Jimin egész délelőtt maga után húzta Yerit. A lánynak már minden baja volt, és nagyon szívesen maradt volna otthon, de a fiú ragaszkodott hozzá, hogy mindenhova vele menjen.

Jimin már reggel, a nagyszülők után felhívta Namjoont is, a tanárát, és felvigyázójukat, hogy mit is kell pontosan csinálni. A férfi hirtelen köpni-nyelni nem tudott, de végül, felajánlotta, hogy segít, mert ilyen gyorsan ugyan nem lehet elintézni mindent, de majd a kezébe veszi a dolgokat, elvégre ő volt a felelős értük.

Először Yeri iskolájában kezdték, ahol szintén ledöbbent a tanára, a hirtelen bejelentéstől, és végül könnyes szemekkel búcsúzott a lánytól.

Azután az egyetemre mentek, ahol Namjoon már intézkedett, de még így is várniuk kellett, mert Jiminnek kicsit több papírja volt. Nem is lett meg minden, de Namjoon azt mondta, hogy majd eljuttatja hozzájuk.

Végül egy délelőtt alatt jobban elfáradtak, mint ha végig kellett volna ülniük egy tanítási napot. Yeri is levert volt kissé. Nem igazán volt barátkozós típus, mindig fenntartásokkal fürkészte a környezetét, ezért nem sok barátja volt, sőt, igazi talán egy sem, de érezte, hogy akkor is hiányozni fog neki a hely.

Jimin pedig úgy nézett ki, mint akit semmi sem érdekel. De csak látszólag. Belül majd szét robbant a feszültségtől, és vagy tízszer szólt magára, hogy rakja szépen a lábait egymás után, mert úgy érezte, hogy nem tud tovább menni.

Amikor közelítettek a lakás felé, Jimin idegesen nézelődött, majd nagy levegőt vett, amikor beléptek a főbejáraton és addig ki sem engedte, amíg fel nem értek a lakásba. A vonat háromkor indult, így volt még másfél órájuk az indulásig.

Pont elég idő volt arra, hogy végre egyenek valamit, mert egész délelőtt eszükbe sem jutott. Csak amikor leszálltak a buszról, és hazafelé vették az irányt, Yeri hasa hangos korgással jelezte, hogy bizony a reggeli is kimaradt. Megálltak a kisboltnál, ami egy saroknyira volt tőlük, vettek pár csomag készkaját, amit a mikróban melegítettek fel, és azt falatozták, miközben felváltva nézték a faliórát.

Mikor kiléptek a kis lakásból, Yeri görcsösen szorongatta Jimin kezét, és a fiú biztos volt benne, hogy habozik. Egy pillanat törtrészéig el is gondolkodott rajta, hogy megkérdezi, meggondolta-e magát, mert akkor kiveri a balhét, és addig cirkuszol, míg végül mindenki marad ott, ahol van.

- Csak addig lesz rossz, ameddig el nem indulunk. Ígérem! - mondta a lánynak, majd bíztatóan rámosolygott a húgára, és bőröndökkel felpakolva elindultak az állomásra.

Amikor felszálltak a vonatra és leültek, Yeri megint nagyon feszült lett. Jimin elővett egy könyvet, és a lány kezébe adta.

- Tessék. Ha jól tudom ez még nincs meg. – mosolygott a húgára.

- Úristen, hol szerezted? – ujjongott a lány hirtelen, ahogy meglátta a kedvenc írója egyik kötetét a kezében

- Még akkor vettem, amikor Dr. Palmerrel voltál. Sétáltam, és megláttam az egyik kirakatban. Utána akartam odaadni, hogy jobb kedved legyen, de aztán kiment a fejemből. Most biztos jól jön. – magyarázta Jimin.

- Tényleg te vagy a legjobb tesó. – visítozott a lány, amin Jimin jót nevetett, a többi utas pedig kíváncsian nézte őket. Yeri gyorsan fel is csapta az első oldalt, és belevetette magát a történetbe, miközben azt sem vette észre, hogy a vonat egy rázkódással elindult, és lassan kigördült az állomásról.

