Másnap klisésen gyönyörű reggelre virradt a város. Az összes felhő felszívódott, és a rég nem látott fény még sárgábbnak hatott a szürkeség után. Így a tavasziasabb idő örömére hétalvónk egy szürke, színes virágos lenge szoknya, egy bordó top és egy fekete bőrdzseki mellett döntött.

És lássunk csodát, ez alkalommal nem volt késésben. Sőt mi több, elsőre érkezett meg a kijelölt találkahelyre, ahol el is foglalt egy négyszemélyes asztalt. Amíg várt, tervezgetett, ma még sok mindent kellett csinálnia.

Mikor hárman benyitottak a kávézó ajtaján, a csengő hangos csilingeléssel, a bolt pedig bódító illatokkal üdvözölte a vendégeket. Karla ellentétben, viszont bele volt merülve egy szalvéta kidekorálásába, és csak akkor vette észre őket, amikor egyikük megkocogtatta a vállát.  

- Bocsi, nem láttál erre egy rettentő figyelmetlen és szeles vörös lányt? Történetesen a tökfej barátnőm lenne...

- Niki!

Karla izgatottan felugrott a székéről, és két karjával megbéklyózva barátnőjét, a nyakába ugrott, hogy az majd' eldőlt.

- Én is örülök, hogy látlak, csak ne ölj meg, légyszi!

- Az nem fog menni, túlságosan hiányoztatok.

- Engem bezzeg öt perc alatt lerázott tegnap – játszotta a sértődöttet Emma.

- Fontossági sorrend drága, fontossági sorrend.

Niki igyekezett Emma felé fordulni, miközben gyötörte a lányt, de Karla meglehetősen korlátolt mozgást engedélyezett csak neki.

- Oké, most már tényleg szedjétek le rólam, nagyon nehéz – nyögött egyet.

– Mindjárt elintézem – jött segítségére a harmadik lány – Dini, láttad már a képeket az új kiskutyámról? Annyira aranyos.

- Nem! Mutasd gyorsan! – virultak fel szemei.

Egy nyúl gyorsaságával termett a lány telefonja mellett, amit így, hogy mindketten lefelé néztek, hosszú hajtincsek borítottak, egészen addig, amíg a tulajdonos ki nem kotorta a fekete és vörös szálakat a képernyőből. Ezután egy tündéri koromfekete kiskutya villant fel a képen. Alig lehetett pár hetes, egyik füle enyhén megemelve konyult a feje mellett, a másik az őt tartó lány bolyhos pulcsijával takart mellén pihent. Apró, piros nyelve kinyúlt a pofijából, és mivel gazdája a popsijánál tartotta a csöppséget, pocakja összenyomódott és megnőtt, feje alatt pedig tokásra gyűrődött a bőr. Négy lába, négy égtáj felé meredt, és az egész kép olyan boldogan hatott, már csak azért is, mert a rajta pózoló lány megbabonázva mosolygott a kiskutyára.

- Bogyó a neve.

- Istenem Anna, ez a kutya a legaranyosabb dolog, amit valaha láttam!  

- Ugye? Amikor csütörtökön anyuék beállítottak vele, azt hittem elolvadok – ecsetelte, s egyik kezét végighúzta arcán, hogy demonstrálja reakcióját.

- Fiú, vagy lány?

- Fiú – mondta, majd egy kis szünet után folytatta. – Ah, azt hiszem megtaláltam a nagy őt. Többé nincsenek pasi gondok, örökre vele leszek.

Messze révedő tekintettel tovább tervezgette jövőjét a kis Labrador kölyökkel, mire Niki, Emma és Karla egymásra néztek tökéletesen ugyanarra gondolva.

- Menthetetlen eset – nevettek.

- Kicsoda? – kapott észbe Anna is.

- Te, kutyabolond!

- Haha – hangzott a cinikus nevetés. – Csak féltékenyek vagytok.

- Én aztán nem! Utálom a kutyákat. Nyálaznak össze-vissza.

- Em. Nektek csak kutyáitok vannak... – mutatott rá Karla a nem elhanyagolható tényre.

- Szerinted? Volt is időm megutálni őket! Legszívesebben kitenném őket az öcsikéimmel együtt.

