- Ennek a pasasnak elment az esze, de komolyan. - állapította meg Jimin, ahogy letette a telefont. - Ki nem állhatom az ilyen nyomulós embereket.

- Ki volt az? - kérdezte Yeri, aki már felöltözve pakolgatott a táskájába.

- Egy őrült. - sóhajtotta a bátyja.

- Ismerem?- kérdezte a lány.

- Nem, csak egy idegen. - válaszolt Jimin, miközben elnyúlt az ágyon.

- Ahhoz képest, hogy idegen, nagyon jól elvagytok. - mosolygott rá a húga.

- Mi? Nem! Dehogy! Honnan veszed ezt? - tiltakozott Jimin.

- Nem is tudom... csak teljesen más volt a hangod. Még Taeval sem hallottalak így beszélni. Biztosan jó barátok lesztek. Majd mutasd be nekem is. Viszont most mennem kell, pedig semmi kedvem ehhez a kis kiránduláshoz... - kapta fel a táskáját a lány.

- Oké. - sóhajtott Jimin. - Érezd jól magad!

- Hobival megbeszéltük, hogy ma is átjön egy kicsit. Már nem sok hiányzik, hogy bepótoljam az elmaradásom. Csak szólni akartam, hogy ne lepődj meg.

- Jóóóó...

- Vigyázz magadra bátyus, szia! - köszönt el Yeri egy intés kíséretében, majd lelépett, Jimin pedig kinyújtózkodott az ágyon.

- Miért nem tudok megszabadulni ettől a pasitól? Minél jobban próbálkozom, annál többször bukkan fel. - morgolódott magában, majd ismét, furcsa zavartság futott végig rajta, amint eszébe jutott az éjszaka.

- Igen. Tuti megőrültem! - állapította meg ismét.

Aztán jutott el a fülébe, hogy kopognak az ajtón. Jimin, szemét forgatva kelt fel az ágyból. - Nem igaz, hogy nem hagynak aludni...

Úgy érezte, hogy bárki is az, azonnal lecsapja. Aztán kinyitotta az ajtót, és a főbérlőjével találta szembe magát.

- Jó reggelt. - köszönt Jimin illedelmesen.

- Jó reggelt kedveském!

- Miben segíthetek?

- Sajnálom, hogy láthatólag korán zavarlak... - nézett végig a nő a fiún, aki egy szál bokszerben feszített, az ajtónak támaszkodva. - ..., de itt az új szerződés, a megváltoztatott lakbérrel együtt. - nyújtott egy lapot a nő Jiminnek.

- Milyen új szerződés? És lakbér? - pislogott a fiú.

- Tudod, valamiből nekem is meg kell élnem...

- Meg nekem is. - vágott közbe Jimin.

- Khm. - köszörülte meg a torkát nő. - Amióta itt vagytok, még nem kellett ehhez folyamodnom, de tudod, az idők változnak, az én kiadásaim is nőnek. És még mindig ez a legolcsóbb a környéken, szóval semmi okod a panaszra.

- Igen, de a többi lehet, hogy nem egy hörcsögketrechez hasonlít. - szúrta oda Jimin, miközben a papírt olvasta.

- Az emelt lakbér a következő hónaptól érvényes, és a szokásos időben kérem, ahogy eddig is! - mondta a nő idegesen.

- De hát az jövő hét! - fakadt ki Jimin.

- Igen! És ha valami nem tetszik, akkor nyugodtan lehet távozni. Rengetegen állnak sorba egy ilyen hörcsögketrecért. - morogta a nő, mire Jimin keserűen elmosolyodott.

- És legközelebb vegyél fel valamit, mielőtt ajtót nyitsz. Szégyentelen! - fordult el a banya, majd sietős léptekkel távozott.

- Nyugalom! Maga nem az esetem! - kiabált utána Jimin, de csak egy felháborodott morgás volt a válasz, mielőtt a nő eltűnt a szeme elől.

- Jobb lett volna, ha lecsapom a fenébe. - sóhajtott, majd bevágta az ajtót, és bement a konyhába. Miközben beindította a kávéfőzőt átfutotta a papírlapot.

Tény, hogy nem egy nagy összeggel emelték a lakbért, de már így is elég borsos árat fizettek érte, és éppen hogy kijöttek a pénzből, amit Jimin szedett össze, meg amit a nagyszülők küldtek támogatásképpen.

