Halloween napján minden diák izgatottan kellt... Az iskolában repkedtek a papírból készült denevérek és a hatalmas faragott fejű tökök is már a Nagyteremben várták az ünnepi vacsorát.

A mai reggeli sem telt zökkenőmentesen, hiszen amióta James rózsaszínűre festette Scorpius Malfoyt és Albus Pottert, azóta ők hárman minden reggel meglepték egymást egy pár "kedves" ajándékkal...

Persze a "csatába" a másik két Tekergő is csatlakozott, így egészen komoly és vicces dolgok is történtek szeptember 3.-a óta.

-Hé! Jam! - Fordult hátra székén vigyorogva Fred mágiatörténet közepén.

-Igen? - Kapta fel suttogva a fejét az említett. Valamit eddig nagy gonddal írt, vagy rajzolt, de mikor barátja megszólította, gyorsan a táskájába söpörte a ceruzáját és a pergament.

-Mi ez a nagy sietség? - Vigyorodott el Fred, de mikor látszott Jamien, hogy nem fog válaszolni, a lényegre tért. - Áll a mai?

-Már, hogy ne állna? - Suttogta James vigyorogva, majd tallárja zsebébe nyúlva egy jegyzettömböt húzott elő.

-A vacsora előtt leszaladunk érte... - Magyarázta, miközben átnyújtotta a jegyzetfüzetet.

-A zsebpénzünkből... Vaaagy? - Fred tollát füle mögé tolta és úgy tanulmányozta a kis füzetkébe írt sorokat.

-Viccelsz?! Dehogy! Közpénz! - Legyintett a fiú, majd behúzta a nyakát, mikor az egyik oldalán lévő Alice felhorkantott álmában.

-Nem vagy kispájás Öregem! - Füttyentett halkan Fred, mire James kacsintott.

-Hát nem... Viccelsz?! A Hatalmas Ágas unokájával beszélsz! Amit a te faterod csinált az piskóta James bácsiéhoz képest! - Nyújtotta ki a nyelvét.

-Igazad van... Na mindegy! Tehát, hogy tervezed Főnök? - Nyújtotta vissza a füzetét Jamesnek.

-Will ma úgyis büntető munkán lesz Minnienél, vele már megbeszéltem, hogy húzza addig az Öreg idejét, amíg csak tudja és a végén jön a nagy csattanó... - Suttogta titokzatosan a fiú, majd egy apró fiolát húzott elő egyik belső zsebéből, amiben lila színű lötty hullámzott.

-Honnan csented? - Csodálkozott Fred.

-EZ volt az én első ötletem is! Csak mióta azokat lepke tojásokat elvittük Lumpitól... A gyűjteménye legfontosabb összetevőit... Azóta mindenféle vackot és riasztót szórt rá, így inkább elkészítettem én! - Húzta ki magát végén Jam, majd körülnézett a teremben és megpillantotta az élénken feléjük pislogó Will feléje mutatta az üveget is. Will cinkosan össze vigyorgott Tekergő társaival, majd mintha mi sem történt volna vissza hajtotta a fejét.

-Anyám! Nem vagy semmi Ágas! - Nézett nagyot Fred és leplezetlen csodálattal bámulta a lila folydékot, aminek híg leve vígan lötykölődött az üvegben. - És biztosan jó?

-Danielt kiütötte... - Vont vállat a fiú. - Minnien csak hat. - Süllyesztette vissza, óvatosan zsebébe a fiolát a fiú.

-A vacsora alatt tegyem bele? - Kérdezte pókerarccal a fiú.

-Naná! Utána lesz a nagy buli... Nem kockáztathatunk... - Vágta rá James. - Meg aztán a csajom is akart valamit három körül... - Forgatta a szemét.

-Ki is az? - Hunyorgott Fred.

-Az a mardekáros hülye... - Dőlt hátra a székén a fiú.

-Aham... - Hagyta rá szemforgatva Fred. - Akkor négykor...

-A Púpos Banyánál... Friccset hagyd majd rám... - Bólintott James, majd mintha ketten összebeszéltek volna, semleges kifejezéssel egyszerre fordultak el egymástól.

James unottan az asztalra könyökölve hátulról figyelte Fredet, aki visszafeküdt aludni.

Egy kis idő múlva ő is lehajolt a padra, majd miközben a másik oldalán, csendesen szuszogó Lucillet figyelte gondolataiba mélyedt. Lucille aranyosan és édesen szuszogva, lehunyta a hatalmas szemeit és miközben pár hajszál az arcába omlott-ami minden levegővételénél apróbban meglebbent- mosolygott...