Jimin is kotorászott egy kicsit a táskájába, majd elővette fülhallgatót, elindította az első számot, ami a listáján szerepelt, majd fejét a vonatablaknak hajtva meredt az elsuhanó tájra. A messzi távolban, valahol a város mélyén, felhőkarcolók tömegén csillant meg a napfény, ahogy visszatükrözték a délutáni nap sugarait. A külvárosban, ahol ők is laktak egészen a mai napig, inkább csak raktárakat, és gyárépületeket lehetett látni, meg egy-két kéményből sűrűn feltörő gőzt, ami gomolygott egy darabig, majd eltűnt.

Fáradtan és álmosan nyitogatta a szemeit, érezte, hogy hamarosan álomba fog merülni, amitől megkönnyebbült, mert úgy legalább nem fog érezni semmit. A távolban még látott egy füstcsomót, ami egyre feljebb tört az ég felé. Szemei lassan csukódtak le, miközben az jutott eszébe, hogy mennyire szeretné, ha olyan könnyen eltudná engedni az érzésit, mint amilyen könnyen száll, az a feketén gomolygó füst, az ég felé.

***

Jungkook úgy tett, ahogy mondta. Lassan négy órája állt a lakás ajtajában, és várt. Eleinte többször is becsengetett, hogy megbizonyosodjon róla, hogy ő hallja a csengő hangját odakint, mert akkor tuti, hogy bent is hallaniuk kell. Dél felé járt az idő, és kint is a szokásosnál melegebb volt, a lépcsőházba pedig egyenesen beszorult a meleg. Még csak vize sem volt.

De nem érdekelte. Csak az volt a fontos, hogy addig álljon a folyosón, ameddig Jimin haza nem ér. Mindent eltervezett. Lelki szemei előtt látta, ahogy a fiú befordul a lépcsőn és meglátja. Kook nem merte elképzelni, hogy egyből a nyakába ugrik a fiú, ezért megelégedett annyival, hogy duzzogva ugyan, de beengedi a lakásba. Aztán leülnek és beáll köztük a kínos csend, mert Jimin mérges, ő pedig nem tudja, hogy mit mondjon, mert bár ezerszer elpróbálta már, ő képtelen lesz megszólalni. Amikor pedig végre megszólal, akkor is csak dadogva tud majd beszélni, mert annyira ideges lesz, de azért nagy nehezen elmagyarázza a helyzetet, amit Jimin feszülten fog hallgatni, mert azért csak látott valamit, ami igazából nem is számít. Azután Jimin, mivel felnőtt férfi, megfogja érteni őt, és bízni fog Kookban. És amikor a fiú végre elmosolyodik, akkor majd magához rántja őt, szorosan fogja a karjaiba zárni, és végre megcsókolja azokat a gyönyörű és kívánatos ajkakat.

Igen! Tökéletes!

Eltelt újabb egy óra, amíg Kook, isten tudja hanyadszor játszotta le a fejében a jelenetet, amikor megcsörrent a telefonja. Gyorsan kapott, reménykedve, hogy Jimin az, de a kijelzőn egy ismeretlen szám villogott. Jungkook nagyot sóhajtva vette fel.

- Igen? – szólt bele idegesen.

- Jó napot kívánok, Jeon Jungkook, a Red Carpet klub tulajdonosát keresem? – szólt bele a telefonba egy ismeretlen férfihang.

- Igen, én vagyok. – mondta Jungkook.

- Meg kell kérjem önt, hogy haladéktalanul jöjjön a helyszínre, ugyanis tűzeset miatt riasztottak minket. – mondta a férfi.

- Hogy micsoda? Mi történt?- Jungkook tényleg azt hitte, hogy rosszul hall.

- Egyelőre tisztázatlan körülmények miatt, kigyulladt az épület belső tere, a lángokat még nem sikerült megfékeznünk. Az ön számát adták, meg mint tulajdonos.

- Azonnal indulok! – mondta Kook, majd lette a telefont. – A kurva életbe! – káromkodott, miközben szedte a lépcsőfokokat lefelé, mert nem várta meg a liftet.

- Mi a faszom történt? – gondolkodott, amikor bevágta magát a kocsiba, és a gázra taposva elindult.

Rápillantott a műszerfal órájára. Egy óra múlt kicsivel. – Ebben az időben a takarítók és a személyzet már nincs bent, a váltás pedig még nem érkezett meg, szóval üresnek kell lennie a helynek. – gondolkodott hangosan, hogy hallja a saját hangját, és ne veszítse el a fejét. Aztán előhalászta a telefont és hívta Hobit.

- Szia...

- Hol vagy? – szólt bele egyből, nem várta meg, hogy Hobi mit akar mondani.

- Itthon. Miért? – kérdezte zavartan, amitől Kook kicsit megkönnyebbült. Magasról leszarta a klubbot, csak senkinek ne essen semmi baja.

- Gyere a klubhoz. Most hívtak, hogy kigyulladt, a tűzoltók már ott vannak. – hadarta a lánynak!

- Jézusom! – mondta döbbenten Hobi – Azonnal megyek.

- Szólj Yoonginak kérlek! – mondta még neki, majd letette a telefont, és a megengedettnél jóval gyorsabban cikázott az autók között.

Ha nem éppen magas épületek vették körül, akkor idegesen tekintett az égre, a klub irányába, és bár épp csak felvillant az ég, aztán újra eltakarta egy épület, mintha látni vélte volna a gomolygó, fekete füstöt.

Amikor bekanyarodott az utcába, már messziről látta, ahogy a tűzoltóautók lámpái villognak. Az utat is lezárták, mert a nagy autók elállták, illetve veszélyes lett volna, a forgalomra nézve. Jungkookot egy rendőr állította meg, amikor kiszállt a kocsiból, és gyalog próbált közelebb jutni.

- A tulaj vagyok! – mondta idegesen.

- Jeon Jungkook? – kérdezett vissza a rendőr.

- Igen! – bólogatott, és fejét forgatva nézett a füst irányába.

- A tűzoltók még dolgoznak a lángok megfékezésén, de már átkutatták, és nem találtak senkit az épületben. Megtudja ezt erősíteni? – kérdezte a rendőr.

- Déltől hatig elméletileg senki sem tartózkodik bent, csak esetleg akinek kulcsa van. – mondta Kook.

- És azok a személyek, akiknek kulcsa van? – kérdezte tovább a rendőr.

- Hobi, Minsoo, Seongho aki még zárni szokott, és Sujin, aki a takarításért felelős. – gondolkodott Kook.

- Kérem, hívja fel őket, vagy adja oda a számukat a kollégámnak. – mondta a rendőr, majd várt.

- Rendben. – mondta Kook. Seongho és Sujin számát leadta, majd közölte, hogy Hobi úton van, éppen akkor, amikor meghallotta a hangját. A srác falfehéren közeledd felé.

- Istenem, Jungkook! Mi történt? – kérdezte a srác.

- Fogalmam sincs! – mondta idegesen Kook. – Még fel kell hívnom Minsoot, várj egy pillanatot. – mondta, majd tárcsázta a férfi számát.

- Itt vagyok! – szólalt meg hirtelen Minsoo.

- Nem tudod, hogy mi történt? – lépett oda hozzá Hobi aggódva.

- Fogalmam sincs. – közölte végtelen nyugalommal Minsoo, miközben kávét kortyolgatott, egy papírpohárból.

Jungkookot elkapta az ideg.

- Hogy lehetsz ennyire érdektelen baszki! Nem látod, hogy mi történik ott? – mutatott a klub felé Kook.

- Mi történt? – érkezett meg Yoongi is.

- Nem tudom, még semmit sem tudok! –túrt a hajába idegesen Jungkook.

- Jól van. Nyugi haver. Megpróbálok utána nézni. – mondta Yoongi – Hobi, te maradj vele! – szólt oda a fiúnak, majd elsietett.

Viszont nem lettek okosabbak, amikor visszajött. A tűzoltók még nem értek rá vele foglalkozni, csak azt mondták, hogy várjanak. A rendőrök csak az utat zárták le, és adatokat vettek fel, meg néha megjelentek, ha kérdésük volt.

Négy órába telt, mire végre minden elcsitult. A klubhoz ugyan még nem mehettek közelebb, mert lezárták, így egy padon ücsörögtek, vagy éppen fel-alá járkáltak.

- Nekem kell egy kávé! – mondta Yoongi, majd elindult a mellettük lévő üzletbe. – Kérsz valamit? – kérdezett vissza, de Kook csak a fejét csóválta.

- Én szomjas vagyok, megyek veled. – mondta Hobi. Látszott rajta, hogy nehezen hiszi el, ami történt.

Jungkook a fejét támasztotta a kezeivel, és gondolkodott.

- Vége van drágám. – szólalt meg Minsoo, Jungkook háta mögött. – Hát nem nagyszerű!?

Kook döbbenten fordult meg.

- Mégis miről beszélsz? – kérdezte.

- Az a vén fasz legalább nem tud mivel megfenyegetni többé. – válaszolta Minsoo, és közelebb lépett Kookhoz.

- Micsoda?

- Így végre azt csinálhatunk, amit akarunk. – mondta Minsoo, teljesen komolyan.

- Erre nincs időm, többször nem akarok erről beszélni! - mondta neki Jungkook, és elfordult, hogy otthagyja.

- Bármit csinálok, neked semmi sem jó, igaz? – rántotta vissza Minsoo, a karjánál fogva.

- Ezt hogy érted? – kérdezett vissza Kook.

- Nem te panaszkodtál, hogy képes voltam a pénzt választani, és inkább odalöktelek másnak? Most már nem tudja bezáratni a helyet, mert nincs. Így zsarolni sem tud tovább.

- Nem! – rázta meg a fejét Jungkook.

- Így aztán már tényleg semmi okod a panaszra. Mert most téged választottalak. – mosolygott Minsoo.

- Tűnj innen! – kiabált rá Jungkook, amire Yoonga és Hobi is egyből felfigyelt, akik végeztek a vásárlással.

- Mi történt? – kérdezte Yoongi.

- Ő volt az. – dadogta Kook az idegtől. - Minsoo volt. Ő gyújtotta fel. – mondta a fejét fogva.

- Szólok a zsaruknak! - fordult sarkon Hobi, de Yoongi elkapta a karját.

- Várj egy kicsit! – szólt rá a fiúra. – Tényleg te voltál? – lépett közelebb Yoongi Minsoohoz.

- Neked aztán semmi közöd hozzá, hogy mit csináltam. – válaszolta Minsoo flegmán.

- Ilyen nincs! Legalább tagadd már te barom! – ordított rá Yoongi, mire Minsoo csak megvonta a vállát.

- Tényleg képes voltál ezt tenni? – kérdezte Jungkook, aki még mindig sokkos volt. De nem csak ő, Hobi megszólalni sem volt képes. Yoongit pedig, láthatóan egy hajszál választotta el attól, hogy agyonverje Minsoot.

- Hányingerem van, ha rád nézek... - mondta Kook, a legnagyobb megvetéssel a hangjában. – Menjünk innen. – mondta a többieknek, miközben már az autójához tartott. Azt sem látta, hogy Minsoo szemei szikrákat kezdenek szórni az újbóli elutasítástól.

- És mi újság a kis szöszkével? – szólt utána Minsoo, mire Kookban megállt az ütő.

- Te meg miről beszélsz? – fordult azonnal vissza Jungkook, akit Yoongi is követett, Hobi pedig még mindig sokkosan állt.

- Az arckifejezésedből ítélve igazam volt. – vigyorgott önelégülten Minsoo, egyenesen Jungkook arcába.

- Mi a faszomról beszélsz? – lépett oda hozzá Kook, miközben a szemei már szikráztak, az aggodalom és a düh egyvelegétől. Egész testében megfeszült, mint egy ugrásra kész vad, aki bármikor lecsaphat, és könyörtelenül széttépheti az áldozatát.

- Emlékszel még a kis kirohanásodra? Amikor otthagytál a stúdióban? Unatkoztam, amíg azt vártam, hogy vissza gyere, így elütöttem az időt. Nem is mondtad, hogy találtál magadnak egy új modellt Jungkook! – nevetett fel hangosan Minsoo, mire Kook lökött rajta egyet, Yoongi pedig odalépett, hogy visszafogja Jungkookot, mert körülnézett, és pár járőr még volt a közelükben. Nem lett volna jó, ha mind a kettejüket előállítják verekedését, ugyanis tuti besegített volna Kooknak.

- Ahogy megláttam a képeket, azonnal tudtam, hogy nem egy egyszerű modellről van szó. Még életedben nem csináltál olyan képeket, mint azok. A hülye is megmondaná róluk, hogy miért készültek. Nem valami magazinba, nem, nem, nem! – nevetett fel ismét Minsoo. – Mondd csak Jungkook, hányszor verted ki a.. – itt elakasztotta egy balos, amit Yoongitól kapott a szeme alá. – Bocs! Folytasd csak! – mondta Yoongi.

Minsoo fájdalmasan fordult a tengelye körül egyet, miközben támolygott az ütés erejétől, de a nevetést egy percre sem hagyta abban. – Ez megőrült. – jegyezte meg Yoongi, majd Kook lépett oda elé, elkapta Minsoo pólóját a mellkasánál, és úgy rántotta maga felé, hogy rá nézzen.

- Mit csináltál vele? – szűrte ki a fogai között Jungkook a kérdést.

- Csak egy kis külön műsort adtam a számára tegnap este. – vigyorgott Minsoo, miközben állta Kook gyilkos pillantását. – Tudod, nem esik valami jól, hogy máris elfelejtetted azt a kis csókot tegnap este... - itt pedig egy jobbos akasztotta meg, ami Jungkooktól érkezett, és amitől elterült a földön.

- Ez nem volt szép tőled. – nyögte Minsoo. – Tudod mennyi ideig szobroztam a házuk előtt, mire végre előjött. És csak nekem lehetett akkora szerencsém az életben, hogy pont hozzád készült! – nevetett, szinte hisztérikusan Minsoo.

- Te? Szerencsés? – kérdezte Kook. – Akkor szeretném közölni veled, hogy vagy eltűnsz az életemből, és soha a büdös életben nem keresel többé, vagy gondoskodom róla, hogy biztosítási csalás miatt, a börtönben rohadj meg.

- Nem lennél rá képes! – vágott vissza Minsoo, de a mosoly lehervadt az arcáról.

- Próbáld csak ki! – mondta Kook, majd otthagyta Minsoot a földön, és Hobival, meg Yoongival együtt elsétált.

***

- Rohadt mocsok! – dühöngött Yoongi még mindig. – Nem találkoztam még ekkora féreggel!

Jungkook csak ült a fotelben és meredt maga elé, miközben Hobi töltött nekik egy-egy pohár whiskyt.

- Szétkúrja az agyam, komolyan! – csattan fel ismét, amikor megkapta az italát.

- Ne káromkodj már folyton, attól nem lesz jobb! – szólt rá Hobi.

Ismét egy telefoncsörgés. Kook telefonja. Így ment mióta hazaértek. Hol a rendőrség, hol a biztosító, hol az alkalmazottak, hol a törzsvendégek hívogatták. Legszívesebben kikapcsolta volna, de nem tehette meg. Csak csendben felállt, felvette, majd kicsit távolabb sétált az őrjöngő barátjától.

- Nézd Hobi! Én egy végtelenül nyugodt ember vagyok. Sok mindent elnézek, és megbocsátok. De mivel most a helyzet elég komoly, és nem baszhatom szét a fejét, egy rohadt vascsővel, ezért legalább engedd meg, hogy beszéljek róla. – közölte Yoongi, miközben kiitta a poharát.

- Ebből se igyál sokat, mert a végén még úgy lesz. – szólt rá ismét Hobi, mire csak megforgatta a szemeit, és a kezébe nyomta a poharat egy újabb körért.

- Szerintem Minsoo beteg. – mondta, miközben eleget tett Yoongi kívánságának.

- Állati, még a végén engem csuknak le, mert megverek egy elmebeteget? – hördült fel Yoongi.

- Komolyan beszélek. Csak ezzel tudom magyarázni azt, amit tett. Még mindig nem tudom felfogni. – csóválta a fejét a Hobi.

- Neked meg be kellett volna számolni a zsaruknak, a beszélgetésről. – szólt oda Jungkooknak, aki időközben végzett, és visszaült a helyére.

- Nem akarom, hogy többé közöm legyen hozzá. Ha tényleg ő volt, akkor a rendőrök majd kiderítik. Nem fogok bemasírozni, és feljelenti, hogy aztán évekig a bíróságra kelljen járnom, és ne adja isten, még a szaftos részletek is kiderüljenek. – válaszolt Jungkook indulatosan, ami nem Yoonginak szólt, hanem a helyzetnek.

- De mégis csak felgyújtotta a klubot. – mondta Hobi.

- Leszarom a klubot. Szerencsére nem sérült meg senki, és legalább nincs ami emlékeztessen rá. Amúgy is eladtam volna. – mondta Kook.

- Hogy érted ezt? – kérdezte Hobi. – Abban a pillanatban mondtam volna fel, ha Minsoonak kellett volna dolgoznom.

- Tévedsz! – vágott közbe Yoongi. – Az a barom, Jungkook nevére íratta az egészet nem is olyan rég. Nem hiszem, hogy ezek után pont neki adta volna el.

- Ez komoly? – fordult Hobi Kook felé, aki csak bólintott egy aprót.

- Aha. – szólalt meg Yoongi is ismét. – Szerintem így akarta elejét venni a fenyegetéseknek, csak nem jött össze neki, mert ugyan úgy Kookot is megfenyegethette volna, és ha nem megy bele, akkor ugrik a klub. Ami Jungkook esetében tuti így lett volna.

Kook nem reagált, mert a gondolatai Jimin körül forogtak. Hívta, de ki volt kapcsolva, üzent neki, de nem írt vissza, és úgy érezte, hogy minden perccel egyre távolabb kerül tőle. Nem akarta elhinni, hogy Minsoo képes volt kijátszani mind a kettőjüket. El akart menni hozzá, de folyton csörgött a telefonja és csomó elintéznivalója volt, ami lassan haladt.

- Azért ez vicces! – nevetett fel Yoongi.

- Mégis mi? – kérdezte rosszallóan Hobi.

- A biztosítás is Kook nevén van. Nem tudom, hogy milyen üzletei voltak Minsoonak, de ezzel teljesen taccsra vágta magát, mert ő abból a pénzből egy vasat sem fog kapni. – vigyorgott elégedetten. – Mehet vissza apucihoz.

- Máris ezen jár az eszed? – horkant fel Hobi.

- Én csak a barátom érdekeit tartom szem előtt. – mondta Yoongi. – És a barátom hamarosan akár két klubot is vehet magának. – vigyorodott el ismét.

Jungkook nem hallotta amiről a másik kettő beszélt, mert egy újabb üzenetet pötyögött éppen Jiminnek, amiben könyörgött, hogy hívja vissza, ha megkapta.

- Holnap felkeresek valakit, aki leveszi rólunk a rontást. – szólalt meg Hobi. - Komolyan, ilyen szerencsétlenségek egymás után... Jungkook, Minsoo, a klub, Jimin, Yeri...

Kook izmai megfeszültek a fiú nevének hallatán.

- Eddig nem is gondoltam volna, hogy Minsoo képes ilyet tenni veled... - sóhajtott Hobi.

Ekkor Hobi már mindent tudott, ugyanis Yoongi elmesélt neki minden apró részletet, amikor Jungkook éppen telefonált, vagy nem figyelt rájuk.

- Hobi, kérlek, beszéljünk már másról. – szólt oda neki Kook.

- Rendben, bocsánat. Csak remélem, hogy már nem jön más, mert így is kiborultam. – mondta szomorkásan Hobi.

- Akkor vidítsd fel magad azzal, hogy úgy teszel, mintha éppen a klubban dolgoznál, aztán tölts nekem még egyet. – vigyorgott rá Yoongi.

- Lassan tizenegy óra, inkább haza kellene mennünk, hogy Kook is tudjon pihenni. – csóválta a fejét Hobi.

- Felőlem maradhattok. – mondta Jungkook, majd nagyot sóhajtva vette fel ismét a telefonját, amin az egyik alkalmazott neve villogott, akit még nem hívott fel, de feltehetőleg értesült az eseményekről, mert egyébként nem hívta volna.

Hobi is felállt, magához vette Yoongi poharát és ismét a konyhába sétált, hogy utántöltse, miközben megcsippant a telefonja. Hirtelen felcsillant szeme, majd ugyan olyan gyorsan vált sötétté, ahogy elolvasta az üzenetet.

Sajnálom!! 😔
Tegnap ki akartam tenni a maradék pár részt, de a lázam erősebbnek bizonyult😒
Viszont, a terv a következő. Ma lesz egy rész, holnap pedig az utolsó 3 adag. Úgyis egyben lesz jó a vége, legalábbis remélem.🤔