- A heti egy-két alkalom nem lesz elég. - állapította meg Jimin, és úgy érezte, hogy nem előre halad, hanem inkább visszafelé húzzák. Viszont a feladás gondolata meg sem fordulhatott a fejében. A jelenlegi lakásuk jó helyen volt, nem tud egy hét alatt egy olcsóbbat találni, az teljesen kizárt. Főleg nem a környéken, ahonnan Yeri iskolája csak két sarokra volt.

A következő pillanatban pedig a telefonja csippanására lett figyelmes, a kijelzőn pedig látta, hogy egy üzenete érkezett. Az üzenetben csak egy cím szerepelt.

- Nem adja fel. - sóhajtott Jimin, de miközben letette a telefont, hogy kitöltse a kávéját, egy apró kis mosoly kúszott a szája sarkába.

Egy újabb, unalmas egyetemen töltött nap után pedig, kissé döbbenten állt a megadott cím előtt, miközben próbálta eldönteni, hogy jó helyen jár-e, vagy Kook csak ki akar vele szúrni. Már az gyanús volt neki, hogy amikor megnézte a térképet, az útvonal a klub előtt is elhaladt, most pedig ott állt valami hatalmas, kétszintes épület előtt, és nem tudta eldönteni, hogy az idegesség vagy a harag nagyobb, azok közül, amit érzett.

- Teljesen megőrültem. Mint mostanában már elég sokszor. - állapította meg Jimin, majd megnyomta a csengőt az ajtó mellett és kezeit tördelve várta, hogy valaki kinyissa azt.

Nem kellett sokáig várnia, mire kattant az ajtó, és egy férfi jelent meg előtte.

- Szia. Te lennél Jimin, ha nem tévedek, ugye? - kérdezte az idegen, kedvesen mosolyogva. - Jin vagyok, gyere bentebb.

Jimin idegesen lépett be az ajtón, és ahogy szétnézett csak még idegesebb lett. Egy folyosón találta magát, krémszínű falakkal mind a két oldalon, amiket pár méter után hatalmas üvegajtók szakítottak meg, mind a két oldalon, szemben pedig egy lépcső vezetett, feltehetőleg az emeletre. Két oldalt, a falakon képek sokasága, mindenféle méretben és stílusban.

- Gyere nyugodtan. Azonnal szólok Jungkooknak, hogy megjöttél. - mondta Jin, majd szapora léptekkel a folyosó felé vette az irányt majd eltűnt.

Jimin feszengve állt a folyosón és tekintetével a képeket pásztázta. Voltak képek emberekről, tárgyakról, épületekről, amit csak el tud képzelni az ember. Ahogy sétált a fal mentén, odaért az egyik üvegajtóhoz, ami tárva-nyitva hívogatta, hogy lépjen be rajta, Jimin pedig engedett a kísértésnek.

Így végül egy kisebb teremben találta magát. A falak tört fehérre voltak festve, középen egy fekete anyaggal burkolt pad helyezkedett el. A falakon körbe pedig, ismét képek sokasága. De ezek a képek különböztek a folyosón lévőkkel. Ezek nem csak egyszerű pillanatképek voltak, amiket elkaptak, hanem előre eltervezett, a legnagyobb pontossággal beállított és megvilágított képek.

Ahogy Jimin nézte őket, szinte látta maga előtt az egyes modellek mozdulatait, vagy gondolatait, ha nem tudta volna, hogy teljességgel lehetetlen, akkor azt is mondhatta volna, hogy még illatokat is érzett, valamint hangokat, a teljesen tiszta és csendes teremben.

Lassan haladt, képről-képre, míg végül egy hatalmas fotó előtt találta magát. Amikor megsaccolta a méretét, úgy gondolta, hogy legalább két méter volt széltében és másfél hosszában.

Egy szem volt rajta. Egyetlen szem, ami fekete-fehér árnyalatokban nézett pontosan rá. Jimint kirázta a hideg attól a tekintettől. Olyan volt, mintha minden gondolatát pontosan látná, és ez ijesztő volt, mégsem tudta levenni róla a szemét. Mintha minden pillanatban egy hangtalan kérdést tett volna fel az a kép, és neki el kell számolnia válasszal.

Jimin önkéntelenül is hátrált egy lépést, de neki ütközött valaminek. Amikor pedig megfordult, Kook kékben úszó tekintetével találta szembe magát.

