Mind a hárman az ágyamon ülünk, előttünk a laptop, amin Chan keres valami filmet. Kifejezetten hálás vagyok azért, hogy többet nem faggatnak engem arról, hogy mégis mi történt ott fent a teremben, nem mintha bármi mást tudnék mit mondani nekik, azon kívül, amit már említettem. Nem figyelek a vitatkozásukra, ami arról szól, hogy melyik film lenne a legjobb választás, inkább egy teljesen másik dolog jár a fejemben. Igent mondtam egy olyan utazásra, ahol egy szálláson kell majd lennem Hyunjinnal, igaz, csak a zongora miatt, de akkor is egészen új félelmet kelt ez bennem, ami valamivel rosszabb, mint egy szimpla izgulás egy fellépés előtt. Nem kéne ilyen hirtelen rábólintanom olyan dolgokra, ami első hangzásra nagyon csábító. Azt sem tudom, hogy mit kéne vinnem egy ilyen alkalomra, sőt azt sem, hogy egyáltalán kell - e valami saját magamon kívül. Minho egyik kezével erőteljesebben megütögeti a lábamat, hátha így figyelek rájuk, de csak az értetlen fejemmel találja szembe magamat.

-Min gondolkozol ennyire? - húzza fel szemöldökét kíváncsian. - Ennyire csak nem vette el az eszed, vagy igen?

Egyből megrázom a fejemet, kivételesen nem a tanáromon járnak a gondolataim, hanem azon, hogy mibe rángattam bele magamat. Sóhajtva teszem le az elemből a párnát és próbálom összeszedni a gondolataimat, előre félek mit mondanak rá.

-Hyunjin mondta, hogy szeretné, ha mennénk egy másik iskolába fellépni. Ilyen vendégfellépőnek. - teszem hozzá. - Én rábólintottam, mert jónak hangzik, végre nem csak ebbe a suliba lépek fel. Csak nem tudom, hogy mit kéne vinnem.

-Vinni? - rázza a fejét Chan. - Zongorát neked kell vinned? Vagy mire gondolsz?

-Nem, te bolond. - dobom meg a párnával. - Ott fogunk aludni, mármint nem a másik suliban, hanem egy szálláson, de nem tudom mit kéne vinnem. - gondolkodom el újra. - Ötletek?

Mind a ketten lefagyva néznek rám, mintha valami hülyeséget mondtam volna, végül pedig egy sejtelmes mosollyal néznek össze, amit nem értek. Látszik rajtuk, hogy próbálják megválogatni a szavaikat, mi csak fokozza értetlenségemet, csak nem ilyen nehéz adni pár tippet. Lehet többre mennék azzal a lánnyal, mint a barátaimmal.

-Van egy olyan tippem, hogy rajtad kívül csak lányok lesznek. - mosolyog Chan szélesen, mire helyeselek. Valószínűleg így lesz, mivel a diákjai túlnyomó többségben csak lányokból áll, legalábbis az egyik személy biztosra nőnemű lesz. - Szóval két lány, két fiú. Tehát, a lányok egy szobában, a fiúk megint egybe. Így olcsóbb a szállás, ha csak kettő szobát kell fizetni és mivel te fiú vagy a tanároddal leszel egy szobában. - magyarázza nekem teljesen beleélve magát. - Vagyis ez lesz a kifogása Hyunjinnek. - teszi hozzá. - Szóval, amit kell vinned az a segged meg óvszer.

Teljesen elképedve nézek a barátomra, sőt ez az állapot, amibe jelenleg vagyok már a sokkhoz közelít. Nagyon remélem, hogy tudják miképp kell újra éleszteni egy embert, mert ha nem az utolsó mondat lesz a halálom oka, ami Chan szájából jött. Minho összevont szemöldökkel csapja tarkón a másikat, aki meglepődve kapja rá a tekintetét, mintha nem értené miért is kapta.

-Nem azt mondom, hogy nincs igazad, de nem kell sokkba tenni szerencsétlent. - mutat rám. - A végén még el sem fog menni.

-De olyan egyértelmű! - szabadkozik egyből Chan. - Az a srác konkrétan megteremtette a lehetőséget arra, hogy megfektes...arra, hogy Felix első együttlétét valakivel, magáénak tudhassa. - javítja ki magát.

Nem nyugtatott meg túlzottan. Most egészen más dolog miatt félek, mint eddig és nem hiszem, hogy jó dolog lenne ilyesfajta rémülettel helyettesíteni egy másik ijedtséget. Őszintén megfordult a fejemben, hogy inkább visszamondom azt a napot, de nem hiszem, hogy jó indok lenne az, ha azt mondanám; féltem a hátsómat. Szó szerint. Sokkal jobban összehúzom magam az ágyon, csak sajnos annyira nem tudom magam alá gyűrni a lábamat, hogy el is tűnjek a szobából.

-Felix, ne ess pánikba. - vereget vállon Minho. - Channak csak jár a szája, feleslegesen. - néz vissza rá bosszúsan. - Amikor azt mondtad meleg vagy, nem hittem volna, hogy ilyen beszélgetésben lesz részünk. - nevet fel. - Nem lesz semmi baj, nem vesztesz el semmit sem azon a napon. Se szüzességet, se pénzt és még ruhát sem, oké?

