-Te nem aggódsz Jamieért? - Kortyolt bele kávéjába a vöröshajú, barna, szemű és szeplős nő.

A konyhába kukkantó, kíváncsi napsugár utat talált magának a függöny résien keresztül, így vidám derengésbe vonta a helyiséget.

A hölggyel szemben ülő, teát szürcsölgető férfi, kerek szemüvege lencséi mögül, smaragdzöld szemeivel felpillantva az újságjából és torkátköszörülve megszólalt.

-Nem tudom Gin. Aggódnom kéne, de nem biztos, hogy sokra mennék vele. - Ingatta a fejét és gondterhelten megvakarta homlokát.

-Jó szülők vagyunk egyáltalán? - Kérdezte szája szélét harapdálva Mrs. Potter.

-Miért ne lennénk azok? - Szaladt fel a férfi szemöldöke egészen a homloka közepéig.

-Nem tudom Harry! Nem tudom... Csak nézz rá Jamesre... Most lett tizenhét éves, de még mindig nem nőtt be a feje lágya! Úgy viselkedik, mint egy gyerek! - Siránkozott Ginny, mire a férje rögtön leintette.

-Hagyd Gin ezt! Csak hülyéskedik és viccelődik! - Rázta a fejét, kinyilvánítva nemtetszését a férfi.

-Honnan tudod? Elképzelhető, hogy a jó humorából adódóan viccet csinál magából és a helyzetekből, de néha olyan gyerekes viselkedést produkál, hogy megijedek! - Dörzsölte meg orrnyergét Ginevra.

-Ne már! Ginny! Te is ismered és jól tudod, hogy ha kell ha nem, minden szituációt elbohóckodik! - Harry Potter szája sarka mosolyra kunkorodott, de az aggódó édesanyát ez sem nyugtatta meg.

A házasságuk során minden szituációban ez történt. Ginny mindig aggódott, Harry pedig megnyugtatta(Ha sikerült, persze!).

-És a lányokkal? Minden héten mással randizik és ha meg is találja a-szerinte- igazit, akkor azzal is csak kevés ideig van együtt! Meg aztán Albus is mondta, hogy a roxforti lányoknak a többségén már átment! - Fakadt ki újra az asszony.

-Tudom Gin... Ez viszont teljesen más tészta! - Nyúlt be szemüvege lencséje mögé az auror parancsnok és fáradtan megdörzsölte smaragdzöld íriszeit.

-És viszonylag kemény és meggyúrhatatlan tészta! - Biccentett a szülői aggodalommal szemében Ginny.

-Jaj Gin! Hiszen fiatal még! - Mr. Potter megenyhülten nyúlt felesége kezéért és gyengéden és bíztatóan rászorított.

-Csak igazad legyen! - Harapott bele ajkaiba a nő, majd férjével egyszerre rezzent össze, mikor a konyha ajtaja kinyílt és belépett rajta Albus.

-Oh! - Lepődött meg a fiú, mikor rájött, hogy szülei a korai órákban is fent vannak már.

-Szép jó reggelt fiam! - Köszönt rá szórakozottan a családfő, majd érdeklődve felvonta a szemöldökét. - Miért vagy már utcai ruhában?

-Mi? É-én? Hogy miért?! Nos... Cs-csak... Gondoltam... V-vagyis... S-semmi... Mi?! Jaaaaa! N-nem... É-én cs-csak... - A fiatalabb Potter fiú össze-vissza mekegett-makogott, dadogott zavarában, miközben arcára halovány rózsaszín pír kúszott.

A két felnőtt összenézett és míg az édesanyja felvonta a szemöldökét, édesapja csak csibészül(Már ahogy egy negyvenes éveiben járó férfi tud csibészkes mosolyt villantani) elvigyorodott.

-Te csak? - Kérdezte érdeklődve Mrs. Potter.

-Én csaaak... - Nyelt nagyot a fiú, majd a cipője orrát szuggerálva halkan megszólalt.

-Arra gondoltam, hogy meglátogatom Tressyt és sétálunk egyet... Meg ilyesmik... - Motyorogta tompán.