- Bocsánat. - mondta Jimin meglepetten. Nem hallotta, hogy a férfi mikor lépett oda mögé.

- Semmi gond. Csak nem akartalak megzavarni. Nagyon elmerengtél.

- Csak elgondolkodtam. - mondta Jimin, és visszanézett a képre.

- És min gondolkodtál, ha szabad kérdeznem?

- Kinek a szeme ez? - tudakolta Jimin.

- Nem tudom. Talán a tiéd, vagy az enyém, esetleg a húgodé, vagy egy ismeretlené az utcáról. Melyiket választanád? - kérdezte Jungkook, megfejthetetlen arckifejezéssel.

- Ha van választásom, akkor egyiket sem. - suttogta maga elé Jimin, majd Kook felé fordult. - Szóval! Miért kellett idejönnöm, miközben lenne más dolgom is?

- Előtte üljünk le, úgy kényelmesebb lesz beszélgetni. - ajánlotta fel Kook, majd elindult, kifelé a teremből, át a folyosón, és belépett a szemközti terembe, a másik üvegajtó mögé.

Ahogy Jimin is belépett utána, egyből látta, hogy egy stúdiószerű szobában van. Állványok és lámpák mindenfelé, mind más méretben. Egy kék háttér lógott éppen a mennyezetről, ami előtt egy fotel volt. A sarokban lévő asztalon csomó kamera volt, rengeteg olyan kis dologgal egyetemben, amiről Jiminnek fogalma sem volt, hogy mire való. Ezenkívül egy nyitott ajtó mögül rengeteg dolog körvonalazódott ki, amiről úgy gondolta, hogy biztosan kellékek. Egy másik asztalon, két monitor állt, szintén egy kamera, csomó kép és még több kis alkatrész.

- Szóval tényleg fotós vagy. - állapította meg. - Azt hittem, hogy csak szórakozol.

- Ami azt illeti, ez a hobbim. - mosolyodott el Kook, aki az éppen besétáló Jin fordult, aki egy újabb barátságos mosoly kíséretében egy köteg papírt nyomott Jungkook kezébe.

- Most sem kímélsz. - vigyorodott el Kook, majd letette a papírokat az asztalra.

- Yoongi ragaszkodik hozzá, te pedig megígérted, hogy legalább átnézed. - jegyezte meg Jin, majd kiment a teremből.

Jimin nagy szemekkel méregette Jint, ami nem kerülte el Kook figyelmét sem.

- Az asszisztensem. - ment elébe a kérdéseknek Jungkook, bár nem értette, hogy miért kell ezt közölnie a fiúval. - Kérsz egy kávét vagy valami egyebet?

- Egyebet, ha kérhetem. Valami töménnyel kiegyezek. - vágta rá Jimin.

- Azt hiszem, hogy az még egy kicsit korai lenne. - mosolyodott el Kook, Jimin pedig döbbenten figyelte. Még nem is látta a férfit mosolyogni. Mindig olyan morcos fejet vágott, ahányszor csak találkoztak.

- Akkor egy kávét kérek. - mondta Jimin, majd az egyik székhez lépett, amire a férfi mutatott, majd leült.

Jungkook az egyik kis asztalhoz sétált, amin volt egy kávégép, pár bögre, meg pár palack víz, majd miután kész lett a kávé, Jimin sétált vele, és átnyújtotta neki, majd leült ő is egy székre.

- Akkor elmondod végre, hogy mit vársz tőlem? - kérdezte Jimin, mielőtt belekortyolt a kávéba.

- Csak annyit, amit már említettem is. Képeket akarok rólad készíteni. Ennyi az egész. - magyarázta Jungkook.

- De ugye nem akt képekről van szó? - kérdezte Jimin vigyorogva, de egyből lehervadt a mosolya, ahogy meglátta Jungkook arcát, és kék szemeit. Mintha képzeletben már le is futtatta volna Jimin kérdésének a gyakorlati formáját. Szemei egy pillanatig kíváncsian fürkészték Jimin, de amikor a tekintetük találkozott Kook magához tért.

- Dehogy! Nem csinálok akt képeket. - mondta Jungkook, amitől a fiú megkönnyebbült, bár még el sem vállalta a modell szerepét.

- És ez miért érné meg nekem? - tudakolta Jimin.