Nem is tudta, hogy mi olyan érdekes a lányban, hogy őt kell figyelnie, de ő nem tágítva tőle tovább nézegette a lányt, akinek a haja egyfolytában változtatta a színét, ami minden bizonnyal azt jelentette, hogy álmodik.

Jamie közelebb csusszant a lányhoz, majd óvatosan-nehogy felébressze- hátra simította a tincseit arcából. Olyan közel volt hozzá, hogy érezte arcán a lány lehelletét, ami érdekes módon finom áfonya illatú volt... És még egy dolgot felfedezett amit, talán csak a lány személyes zónájában lehet csak észrevenni... A halvány szeplőket, amikből alig volt több tíznél és az orrán virítottak... De olyan halványak voltak, hogy Jamesnek még a szemüvegen keresztül is közelebb kellett hajolnia hozzá...

Mi a nyavalya?! - James orra már Lucille orrát súrolta, mikor a fiú kikerekedő szemekkel hátratántorodott és egy hangos robaj következtében székestül felborult.

Páran rögtön felriadtak és a szemüket dörzsölve keresték a hang forrását, hogy a lesokkolt felborult székben ülő kitágult pupillájú Potter fiút megpillantva vissza is forduljanak.

Mi a franc ütött belé?! - James zihálva feküdt a földön, miközben szíve olyan gyorsan kalapát, hogy félt mindjárt széttöri a bordáit és cikesz lesz belőle és üldöznie kell majd. Szemüvege az eséskor lerepült, így homályosan látta a rázkodó vállal felé forduló Fredet.

-Mi van veled Haver?! - Kérdezte nevetve Fred, miközben észrevétlenül lekászálódott székéről és felsegítette a még mindig elképedt Jamest.

-Az a gáz, hogy én sem tudom... - Dünnyögte Jam, miközben vetett egy óvatos pillantást Lucillere, aki Alicehoz hasonlóan fel sem ébredt a borulására.

Fred még nevetett egy jót, majd visszafeküdt a padjára.

***

James unottan firkálgatott az előtte heverő lapra, miközben a mellette ülő barátnője egyfolytában suttogva hadart neki valamiről.

-Ugye? - Nyávogta miközben barna haját csavargatta ujjai között. Jamesnek valamiért nem tetszett, hogy ennyire egyenesre van vasalva a haja, de annyira nem érdekelte, hogy még szólni sem akart érte.

-Ja. - Dünnyögte James.

A lány pedig semmi előzmény nélkül röhögni kezdett, mire az egész osztály elcsendesedett és értetlenül meredt rájuk, mire James sziszegve a tenyerébe temette az arcát, míg a lány csak tovább nevetett.

-Gree Kisasszony! Mr. Potter! - Fordult el a táblától Lumpsluck.

-Mit mondtam Mr. Potter? - Fordult James felé.

-Nem figyeltem Tanár úr! - Bólintott James.

-Nem értelek James... Olyan tehetséges varázsló vagy, csak többet kéne figyelned és egy keveset tanulnod és máris mindne megjavulna... De mit csinálsz?! Nem figyelsz és nem tanulsz... Egy kis szorgalommal többre vihetnéd... Gree Kisasszony, pedig figyeljen, mert eléggé lent van... - Pillantott a könnyeit törölgető lányra Lumpi.

-Még év eleje van... Kérem! Potter! Álljon fel és üljön oda Lemarchall és Longbottom kisasszonyok mellé... Maga pedig Gree pedig átül oda... Zambini és Nott kisasszony mellé... Köszönöm!

James szemét forgatva a táskájába söpörte a dolgokat és már indult volna, mikor a barátnője megragadta a kezét

-Nem kell elkeseredned Kicsim! - Nyomott csókot a szájára, amit James érzelemmentesen viszonzott, majd mikor a csaj nagyot cuppanva elvált tőle, megrántotta a vállán a táskáját és levágta magát a grimaszoló Alice és a semleges kifejezéssel pergamenje fölé hajoló Lucillel szemben.

-Mióta vagytok együtt? - Fonta mag előtt össze karjait Alice.

-Nem tartozik rád! - Felelte élesen a fiú.

-Jam! - Szólt rá dühösen Alice.

-Na jól van fiatalok! El kell készítenetek a szerelmi bájitalt... Kíváncsi vagyok, hogy mennyit fejlődtetek két év alatt! - Csapta össze a kezét Lumpi.

-Minden évben megcsináltatja velünk... - Morogta James, miközben felállt és elindult beszerezni a hozzávalókat.

-Hova mész? - Szaladt magasra a Longbottom lány szemöldöke.

Lucille pedig csendben előhalászta a táskájából a tankönyvét, ami nem tetszett Jamesnek. Nem! Nem az, hogy elővette a tankönyvét, hogy ki keresse a főzet elkészítési útmutatóját és a hozzávalóinak gyűjteményét, hanem mert a lány egész reggeltől fogva csendes és feltűnően szomorú volt... Amit valamiért James nem akart elviselni...

-A hozzávalókért... - Kapta el Lucilleról pillantását a fiú, majd zsebre vágta a kezét és a vitrinhez sétált.

-De... - Kiabált volna után Alice, de ő a válla fölött hátra nézve leintette.

-Tudom fejből, de azért kössz! - Azzal már ott sem volt.

Ment egyenesen Willhez és Fredhez, akik szintén nem egy csoportban dolgoztak, de elsőként pattantak fel a helyükről.

-Elegem volt ebből az átkozott napból! - Szólt fojtott hangon, hogy csak a mellette álló két fiú hallhassa.

-Nyugi Jam! EZ az utolsó óránk... Utána pedig még egy fincsi lakoma és a "Nagy durranás!"! - Tette vállára biztatóan kezét Will, aki észrevette, hogy a fiú egész nap eléggé fusztráltan viselkedik.

-Csak legyen igazad... - Morogta az orra alatt a fiú, miközben magához kezdte gyűjteni a hozzávalókat.

-Igazam lesz... Fred! Az nem jó! - Will még egyszer megpaskolta Jamie hátát, majd odalépett Fredhez, hogy nehogy olyan összetevőket vigyen csapatának, amitől felrobban az egész bájitaltan terem.

-Nagyon furcsán viselkedsz Barátom! - Ingatta a fejét Fred, miközben tartotta a tálcáját Willnek, aki nagy gonddal pakolta rá a füveket és mindenféle furcsaságot.

-Mer'? - Nézett rá James.

-Olyan... Nem is tudom... Te nem szoktál ilyen lenni... - Vonogatta vállát a Weasley fiú. - Kössz! - Villantott egy harminckettes fogú mosolyt, mikor Will az utolsó hozzátevőt-Valami levél féleséget- is a tálcájára pakolt. Azzal a fiú elrobogott.

-Milyen? - Nézett utána értetlenül James, majd vállat vonva ő is egy tálcára pakolta az eddig összegyűjtött dolgokat.

-Nekem elmondhatod, hogy mi bajod van... Tudod Jam! - Nézett rá jelentőségteljesen Will, majd a saját tálcáját megragadva a saját asztala felé vette az irányt, ahol Kate éppen egy mardekáros fiúval veszekedett...

James még akkor is a szemét forgatta, amikor visszaült az asztalához, ahol Alice éppen a tüzet élesztgette az üst alatt, míg Lucille csendben lapozgatta a tankönyvét és tanácstalanul bújta a lapokat.

-Száznegyvenharmadik oldal... Lucille... - Szólt rá James, miközben nekilátott kimérni az egy liter vizet.

-Mióta vagy te ilyen jó bájitaltanból? - Ült le közéjük Daniel.

-Már csak te kellettél! - Dünnyögte James, mire a fiú felvonta a szemöldökét.

-Most mit vagy úgy oda?! Nem szánt szándékomból jöttem... Semmi kedvem a pápaszemes pofádat bámulni... Lumpi ültetett ide. - Válaszolt halkan, vészjóslón hideg hanglejtéssel Daniel.

James lassan felemelte a fejét és úgy bámult bele a fekete szemekbe. Daniel White volt az egyetlen a griffendélesek között akit sosem szívlelt. A fiú, sosem volt valami szimpatikus számára, de tavaj nagyon megromlott a kapcsolatuk és bár küzdöttek, de nem tudták elrejteni utálatukat egymás iránt... Akik jobban ismerték őket érezték a vibráló levegőt kettejük között, ami olyan volt mint a vihar előtti, fojtogató levegő... Csak gyűlt és senki sem tudta, hogy mikor fog kirobbanni.

-Örülnék neki White, hogyha nem engemet sanyargatnál borzalmas viselkedéseddel... A falra fogok lassan mászni tőled, Mr. Prefektusvagyok! - Szórt be valami port a bájitalba.

-Nos! - Állt fel Daniel miközben, két kézzel megtámaszkodott a padjukon. - Lehet Potter, hogy prefektus vagyok, amit mélyről megvetsz, de csak szólok, hogy aki idén év végén rádöbben, hogy rosszúl komplikálta életét az nem én leszek, hanem te. - Szólt lesajnáló vigyort villantva a fiú, majd zavartalanul folytatta. - De kár, hogy egyre gyorsabban veszted el az emberek bizalmát... Jó én értem... Megértem... Hogy sokkal könnyebb úgy tenned, mintha semmi bajod nem lenne a világon és felhőtlenül élnél, de ha továbbra is így vélekedsz nem fogod többre vinni mint... - Danielben bennakadt a szó, mikor Jamie villámló tekintetével találkozott.

-Jam! - Szólt halkan Alice, mellette pedig Lucille kapkodta riadt tekintetét kettejük között.

-Mint? Mint ki? White... Gyerünk! Most legyen nagy az az undorító pofád... - Sziszegte Jamie.

James úgy nézett Danielre, mint prédára leső oroszlán az antilopra.

-Könnyű forrófejűnek lenni és hirtelen haragúnak... - Húzta ki magát Daniel, miközben vetett egy oldal pillantást az ajtó felé, ami a szellőztetés miatt nyitva volt hagyva.

-Ja... - Bólogatott James, miközben kezei ökölbe szorultak teste mellett, mire Alice pálcáját készenlétbe helyezte.

-De ha elfogadsz egy tanácsot... - Köszörülte meg gúnyosan a torkát White. - Akkor talán próbálhatod többre vinni, mint anyád.

James teljes egészében megfeszült, arca kifejezéstelen volt, de szemeiben olyanféle harag tüze lobogott, ami olyan vészjóslóan ragyogott Daniel felé, hogyha a másik fiú nem griffendéles lelkületű lett volna, akkor biztosan megrémült volna tőle.

-Jam! - Ragadta meg a kezét pánikolva Alice.

-Oh! De édes! - Gúnyolódott Daniel, majd vigyorogva hozzátette. - Olyan kár, hogy mindenkit kihasználsz magad körül.

-Fiúk! Hagyjátok abba! - Szólt rájuk Lucille, akinek jól láthatóan remegett a keze az ijedségtől.

-Tehát így állunk White... - Morogta Jam, miközben kicsúsztatta kezét Alice szorításából. - Nagynak hiszed magad... - Fintorgott. - De segítek... Ne félj! - Azzal felemelte az öklét és mielőtt bárki reagálhatott volna behúzott egyet Whitenak, de olyan hevesen és hirtelen, hogy az asztalt is felborította.

Lucille halkan felsikkantott és szája elé kapta a kezét, míg Alice lassan lehunyta a szemét. De a robajra mindenki feléjük kapta a fejét.

-Azt hittem, hogy régen benőtt a fejed lágya és megtanulod, hogy minek, hol van a határa... De tévedtem! - Köpött Daniel arcába dühösen James, majd a táskáját vállára csapva kiviharzott a teremből.

Néma csend telepedett a terembe. Mindenkit ledöbbentettek a történtek. Minden szempár Danielre szegeződött, akinek szépen felrepedt szájából, apró csíkban szivárgott a vér. De nem is ez volt a leg vészjóslóbb dolog... Hanem, hogy vigyorgott. Olyan gonosz és kárörvendő vigyor volt ez, amitől a mellette ácsorgó Lucille haja vége lilává változott és riadtan hátrált pár lépést tőle.

-Mi történt? - Szólalt meg végül Lumpsluck, mikor magához tért a döbbenet sokkjából.

Ám mielőtt bárki megszólalhatott volna, két szék csattant egyszerre a padlón és Fred Weasley és William Tomson magyarázat nélkül rohantak ki a bájitaltan óráról.

Magára hagyva az értetlen diáktársaságot.

***

Placcs.

James figyelte amint az apró kavicsot elnyeli a tavacska hullámzó, kék vize és komoran bámult maga elé, mikor az utolsó fodrozódás is eltűnt a víz felszínén.

A Tiltott Rengeteg ahhoz a részéhez tartozott a tó, ahol általában még állat sem jár.

Talán a közepén volt, de nem érdekelte, a földrajzi helyzete, annyira, hogy zsebébe nyúlva megnézze a Tekergők Térképén.

Egy szál ingben és térdig feltűrt nadrággal ült a parton. Cipője, zoknija, nyakkendője, pulcsija és tallárja nem messze tőle egy kupacba gyúrva pihentek.

Agyában folytonosan visszatértek Daniel kegyetlen döfései és mindig arra jutott, hogy jogosan húzott be neki. Hiszen, az anyját sértegette!

Lábát a jéghideg vízbe mártotta, miközben nagyot sóhajtva elterült a hideg és cirógató nedves gyepen.

Neki nem való a dühöngés, a szomorkodás és az elmélkedés! Ő nem ilyen! De néha talán neki is szüksége van hasonlóra...

Csendben figyelte a szürke felhőket, amik abszolút az őzre jellemzően már megint vihart jósoltak.

James szerette az esőt. Kicsi korában, mindig kiállt a kertbe és élvezte, mikor bőrig ázott. És bár most is szerette volna ezt, de lévén, hogy már kicsit így is meg volt fázva, inkább nem tartott rá nagy kedvet.

Bal karját feje fölé emelte és hunyorogva, bőrszíjas órájára pillantott.

Három óra elmúlt. Szívás.

Végülis, úgysem tervezte sokáig Greevel...

Vállat vonva vissza engedte karját maga mellé és tovább figyelte az eget.

Ismeretlen nyugodság áradt szét rajta, miközben az eső előtti fülledt és lágy szellő óvatosan megcirógatta szeplős arcát.

A jobb karját a feje alá tette, míg a ballját maga mellé helyezte. Olyan nyugodt volt az erdő ezen része. Ha nem lett volna vihar előtt, akkor a madarak csiripeltek volna feje felett, de nem volt nagy hiányérzete tőle. A lombok halk suhogására és zizegésére és a kabócák halk énekére lecsukódtak szemei.

Most ebben a pillanatban nagyon örült volna, ha a gitárja is mellette lehetett volna, de nem lehet minden tökéletes!

***

-Hol a fenébe van James?! - Kérdezte dühösen az órájára pillantva Fred.

A Weasley fiút borzasztóan idegesítette James viselkedése. Idegesítette és aggódott is érte. Jamest már születése pillanatától kezdve-egy kis túlzással- ismerte, mint a rossz galleont és eddig sosem volt ilyen fáradt és rosszkedvű a fiú.

A sarkon pedig ebben a pillanatban fordult be az a lány, aki három óra óta egyfolytában a nyakában lihegett.

-Csak ezt ne! - Nyögött fel, de már késő volt, így ártatlan vigyort villantva nekitámaszkodott a Púpos Banya szobrának, miközben alig észrevehetően, gyorsan a szobor takarásába rúgta táskáját.

-Weasley! - A hárpia idegtépő hangja, fájdalmasan csattant a kihalt folyosón, miközben megszaporázta lépteit.

-Ohó! Szia Rachel! - Mosolygott Lumpitól tanult, mézes mázos hanglejtéssel Fred, mikor Gree megállt előtte.

-Hol van Potter?! - Szegezte neki a kérdést villámló tekintettel Gree.

-Tekintve, hogy most nem tudom, de bájitaltanon tudtam és mikor a földszinten még befordult a sarkon, akkor is tudtam... Mert vele voltam... Most nem tudom, mert...

-Nem vagy vele! Tudom! - Csattant fel türelmét vesztve a mardekáros.

-Pontosan! - Csettintett Fred vigyorogva.

-Haszontalan naplopó! - Fújtatott a lány.

-Köszönöm a bókot! - Hajbókolt Fred.

-Ez nem bók volt, te ütődött! - Kellt ki magából Rachel Gree, majd hideg tekintetét Fredébe fúrta.

-Ha találkozol a szeméttel, akkor üzenem, hogy ne is lepődjön meg, hogy aljas módon elherdálta az esélyét nálam! - Bólintott a lány, majd sarkon fordult-olyan lendülettel, hogy haja Fred arcába csapódott- és felszegett állal, összeszorított állkapoccsal el tipegett.

Ahogy távolodó léptei végleg elhaltak, Fred dühösen kifújta a levegőt, de a következő pillanatban ijedten ugrott hátra, ugyanis valami összekócolta a haját. Összefont karokkal kereste a tettest, majd unot5an megforgatta a szemét.

-Nem vagy vicces, James Sirius Potter! - Dünnyögte, mire James nevetve levette a láthatatlanná tévő köpönyeget.

-Örök hála, hogy leráztad! - Gyűrte be táskájába a köpönyeget a fiú, mire Fred legyintett.

-Egy gonddal kevesebb... Nem igaz? - Mosolyodott el, majd felvonta a szemöldökét. - Amúgy hol jártál?

-Leugrottam a Tiltott Rengetegbe. - Bólintott James, majd előszedte pálcáját tallárja zsebéből.

-Induljunk! Sajnos kezd szorítani minket az idő... - Lépett a szoborhoz.

-Induljunk... - Biccentett Fred, majd táskáját hátára dobva, utoljára körülnézve a folyosón és James után mászott a titkos alagútba.

***

-Lucille! - Lépett be a szobájukba Alice.

Semmi válasz.

-Hamarosan kezdődik a lakoma... Ideje indulni! - Dobta le táskáját az ágyára.

-Nem megyek... - A halk és erőtlen suttogás, megtorpantotta Alicet, aki aztán aggódva fordult a lány ágya felé.

Lucille a fal felé fordulva, lábait magához ölelve, feküdt az ágyában. Aranyszőke hajzuhataga elterült a párnáján, de a vége az kék volt. Olyan kék, ami akkor színeződik gyönyörű tincsei végére mikor szomorú.

Csak a, fekete egyen szoknyáját és az abba betűrt, fehér blúzát viselte csak. Nyakkendője, térdzoknija, topánkája, pulcsija és tallárja pedig az ágy végében Lucillehez nem méltó módon, trehányul összegyűrve, ledobva a takaróra éktelenkedett.

Alice általában nagyon gyorsan barátkozott össze mindenkivel, de a francia lánnyal egy hónap alatt szoros, szinte legjobb baráti köteléket kötött.

-Lucille! Mi baj? - Kérdezte finom és törődő hangsúllyal.

Bár Lucille arcát nem láthatta, de mikor közelebb ment hozzá ajkába harapva állapította meg, hogy a lány vállai, finoman rázkódnak. Sírt.

-Lucille! - Tágultak kerekre pupillái, majd odasietett hozzá.

-Mi bajod? - Kérdezte, miközben leült mellé.

-Semmi... - Szipogott halkan a lány, mire Alice szomorúan simogatni kezdte vállát.

-Kérlek Lucy! Segíteni szeretnék! - Suttogta, mire Lucille nagyot sóhajtva, halkan hüppögve felült.

Hatalmas kék szemei könnyektől csillogtak, míg mosolygós szája most lekonyult. Alice pedig rögtön magához húzta egy ölelésre.

-Gyerünk Kislány! Öntsd ki a szíved nekem! - Biztatta, miközben a csendben sírdogáló lány haját simogatta.

-Olyan rossz... - Suttogta Lucille, miközben hozzábújt Alicehez.

A Longbottom lány már nyitotta volna a száját, majd becsukta és inkább várt. Várt, hogy barátnője magától kezdjen el beszélni.

-És fájdalmas... - Tette hozzá elcsukló hangon a szőke lány.

-Mid fáj? - Kérdezte csendesen Alice, aki végül nem bírta megállni, hogy ne kérdezzen.

-Az érzéseim... - Szipogott újra Lucille.

-Én még sosem éreztem ilyet! - Fakadt ki, miközben a falnak döntötte hátát és térdeit felhúzva, csendben meredt maga elé.

-Milyet? - Nyúlt a kezéért bátorítóan Alice.

-Ilyen furcsa... Hasgörcsöt! - Lucille arca furcsa grimaszba torzult, ami egyszerre mutatta a furcsállást a saját szóhasználata miatt és hitetlenkedő nevethetnéket.

-Hasgörcsöt? - Szorította meg a kezét Alice.

-Has-bukfencet... - Köszörülte meg kínosan a torkát a lány.

-Hasbukfencet? - Alice értetlenül bámult rá.

-Azt... Jhaj! Lice! Nem tudom, hogy magyarázhatnám el! - Sütötte le a tekintetét Lucille.

-Olyan furcsa... És ijesztő ez az egész... Tudod mit jelent az mikor, a gyomrod így görcsöl, bukfencezik és zsugorodik? Ahj! Ez nagyon érthetetlenül hangzik! - Húzta el kínosan a száját végül.

-Várj! Te a pillangókra gondolsz?! - Csillant fel Alice szeme.

-Lehet... - Remegett meg Lucille hangja, mire Longbottom elmosolyodott.

-Van egy személy, akire mostanában rengeteget gondolsz? - Kérdezte mosolyogva.

-Van... - Hajtotta le a fejét Lucille.

-Akire mindig figyelsz? - Alice mosolya egyre szélesebb lett.

-Egyfolytában... - Bólintott szemlesütve a lány.

-Akit mindig keresel a tekinteteddel? - A lány már olyan szinte felvillanyozódott, hogy hangja már remegett az izgatottságtól.

-Megállás nélkül...

-Ha figyel mindig megérzed... Sőt! Te is bámulod rendesen! - Harapott ajkába Alice.

-Hasonló... - Érkezett a felelet.

-Ha rádmosolyog, vagy találkozik a tekinteteket, rágondolsz, vagy ne adj Isten, hozzád szól, akkor boldog leszel és felkelnek a pillangók a gyomrodban? - A lány kerek arcán már fülig ért a mosoly.

-Úgy ahogy mondod... - Ám Lucille továbbra is szomorú maradt.

-Uram Merlin irgalmazz! Te belehabarodtál valakibe?! - Sikkantott szája elé kapott kézzel Alice, mire Lucille elsápadt.

-Igazad van! Kérlek Alice! Segítened kell! - Kezdtek potyogni újra könnyei.

-Összehozlak vele! Ne aggódj! - Nevetett fel Alice, de Lucillen egyre nagyobb kétségbeesés lett úrrá.

-Ne sírj! Ennek örülni kell! - Szólt vidáman Alice.

-Olyan jó lesz! Hidd el! Biztosan viszonzott a dolog, hiszen én látom mennyien fordulnak utánad a folyosón! - Dörzsölte össze a tenyerét a Longbottom lány.

-És majd elmondhatom magamról, hogy én hoztalak össze... - Darálta Alice, miközben Lucille elkeseredetten rázta a fejét.

-Lice! Kérlek! - Szólt rá Lucille, de ő csak vidáman tovább hadart.

-Uuuuuu! Fogadjunk, hogy az a jóképű hugrabugos az! Noah... Vagy, hogy is hívják! Nem? Akkor az a hollóhátas lehet az... Vagy Daniel? Szerintem ő is beléd van habarodva... Tökéletes páros lennétek! És majd összeházasodhatnátok... És születne gyereketek is... Persze, miután már elvégeztetek valami végzettséget! - Bólogatott Alice.

-Fekete haja van... - Dörzsölte meg a homlokát Lucille, mikor végre szóhoz jutott.

-Ooo! Akkor nem Daniel... Csak nem a mardekáros Liam az? - Csillant fel Alice szeme, majd csettintett egyet. - Ő valóban jó képű!

-Lice! Nem ő az! - Sütötte le a szemét Lucille.

-Ja... Jó. De ugye elmondod? - Nézett rá nagy szemekkel Alice.

-Lice! Ez nem ilyen pozitív dolog... - Rázta meg a fejét Lucille.

-Már mér' ne lenne az? - Vonta fel a szemöldökét Alice majd ábrándozva hozzátette. - A szerelem csodálatos...

-James Potter... - Szólt közbe lemondóan Lucille és kínosan elmosolyodott.

-Hát igen... Ő is ráférne a szerelemre. - Bólogatott Alice.

-Jamiebe szerettem bele! - Fakadt ki Lucille, majd tenyerébe temette az arcát és újonnan elsírta magát, mindeközben Alicenak pedig arcára fagyott a mosolya.

-Oh! - Nyögött fel.

-"Oh!" Bizony, hogy "Oh!"! Most már érted Lice?! A tudtán kívül magába habarított! Érted te ezt?! Én szeretnék mérges lenni rá, de nem tudok! Nem az ő baja! Hanem az enyém! A fenébe! Érted?! Ahogy rám mosolyog, azzal a mocskosan jóképű szeplős arcával... Ahogyan csak egy pillantásával! Egy pillantásával, ahogy rám emeli azokat a hatalmas gesztenyebarna szemeit és mosolyog... Érted Ali?! Ahogyan a lélegzetelállító megjelenésével, a sajátos kedvességgel, őszinte barátságosággal, egy cseppnyi rosszindulat nélkül, a kreatív humorérzékével együtt... Én most az először lettem szerelmes... És belé! Érted te ezt?! Lice! Könyörgöm válaszolj és segíts! Most mondd meg! Végig kell néznem, ahogy bolondítja magába a lányokat, akarva, akaratlanul én pedig még listára sem kerülhetek... És én megbízom benne... Mert ő is megbízott bennem ott a roxforti birtok közepén... Olyan egy idióta! - Lucille kifakadása elkínzott nevetésbe torkollott, miközben arcát tenyerébe temette.

-Édesem! - Sóhajtott Alice szomorúan, miközben magához szorította őt.

-Nem tudom mit tegyek... - Sóhajtott végül elkeseredetten.

-Megmondom Lucy! Én ismerem Jamt születése óta. Együtt nőttünk fel, nekem ő a kereszttestvérem... Ismerem... És megértelek téged Lucille... Meg kell próbálnod kiszeretni belőle! Sikerülni fog! - Ragadta meg a kezét biztatóan.

-Vagy nem... - Dünnyögte a lány, de Alice félbeszakította.

-Ugyan már Lucille! Menni fog! Én pedig itt leszek melletted! - Bólintott Alice, majd megragadta a selymes tapintású kezet és felhúzva Lucillet álló helyzetbe megölelte.

Alice teljesen édesapjára, Neville Longbottom professzorra ütött, kissé dundibb adottságaival, így a pálcika vékony és alacsony Lucille, szinte eltűnt karjai közt.

-Bár nem kell elfelejtened, hiszen én is vágyódom Fred után, pedig tudom, hogy sosem lesz több köztünk barátságnál. - Alice még el sem szomorodott miközben ezt mondta, majd elengedte barátnőjét.