-Amikor ötleteket kértem, nem ilyenre gondoltam. - fintorgok. - Ez még csak meg sem fordult a fejemben, de nektek hála lesz mitől félnem. Rettegnem.

-Nem rossz az! - sóhajtja Chan. - Vedd a kezedbe a dolgokat. Ez esetben most szó szerint. Ugyanolyan lesz, csak jobb. Vagy keress rá, nem tudom hogyan csinálja két férfi.

-Jézus, meg nem csinálom egyiket sem. - fintorgok. - Tanácsot soha nem kérek tőletek ezentúl. Arra gondoltam, hogy azt mondjátok vigyek ruhát vagy mit tudjam én egy táskát, nem azt, hogy fájni fog a seggem.

Chan és Minho teljesen különböznek. Minho folyamatosan próbálja megnyugtatni felzaklat lelkemet, legyen szó bármiről. Chan meg csak a frászt rakja belém. Most egész éjjel ezen fog járni az agyam és győzködnöm kell saját magam arról, hogy semmi nem igaz abból, amit mondtak. Összerezzenek, amikor a telefonom hangosan csipogni kezd, jelezve, hogy üzenet érkezett. Ahogy meglátom, hogy Hyunjin írt egyszerre jár át a melegség és a nyugodtság érzése, valóban túl sokat stresszelek felesleges dolgokon, hiszen olyan nem is kell csinálnom, amit nem akarok. Szabályosan eldobom magamtól a telefont, amikor elolvasom az üzenetet és a párnába temetem az arcomat, hogy ez előtörni készülő öröm ujjongásomat magamban tartsam. Örülök annak, hogy a tanárom miatt nem a félelem jár most át, hanem a boldogság egy teljesen másik foka, pedig csak kérdezett valamit.

-Mit írt? - bök vállon Minho, mire megrázom a fejemet. -Most már be kell avatni minket, lassan mindent tudunk rólatok.

-El fogom olvasni. - fenyeget meg Chan, bár nem igazán érdekel. Nem hiszem, hogy meg tudnék szólalni. - Azt írja, hogy nem éppen üzenetben kéne ezt megkérdeznem, de holnap nem leszek elérhető a nap nagyobb részében és annyira várni sem tudok ezzel a kérdéssel. - valóban felolvassa az üzenetet, ami miatt a füleim megint égni kezdenek. - A bátorság az főleg a csók miatt jött, meg attól, hogy tartok attól, meggondolod magad. Eljössz velem egy randira? Mármint Hyunjin kérdezi ezt Felixtól.

A szívem nem bírja ezt. Vagy el fogok ájulni vagy sikítani örömömben, esetleg mind a kettő egyszerre. Hiába olvastam már el azt, amit írt, hiába hallottam más valaki szájából, hogy igaz, tényleg leírta ezeket a szavakat, alig hiszem el. Ez pont annyira meglep engem, mint mikor sikerült az a darab, amit elsőnek tanított nekem, azzal a különbséggel, hogy a randinak sokkal jobban örülök. Bár már voltam randin, az előtt ennyire nem örültem, igaz ez annal is köszönhető, hogy most Hyunjin hívott el és nem azért kényszerültem ilyesmire, hogy elfelejtsem őt.

-Szó szerint előttünk zajlik le a szerelmi életed. - húz magához Minho. - Írj már vissza neki, minél előbb! Ezt a férfit nem engedjük el, soha.

Homlok táncolva nézek fel Minhora. Ez egy kicsit úgy hangzott, mintha mind a hárman randira mennénk majd vele.

-Vissza akarok neki írni, csak nem tudom hogyan. - nyöszögöm. - Annyit írjak neki, hogy igen? Csak egy szó? Az milyen már... Vagy túlbonyolítom?

-Túlgondolod. - simogatja hajamat Minho. - Most már bizots, hogy tetszel neki. - bólint határozottan.

-Most már biztos, hogy milyen tervei vannak arra az estére. - dönti oldalra a fejét Chan. - Írj vissza neki, hogy szívesen mennél vele. Vagy valami ilyesmi.

Kezembe veszem a telefont, majd a barátaim segítségével megírom a választ, ami nem bonyolult, sőt egy nagyon egyszerű válasz, mégis hatalmas jelentőséget helyezek rá. Még az sem vakarja le a mosolyt az arcomról, hogy Chan néha illetlenebb dolgokat vet fel válasznak, szinte biztos vagyok benne, hogy azért hívott el arra az előadásra, mert szerinte jól játszom és még csak meg sem fordult az a fejében, amit a barátaim mondtak. Még akkor is fülig érő vigyor van a fejemen, amikor már egyedül vagyok ebben a szobában és Hyunjinnal beszélgetek, főleg a következő zongora óráról, ami természetesen szombaton lesz nála. Olyan hihetetlen számomra, hogy érdeklődik irántam, még annak ellenére is, hogy tapasztalatom elég kevés van a kapcsolatok terén, de hiszem azt, hogy hagyni fogja azt, hogy minden téren kitapasztaljam azt, ami nekem is tetszik és neki is, pont úgy, mint a csóknál. Hagyott időt, mégis vezetett. Ugyan félek a randitól, de csak azért, mert tudom milyen lesz egy olyan találkozóra mennem, amit várok is, ugyanakkor mérhetetlenül boldog vagyok. Végre elkezdett alakulni Hyunjinnel valami, nem csak üres beszéd volt az, amit mondott, hanem tényleg megtette az első lépést.