- Mondjuk úgy, hogy tudok annyit fizetni, mint amennyit most keresel. Amit készségesen meg is emelek, ha a közös munkánk tényleg működni fog.

- És mit gondolsz, mennyit keresek? - kérdezte Jimin, miközben egy szégyenhullám söpört végig rajta.

Jungkook felállt és odament az egyik asztalhoz, majd egy papírral tért vissza, amit átnyújtott a fiúnak.

- Ez a szerződésed, ebben benne van minden. - közölte, majd visszaült a székre.

- Mára már elegem van a szerződésekből. - dünnyögte Jimin az orra alatt.

- Hogy mi? - kérdezte zavartan Kook.

- Semmi, nem neked szólt. - válaszolt Jimin, majd elkezdte olvasni a papírt. Minél tovább olvasta, annál kerekebbek lettek a szemei. Először nem hitte el, de tényleg egy munkaszerződés volt. Az összeg pedig, ami rajta szerepelt, még több is volt, mint amit keres.

- Miért lennél ilyen nagylelkű? - kérdezte Jimin gyanúsan Kookot.

- Nagylelkű? - kérdezett vissza értetlenül Jungkook. - Ennyit kapnak a modelljeim. Még csak nem is kivételezek. - mondta, Jimin pedig próbált higgadtságot erőltetni magára, pedig fejben már osztott szorzott.

- Nem is tudom... valami nekem itt nem stimmel. - szólalt meg, amikor végzett az olvasással. - Túl szép, hogy igaz legyen.

- Pedig minden le van írva, nem hagytam ki semmit. Az egyetlen hátránya, ha annak lehet nevezni, hogy ameddig nekem dolgozol, nem vállalhatsz el más, modell munkát, illetve ha hívlak, akkor jönnöd kell. Ami azt jelenti, hogy tekintettel vagyok arra, hogy iskolába jársz, viszont azon kívül bármikor felhívhatlak. Ezenkívül szeretném, ha mindig a legjobb formádban lennél, mert utálok retusálni, nem az én stílusom. Így meg kell, hogy kérjelek, hogy többször ne menj a klub közelébe sem. - sorolta Jungkook a kikötéseit.

Jimin pedig csak pislogott, mint aki nem is ott van, és nem azt hallja, amit mondanak.

- De ez mind benne van a szerződésedben, amit ha elfogadsz, akkor a biztosításod is fedezve lesz, a fizetésedet pedig hetente fogja Jin átutalni. - fejezte Kook, majd hátradőlt a széken.

Jimin gyanakvása csak nőtt, ahogy Jungkook elismételte a leírtakat. Nem hitte, hogy mindez ilyen egyszerű, és nem merte elfogadni.

Jungkook pedig látta rajta, hogy valamiért hezitál.

- Azt hiszem, hogy a probléma az, hogy gyanítom, még nem volt rendes állásod, főleg nem ilyen téren. Mindent ahhoz mérsz, amit most csinálsz. Ami érthető is, meg nem is.

- Most lenézel? - villantak fel Jimin szemei.

- Dehogy! Csak próbálok rávilágítani arra, hogy ezen a területen ez teljesen normális. Sőt, én még nem is fizetek annyit, mint egy felkapott, hivatásos művész egy hivatásos modellnek. Bár azt hiszem, hogy ezt nem kellene reklámoznom, mert még a végén másnál kötsz ki modellként. - mosolygott Jungkook ismét, amitől Jimin egyből megenyhült.

- Hány modelled van? - kérdezte Jimin.

- Szerződéses? - kérdezte Jungkook, mire Jimin bólintott. - Csak egy. A többiek beugrók. - válaszolta Kook, egy nagyon huncut félmosoly kíséretében.

- Kapok időt, hogy átgondoljam? - tudakolta Jimin.

- Persze, holnap reggel nyolcig rengeteg idő áll a rendelkezésedre. - vigyorgott Kook.

- Túl bőkezű vagy. - mosolyodott el Jimin is, ami nem kerülte el Jungkook figyelmét sem.

- Holnap felhívlak, és ha benne vagy, akkor megbeszéljük a továbbiakat. Mit szólsz? - kérdezte Kook feszülten.

- Rendben. - bólintott rá Jimin, egy nagy sóhaj kíséretében.

- Akkor mára ennyi volt. - mondta Jungkook majd felállt és a kütyükkel teli asztalhoz sétált.

- Ennyi? - kérdezte. - Semmi próbakép vagy valami?

- Nincs rá szükség. Tudom, hogy mire vagy képes. - nézett hátra Kook, egyenesen Jimin szemeibe.

***

Hobi türelmetlenül kopogott az ajtón. Már harmadszor.

- Pedig teljesen biztos, hogy mára is megbeszéltük, hogy tanulunk. - motyogta miközben ránézett az órájára.

- Jövök! - szólt ki egy halk hang, majd pillanatok múlva Yeri jelent meg az ajtóban.

- Szia. Azt hittem, hogy nem vagy itthon. - mosolygott Hobi.

- De. Csak elaludtam. Ne haragudj. - magyarázta Yeri, és tisztán látszott, hogy igazat mond, mert az álmos szemei és kócos haja alátámasztotta. - Gyere be. - hívta be Hobit, aki követte is a kis szobába.

- Ha nem érzed jól magad, akkor elmehetek, nekem nem gond. Akkor tudsz pihenni. - ajánlotta fel a srác.

- Nem kell. Csak elfáradtam, és elaludtam olvasás közben. Kicsit fáj a fejem. - mondta Yeri, majd lehuppant az ágyra és elterült.

- Ahogy szeretnéd. Mára úgysem sok van, ugye? Mit is veszünk ma? - érdeklődött Hobi, mire Yeri egy fájdalmasat nyöszörgött.

- Fogalmam sincs, valami elektromosság, meg ingák távolsága és a bezárt szög... - sóhajtott keserűen a lány, mire Hobi elnevette magát.

- Nyugi, nem ilyen bonyolult ez. Gyere! - paskolta meg Hobi a mellette lévő széket, majd Yeri kelletlenül felállt és leült mellé, hogy nekifogjanak a feladatnak.

Egy erős másfél óra múlva dőltek el megkönnyebbülve az ágyon.

- Nem vagy semmi Hobi. Köszönöm szépen, hogy segítettél. Azt hiszem, hogy innentől boldogulok, de azért legyél telefonközelben. - nevetett fel Yeri.

- Természetesen! Bármikor szívesen segítek. De szerintem Jimin is tudna, főleg a matekban.

- Igen. Talán. De nem akarom őt ezzel zavarni. Elég sok mindent kell megoldania egyedül, én pedig nem tudok segíteni neki. A legtöbb, amit tehetek, hogy tanulok, hogy büszke legyen rám. - mondta a lány halkan.

- Yeri... - szólalt meg Hobi, és úgy gondolta, hogy kockáztat. - Megkérdezhetem, hogy mi történt veletek? - de ahogy kimondta, már meg is bánta, hiszen megígérte Jiminnek, hogy nem fog faggatózni.

Percekig csendben feküdtek, Hobi türelmesen várt, hogy a lány mondjon valamit, de csak a szapora légzését hallotta.

- Ne haragudj! - adta fel végül Hobi.

- Az anyám... - szólalt meg végül Yeri. - ... az anyám, nem tudom, hogy hol van most pontosan. Nem mondanám, hogy foglalkozik velünk.

- Sajnálom. - mondta Hobi szomorúan.

- Én nem. - vágta rá Yeri egyből.

- És az apukátok? - kérdezte Hobi, és érezte, ahogy az ágy kissé megrázkódik, ahogy Yeri megremeg a kérdés hallatán. Újabb nyomasztó, csendes másodpercek teltek el, mire a lány ismét megszólalt.

- Az egyik meghalt, a másik elmenekült.

Hobi meglepetten ült fel, de igyekezett nem túlreagálni a lány kijelentését, és rázúdítani az összes kérdését. Úgy gondolta, hogy elsőre, már ez is nagy haladás, ahhoz képest, hogy Jimin teljes mértékben elzárkózott a beszélgetéstől. De idővel talán a fiú is megenyhül majd, ha sikerül összebarátkozniuk.

Majd, mintha csak megérezte volna, hogy Hobi éppen rá gondol, Jimin lépett be az ajtón.

- Sziasztok. -köszönt be nekik a szobába, majd a konyhába ment.

- Szia. - köszöntek vissza egyszerre, majd Yeri felpattant az ágyról és Jimin ment, hogy egy öleléssel köszöntse.

- Mi a baj szépségem? Hobi lefárasztott? - kérdezte Jimin mosolyogva, mire a lány csak megrázta a fejét, de nem mondott semmit. Jimin furcsállotta, és kérdő tekintettel méregette a kis konyha ajtajában megjelenő Hobit, aki csak egy barátságos mosolyt eresztett meg felé.

- Hoztam egy kis sütit! - mondta Jimin vidáman Yeri, és a lány reakciója azonnali volt és mindent elsöprő, szó szerint. Úgy vetette rá magát a sütire, mintha függő lenne. Jimin mosolyogva nézte a lányt.

- Hogy haladtok? - kérdezte Hobit.

- Remekül. Ha minden igaz, akkor utolértük az anyagot. Nagyon okos lány, csak meg kell találnia azt módszert amivel könnyebben megérti.

- Köszönöm. - mondta Jimin Hobinak, mire a fiú csak mosolyogva bólintott egyet, majd kíváncsian méregette a Jimint.

- Veled mi történt? - kérdezte Hobi, ahogy arrébb állt egy kicsit, hogy helyet adjon Yerinek, aki egy tányérnyi sütivel iparkodott befelé a szobába.

- Semmi. Miért? - kérdezte Jimin.

- Olyan nyugodtnak tűnsz, és mintha bujkálna benned egy kis boldogság. - árulta el az észrevételét Hobi.

- Pedig nem történt semmi. - vágta rá Jimin. - Kérsz egy kávét?

- Nem, köszönöm. Mennem kell, mert van egy kis elintéznivalóm meló előtt. - utasította vissza Hobi a meghívást. - De ha legközelebb a klubban jársz, akkor iszunk egyet. - szólt vissza, miközben a szobába ment, ahol összeszedte a cuccait.

- Köszönjük a segítséget! - mondta Jimin, egy újabb kis mosollyal az arcán. A találkozó, amiről éppen jött, feldobta a hangulatát, és nem tudta elrejteni a mosolyát.

- Tényleg semmiség. Yerivel majd egyeztetünk, ha szükség lenne rá. Szia! - szólt be a szobába a lánynak, amire jött valami érthetetlen, tompa válasz, majd Yeri mosolygós feje jelent meg, amint sütit majszol.

- Akkor majd találkozunk. - intett Hobi, majd kilépett az ajtón.

- Mit szeretnél vacsorára? - kérdezte Jimin a húgát, ahogy a szobán keresztül elment a fürdőbe, hogy átöltözzön.

- Nekem mindegy. Ellennék ezekkel is. - nevetett fel.

- Oké, akkor összedobok valamit. - válaszolta Jimin, visszafelé menet, majd bevette magát a konyhába. Nem volt egy konyhamester, sőt nem is igazán szeretett főzni, de Yerinek szívesen dobott össze valamit, úgyhogy lefoglalta magát, a főzéssel, miközben ezerrel pörgött az agya a délutáni találkozóján.

Olyan ideges volt, ráadásul az éjjel történtek miatt kényelmetlenül érezte magát. Viszont Jungkookon semmi sem látszott, és nem tudta eldönteni, hogy ez bosszantotta vagy megkönnyebbült tőle. Nem tudta hogyan kérjen bocsánatot azért, hogy így rányomult, és végül a megfelelő pillanat sem jött el, így igyekezett inkább megfeledkezni róla, és Kook sem hozta fel.

Pedig a szíve egyre hevesebben és nagyobbakat dobbant, amikor eszébe jutott a férfi, és fülig vörösödött, ha visszagondolt, hogy mit is tett, csak azért mert egy kicsit részeg volt. És amit Hobi mondott... tényleg ennyire látszott rajta, hogy milyen hatással volt rá Kook, annak ellenére, hogy egy egyszerű munkamegbeszélés volt csupán?

Jimin tipikusan az az ember volt, aki szeretett érzéketlennek tűnni a külvilág felé. Igyekezett nem kimutatni, hogy még véletlenül se találjon rajta senki fogást, hogy később megint ő szívja meg. Viszont eddigi életében már annyiféle érzést megélt, hogy pontosan tisztában volt mindegyikkel, és azt is tudta, hogy ami most próbál beférkőzni a sejtjeibe, annak csak rossz vége lehet, így muszáj minden áron elnyomnia.

Viszont, ha elvállalja azt a munkát, ami egyáltalán nem hangzott rosszul már első olvasásra sem, és Jimin legszívesebben már ott igent mondott volna rá, akkor nem biztos, hogy megtudja fékezni ezeket a kis gyökereket, amik elkezdték behálózni.

Gondolt egyet, majd megfogta a telefonját, indított egy videó hívást, majd letette a pultra, hogy közben tudjon dolgozni a vacsorán. Csak pár csörgés kellett.

- Helló Haver! - szóltak bele a telefonba, de a képen csak a nagy fehérség volt. - Várj egy pillanatot, éppen tusoltam, csak felkapom a gatyámat. - hangzott a magyarázat.

- Rosszkor hívlak? - kérdezte Jimin mosolyogva.

- Nem, dehogy. Csak most készülődök, de van még egy órám. Szóval ráérek. - hallatszott a telefonba Tae hangja, majd megmozdult a kép is, de csak kivehetetlen foltok voltak a képernyőn.

- Randi? - kérdezte Jimin.

- Ah, ja! - vágta rá Taehyung, majd egy hangosabb sóhaj, és megjelent egy arc is végre. Úgy tűnt, hogy befészkelte magát egy fotelbe, és most már stabil volt a kép is.

- Ki a szerencsés? - tudakolta Jimin.

- Egy lány a csoportból. Nagyon kis helyes és olyan gyönyörű hangja van, hogy tuti sikeres lesz, ha valaki felfedezi egyszer. - mesélte Tae.

- Megint lány? - sóhajtott Jimin.

- Igen, lány! És vedd úgy, hogy a múltkori baleset meg sem történt. - morgott Taehyung.

- Baleset? - nevetett fel Jimin. - Te másztál rá a srácra, ne is próbálj meggyőzni az ellenkezőjéről. És jobb lenne, ha te sem tagadnád. Bár ebből a szempontból neked könnyebb dolgod van. Rengeteg csinos lány és helyes pasi van még a földön.

- Pontosan, szóval maradok a lányoknál, a fiúkat pedig meghagyom neked. Nekem egy életre elegem lett belőlük. - bólogatott serényen Tae. - Na de mesélj, miért hívtál? Történt valami?

- Ahh, nem tudom Tae. - sóhajtott Jimin.

- Na, ne csigázz már! Tudod, hogy kibaszottul utálom, amikor kéreted magad! - sürgette meg Taehyung izgatottan.

- Kaptam egy munkaajánlatot. - mondta Jimin, és próbált nem vigyorogni, mint egy idióta.

- És ezt csak így mondod? Basszus, ez szuper Jimin! Csak mesélj már, mert lassan mehetek vissza zuhanyozni, mert megint tiszta víz leszek, mert nem mondasz semmit!

- Jól van, nyugodj már le, a fenébe is. Csak... ma délután voltam egy megbeszélésen. Modell munka...

- Hogy mi? - nézett döbbenten Taehyung a kamerába.

- Ezt most szívem szerint sértésnek venném, a hangsúlyod miatt. Nem nézed ki belőlem? - kérdezett vissza morcosan Jimin.

- Szerintem teljesen tisztában vagy az adottságaiddal, szóval a felesleges magasztaló köröket most elhagynám. Tudod, hogy nem úgy értettem. - magyarázta Tae. - És ki az? És milyen modell? - faggatózott tovább.

- A klub tulaja az. - kezdett bele a mesélésbe, de Tae már ettől az információtól is hangosan felnyögött, mire Jimin mérgesen nézett rá.

- Oké! Hallgatok mint a sír! - esküdözött Tae, majd befogta a száját, a tenyerével.

- Szóval a klub tulaja az. Mint kiderült valami fotósféle, és felkeltettem az érdeklődését. Ajánlott egy szerződést, és holnapig kell válaszolnom. De olyan szürreális az egész, hogy úgy érzem, valami nem stimmel. - magyarázta Jimin, miközben éppen húst darabolt a kis konyhában.

- Gyanús a fazon? - kérdezte komolyan Taehyung.

- Nem tudom. Csak pár napja ismerem, és még egy normális beszélgetésünk sem volt szobán kívül, csak a mai...

- Min kívül? Megdugott?

- Kussolj már Tae. Dehogy dugott. Csak a körülmények... valahogy... így alakult. - pirult el ismét Jimin, ahogy eszébe jutott Kook, és szaporázta a mozdulatokat, amivel már zöldséget darabolt.

