hogy mozog a szája, biztos mondd valamit, bár ezt nem fogom fel, mert még mindig azzal vagyok elfoglalva, hogy Korea legdögösebb férfija áll éppen előttem.

-Mr. Hwang milyen jól néz ki ma. - szakít ki a gondolataimból Chan hangja. - Talán randira készül?

-Még nem. - ül le mellém meg Minho mellé. - Egy fontos kérdésem lenne, mit csináltatok Felixel? - néz rám mosolyogva. - Mintha nem itt lenne.

Határozottan nem ezen a világon járok jelenleg, inkább a gondolataim sűrűjében vesztem el, ez is a tanárom hibája, még a saját gondolataim is zavarba ejtenek. Nagyon nem normális az, amit velem csinál ez az ember.

-Inkább te vagy az oka. - veszi halkabbra Chan. - Ha ez volt a terved, hogy rád csorgassa a nyálát, elérted. Vagy miért csípted ki így magad?

-Vizsgám lesz hamarosan. - rázza a lábát kissé idegesen. - Izgulok miatta. - piszkálgatja a szája alatt lévő sebet.

-Vizsga? - találom meg végre a hangomat.

Mind a hárman úgy néznek rám, mintha nem ezen a nyelven szólaltam volna meg. Teljesen megértem, hogy miért, magamat is megleptem azzal, hogy képes vagyok még beszélni.

-Igen, ez lesz az utolsó végre. Utána már szabad vagyok. - vonja fel szemöldökét. - Bármikor, bármire. - pillanat a számra.

Szinte már automatikusan is a szám felett lévő kis sebet kezdem el piszkálgatni, mint a nap nagy részében. Bárcsak ne egy folyosó közepén lennénk és megcsókolhatnám, összesen kétszer csókolt meg, de olyan gyorsan hozzá szoktam ajkai puhaságához, hogy mindig azt várom, mikor érezhetem magamon megint. Hyunjin összevont szemöldökkel néz rám és a kezemet elveszi szám elől, majd a lábamra rakja, hogy ne piszkálgassam.

-Nem tudom eldönteni, hogy ti csókolóztatok vagy inkább ettétek egymást. - sóhajtja Minho. - Esetleg te Lixet.

-Enni? Még nem... - rázza a fejét Hyunjin, mire értetlenül nézek rá. - Srácok. - néz körül a folyosón. - Ha jön valaki, sikítsatok.

Ha lehet még értetlenebb fejet vágok, mint előtte. Egészen addig tudok koncentrálni arra, hogy soha nem értek ilyen célzásokat, amíg közelebb nem hajol hozzám. Végre egy olyan dolog, amit határozottan értek. Nem várom meg, hogy teljesen közel érjen hozzám, gyorsan hajolok felé egy csókot adva neki, pontosabban egy villámgyors pusziban, azért mégiscsak egy folyosón vagyunk. Látszik rajta, hogy megleptem ezzel a hirtelen kezdeményezésemmel, de már van annyi bátorságom vele kapcsolatba, hogy meg merjem ezt csinálni. Mosolyogva simít a tarkómra, majd egy óvatos puszit nyom a szám fölé.

-Már nem is izgulok annyira a vizsga miatt. - húzódik el tőlem, mielőtt még valaki erre járna. - Meg vársz? Nem tart sokáig, csak egy dalt játszok el.

-Te egyre többször lopod el Felixet. - szólal meg Chan.

Egy pillanatig meg is feledkeztem róluk, bár szerintem Hyunjin is, mert kissé összerezzenve pattan fel a helyéről, gondolom lassan itt a vizsgájának az ideje. Szinte biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog neki, ha nem is azért, mert jól játssza el a darabot, a kinézete mindenképpen átjuttatja.

-Még sokszor lesz ilyen. - dönti oldalra a fejét.

Hyunjin végleg eltűnik az ajtó mögött, hármunkat magunkra hagyva. Minho és Chan is nagy mosollyal nézegetnek, akaratlanul is az jut eszembe, hogy előttük cuppantam Hyunjinre.

-Szimpi. - von vállat Minho. - Nem találunk kifogást arra, hogy miért ne gyertek össze, pedig próbáltunk. - kel fel mellőlem. - Most pedig, ha megbocsátotok, randim lesz.

-Részleteket kérünk. - szólunk utána egyszerre Channal. - Egyébként tényleg szimpatikus, remélem jól fog veled bánni, az első legyen különleges.

Végül egyedül maradok, miután másik barátomnak is elkezdődnek az órai. Örülök annak, hogy ilyen barátaim vannak, még akkor is, hogy néha a frászt hozzák rám egy - egy megnyilvánulásukkal, biztos, hogy számukra látszik rajtam, mennyire fontos kezd lenni az, ami elindult köztem és Hyunjin között. Bizakodom abban, hogy tényleg úgy gondolják, minden rendben lesz és nem csak azért mondják ezeket, mert rózsaszín ködben úszom jelenleg és úgy sem fognám fel mit mondanak. A padon elhelyezkedve hallgatom a teremből kiszűrődő zongora hangokat, jobb ötlet híján előkapom a mai napon feladott leckét is megcsináljam. Kellemest a hasznossal, úgyis segít ez a zene, ami az ajtón túlról jön. Csak akkor nézek fel egészen rémülten és értetlenül, amikor valaki a hajamat kezdi el piszkálni, észre sem vettem, hogy mikor jött ki Hyunjin onnan. Gyorsan pakolom el a cuccaimat, majd pattanok fel a helyemről, minél előbb szeretnék egy olyan helyen lenni, ahol ketten lehetünk.