-Most pedig összeszedjük Katet és lemegyünk a lakomára! Gyorsan készülj össze! Kisminkeljelek?

-Nem kell... Gyűlölöm a sminket. - Vont vállat Lucille, miközben magára húzta térdzokniját és topánkáját.

-A hajaddal csinálj valamit, mert olyan kék mint az óceán, ami nem jelent jót... Főleg, hogy osztálytársaink tudják, hogy mikor milyen színű a hajszíned! - Intett felé Alice, miközben újra felcopfozta a haját.

Lucille nagyot sóhajtott, majd lehunyta a szemét és vöröslő arccal erőlködni kezdett, miközben szürke pulcsia gombjait gombolta be.

-Á-á! Ez így nem lesz jó! - Sóhajtott Alice, majd odalépett hozzá.

-Mit csinálsz? - Nyitotta ki szemét Lucille.

-Elbújtatom a kék tincseket! - Pusmogat mögüle Alice, miközben tovább ügyködött rajta.

-Köszönöm! - Mosolyodott el Lucille, miközben megkötötte nyakkendőjét és tallárját magára kanyarítva begombolta azt a pár gombot a ruhadarabon.

-Kész! - Lépett el tőle Alice, majd egy kis kézi tükröt csenve Kate ágyáról Lucille felé tartotta azt.

-Tyű! Köszönöm! - Lucille elképedten nézett a tükörbe.

Alice egy gyönyörű kontyot varázsolt neki, amiből valóban nem látszottak ki a kék tincsek. Viszont a rövidebb fürtök, amiket a lány nem tudott felfogni hullámosan keretezték arcát.

Ám mindhiába ugyanis a következő pillanatban pedig ezek a kilógó tincsek változtak kékké, mire egyszerre nevettek fel.

-Hát ez kész! - Nevetett Alice, majd előkotorta a varázspálcáját és az egyik tincsre szegezte azt. - Kolorux! - Semmi.

-Hát Lucykém... Menjünk! - Vont végül vállat nevetve Alice, majd megragadta a még mindig kuncogó Lucille kezét és elindultak.

-Eltörted te idióta! - Üvöltött torkaszakadtából Will.

A fiú a klubhelyiség közepén állt és vérszomjas tekintettel meredt az előtte álló lányra.

-Te törted el! Ne fogd rám! - Rikácsolta Kate.

-Úgyis nekem fog hinni, mert nekem van igazam! - Emelte fel újra hangját a fiú.

-Nem hiszem azt! Okos Tóbiás! - Kiabálta magából kikelve Kate.

-Nem Tóbiás a nevem! - Vörösödött el a fiú füle.

-Mi történt? - Kérdezte Alice odalépve a veszeledő párhoz.

Kate kezében egy törött fiolást üveget szorongatott, amiből egykor még valami lila folyadék kavaroghatott.

-William eltörte James bájitalát. - Meredt fújtatva a fiúra.

-Nem én törtem el azt az átkozott palackot, hanem ő vágta hozzám! - Csattant fel Will.

-Mi az, hogy hozzád vágtam?! - Kérdezte dühtől remegő hangon Kate.

-Srácok, nyugi! - Vette ki Kate kezéből a fiolát Lucille.

-Menő a hajad! - Szólt rá Kate, mire Lucille Alicere pillantott.

-Alice érdeme.

-Szóval... mi is történt pontosan? - Kérdezte Alice.

-Jöttem fel, mert James főzött egy bájitalt, ami kell nekünk... Aztán Kate szembe jött velem... És ez történt! - Mutatott Lucillere, aki a kezében szorongatott üveg maradványra nézett.

-A fenébe! - Szisszent fel hirtelen, miközben kiejtette kezéből a fiolát.

-Mi történt? - Kapta rá a tekintetét Alice, majd a szája elé emelte a kezét.

Lucille tenyeréből, apró vágásokból szivárgott a vére...

-Mindjárt kezdődik a lakoma! Majd ott megbeszéljük Jamesszel és ellátjuk Lucillet, de most indulnunk kell, ha nem akarjuk lekésni a beszédet! - Sóhajtott végül Will, majd határozott léptekkel megindult és a lányok pedig követték.

-Ne nézz Will szemébe... Legilimentor... Tudod! - Súgta még Lucille fülébe Alice, mielőtt kilépett a portréajtón.

Lucille nem szólt semmit, csak bólintott, majd követte őt gondolataiba merülve. 

Fú! Valaki csípjen meg! Még mindig el nem hiszem, hogy kitettem! (Most pedig izgatottan várom a reakciókat...) Köszönöm, hogy belenéztetek az eddigi fejezetekbe!