-Nyugodtan menj! - Enyhült meg rögtön Ginny.

-R-Rendben... - Suttogta égővörös arccal Albus, majd zavartan megvakarta tarkóját.

-Akkor én most... - Itt habozott.

-Nyugodtan menj! - Mosolygott rá szélesen Harry.

-Rendben! Sz-sziasztok! - Köszönt el szüleitől, azzal mintha menekülne, megfordult és kirohant a konyhából.

-Merlinemre, de aranyos! - Sóhajtott mosolyogva Ginny,majd elkomorulva hozzátette.

-Ha Jamie is így lenne szerelmes, azt nem bánnám.

-Hogyan? Egyszerre csak egy lányba? Hosszú ideig csak egybe? Komolyan gondolná a dolgokat? Elvörösödne? Ugyan már! Az nem James lenne! - Legyintett nevetve Harry.

-Igazad van! - Bólintott Ginny, majd kétkedve hozzáfűzte. - De nem hiszem, hogy valaha is lenne ilyen igazán szerelmes.

-Ki tudja, hogy mit hoz még a jövő! - Legyintett mosolyogva a férfi.

-Csak... Mindegy is! - Ingatta a fejét Mrs. Potter.

-Csak? - Tudakolta férje.

-Hagyjuk! Nem érdekes! - Rázta a fejét, mire vörös tincsei ide-oda libbentek.

-Biztosan nem érdekes? - Szorította meg újra Ginny kezét Harry.

-Biztosan! - Erősítette meg Ginny, majd mikor férje apró csókot hintett kezére elmosolyodott.

-Mikorra mész?

-Most kell indulnom... - Sóhajtott a férfi szomorúan, majd felé hajolva egy gyors puszit nyomott a szájára.

-Este jövök! - Búcsúzott és savanyúan elmosolyodott. - A bűnözőknek nincs nyári szünet.

Mindeközben az emeleten a lépcsővel szembeni ajtó előtt egy fiatal lányka álldogált és hallgatózott.

A fehér fa ajtóra különböző matricákat ragasztott és különféle feliratokat pingált a szoba gazdája. Középen egy hatalmas plakát kopott és cafatokban lógó maradványai voltak felragasztva, közvetlenül alatta pedig egy felirat, amit eléggé gyatra kézírással és olvashatatlan betűkkel pingált valaki oda, "II. James rezidenciája... Belépés szigorúan tilos, kettő esetben azonban megengedett: 1. Kaját hoztál, 2. Valami jó hírrel akarsz szolgálni... Továbbá az itt feltüntetett személyeknek egyenesen tilos belépniük: -Lily, -Albus, -Apa, -Anya...". Aztán az ajtón volt még egy hatalmas, piros betűs festett irkálmány, ami ijesztő is lehetett volna, ha nem a tulajdonosa írja... "Ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel"... És a matricák, amiken motorok, mugli együttesek, kviddics csapatok apró kis képei jelentették és a különböző megfogalamzású, "Hagyj békén!" "Tűnj el a mocsárba!" feliratok az egész ajtót beborították. A nagy színözönben egyedül csak a kilincsen nem volt semmi ragasztva, vagy írva.

A lány már rég nem foglalkozott a fenyegető irományokkal, hiszen tudta, hogy a bátyja egyiket sem gondolta komolyan...

Fülét oda tapasztotta az ajtóhoz és csendben hallgatózott, de semmi apró nesz nem hallatszott ki odabentről, így egy idő után halkan lenyomta a kilincset, ami aprón kattanva jelezte, hogy kinyílt.

Ám nem volt szerencséje, lévén, hogy a fatákolmány nagyot nyikordult, mikor lassan kitárta azt.

A lány behúzott nyakkal várt, hátha felébresztett bárkit is odabent, de mikor még egy kis mocorgás sem ütötte meg a fülét, bátorkodott besurrani a résben.

Meg sem lepődött a csatatérre emlékeztető, romokban heverő szobán. Nem volt nagy a "lakosztály", de azért bőven maradt hely mindennek... Vagyis khm... Maradt volna, ha az illető rendben tartotta volna a dolgait.

A szobában mindössze egy nagy ablak szolgáltatta a friss levegőt, ami alatt közvetlen a fiú rendezetlen íróasztala kapott helyet. Oh, de mekkora túlzás arra a kuplerájra a "rendezetlen" jelző!

Azon a szegény asztalon volt minden! Könyvektől kezdve, a ruhákig, kajáig és még ki tudja miig.

Lily nem is akarta tovább bámulni az íróasztalt, mert biztos volt benne, ha tovább szemezne a rendetlenséggel, rögtön elkapná a hév és ki akarná pucolni.

Az íróasztalon kívül viszont rengeteg dolog kapott helyett a szobába, többek között egy szekrény(Ami szintén alig látszott ki a sok poszter mögül.), egy akusztikus gitár, ami a falra akasztva várta, hogy gazdája végre a kezébe vegye(Lily emlékezett rá, hogy bátyja mennyit morgolódott, mikor próbálta felcsavarozni a tartót.), egy emeletes ágy, aminek az alsó részében egy nagy takarókupac süllyedt és emelkedett, míg az ágy tetején volt egy kisebb "bunker", amit egy függöny takart el Lily kíváncsi tekintetétől. Egy függöny, amire valaki nagy üggyel-bajjal szárnyas labdákat pingált. Továbbá a szoba, a lány szerint hasonlított egy szentélyre is, hiszen a bátyja örökös megszállottja volt valami mugli együttesnek, így a négytagú banda képe mindenhonnan rávigyorgott bármerre nézett. Továbbá ami még nagyon sok figyelmet kapott az  arany, vörös szín kombináció volt, ami majdnem mindenhol fellelhető volt. Hopp a szekrény tetején egy vörös, arany sapka! Egy sál a szőnyeg közepe tájékán a sok ruha közt. Egy nyakkendő az emeletes ágy létráján. Egy kviddics talár, szintén ezekben a színekben. Egy utazó láda közvetlen az ajtó mellett félig kipakolt állapotban. Az ablak előtti függöny, aminek az egyik fele arany a másik vörös. És így tovább.

Lilyt mindig megmosolyogtatta még a parafa tábla, amit közvetlen a gitártartó mellé kalapácsolt be a fivére. Ezen a táblán fényképek, neon színű posztitok, különféle taktikák lejegyzése, gondolatok és kérdések tömkelege volt tűzdelve.

Tipikus fiú szoba volt a legidősebb Potter birodalma. Ehhez kétség sem fér, hiszen a sok össze-vissza dobált ruha, kinyitott magazinok, újságok és a rengeteg plusz holmi amit itt-ott szétszórtan lehetett fellelni kétségtelenül hozzátartozott.

Lily óvatosan lépkedett, vigyázva, nehogy meztelen talpával belelépjen valamibe.

Mikor az ágyhoz ért, óvatosan leguggolt, hogy a párnával egy szinten lehessen és belesett.

Amint az sejtette, rögtön megpillantotta a bátyját és a legújabb barátnőjét.

Igazából Lily valahol mélyen nagyon sajnálta a legidősebb testvérét, hiszen ő valamennyire James álcája alá pillanthatott és bár nagyon próbálta a fiú titkolni, néha látszott rajta, hogy el van keseredve. Hiszen ő jó ember... Egy jó ember, aki próbálja megtalálni a párját. És bár nem volt teljesen biztos benne, hogy jó dolog amit a legidősebb Potter csinál, de ő egyetértett vele. És igazából azzal, hogy a fiú sok lánnyal volt már együtt, még nem jutott dűlőre... Van egy pozitív és negatív oldala is a dolognak. A pozitív az, hogy a bátyja a folytonos randizgatásokkal talán egyszer tényleg rátalál az igazira, a negatív pedig, hogy a lányok lelke bánja a dolgot... Mert van két réteg akiken már áthajtott a fiú. Az egyik, akik tudták, hogy nem gondolja komolyan, így nem is nagyon emésztgették magukat a történtek után... A másik pedig, akik még hónapokkal utána is rohantak oda hozzá, hogy a bátyja miért nem szereti őket többé... Nos igen... Lily ezt nem értette még igazán és emiatt sem tudta eldönteni, hogy haragudnia kéne rá, vagy szemet hunynia a dolgok felett.

-Szia, Kukkoló! - Mélázásából James, reggeli rekedtes hangja zökkentette ki.

-Oh! Szia! - Mosolyodott el a lány, miközben szemeivel vetett egy kétkedő pillantást a még mindig alvó, lila hajú lányra, aki tovább szunyókált fivére karjaiban.

A fiú, csak biccentett egyet, majd elengedve a lányt, felült az ágyában, amitől lecsúszott róla a takaró, így Lily megpillanthatta a kidolgozott felsőtestét.

-Fúj... Vegyél póló! - Állt fel fintorogva a lány.

-Minek? - Vigyorodott el James, jól tudva, hogy a húga igenis utálja, hogy ha hiányos öltözetben van.

-Mindegy! Ki a lány? - Legyintett végül Lily és a mocorgó lányra bökött.

-Uhm... - Vakarta meg a tarkóját elgondolkodva James, majd bizonytalanul megköszörülte a torkát. - Talán Marnie...

-Mi az, hogy talán?! - Kelt ki magából Lily, majd dühösen az ajtóra mutatott. - Gyere ki! Ezt meg kell beszélnünk!

-Jó-jó! - Bólogatott James, majd nemes egyszerűséggel átgurult a lányon és kikászálódott az ágyából.

-Mi van Cukorfalat? - Motyogta a lány, mire Lily látványosan grimaszolt.

-Mindjárt jövök, Bébi! - Suttogta a fiú, majd puszit nyomva a lány arcára megragadta húga kezét és kivonszolta őt a szobájából.

-Na? Mit akarsz? - Fordult vele szembe, mikor becsukta az ajtaját.

-Azt megtudni, hogy mégis miért jó, hogy már a harmadik barátnőddel találkozok? - Húzta fel az orrát Lily, miközben kirántotta a kezét bátyja szorításából.

-Semmi közöd a barátnőimhez! - A fiú igaz, nyugodtan beszélt, de szemei villámokat szórtak húgára.

-De igenis van! - Vágta rá Lily, majd mikor rájött, hogy felemelte a hangját, visszavett a hangerőből és halkabban folytatta. - Mindenkinek kezd elege lenni ebből! Ragadj végre le valakinél, mert anyuék is már aggódni kezdtek.

-Honnan veszed? - Vonta fel szórakozottan a szemöldökét James, majd vigyorogva nekidőlt az ajtókeretnek és onnan figyelte füstölgő húgát.

-Telefüllel hallgattam... De nem ez a lényeg! - Rázta meg a fejét a lány és vörös lobonca csak úgy lobogott a mozdulattól. - Figyelj James, lehet nincsen beleszólásom, de ez nem lesz így jó... Már csak nyár vége van, te pedig még minden héten randizgatsz, ezt csináltad egész szünetben és... - Ám Lily nem tudta befejezni, ugyanis James ügyet sem vetve rá megfordult és belépett a szobájába.

-Nem érek rá húgi... - Mosolygott rá féloldalasan, majd egy egyszerű mozdulattal becsapta előtte az ajtót.

-Ezt a Barmot! - Meredt a csukott ajtóra Lily.

-Ezt hallottam! - Zendült fel tompán a fa lap mögül James hangja és a lány biztos volt benne, hogy vigyorog.

-Szemét vagy! - Szűkítette össze a szemét Lily, majd még rácsapott a szoba ajtajára(Mire legalább két lapocska szállingózott le, a ragasztó lejárta híján onnan.) és dühösen átcsörtetett Albusszal közös szobájukba.

-Na bébi! - Fordult meg James, mikor biztos volt benne, hogy húga már a szobájába vonult.

-Alszunk még?

-Ööööö... - A lány egész testében elvörösödött. Igen James is eddig kétféle lánnyal ismerkedett meg élete során. Az egyik része mindig zavarban van, elvörösödik, habog össze-vissza, a másik pedig visszafelesel, mintha attól belé szeretne... De Merlinre! Azzal, hogy vagánykodik neki, azzal őt még nem fogja elvarázsolni!

A fiú alig láthatóan megforgatta gesztenye barna szemeit, majd rávetődött az ágyra és jólesően kinyúlt rajta.

-Akkor én most mentem... - Motyogta a lány, miközben kimászott az ágyból és öltözködni kezdett.

-Menj. - Hagyta rá James, mire ő dühösen felcsattant.

-Mi az, hogy "Menj."?! Tudtommal a barátnőd vagyok! Nem beszélhetsz így velem! Mit képzelsz magadról?! Tudod mit?! Hagyjál békén! - Azzal egy szál pólóban és kezében a farmerjával már csörtetett is volna ki a szobából... 

-Ez most egy burkolt szakítás lenne? - Érdeklődött szórakozottan a fiú.

-Igen. - Jött a hűvös felelet, azzal egy nagy dörrenéssel becsapta az ajtót.

-Ez is gyorsan ment... Két napig tartott... - James elmosolyodott. - Új rekord...

Tudta, hogy nem helyes, de most komolyan?! Van olyan lány a földön, aki képes lenne mellette hosszabb kapcsolatra is? Mert szerinte nem... Az okát bár nem igazán tudta, de valahogy megvolt nélküle is, hiszen sejtette, hogy talán benne van a hiba, de hogy ezt beismerje, ahhoz le kellett volna süllyednie egy alsóbb szintre, de ő James Potter! Ő a tökéletes! Úgyhogy sajnálom hölgyek, de nem biztos, hogy ez a fickó lenne a megfelelő választás.

A nap, aminek meleg és simogató sugarai, az arany-vörös függöny résén betaláltak a helyiségbe, megcsiklandozták a fiú oly jóképű, kissé szeplős arcát.

Ám hiába élvezhette az arcát simogató meleg és selymes érzést, ugyanis a következő pillanatban a matrac besüppedt mellette, mire kénytelen, kelletlen kinyitotta szemét és rácsodálkozott a feléje hajoló alakra.

-Szia Csúzli... - Motyogta végül, mire végre ki tudta találni az alak sziluetjét, aki eltakarta előle az oly csodálatos napsütést.

A kutya pedig nem is volt rest, a gazdája felé kerekedve, nyalogatni kezdte őt.

-Én is örülök, de meg kell keresnem a szemüvegemet! - Mosolyodott el a fiú, mire a golden retriever leugrott az ágyról és a földön toporogva, farkcsóválva várta a gazdáját, aki nem is késett.

Nyögvenyelősen kikelt az ágyból, majd miközben lekapta magáról, szürke melegítőjét, hunyorogva keresgélni kezdte a lencsés-szerkentyűt.(Így hívta a szemüveget a saját nyelvén.)

Annyira azért nem volt rossz a látása, de rögtön fáradni kezdett, hiszen így, hogy nem teljesen látta élesnek a világot, sok fejtörést okozott, hogy most éppen mi-micsoda.

Egy alkalommal, majdnem rálépett a földön hagyott fülhallgatójára, de Csúzli éppen időben csente arréb a mugli ereklyét.

-Na végre. - Morogta nem túl vidáman, mikor a lábával kitapintotta a szőnyegen árválkodó szemüveget. Egy gyors, inkább villámgyors mozdulattal lehajolt érte, azzal az orrára biggyesztette a pápaszemet. - Tádá! - Vigyorodott el, mint egy bűvész aki éppen végre hajtja a mutatványát és a tapsra vár. Csak hát ő taps helyett egy nyomulós, nyáladzó, fenevadat kapott, aki próbálta a lábára ugrani.

-Hülye dög... - Adta meg a saját véleményét, majd mikor a kutya egy nagyot nyűszítve a földre esett(Lévén, hogy belelépett valószínűleg az egyik pennájába.) elvigyorodott. - Oh! Te szegény pára. - Emelte a fehér plafonra a tekintetét, majd átlépve a fekvő kuvaszon a szekrényéhez lépett. Ideje felöltözni.

Igazából semmi extárt nem vett fel, de még ebben is csodálatosan mutatott. Ebben ő maga is egyetértett, mikor a piros póló, farmer, bőrdzseki és csíkos zokni szettjét áttanulmányozta, lepillantva magára.

-Na gyere Bolhazsák, elviszlek sétálni. - Fordult a kutya felé, aki már talpon állva szaladgált a lába körül.

Magához vette a kutya pórázát és zsebre dugta a pálcáját is, hisz november harmadika óta ő már tizenhét éves volt, így már büntetlenül varázsolhatott.

-Expecto patronum! - Intett hanyagul pálcájával, mire a varázsvesszőből kiröppent egy ezüstös szarvas. Nos igen... El kell ismerni, hogy akár apja és nagyapjai(Mind Sirius és James.) remek varázsló. Hisz ezt a bűbájt, ilyen könnyedén elvégezni eléggé nagy falat lenne egy korabeli varázsló tanoncnak... És akkor ne is beszéljünk az animágiáról, amit Freddel és Willel tanultak ki negyedévükben... Joggal lehet azt mondani, hogy "Nem semmi!".

A gyönyörű és fenséges állat, büszkén megállt a kupleráj közepén, miközben Csúzli csillogó szemekkel próbálta megérinteni patás átettsző lábait.

Hatalmas őz szemeit(Ami James szerint hasonlított a sajátjaira.) a fiúra emelte.

-Üzenem Frednek, hogy jöjjön át, de gyorsan! Nem fogok egész nap várni rá! - A szarvas egy pillanatig még farkasszemezett vele, azzal egy szökkenéssel szertfoszlott, hogy pár perccel később megjelenjen az ifjabb Fred Weasley szobájában.

Nos a második Tekergő szobája sokkal rendezettebb volt, mint Jamesé, de ahol egy Angelina féle anya van, ott nem is lehet mást várni.

A vörös hajú fiú éppen az íróasztala felé görnyedve ceruzával a kezében egy varázsvicces megrendelőlap dizájnjának kidolgozásával volt elfoglalva, mikor a patrónus megjelent a szobájában.

Sejtette, hogy legjobb barátja és unokatestvére, nem fogja hagyni a szünetben unatkozni, de hogy még pont az utolsó előtti napokban is patrónust küld érte!

-Mi a... - Harapta el a mondatot, majd felvont szemöldökkel hallgatni kezdte gyönyörű szarvast, aki barátja hangján szólalt meg.

-Üzenem Frednek, hogy jöjjön át, de gyorsan! Nem fogok egész nap várni rá! - Ahogy a szarvas átadta az üzenetet, rögtön kámforrá vált.

-Na király... - Csapta össze tetetett bosszúsággal a mappát Fred, de arca csak úgy sugárzott a boldogságtól.

Előkapta a pálcáját és egyszerűen lehopponált az előszobába.

-Fred! Ne kelljen többször mondanom, hogy nem kell minden egyes percben pálcát rántanod! - Angelina kiáltása, csak nevetésre késztette a fiút, miközben magára kapta a cipőjét.

-Elmentem Jameshez! - Kiáltotta el magát, majd meg sem várva szülei reakcióját, megpördült a sarkán és hopponált a Potter ház nappalijába.

-MÉGIS, HOGY A FENÉBE GONDOLTAD?! AZ ÉG SZERELMÉRE JAMES SIRIUS POTTER! A LÁNYOK NEM JÁTÉKSZEREK! GONDOLKOZZ EL NAGYON GYORSAN! - Fred ahogy a nappaliba pukkant, rögtön belecsöppent egy anyai szidalmazás kellős közepébe.

Ginny félelmetesen hasonlított Mrs. Weasleyre, a nagymamájukra, ahogyan az unott arcú, zsebre dugott kezű fia felé magasodott, csípőre vágott kezekkel, vöröslő arccal és szikrázó szemekkel.

-Oh szia Fred! - Lágyult el Ginny, miközben magához ölelte a fiút, aki pont elkapta barátja hálás pillantását.

-Szia Ginny... - Motyogta a fiú.

-Nos tehát! - Engedte el unokaöccsét a nő, majd villámló tekintettel a fiához fordult.

-Nem igazán szoktam kikelni magamból, de te fiam nagyon fel tudsz húzni! Mi az, hogy... - Mrs. Potter újra fújta fel magát, hogy legyen benne elég szufla a dühroham folytatásához, de James rögtön közbeszólt.

-Ő akart elmenni! - Védekezett, majd halkan hozzátette. - Aztán megsértődött azon, hogy azt mondtam, hogy menjél. - Vonogatta a vállát.

-TESSÉK?! PARANCSOLSZ?! HOGY MIT MONDTÁL?! SZOBAFOGSÁGOT AKARSZ?! - Kiabált Ginny.

-De Anya! Már tizenhét éves vagyok! - A fiú megbotránkozással vegyített riadsággal kapta fel a fejét.

-Igen! Ne csináld! - Szólt közbe ijedten Fred is.

-Egye meg amit főzött! - Szólt kárörvendően Lily, aki eddig csendben figyelte az eseményeket.

-Te csak maradj csendben! - Szólt rá dühösen James.

-Nem beszélsz így a húgoddal! - Ginny igaz még mindig felpaprikázott állapotban volt, de már egészen megnyugodni látszott.

-Oké! - Tette fel, szemét forgatva a fiú a kezét.

-Ne forgasd a szemedet kisfiam! - Csattant fel Ginny újra.

-Jesszusom Anya! Olyan vagy mint a nagyi! - Hülledezett a fiú, de nem kellett volna.

-OLYANNYIRA ELEGEM VAN BELŐLED! VISELKEDJ, KOMOLYODJÁL ÉS KÖNYÖRGÖM, TÖBB LÁNY NE BÁNJA MÁR MEG, HOGY MEGSZÜLETTÉL! - Ginny újra tűzvörösre gyúlt arccal magasodott a fia felé, míg Fred, aki már nem először, hanem sokadjára vehetett részt fültanúként a nagy "Elegem volt James!" műsorban, kényelmesen elhelyezkedett az egyik kanapén.

-Nyugi! - James elkerekedett szemekkel, a röhögését visszafojtva lapogatta a levegőt tenyerével.

-Szobafogság! - Felelte zordan Ginny, majd egészen a nappali konyhába vezető ajtajáig ment, de ott megtorpant.

-Csúzli megvan sétáltatás nélkül is, hisz kertes házban élünk "Kicsi Szívem"! Fred eldöntheti, hogy megvárja Albust, aki hamarosan visszatér, vagy sakkozik Lilyvel, vagy haza megy és befejezi, a félbehagyott dizájnolást, amit amúgy büntetésként kapott a nyakába... De felőlem ide is hozhatod azt a nyamvadt mappát és Lily szívesen segít neked benne. - Mosolygott rá Fredre, aki erre feltűnően töprengeni kezdett.

-Te pedig James! Ne állj ott és tátogj, mint egy sügér! Kérem a pálcádat és a pórázt! Hopp-hopp! És megcsinálod a leckédet is, tegnap montda Roxanne, hogy kaptatok! Gyerünk Gyermekem! Nem állunk rá egész nap! - Tapsolt a nő.

-Sajnálom Fred... De a szülők imádják elrontani ezeket... - Motyogta James, majd mikor meglátta anyja szikrázó szemeit beharapta a száját és csendben elővette a pálcáját.

-Nem csak azt! Mozogj és hozd le azokat a híres mugli kütyüréidet! - Vette ki a fiú kezéből a varázsvesszőt Mrs. Potter.

James már fordult volna a sarkán, hogy felhopponáljon, amikor eszébe jutott, hogy a pálcáját imént kobozták el mormogott pár szitok szót és anyázást az orra alatt, majd további sértéseket vágva anyja fejéhez fel cammogott a lépcsőn.

-Köszönöm! - Vette ki a nő a legidősebb Potter gyerek kezéből a kütyü halmot Ginny, mikor az örökkévalóságnak tűnő percek múlva végre ledübörgött a lépcsőn.

-Nincs mit! - Vágta rá szarkasztikusan James.

-Na most pedig indíts felfelé! - Mutatott fel az emelet irányába ellentmondást nem tűrő kifejezéssel az arcán.

-Igenis főnök... - Suttogta maga elé James, majd dühösen feltrappolt az emeletre és, hogy lent is hallják bevágta a szobája ajtaját.

-Hülye szülők! - Dühöngött, majd belerúgott a szekrénye lábába, ami azért nem volt túl jó ötlet, hogy zoknin kívül semmi nem védte a lábát.

-A takonyba! - Prüszkölt fájdalmas grimasszal az arcán, majd bosszúsan letelepedett a földre.

Ő aztán leckét biztosan nem fog írni!

Unottan előhúzott a földön hagyott hátizsákjából egy piros jegyzetfüzetet, amin egy hatalmas, arany oroszlánfej volt festve és mikor az apró, alig egy ujjnyira lehegyezett grafitceruza is előkerült felcsapta a kis füzetkét.

Senki sem tudta, hogy mi van ebben a "Titkos" füzetben, amit még tíz éves születésnapjára kapott Teddytől, aki bizony szépen kipingálta... A füzetben viszont olyan értékek voltak, amiket senki sem képzelhetett volna el... Olyan tüzetes taktika leírások, edzéstervek, hogy azt még a mardekárosok is megirigyelték volna... James tagadhatatlanul jó csapatkapitány volt és annak ellenére, hogy a griffendél kviddics csapata csak fiúkból állt, ugyanis a lányok többsége már inkább futni, VR-re(Varázsló Röplabda) és szakkörökre járt mint kviddicsezni, ő mindig szorosan tartotta a gyeplőt és ennek hála, már zsinórban harmadjára nyerték el a kupát...

James igazából sosem tudott unatkozni. Örökmozgó volt és nem tudott fél percnél tovább egy helyen ücsörögni fészkelődés nélkül és épp emiatt a Roxforti tanórák többségét utálta. A kedvenc tantárgya a M. I. volt és az LLG, amit a diákok rövidítettek le a Mugli Ismeretből és Legendás Lények Gondozásából... Ezek az órák voltak a kettetlenek(Mert az egyetlen, az csak egyre mondható, itt pedig történetesen kettőről beszélünk), amit nem pofázott át Freddel, nem beszélt vissza, nem röhögcsélt a hátsó sorban, hanem figyelt és tanult és hát nem hiába lettek tökéletesek ezekből az RBF-jei. (Amit a többi tantárgyból nem igazán lehetne elmondani...) Tehát ott tartottunk mielőtt kitértem volna a Drága Jamie tanulmányi átlagára, hogy ő bizony utált unatkozni. Egyszerűen gyűlölte már magát a szót, hogy "Unatkozás"! Ezért is volt annyira sokszínű... Sok mindenben kipróbálta magát, mind művészetek és sportok terén is, míg rájött, hogy az ő fő elemei a kviddics és a zene... Vagyis pontosítok! Gitár zene(Leginkább, mert csak azon tud igazán jól játszani)... Ginny örült is, hogy fia végre mutat valami érdeklődést valami komolyabb irányba is, így egy kicsit ő is hozzáadott a fiú zsebpénzéhez, amiből aztán tellett rá és megvette a gyönyörű, szépen szóló elektroakusztikus gitárt, ami a mai napig ott lóg a falán és ha elutazik a Roxfortba ott csüng a hátán... Hát nem könnyfakasztó a történet?!

A fiúnak ebben az évben nem ez volt az első szobafogsága... Nem is udta volna megszámolni ujjain, hogy idén mennyi szobafogságot ült már át... És akkor a büntető feladatokról ne is beszéljünk!

Oh! és hamarosan már mehet is vissza Roxfortba! Ebben van pozitív(De még mennyi pozitívum!) és persze negatív értelem is... Hiszen ez lesz az utolsó éve abban a csodálatos kastélyban... De nem szabad előrerohannunk!