Ezt a történetet sokszor hallották már. Emmának négy testvére van, mindegyik fiatalabb nála, és a szüleik úgy gondolták így tanítják majd őket felelősségre. Egy-egy kutyával. Csakhogy a lány a macskákat szerette már akkor is nagyon, de arra az anyukája allergiás volt, így egy pár napnyi sértődés után végül semmit sem kapott. Így utólag nem is bánta annyira, de ennek a témának a vége mindig egy durcás tekintet lett, ahogy most is.

- Na, nem baj, két év és lehet macskád, nyugi – ölelte át őt egy oldalról Niki a vállánál, és fejét egy pillanatra ráhajtotta a lányra, majd rögtön vissza is emelte eredeti helyzetébe és az asztalhoz ment. Pontosabban két ugrással lepattant az egyik ablak melletti székre.

- Stipstop legjobb hely! – hajolt az asztalra.

- Whá, ez nem ér. Már csak egy van. Utat! – foglalta be a másikat Anna. – Safe – sóhajtotta megnyugodva.

Emma és Karla csak annyit vettek észre, hogy kettejük között egy hatalmas, fekete hajzuhatag suhan el, mire mindketten egy csöppet hátráltak ijedségükben. Őket annyira nem izgatta, hogy hova ülnek, ami azt illeti, mindig sokatmondó tekintettel nevettek együtt a két lány gyerekességén, aztán elhelyezkedtek mellettük.

Pár perc nézelődés után megjött a pincérnő és felvette a rendelésük és nem sokkal azután ki is hozta. Karla elé egy jó sok tejszínhabbal dúsított, vanília fagylaltos jegeskávét tett le. A vörös szemei szinte csillogtak a vágytól, de megvárta, amíg mindenki megkapja a sajátját és csak azután kezdte el falni.

- Amúgy Dini! – kezdte el Emma.

- Hm? – a lány éppen egy nagy adag kávét szívott fel a szívószálban, mire a tejszínhab szintje rohamosan csökkent.

- A keddel kapcsolatban...

- Oh, tényleg! – kapott észbe Niki is.

- Mi van vele? – kérdezte mit sem sejtve a vörös.

- A szülinapod! Ugye nem felejtetted el?

- Nem dehogy! – rázta a fejét. – De mi van vele?

- Meg akartuk ünnepelni veled – vágott bele Emma, abbahagyva imádott mignonjának pusztítását.

- De nem igazán alkalmas az a nap... – fejezte be Niki.

Közben az ombre hajával babrált, ami egyértelmű jele, hogy hazudik, de Karlánk nem volt ideje elgondolkodni a dolgon, mert Anna magyarázatba fogott.

- Tudod, van ez a túra dolog, ami kötelező minden évben a suliban – a kérdezett nagy erőkkel bólintgatott, mire folytatta.  – Na, ez kedden lesz, és olyan hét körül érünk majd haza. Megkaptuk csirkét osztályfőnöknek... – tette hozzá magyarázatképpen.

 - Komolyan? – nevetett fel.

„Csirkének" még két éve neveztek el egy túlbuzgó tesi tanárt, aki ha ideges volt, egyfolytában lyukat kapart a földbe a cipőjével, mint egy baromfi.

– Ne is mondjatok többet. Ti nagyobbat szívtok, mint én! – és még mindig fogta a hasát a nevetéstől.

Az, hogy a lányokat csirke viszi majd túrázni egyet jelent egy fél maratoni futással a hegyek között, és még egy pár napi adagnak megfelelő sétával. És a savanyú képük elárulta, hogy őket is hasonló képek gyötrik.

 - Ok, most már akár abba is hagyhatod. – unta meg a kárörvendő vihogást a barna.

- Jól van, bocsi – törölgette meg könnyes szemét egy ujjával. – Azért ne szívd mellre.

Nyelvét kinyújtotta rá, tudatva, hogy annyira azért nem sajnálva, mire Niki a nemzetközi jellel reagálta le a dolgot.

- Viszont – mutatta fel egy ujját Anna, figyelemfelkeltés céljából – nem maradhatsz megünnepeletlenül, úgyhogy tedd szabaddá a péntek estédet, mert mind ott alszunk nálunk. 

- Előtte pedig vásárolni fogunk, úgyhogy kitekerem a nyakad, ha úgy állítasz be Annáékhoz délután, mint ahogy te otthon ki szoktál nézni. – fenyegetőzött Emma.

- Értettem főnök!

Kezét tisztelgő katona stílusban a homloka elé emelte, hátát kihúzta és komoly képpel nézett.

- Nagyszerű, közlegény – ment bele ő is a játékba.

Remélem tetszett!(: