Jimin gondban volt. Beszélnie kellett volna Namjoonnal, hogy hogyan állnak a papírjai, de ahhoz be kellett volna kapcsolnia a telefonját. Pedig más megoldás nem jutott az eszébe, az egyedüli elérhetősége a telefonjába volt beírva.

Nagy levegőt vett, mintha éppen kártyavárat építene, és fél, hogy egy apró sóhajtól is összedől, majd nyomta a bekapcsoló gombot a telefon oldalán. De nem kapcsolt be.

Hirtelen ideges lett, és azt hitte, hogy örökre megpihent a telefonja, amikor felvillant a képernyő, ami jelezte, hogy nem ártana valami kis muníció az aksinak. Jimin ismét sóhajtott, majd előkereste a töltőt, és újra próbálkozott. Siker.

Alig, hogy bekapcsolt, máris idegesen nyomkodta.

- Szóval még csak nem is keresett... - csalódottan ejtette a telefont az ágyra, és dőlt el mellette. Még arról is megfeledkezett, hogy eredetileg miért kapcsolta be. A tény, hogy egy üzenetet sem kapott olyan végtelen fájdalommal hatott rá, hogy úgy érezte elsírja magát.

- Tudtam, hogy nem kellett volna. Nem lett volna szabad beleszeretnem... - sóhajtotta, miközben görcsösen szorongatta a párnáját, és a gombóc a torkában egyre jobban dagadt.

Az első értesítés hangját nem is hallotta, mert annyira zúgott a feje. Viszont a következőre már felfigyelt. Magába roskadva nyúlt a telefonért, de akkor már folyamatosan csipogott, és villogott a kijelző, mert addigra már a telefon is magához tért, a hosszabb kényszerpihenő után.

Meglepetten ült fel, és oldotta ki a billentyűzárat. Először úgy gondolta, hogy a telefonja megőrült, amiért nem használta, és úgy akart bosszút állni, hogy a valaha kapott összes értesítést újraértelmezve a képébe nyomja. Legalábbis az a százvalahány nem fogadott hívás irreálisan soknak tűnt.

Sűrűn pislogott, mint aki tényleg próbál rájönni a hiba okára. A híváslistába lépve csomó nevet dobott ki. Köztük volt Tae, Namjoon, több iskolatársa, két tanár, pár régi szomszéd. De ott volt még Hobi és Yoongi neve is, valamint... Jungkook. Jimin szíve hatalmasat dobbant a név láttán.

Megnyitotta az üzeneteket. Szinte ugyan ez volt a felhozatal, és mindegyik a hogyléte felől érdeklődött. Yoongitól egy fenyegető üzenet várta, amiben azt írta, hogy ha nem jelez vissza neki, akkor rászabadítja a magánnyomozóit, és ha végre megtalálja, akkor kitekeri a nyakát. Az volt a legijesztőbb, hogy Jimin simán eltudta képzelni. Hobi is nagyon aggódott. Több üzenetet is írt neki, hogy ha megkapja az övét, azonnal hívja fel.

A keze remegett, amikor megnyitotta Jungkook üzeneteit, és rányomott a legutolsóra, amit dátum szerint egy órája küldött.

„ Nem fogom feladni, mert kellesz nekem!"

Jimin legalább hússzor olvasta el egymás után, ezt a rövid kis üzenetet. Képtelen volt levenni róla szemét, vagy eltüntetni a kijelzőről. Érezte, ahogy szemeit elhomályosítják a könnyek, és kénytelen volt megdörzsölni őket, hogy újra tisztán láthassa a betűket. Legalább még fél órán keresztül nézte azt a rövidke kis üzenetet, amikor kopogás zavarta meg.

- Indulunk! – dugta be a fejét Yeri az ajtórésen.

Jimin kicsit elfordult majd szárazra törölte az arcát és a szemeit, úgy válaszolt. – Azonnal megyek. – mondta, majd felállt egy műmosollyal az arcán, és az ajtó felé sétált.

- Történt valami?- kérdezte Yeri. Ugyanis Jimin arcáról csak úgy sütöttek az érzelmek, hiába próbálkozott keményen.

- Semmi, csak bealudtam és most keltem. – válaszolta, majd ellépett a húga mellett.

- Mehetünk? – kérdezett vissza Jimin, mire Yeri csak szaporán bólogatott. Jimin sarkon fordult és megindult a lépcsőn lefelé.

Yeri bekukkantott a szobába és meglátta az ágyon Jimin telefonját. A bátyja után pislantott, hogy leért-e már, majd belépett a szobába, és egy  kis mosoly kíséretében eltette a telefonját.

***

- Gyönyörű! – sikított fel Yeri, ahogy meglátta a tavat. – Sokkal szebb, mint amire emlékeztem!

- Mivel Nemzeti Park, ezért gondosan figyelnek rá, és rendben tartják. Tavaly már szereltek pár kamerát is, bár nem jellemző, hogy huligánok járnának errefelé. – mondta Minsun.

- Nem sokat változott. – nézett körbe Jimin. – Talán csak a fák lettek nagyobbak.

- Rengeteg piknikasztalt és padot helyeztek ki. Kicsit arrébb kialakítottak egy játszóteret is. Minden fából van. – mesélte a nagyi az újdonságokat. – Tüzet még mindig nem lehet gyújtani az öreg fákra való tekintettel, de van egy büfé a tó másik oldalán, a bejáratnál. Ott isteni grillezett ételeket lehet kapni, amiket aztán itt megehetsz.

- Akkor legközelebb kipróbáljuk? – kérdezte izgatottan Yeri, mire Minsun mosolyogva bólogatott.

- Keressünk egy árnyékos helyet, és üljünk le. Elraktad a pokrócokat is? – kérdezte Minsun.

- Persze. – emelte fel Jimin, a hatalmas táskát a kezében.

Sétáltak egy kicsit, mire megtalálták a megfelelő helyet. Bár még nem volt kimondottan nyári időjárás, azért délben, a napon ülni nem volt túl komfortos. Találtak egy üres padot, ami pont árnyékban volt, mellette friss zöld gyeppel, ahová a pokrócot is letudták teríteni.

- Lemegyek a tóhoz és megmártóztatom a lábaimat. – mondta is Yeri, majd lerúgta a papucsát, és már ment is. Nem volt messze a part, így jó volt rá a kilátás.

- Fürödni még mindig nem lehet. – szólt utána Minsun. – De egy kis lábáztatásból még nem lehet baj. – mosolyodott el az asszony.

- Rendben! – kiabált vissza Yeri integetve.

Jimin csak nézte a húgát. Alig egy napja voltak ott, és Yeri egyfolytában mosolygott. Nem mintha otthon nem tette volna, de ez a mosoly más volt. Olyan felhőtlen, gondtalan, és csak úgy kiült az arcára, majd sokáig ott is maradt. Yeri egész délelőtt a kertben volt a nagyapjával és a két német juhász kutyájukkal. Hyunwoo büszkén mutatta, hogy mire idomította már be a kutyákat, és Yeri is próbálkozott, majd nagyokat kacagott, akár sikerült, akár nem.

Jimin úgy gondolta, hogy a húgának túl hamar kellett felnőnie, és az átlagos tinik élete eddig teljesen kimaradt a számára. Talán ezért érezte magát ennyire felszabadultan most. A lány teljesen megbízott a nagyszüleiben, és a kisváros ellen sem volt kifogása. Sőt, azt mondta, hogy kimondottan élvezi, hogy nincs annyi ember az utcákon.

Miután nagyjából körbenéztek, már javában dél is elmúlt, mikor nekifogtak megenni az elkészített finomságokat. Minsun még egy almás pitét is sütött, Yeri pedig képes volt elsétálni a park bejáratáig, ahol egy fagyis stand volt, mert ő azzal akarta enni.

Ebéd után Hyunwoo felvetette az ötletet, hogy béreljenek egy csónakot vagy vízibiciklit, azzal ledolgozzák a kiadós ebédet. Yeri megint csak visított örömében, és szinte húzta maga után a nagyapját, végül pedig a vízibicikli mellett döntöttek. Minsun is csatlakozott hozzájuk, így Jimin egyedül maradt, mert ő nem akart menni. Annyira tele ette magát, hogy úgy érezte a vízen ki is fog jönni belőle.

Hátradőlt pokrócon, fejét a kezein nyugtatta, és hagyta, hogy elárasszák az érzései. Azok, amik akkor törtek rá, amikor elolvasta Kook üzenetét. Sajnálta, hogy nem hozta el a mobilját, mert szerette volna még legalább ugyan annyiszor elolvasni, de beszélni már képtelen lett volna Jungkookkal, ha véletlen megcsörren a telefonja.

Úgy érezte, hogy azzal az egy kis mondattal hetekig eltudna lenni, miközben Kookra gondol. Beleremegett ahányszor arra gondolt, hogy a férfi azt írta, hogy kell neki. Miközben ott feküdt a fa árnyékában, és a kellemes meleg simogatta az arcát, olyan súlytalannak érezte magát, és nem is akarta elengedni ezt az érzést.

Talán egy óra is eltelt, míg végül meghallotta Yeri közeledő lépteit, aki nagy lendülettel ült le mellé.

- Elfáradtam. – nyöszörögte a lány.

- Jól érzed magad? - kérdezte Jimin.

- Nagyon! – vágta rá egyből a húga. – Olyan furcsa, de megkönnyebbültem. Nem tudom, hogy miért vagy mitől, mert időm sincs gondolkodni, de az biztos, hogy jól érzem magam. Olyan nyugodt minden, nem hallom folyton a zajokat, nincs nyüzsgés. – mesélte Yeri.

Jimin most először gondolkodott el azon, hogy a húga talán nem is hasonlít annyira rá, mint azt gondolta. Jimint idegesítette a csend, és folyton haszontalannak érezte magát, hiába segített egész délelőtt a konyhában.

- Nem gondoltam volna, hogy így fog elsülni. Most tényleg nagyon jól esik a változás, és imádom a nagyit. Lehet, hogy miután elmúlik a varázs, gyökeresen megváltozik majd a véleményem, de jelenleg szeretném, ha ez nagyon sokáig kitartani még. Úgy érzem, hogy boldog vagyok. – mondta Yeri. – Veled ellentétben.

- Nem mondtam, hogy én boldogtalan lennék. – mondta Jimin.

- De boldog sem vagy. – sóhajtott Yeri. – Én úgy érzem, hogy eltudom magam engedni itt. És lehet ennek nincs is semmi köze ahhoz, amit Dr. Palmer mondott. Csak egy szimpla kis környezetváltozásra volt szükség, hogy kizökkentsen minket abból, amit a komfortzónánknak hittünk, hogy rájöjjünk arra, mire is van szükségünk valójában. Szóval ez nem jelenti azt, hogy neked is erre van szükséged. Jimin! – fordult a lány a bátyja felé. – Én tökéletesen jól vagyok. Persze a múltam mindig itt fog lebegni a fejem felett, ezzel nem tudok mit tenni, és igen, néha vannak nagyon rossz napjaim miatta. De most jól vagyok. Sokkal jobban. – nézett mélyen a bátyja szemeibe. Nem akarta kimondani, hogy nincs szüksége a testvérére, mert az hazugság lett volna, de nem akarta, hogy Jimin rossz döntéseket hozzon ismét.

- Örülök, hogy jól vagy! – mosolygott rá Jimin, majd felült. – Akkor mi lenne, ha most velem jönnél el egy körre? Úgy érzem, hogy sikerült megemésztenem az ebédet?

- Benne vagyok! – bólogatott Yeri szaporán.

Már sötétedett, amikor elkezdtek összepakolni. Az ennivaló, amit vittek mind elfogyott, így csak az kiürült ételesek maradtak. Mire visszaértek a városba már teljesen sötét volt, és kellemes fáradtság járt át mindenkit. Még Jimint is.

- Nem baj, ha innen sétálok? – kérdezte a fiú, amikor elérték a városka első utcáját.

- Biztos vagy benne drágám? – kérdezte Minsun. – Nem vagy fáradt?

- Nem. Jól fog esni. Szeretnék egy kicsit sétálni. – válaszolta Jimin.

- Akkor rendben. – mondta Minsun, majd Hyunwoo lehúzódott és kiszállt.

- Bátyó, a táskád! – szólt utána Yeri. – Benne van a lakáskulcs. Ne ébressz fel, hogy nyissam ki! – vigyorgott a lány.

- Oké. – mondta Jimin, majd becsukta a kocsiajtót, és nézte a távolodó autót. A lábai magától vitték. Nagyon jól tudta, hogy hova akar menni. A város másik végében volt egy szintén kertes családi ház. Az udvarán volt egy hatalmas fűzfa, amire gyerekként mindig felmászott és rendszerint leesett. Az egyik mélyebb karcolás még mindig meglátszott a karja felső részén, bár már eléggé elhalványult. Volt egy hatalmas nagy garázs, ahol az apja, az egyik sarokban egy külön kis barkácsműhelyt alakított ki neki, ami tele volt különféle műanyag szerszámokkal, és néhány elemessel. Azokat nagyon élte. Mégis az igaziak voltak a legjobbak, amiket mindig elcsent, és nem egyszer el is rontott. Sosem szidták le érte. Volt egy hinta is, és emlékezett rá, hogy mennyit játszottak ott, amikor megszületett Yeri. Azt a hintát szerette a legjobban, pedig a házzal szemben volt egy kis játszótér. Az valahogy sosem vonzotta, mert imádott otthon lenni.

Mire feleszmélt Jimin már a ház előtt állt. Az egyik szobában világított a villany, és kiszűrődött a fény. A fűzfa és a garázs is megvolt még, bár az utóbbi alapos renováláson esett át. A hintát viszont már nem látta. Megfordult és a játszótér felé indult, ott ült rá az egyik hintára, és lustán lökdöste magát, miközben a házat nézte, a gyerekkori házukat. A legtöbb embernek, a szülői házhoz kellemes emlékei fűződnek, ő viszont azt a tábort erősítette, akiknek ahhoz a helyhez volt köthető élete legrosszabb fejezete.

Minden annyira élénken élt benne, hogy néha azt hitte, hogy azt is megtudja mondani, hogy mit evett azon a napon, ami végül oda juttatta ahol most van. Azt a közhelyeket, miszerint az idő megold mindent, és a sebek idővel elhalványulnak, nem igazán tudhatta magáénak.

Viszont most először gondolt arra, hogy ha mindez nem történik meg, akkor nem ismerte volna meg Jungkookot. Na, nem akart hálát rebegni, azért ami a múltban történt. Esze ágában sem volt. Csak eljátszott a sorsszerűség gondolatával, miközben az út túloldalán álló házat nézte.

A következő pillanatban pedig telefoncsörgést hallott. Hirtelen felpattant és körbenézett a már sötét játszótéren, majd mikor rájött, hogy a csörgés az ő táskájából jön, hirtelen megkönnyebbült, majd ismét megfeszült.

- Mit keres itt? – ugrott meg hirtelen kicsit, majd a táskájába nyúlt a telefonért és elővette.

Jeon Jungkook

Ez név villogott a kijelzőn.

Jimin lefagyott. Fogalma sem volt, hogy került a táskájába a telefon, amikor tisztán emlékezett, hogy otthon hagyta és kikapcsolta. Vagyis nem, nem kapcsolta ki, de otthon hagyta. És Jungkook hívja! Őt keresi! Addig nézegette a kijelzőt idegesen, hogy a csengés egyszer csak megszűnt, és a kijelző is elsötétült.

Magát is meglepve, csalódottan ült vissza a hintára, és nézte a telefont a kezében. Amikor hirtelen ismét felvillant a kijelző.

Jeon Jungkook

A telefon rezgésével együtt, Jimin is megremegett, és mire észbe kapott volna, már bele is szólt.

- Szia!

- Istenem! Jimin! – hallatszott a telefonból Kook megkönnyebbült hangja.

- Szia... – hebegett Jimin.

- Jól vagy? Minden rendben? – szakította félbe Kook, Jimint pedig meglepte a hirtelen és őszinte aggodalma.

- Igen. – mondta halkan.

- Azt hittem nem veszed fel. – sóhajtott Jungkook, és Jimin hallotta, hogy kicsit remeg a férfi hangja, pont, mint a sajátja. – Ugye nem fogod letenni? – hallatszott az aggódással átitatott kérdés.

- Nem. – válaszolta Jimin, és pont a remegő hangja miatt volt ilyen rövid a válasza. Kook aggódó mély hangja, amit a fülében hallott, úgy hatoltak egészen a szívéig, mintha egy külön neki készített dallamot hallgatott volna.

- Örülök, hogy hallom a hangod. – szólt bele Jungkook, mintha csak olvasott volna Jimin gondolataiban, hogy ő is éppen erre gondol. – Tudom, hogy késő van, de beszélhetnénk egy kicsit?

- Igen. – válaszolt Jimin, ismét röviden, miközben már fájt a tenyere, amivel a hinta egyik láncát szorította.

Nem hallotta meg egyből a férfi hangját. Először egy mély sóhajt hallott, mintha felkészülne arra, amit mondani akar.

- Most rövid leszek, és remélem, hogy fogunk még beszélni róla később. Szeretnék olyan őszinte lenni veled, mint amilyen te voltál velem, és nem akarom tovább halogatni sem. Lehet, hogy nem ez rá a megfelelő alkalom, de el kell mondanom neked. – kezdett bele Kook, és Jimin feszülten hallgatta.

- Öt éve ismertem meg Minsoot, akkor, amikor egyedül Szöulba költöztem. El voltam veszve, és ő támogatott, segített mindenben a legapróbb dolgokig. Aztán egymásba szerettünk.

Jimin egyből arra gondolt, hogy biztos az a férfi lesz Minsoo, akit Jungkookkal látott.

- Ő megnyitotta a klubbot, én pedig társultam hozzá, mellette pedig a hobbimnak éltem. Akkoriban minden olyan meseszerű volt. Aztán valami megváltozott, és még a mai napig nem tudom, hogy miért. Egyre távolabb kerültünk egymástól, és kezdett furcsán viselkedni. Sűrűn veszekedtünk, ami volt, hogy tettlegességig fajult.

Jimin gyomra megremegett a szó hallatán, és teljesen befeszült. Nem csak maga miatt, Jungkook miatt is. Főleg Kook miatt, akinek a hangjába most fájdalom vegyült.

- Nem tudtam elfogadni, hogy a férfi, akit szeretek teljesen megváltozott, így inkább elhitettem magammal, hogy ez csak egy átmeneti időszak, és ha kibírom, akkor minden olyan lesz, mint régen. Mellette maradtam és tűrtem. Yoongi és Hobi folyamatosan azt mondogatták, hogy szálljak ki, hagyjam ott ameddig baj nem lesz belőle, de nem hallgattam rájuk sem. Nem akartam elhagyni őt, nem voltam rá képes. Végül elzárkóztam a barátaim elől is, és bezártam magam egy sötét szobába.

Jimin még mindig csendben volt, de fájt neki. Érezte, ahogy egyre nagyobb gombóc feszíti ismét a torkát, amitől lassan lélegezni is alig tud. Hirtelen szeretett volna Kook mellett lenni, úgy, mint ahogy a férfi volt mellet, amikor elmesélte a saját történetét. Át akarta ölelni, és azt mondani, hogy most már minden rendben. Mert remélte, hogy rendben van.

- Így visszagondolva már tök baromság volt, és én sem értem magam, viszont még emlékszem az érzésekre, amik lebénítottak. Nem akartam magányos lenni, és nem akartam életem első igaz szerelmét olyan könnyen feladni.

A szó, hogy szerelem, és az hogy Kook más valakihez kötötte, kissé összeszorította Jimin szívét.

- Aztán a közelmúltban teljesen kifordult magából, és úgy használt engem, mint valami fizetőeszközt azért, hogy megúszhasson mindent, vagy még többre tegyen szert, mint amije van. Képes volt engem felkínálni egy idegennek, mert ő a pénzt választotta.

Jimint teljes sokként érte, amit a férfi mondott. Mióta először felmerült benne a gondolat, miszerint Kook valamitől szenved, akkor mindenre gondolt, csak erre nem.

- De aztán történt valami. – itt Jungkook megint sóhajtott egyet. – Jöttél te.

Jimin meglepetten kapott levegő után. Hogy jön ő a képbe?

- Megláttam benned valamit, amitől azután később sem tudtam megszabadulni. Aztán idővel, az a valami egyre erősebben vonzott hozzád. Azon kaptam magam, hogy látni akarlak, hogy hallani akarom a hangod, és érezni akartalak.

Jimin kissé szakadozva vette a levegőt, és próbálta minél halkabban. Hallani akarta, amit a férfi akar neki mondani, és nem szerette volna megzavarni.

- Ezt végül csak a parton ismertem be saját magam előtt is. Viszont addigra akkora erőt adtál nekem, hogy képes voltam magam mögött hagyni a múltamat, miközben a jövőmbe már téged képzeltelek el. És őszintén remélem, hogy nem csak képzelgek napok óta, mert lassan az őrület határán állok.

Jungkook egy megkönnyebbült sóhajjal zárta a rövid összefoglalóját, majd csend lett. Jimin próbált mindent feldolgozni, amit Kook mondott.

- Ugye itt vagy még? – szólt végül bele a férfi a telefonba.

- Igen. – válaszolt Jimin. – Csak nem találom a szavakat. Nem tudom, hogy mit mondhatnék hirtelen.

- Semmit! – vágta rá Kook. – Nem kell mondanod semmit. Csak elakartam neked mondani. Igazából már hamarabb akartam, de előtte teljesen le akartam zárni a múltat.

- És sikerült? – kérdezte Jimin.

- Igen. – válaszolt Jungkook. – A leghatározottabban igen.

- Örülök, hogy sikerült. – mondta Jimin őszintén, majd újabb hosszú másodpercek teltek el csendben, mialatt a szíve majd kiugrott a helyéről.

- Mérges vagy rám? – kérdezte Jungkook aggódva.

- Miért lennék?

- A csók miatt. A klubban. – mondta Kook. Jimin meglepődött, de aztán pillanatok alatt átgondolva rakta össze a képet. Hobi.

- Nem voltam és nem is vagyok mérges. – szólalt meg Jimin. - Én nem haragszom rád Jungkook, nincs is okom rá, mivel nem beszéltünk meg semmit. Én csak úgy gondoltam, hogy nincs helyem az életedben, azért nem mondtál semmit egyik alkalommal sem a kettőből, amikor én azt mondtam, hogy szeretlek.

Kook érezte, ahogy ez a szó ismét végigszáguld az egész testén, mert Jimin őszinte és meleg hangja még a telefonon keresztül is hallható volt.

- Örülök, hogy nem vagy rám mérges. Részben én is hibás vagyok, de az az egész helyzet... - kezdett el hadarni Kook. – Mindegy, erre ráérünk később is. Mikor jössz haza?

Jimin nagyot nyelt, nem akarta azt mondani, hogy ő már otthon van. Nem volt képes kimondani. Ahogy hosszan hallgatta Jungkook hangját már semmit sem szeretett volna jobban, mint mellette lenni.

Kook várt egy darabig, várta Jimin válaszát, de egyre idegesebb lett, végül ismét ő törte meg a csendet.

- Sajnálom, hogy nem voltam veled őszinte, pedig én rávettelek, hogy beszélj róla. – Jungkook hangja határozott és nyugodt volt. - Akaratlanul ugyan, de te adtál nekem erőt ahhoz, hogy le tudjak zárni valamit, ami nagyon rosszul is elsülhetett volna. Csak azt akarom mondani neked, hogy köszönöm.

Kook hangja, és amit mondott, teljesen elvarázsolta Jimint, annak ellenére, hogy ő nem érezte azt, hogy bármiben is segített volna. Ha az, hogy gondolt rá és szerette, elég volt ahhoz, hogy a férfi erőt merítsen belőle, akkor már megérte. Nagyon szerette volna ezt el is mondani neki, de ahányszor nekifogott érezte, hogy elcsuklik a hangja, és végül már az is elég lett volna, ha válaszul megölelheti, ha már beszélni képtelen.

- Hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettelek. – folytatta Kook, mert Jimin nem szólalt meg. - De akkor lennék a legboldogabb, ha most nem szakítana el tőled. Azt hiszem... Nem! Tudom, hogy azt most nem tudnám elviselni. Szükségem van rád. És nem csak most.

Jimin a szája elé kapta a kezét, hogy ne hallatszódjon a feltörni készülő zokogása, amit sikerült elnyomnia, de a könnyeit nem tudta visszatartani a hallottak után.

- Veled akarok kelni minden reggel és melletted elaludni, veled akarok sétálni, veled akarok ebédelni, veled akarok beszélgetni és a te hangodat akarom hallgatni. Veled akarok lenni.

Jimin alig hallott valamit, mert a szíve dobogása lassan Jungkook hangját is elnyomta, hálás volt a hirtelen csendért, ami ismét beállt, mert levegőhöz akart jutni.

- Én miattad voltam képes lépni, és hála neked, most már képes vagyok ezt megtenni helyetted is. Hazaviszlek!

Kook utolsó mondata viszont olyan élesen hatolt a fülébe, hogy a lélegzete is elakadt, a szemei pedig elkerekedtek, ahogy maga elé nézett.

- És ez nem kérdés volt, hanem kijelentés. – mondta Jungkook, miközben egyenesen Jimin szemeibe nézett.

- És mivel a jelenlegi sokkos állapotod most az előnyömre is válik, ezért szeretném, ha nem is késlekednénk. – ideges és feszült mosollyal az arcán lépett Jimin felé, majd felhúzta maga elé.

Jungkook arcáról sütött az aggodalom és a kétségbeesés is. Mindent feltett egy lapra. Fogalma sem volt, hogy mit fog kezdeni akkor, ha Jimin most azt mondja, hogy nem. Bár az előzetesen szerzett információk, nem erre utaltak, de volt rá esély.

Érezte, hogy mennyire remeg a keze, amikor megfogta a fiú kezét, hogy magához húzza, és végre szorosan a karjaiba zárja. Olyan gyorsan és akkora erővel vert a szíve, hogy szinte már másra sem tudott gondolni, csak hogy Jimin szólaljon már meg és legyen már vége, hogy megnyugodhasson.

Jimin csak akkor fogta fel, hogy Kook tényleg ott van, és eljött érte, amikor a férfi erős karjai szorosan körbefonták, és a saját mellkasán érezte a heves szívverését, ami nem különbözött a sajátjától. Hirtelen minden a helyére a került. Nagy sóhaj közben fúrta a fejét Kook nyakhajlatába, miközben mélyet szippantott a férfi ismerős illatából, ami élénken élt benne, és aminek a hiánya az utóbbi napokban annyi fájdalmat okozott.

- Ezt vehetem igennek? – kérdezte Jungkook, és egy egészen aprót hátra lépett, hogy kissé eltávolodva Jimin szemeibe tudjon nézni, de a fiú vele mozdult, és nem volt hajlandó elengedni. Jungkook elmosolyodott a fiú édes ragaszkodásán, és inkább nem mozdult, csak szorosan fogta, miközben a hátát simogatta.

- Honnan tudtad, hogy hol vagyok? – kérdezte Jimin pár perccel később. Jungkook megunta az ácsorgást, de a fiú még mindig szorgosan kapaszkodott a nyakába, így miután körbenézett a játszótéren, kiszúrt a sötétben egy padot, majd felkapta Jimint, és elsétált vele a padig. Ott üldögéltek csendben, csak egymás légzését hallgatva a végtelen kisvárosai csendben. Kiélvezve egymás közelségét, és a nyugalom minden pillanatát, ami végre ellazította őket.

- Okos fiú vagy. Szerintem magadtól is kitalálod. – mondta Kook, majd adott egy puszit Jimin fejére, aki az ölében, vele szemben csücsült, még mindig ugyan úgy, a nyakát átkarolva.

- Yeri. – sóhajtotta Jimin.

- Kedvelem a húgod. – kuncogott Jungkook.

- Ezentúl nem tudok megbízni benne. – motyogta Jimin.

- Ne csinálj úgy, mintha ellenedre lenne a jelenlegi helyzet, amit neki köszönhetsz. Szerencsére Hobinak elmondott mindent tegnap éjjel, és még ma délelőtt is beszéltünk, mert aggódott érted. Pont ezért bízhatsz benne és számíthatsz rá.

- Te beszéltél vele? – lepődött meg Jimin.

- Még szép. És tényleg csípem a húgod. Ő is elmondott mindent és én is elmeséltem mindent. Aztán előálltam az ötlettel, ő pedig támogatta. – magyarázta Kook.

- Miből gondoltad, hogy itt leszek? – kérdezte Jimin, miközben az orrával kicsit megsimogatta a férfi nyakát, ahogy megmozdította a fejét. Kook libabőrös lett az apró érintéstől, és Jimin meleg leheletétől.

- Yeri ötlete volt, hogy talán idejöttél. Ha nem találtalak volna meg, akkor lesátrazok a házatok előtt. – vigyorgott Kook, és szorosabbra fonta a karjait Jimin körül, amire egy elégedett sóhaj volt a válasz. Ezután ismét pár perc csend következett, ami egyáltalán nem érződött kínosnak.

- Komolyan gondoltam, hogy hazaviszlek. – szólalt meg Jungkook.

- Már felmondtam az albérletet. – mondta Jimin. – Nem lesz egyszerű másikat találni.

Jungkook arcára akkora vigyor ült ki, hogy ha Jimin látta volna, lehet meg is ijedt volna hirtelen. A fiú éppen most mondta ki hangosan, hogy visszamegy vele. Engedi, hogy hazavigye. Egy bökkenő volt csak.

- Azt mondtam, hogy hazaviszlek. Nem azt, hogy albérletet keresünk. – mondta Kook, mire Jimin felegyenesedett és kerek szemekkel nézett vissza rá, amikben csillogott a halvány holdfény.

- Én komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, hogy minden szabad percemet veled akarom tölteni. – jelentette ki Jungkook határozottan. – De ha ragaszkodsz hozzá, hogy albérletet keressünk, akkor legalább megtartom a másik lakást, ott már be van rendezve a stúdió. – szisszent fel kicsit Kook, de a mosoly ott bujkált a szája a sarkában. Aranyosnak találta, hogy a fiú hirtelen köpni-nyelni nem tudott, és biztosra vette azt is, hogy elpirult, amit végtelenül sajnált, hogy nem láthatott a harmatgyenge holdfényben.

- Nem tudom, hogy jó ötlet-e ez, ilyen gyorsan... azt sem tudjuk, hogy...

- Így van! – vágott közbe Jungkook. –Semmit sem tudunk a dolgok alakulásáról. Arról, hogy mi lesz egy hét múlva, vagy egy év múlva. De tudod, hogy miben vagyok teljesen biztos? – kérdezte Kook. – Abban, hogy egy órányi boldogságért is megéri minden áldozat. Az összes többi idő, amíg csak mellettem vagy, az pedig ajándék.

Jimin érezte, hogy már nem csak simán pirosak a fülei, hanem egyenesen izzanak. Jungkook előrenyúlt a kezével, és megsimogatta Jimin arcát, a fiú pedig olyan készségesen bújt bele a nagy tenyérbe, hogy Jungkook képtelen volt tovább visszafogni magát.

- Ne haragudj, nem akarok egy kéjencnek tűnni, aki csak úgy bárhol és bármikor... de most akkor is megcsókollak, ha te nem akarod.

Jimin kicsit meglepődött a hirtelen témaváltástól, de egyáltalán nem ellenkezett.

- Ki mondta, hogy nem akarom? – kérdezte, szinte suttogva és ő volt az első, aki mozdult. Egyik kezét a puha, barna tincsek közé futtatta, majd közelebb hajolt Kookhoz. A férfi pedig akkor mozdult, amikor az arcán érezte Jimin sóhaját. Először csak végigcirógatta a szájával a fiú puha ajkait, majd utána egy apró csókot adott a szája szegletébe, majd még egyet egy kicsit arrébb araszolva, még be nem járta minden milliméterét, miközben ujjhegyeivel Jimin hátát kezdte simogatni.

Jimin szája akkor nyílt el, amikor egy jóleső sóhaj szökött ki belőle, Jungkook pedig abban a pillanatban mélyítette el a csókjukat, egy elégedett morgás kíséretében, amikor megérezte végre Jimin forró nyelvét, amint viszonozza a csókot.

Jungkook először csak finoman csókolta, szinte kíváncsiskodva és lassan, de ahogy ráeszmélt, hogy mennyi időt vesztegetett már el így is, egyre hevesebben lett, mintha azzal az egy csókkal akarná bepótolni, ami eddig elmaradt.

Jimin szapora szuszogása, ahogy levegőért kapkod, és halk, elégedett nyöszörgése, ami néha megrezegtette Jungkook ajkait is, csak olaj volt a tűzre.

Jimin el akart húzódni a heves csók közben, hogy levegőhöz jusson, de amint Kook ezt megérezte, a tarkójára tette az egyik hatalmas tenyerét, a másik kezével a derekánál rántotta olyan közelre, amilyen közel csak tudta, és szorosan tartotta. Nem akarta elereszteni. Nem akarta elengedni azt az édes kis teremtést, akit végre maga mellett tudhatott. Jimin beleremegett a mozdulatba, a Jungkook felé áradó birtoklási vágyba, és végül egész testében megadta magát.

Kook érezte, ahogy Jimin teste teljesen ellazul, és szinte a karjaiba olvad, átadva magát a férfinak, amivel Jungkooknak szinte teljesen elvette az eszét.

Végtelennek tűnő percek teltek el, mire Kook végre megkegyelmezett Jiminnek. Amikor elvált, a kipirosodott, duzzadt és édes ajkaktól, hogy gyönyörködhessen Jimin arcában, a fiú vágytól elködösült szemekkel nézett rá, miközben alsó ajkát beharapva szaporán vette a levegőt, majd visszabújt Kook nyakához.

- Lassan vissza kellene mennem. – szólalt meg Jimin pár perccel később. – Te mit fogsz csinálni?

- Úgy terveztem, hogy ha nem tudtalak betuszkolni a kocsiba azonnal, akkor az éjszakát egy motelban töltöm. – válaszolta Jungkook. – Eljöttünk egy mellett, nincs is olyan messze... bár jobban szeretném a te társaságodban tölteni az éjszakát. – vallotta be Kook, és egy puszit nyomott Jimin arcára.

- Mi az, hogy „eljöttünk"? – kérdezte Jimin.

- Az aktuális és hívatlan lakótársam... aki már igazán kezd az idegeimre menni, hogy folyton nálam lóg, ragaszkodott hozzá, hogy elkísérjen. Nem akarta, hogy egyedül legyek.

- Yoongi? – kérdezte Jimin, mire Kook csak hümmögött egyet.

- Ő most hol van? – tudakolta a fiú.

- Elméletileg a házatoktól nem messze parkolt le, hogy ne hozzon frászt senkire. Elég nyugodt kis város, biztos feltűnt volna valakinek, hogy egy gengszter kinézetű pasas, egy kocsiból kukkol kifelé.

- Igen, az itt előfordulhat. – kuncogott Jimin, ahogy titkon elképzelte, ahogy Yoongihoz bekopog a yard. Nem akart neki rosszat, csak az üzenetéért cserébe várt egy kis elégtételt.

Jungkook nem mondott semmit, csak kérdő tekintettel nézett a fiúra. Jimin lassan kimászott a férfi öléből, felállt, kinyújtózkodott, majd felhúzta Kookot is. – Menjünk. – fogta meg a férfi kezét, és úgy sétáltak vissza a házhoz.

- Végre valami jó is történik, már nagyon ki volt a tököm az elmúlt napokban! – szólt oda nekik Yoongi, mikor odaértek a kocsi mellé.

- Szia. – köszönt Jimin, de zavartan nézett Yoongira.

Jungkook a szemeivel lepisszegte a barátját, hogy még véletlenül se mondjon semmit. Ő akart mindent elmesélni, de nem most. Most túl jól érezte magát, hogy bármivel is belerondítson.

Mivel Yoongi furcsán pislogott vissza Kookra, így Jimin felé fordult, de csak Jungkook vigyorgó arcát látta, tőle pár centire, majd a férfi egy cuppanós puszit nyomott az arcára, amitől Jimin már nem is gondolta tovább a dolgot.

- Akkor azt hiszem, hogy én meglátogatom azt a hotelt a benzinkút mellett. Rám kacsintott az a cuki cicus a pultnál, amikor kávét kértem. – gondolkodott hangosan Yoongi, mire Kook csak megcsóválta a fejét.

- Bemegyünk? – kérdezte Jimin, válaszolva Jungkook kérdésére, amit még a parkban tett fel. Kook szája fültől fülig ért, és nagyon határozottan bólintott.

Jimin előkereste a lakáskulcsot, és ki akarta nyitni az ajtót, amikor az kivágódott előtte, majd egy Yeri jelent meg az ajtóban. A lány tekintete a három férfin pásztázott végig idegesen, de aztán Jungkook, önbizalomtól ittas mosolyát látva, az ő szemei is elkezdtek csillogni.

- Hazaért végre? – hallatszott Minsun izgatott hangja, majd ő is megjelent Yeri mellett, és kicsit meglepődve nézte az idegen arcokat.

- Üdvözlöm! Jeon Jungkook vagyok! – köszönt illedelmesen.

- Én is üdvözlöm! Park Minsun. – mutatkozott be ő is.

- Elnézést a késői zavarásért. – mondta Kook határozottan. - Csak azért jöttem, hogy elvigyem az unokáját oda, ahova tartozik. – mosolygott, és próbált nem lekeverni egy jobbost Yoonginak, aki a háta mögött felszisszent a mondatára.

- Oké haver, feladom, itt a cuccod, majd hívj. – nyomta Kook kezébe a telefonját és a táskáját Yoongi, majd egy legyintéssel otthagyta őket.

- Nem semmi nagyid van! – jegyezte meg elismerően Jungkook, másfél órával, és egy kiadós beszélgetés után, már Jimin ideiglenes szállásán.

- Nem hittem volna, hogy Yeri ilyen kis kotnyeles. – sóhajtott Jimin, miközben vizes haját törölgette. Kook nem habozott, hogy odalépjen hozzá, és a karajaiba rántsa. Jimin a fürdőből jött, és megtöröközött ugyan, mégis pár kósza vízcsepp húzott maga után fényes csíkokat, ahogy a hibátlan és feszes bőrön folydogált lefelé.

Jimin felkuncogott Kook hevességén, de nagyon jól esett neki, ahogy a férfi a nyakát csókolta.

- Hála neki, nem kellett olyan sokat magyarázkodni. De engem is meglepett, mert az nem volt a terv része, hogy mindent elmeséljen a nagyszüleidnek. – mondta Kook, amikor elvált Jimin nyakától.

- Nehezem vallom be, hogy igazad van. Nem biztos, hogy én tudtam volna olyan őszintén beszélni. – motyogta a fiú.

- Én beszéltem volna helyetted is. – kacsintott rá Kook. Jimin összekulcsolta a karjait a férfi tarkójánál, majd egy elégedett sóhajjal hozzábújt.

- Köszönöm. – suttogta a férfi nyakába.

Kook nem tudta letörölni a mosolyt az arcáról. Hónapok óta most fordult vele először, hogy annyira nyugodt volt, és elégedettséget érzet, ahogy a drága kis szőkeséget ölelte.

Jimin is érezte, ahogy az elmúlt napok nehéz gondolatai és a sóvárgása a férfi után teljesen eltűnik a testéből, és csak jóleső fáradtságot hagy maga után.

- Elfáradtam. – suttogta Jungkook bőrére.

- Nem vagy vele egyedül. – mondta, miközben elengedte Jimint, aki megcélozta az ágyat, és mint egy fadarab eldőlt.

Kook mellételepedett, és oldalra fordította Jimint, majd kiskiflibe húzta a fiút, amitől az elkuncogta magát, de hagyta, hogy a férfi egész teste hozzásimuljon. Megfogta Jungkook kezét, ami a mellkasa előtt pihent, majd nyomott egy puszit a kézfejére.

Kook, majd elolvadt az apró gesztustól, és szorosan ölelte magához Jimint, hogy a körülményekhez mérten, minél közelebb érezze magához, a meleg testét.

- Szeretlek. – suttogta bele nyakába és egy csókot is küldött utána a remegő bőrre, amit a szó váltott ki a fiúból.

Jimin szeretett volna azonnal a férfi felé fordulni, de Kook szorosan tartotta, és azt sem engedte, hogy mozogjon. Annyira tökéletes volt minden, annyira jól esett neki az, hogy így összebújhatnak végre, hogy az elmúlt napok feszültsége most döntött úgy hogy ki akar törni a testéből. Vett pár mély levegőt, amivel mélyen beszívta a fiú testének illatát, nyelt párat, amivel elűzte a gombócot a torkából, és pár pislogással eloszlatta a szeme előtt feltűnő felhőket. Úgy érezte, hogy most igazán elengedhet mindent. Megkönnyebbült.