- Akkor meg? Ez csak jó, nem!? - szólt közbe Tae. - Volt alkalma, de nem használta ki, szóval nem valami perverz ürge.

- Hm, lehet. - mondta Jimin, de mielőtt folytatta volna a gondolatmenetét, inkább a nyelvébe harapott, hogy csendben maradjon. Nem akarta elmondani, hogy ha kicsit jobban erőlködött volna, akkor lehet, hogy kideríthette volna, hogy mennyire perverz Jungkook.

- Ha a szerződéssel minden rendben, jól fizet és nem szex rabszolgának akarnak eladni, akkor csak nyerhetsz vele. Legalább nem kell érted aggódnom, amikor a klubba mész felszedni valakit, akit nem is ismersz, és az isten tudja, hogy mit akar. - közölte a véleményét Tae.

- Igazad lehet. - dünnyögte Jimin, de Tae látta, hogy valamiért nem tudja elhatározni magát.

- Vagy van még valami, ami miatt hezitálsz? - kérdezett rá Taehyung.

- Nem, nem igazán... - sóhajtott Jimin, majd folytatta. -...csak tudod, elég helyes... és olyan különös a kisugárzása. Teljesen más volt a klubban és ma. Az elmúlt pár napban, folyton felbukkan, és riogat a szemeivel. - mosolyodott el Jimin.

- Kedveled őt? - kérdezte Tae komolyan.

- Nem tudom, hogy minek mondanám. - vallotta be Jimin.

- Azért azt le kell szögeznem, hogy ez elég nagy szám, pláne tőled, és főleg azért, mert nekem hónapokba telt, mire egy mondatnál többet mondtál, és nem volt a szókészletedben, a „húzz innen" vagy „hagyj békén". - jegyezte meg Tae, mire Jimin csak mosolygott, ahogy visszagondolt a próbálkozásaira, hogy barátok legyenek.

- A lényeg pedig az, hogy megérdemelnél végre egy kis boldogságot is az életedben. Tudom, hogy mindent megteszel a húgodért, a szüleid helyett is. De közben teljesen kizárod a külvilágot, és leszűkíted a látóköröd csak Yerire, ami egyáltalán nem tesz jót hosszútávon neked. És ezt most ne értsd félre. Nem azt mondtam, hogy hanyagold a húgod, de ideje lenne magaddal is foglalkoznod, mielőtt szerepet vállalhatnál a negyvenéves szűz remakejében. - vigyorgott Tae.

- Fogd be! - motyogta Jimin, miközben előkotort egy serpenyőt, és begyújtotta a tűzhelyet. - A szűz rész különben sem stimmelne...

- Ne kezdj el duzzogni! - szólt rá Tae Jiminre. - Tudom, hogy tudod, hogy igazam van. Figyelj, tisztában vagyok vele, hogy nem meséltél még el mindent a múltaddal kapcsolatban, de bármi is az, nem vállalhatsz érte felelősséget csak te, egy életen át. Ez kész büntetés. - mondta Tae nagyot sóhajtva.

- Annak is szánom...

- Ez marhaság Jimin, és ha kicsit elgondolkozol rajta, akkor te is rá fogsz jönni. Ha nekem nem hiszel, akkor kérdezd meg Yerit, hogy hogyan képzel el téged évek múlva, hogy mit szeretne veled kapcsolatban látni a jövőben. Mert biztos nem azt, amit most csinálsz. És ha tényleg szereted, akkor számít neked az ő véleménye is.

- Oké! Szóval hogy jutottunk el a munkától az én szerelmi életemig? - meredt a kijelzőre Jimin, hogy szeretné lezárni a témát.

- Nagyon egyszerűen. Ugyanis úgy tűnik a tiéd egy és ugyan az lesz. - nevetett fel Tae.

- Ez kissé korai kijelentés, nem gondolod? - kérdezte Jimin.

- Hát haver, ha meg sem próbálod, akkor bárminek hívhatod, de végül otthon kötsz majd ki, egy olvasószemüvegben, macskát simogatva, amint szerelmes regényeket olvasol, hogy ne legyél olyan magányos.

- Oké! Most már tényleg fogd be! - szólt rá Jimin a barátjára, bár egy kis mosoly bujkált a szája szélén.