-Hogy ment? - indulunk meg a kijárat felé. - Kintről hallottam a zenét, csak nem tudtam mikor voltál te.

-Sikerült. - húzza ki magát büszkén mosolyogva. - Biztos a csók miatt. - suttogja és egy gyors puszit nyom az arcomra. - Tetszik, hogy ilyen üres ez a folyosó.

Fejemet rázva sietek ki az épületből, magam mögött hagyva tanáromat. Lassan muszáj lesz hozzá szoknom, ahhoz hogy ő ilyen, ha továbbra is folyamatosan zavarba jövök, melegebb leszek, mint amúgy. Nem tudom, hogy hova megyünk vagy egyáltalán mi a terve erre az időre, de ennek valahogy most sokkal másabb hangulata van, mint mikor csak egyszerűen haza kísért. A kezére esik a pillantásom, olyan szívesen megfognám, de azt hiszem erről le kell mondanom, legalábbis olyan helyeken biztos, ahol olyanok vannak, akik tudják, ő a tanárom. Egy első kapcsolat mindenhogy nehéz, erre nekem jön még ehhez is egy nehézség.

-Gyere. - fogja meg a csuklómat és áthúz az út túloldalára.

Úgy tűnik ő ezen olyan sokan nem aggódik, de az is lehet, csak a e pillanat tört részére felejtette el, hogy az utcán vagyunk, az iskolától nem messze, egy olyan fagyizóban, ahol ilyen időben előszeretettel járnak diákok. Érdeklődve nézek rá, ahogy leülünk az egyik sarokban lévő asztalhoz, a fagyis kehelyt piszkálgatom, hátha elmondja mit keresünk egy ilyen helyen.

-Sikeres vizsga után megérdemlem a fagyit. - mosolyog. - El szerettelek volna hívni magammal.

Oldalra dönti a fejemet, ahogy engem néz, talán próbálja megfejteni, hogy min jár az eszem, bár nem olyan nehéz, csak rajta gondolkodom. Pillantását gyorsan körbe vezeti a fagyizón, rajtunk kívül csak egy pár van itt a gyerekeikkel, akik maximum most kezdték nem rég az iskolát. Lassan teszi a kezét az asztalra és csúsztatja az enyém felé, amit szinte visszafojtott lélegzettel nézek végig, pedig ebbe nincs semmi komoly dolog. Nyugtatóan járatja ujjait kézfejemen, kicsit csikiz.

-Ha ezt szeretnéd, csak csináld. - bök a kezünkre, mégis hogyan jött rá? - Tudom, hogy egy kicsit fura ez az egész, főleg, hogy egy egészen egyszerű és alap szabályt szegek meg tanárként. Mondjuk az igazgató nő nem állt élem és mondta a szemembe, hogy ne kavarjak a diákkal. - nevet fel. - Csak csináld, ha ehhez van kedved.

-Jó. - kezdem el enni a fagyimat, mielőtt az még teljesen folyós lenne. - Kiábrándító, hogy ennyire az arcomra van írva, hogy mit gondolok. - piszkálgatom a gyűrűjét a mutatóujján. - Meg kell tanulnom titokzatosnak lenni.

-Jó vagy így. - vágja rá. - Ha túl titokzatos lennél, most is azon gondolkodnék, hogy elhívjalak randira vagy ne. - sóhajtja, mire felnevetek. - Szombaton neked is jó lenne? Azt mondják, hogy jó idő lesz.

Szerintem nem is volt egy normális zongora órám megtartva, azóta, hogy Hyunjin a tanárom. Bár annyira nem bánom, mert valahogy mindig sokkal jobb dologba megy át az összes óránk. Miután fizetünk újra útnak kelünk, kivételesen nem a metrót választjuk, igaz így több idő mire haza jutok, így legalább több időt lehetek vele.

-És hova megyünk? - nézek fel rá kíváncsian. - Mit fogunk csinálni?

-Titok. - vonja fel szemöldökét. - Szeretném, hogy az első randink jól sikerüljön, ha már a tényleges első randidat valaki belopta. - fintorog. - Jobbnak kell lennie, bár már azt sikernek élem meg, hogy enyém lett az első csókod.

-Akkor most megint Jiwoon a soros? - nevetek fel. - Egyszer te, egyszer ő? Mondjuk nem tudom mit tudnátok még ellopni tőlem.

-Én tudom és nem, nem, nem....Nem. - rázza a fejét. - Nem adom, nem, tiltakozom. Az enyém. Vagy majd lesz, mindegy, az a lényeg, hogy nem osztozkodom.

Bármit is akar tőlem, úgy érzem kérdés nélkül oda adnám neki. Átvágunk a zebrán és sajnos az utcánkba értünk, pedig élvezem ezt a rögtönzött sétát vele, mivel tudom, hogy ebbe az utcába ritkán járnak emberek és azok is, akik erre vannak általában nem iskolás korúak már, valamivel nyugodtabban nyúlok a keze után.

-Említetted, hogy tudsz sütit csinálni. - húz magához közelebb. - Csinálsz szombatra?

-Te csak édességen élsz?

-Szeretem az édes dolgokat. - simít a hátamra. - Öltözz majd kényelmesen.

Sajnos olyan ruhám nincs, amiben jól néznék ki és kényelmes is. Egyre kíváncsibbá tesz, hogy mi az a program, ahova kell süti meg kényelmes ruha, de abban biztos vagyok, hogy a barátaimtól nem fogok tippeket kérni, mert a végén még esküvőt is terveznek nekem. Sajnos nem tudom, hogy itthon vannak - e a szüleim vagy sem, emiatt nem is merek semmit tenni, Hyunjin mosolyogva fogja meg a kezemet, majd nyom a kézfejemre egy gyors puszit.

-Biztos lesz olyan helyzet, amikor nem tudlak majd megcsókolni. - ad még egy csókot kezemre. - Megoldottam. Bár lehet ez sem sokkal jobb, de még mindig másabb, mintha attól kéne tartanom, hogy apukád puskával a kezében kerget el, mert megcsókoltalak.

-Nincs is puskája. - gondolkodom el. - Meg nem egy ijesztő ember és szerintem nincs itthon, maximum csak anyu. Ő előbb támadna.

-Hirtelen eszembe jutott, hogy meg kell etetnem a nem létező macskámat otthon, mielőtt még anyukád kijön és esetleg megver, hogy mit csinálok a fiával.

Nevetve nézem végig, ahogy egyre csak távolodik tőlem. Hatalmas mosollyal lépek be a házba, jól sejtettem, hogy anyu itthon van, szerencsére nem volt olyan kedve, hogy esetleg kinéz az utcára. Elgondolkodva settenkedek mögé ugyanis érdekel valami és szerintem egy ilyet meg tudok kérdezni tőle, ha nem árulom el, hogy rólam van szó.

-Szia kicsikém. - mosolyog szélesen a kanapén ülve. - Történt valami a suliban?

-Semmi különös nem volt. - dünnyögöm, hátha így nem hallja, hogy éppen hazudok. - Kérdezhetek valamit? - mivel rám néz, kicsit kiráz a hideg, bár nem azért, mert tartanom kéne tőle.

-Fiú ügy? - szélesedik ki a mosolya. - Tetszik valaki?

-Nem. - rázom a fejemet. - Csak érdekel valami....a suliban volt erről szó. - találok ki valamit gyorsan. - Öt év korkülönbség az mennyire sok egy kapcsolatban? Tegyük fel, hogy az egyik fél huszonkettő a másik meg tizenhét. - nyelek egy nagyot. - Ez így rossz? Még akkor is, ha mind a ketten ugyanúgy akarják?

Anya elgondolkodva teszi le a telefont a kezéből, nagyon remélem, hogy nem túl egyértelmű, hogy saját magamról beszéltem. Szerintem ebben az esetben áshatom a saját síromat is, de annyira érdekel, hogy mi a véleménye erről, bármennyire is furcsa, szeretnék a szüleimnek beszélni Hyunjinról.

-Hát, ha a fiatalabb is szeretné, nem hiszem, hogy ebből olyan nagy probléma lenne. Apád és köztem nyolc év van, sose volt probléma ez.

-És, hogy kicsit bonyolultabb legyen, az egyik fél tanár, ott, ahol tanul a diák. Filmet néztünk ma, kérik a véleményüket, csak ezért érdekel. Ha te lennél egy ilyen gyerek szülője, mit mondanál rá?

-Így már nem is annyira egyszerű a dolog. - nevet fel. - Én nem örülnék neki, de csak azért, mert túl nagy a kockázat. Ilyen esetben az idősebb gondolkodhatna, ha valami elromlik vagy kiderül, sokkal rosszabb lesz mind a kettejüknek. - veszi vissza a telefont a kezébe. - Elég fura feladatot kaptok a suliban.

Hümmögök pár sor majd a szobámba veszem az irányt. Úgy érzem egy ideig biztos, hogy nem fogom megemlíteni nekik azt a dolgot, ami alakul köztem és a tanárom közt, de azért az megnyugtató, hogy nem zavarná őket, ha csak úgy össze futottam volna vele. Miért kell ennek ennyire bonyolultnak lennie? Bárcsak ne lenne a tanárom, sokkal könnyebb lenne, bár nekem még így is megéri az egész.

Hupszi ez egy kicsit hosszabb rész lett, mint szokott 😂