- Mi történt? Úgy nézel ki, mint a három hetes macskaalom! - fintorgott Hobi a pult mögött, majd kérés nélkül töltött egy dupla whiskyt, és odatolta Jungkook elé.

- Úgy is érzem magam... - morogta Kook, inkább csak magának, majd megköszönte az italt, és egy szuszra el is tüntette.

- Miért nem pihensz, ha nem vagy jól? Amúgy is korán jöttél, még ki sem nyitottunk. - érdeklődött a srác, miközben a pultban szorgoskodott. Nem kellett kiabálnia, a zene csak halkan szólt, amolyan mellékzajként. Még egy óra volt nyitásig.

- Nem akarok most otthon lenni. - válaszolta Jungkook. Ami teljesen igaz volt. Lassan négy óra telt el azóta, hogy elküldte Jimint, de egyszerűen nem tudta összeszedni a gondolatait. A kérdés egyre több volt, de nem talált egyetlen egy logikus választ sem. A leggyakrabban felmerülő kérdés pedig az volt, hogy: - Ezt most jól elbasztam, ugye?

Arról nem is beszélve, hogy a lelkiismeret furdalás is felcsapta a fejét Minsoo miatt, és elképesztőnek tartotta a tényt, hogy egyáltalán nem is gondolt rá, még csak eszébe sem jutott, amikor megcsókolta a fiút.

... de annyira akarta... azok az őszinte, csillogó barna szemek magukkal ragadták, és úgy érezte, hogy nem képes elszakadni tőlük.

Azért jött a klubba, hogy elterelje a figyelmét, és ugyebár megígértette Jiminnel, hogy nem megy többet a klub közelébe. Így kiküszöbölt egy lehetséges találkozást, ha a fiú beszélni akarna vele, és közben megpróbálta elterelni a figyelmét is. Hát kurvára nem sikerült!

- Jungkook, történt valami? - faggatózott Hobi tovább, mert gyanúsnak tartotta a férfi viselkedését.

- Most nem szeretnék beszélni róla. Kérlek, inkább maradj csendben. - szólt vissza Hobinak.

- Hoppá, de morcos itt valaki... - mondta Hobi, enyhe gúnnyal a hangjában, majd ott is hagyta Kookot, hogy magányosan pukkadozzon tovább.

Viszont ez a magány nem tartott öt percnél tovább.

- Helló mindenki! - hallott meg a bejárat felől egy harsány hangot.

- Na, már csak te hiányoztál... - sóhajtott Jungkook, majd behajolt a pultba és önkiszolgált.

- Szia Yoongi! - kiabált neki oda Hobi. - Hát te meg mikor jöttél?

- Helló!! -köszöntötte Hobit, majd mikor kilépett a pultból szorosan megölelte.

- Csak tegnap előtt este. - válaszolta mosolyogva Yoongi.

- És még csak most tolod ide a képed? Hát szépen nézünk ki. Az lett volna az első, hogy beköszönsz. - mondta Hobi tettetett morcossággal.

- Ne mérgelődj már, különben nem kapod meg a szuveníred! - nézett rá Yoongi sokatmondóan, mire Hobi szélesen elmosolyodott.

- Nem vagyok mérges. Rád nem lehet. Viszont van itt valaki, akire a méreg enyhe kifejezés. - bólintott a fejével Jungkook irányába, aki még mindig a poharával volt elfoglalva, és igyekezte őket teljes mértékben ignorálni, hátha valami csoda folytán el is tűnek. - Nem tudod, hogy mi történt?

- Nem. - mondta Yoongi határozottan. - De azonnal kiderítem. Addig töltesz nekem is egyet? Ha holnap ráérsz elmehetnénk kajálni egyet és beszélgetnénk egy jót?!

- Neked is a szokásos? - kérdezte Hobi, mire Yoongi kacsintott egyet, ő pedig már ment is, hogy kitöltsön egy pohárral, ugyanabból, amit Kook is ivott.

- Helló haver! Mi újság? De korán itt vagy? - ült le Jungkook mellé.

Egy sóhajon kívül semmi sem hagyta el Kookot, inkább csak befelé ment ital formájában. Közben Hobi meghozta az övét is, amit megköszönt, majd bele is kortyolt.

- Hogy ment a fotózás? - kérdezte Yoongi, minden hátsó szándék nélkül, de nem tudta nem észrevenni, ahogy a mellette ülő kicsit összerezzen.

- Mn. - hümmögte Jungkook.

- Mitől vagy ilyen ideges? - kérdezett rá Yoongi, mert úgy ítélte meg, hogy felesleges kerülgetnie a témát, mert magától úgysem fog mondani semmit.

- Nem vagyok ideges, tök nyugodtan hozzád basznék egy széket. - közölte Jungkook a tényeket, majd kezével felkönyökölt a pultra és megtámasztotta a fejét.

- Túlélném, mint az összes többit. - mosolygott Yoongi. - És mit csináltam, ha szabad kérdeznem?

- Te és a tanácsaid... hogy is mondjam... szoktatok egyeztetni néha, vagy csak úgy kijönnek belőled? - morogta az orra alatt Jungkook, alig érthetően.

- Jungkook! Nagy kérés lenne, ha azt mondanám, hogy beszélj érthetően? - tudakolta ismét Yoongi, és készült, hogy valami szaftos kis pletyka lesz belőle.

- Megcsaltam Minsoot. - szaladt ki Kook száján, amiben feltehetőleg közrejátszott a kitudja hány pohár ital.

- Helyes! - vágta rá Yoongi. - Várj! Mi? - szólalt meg ismét, mikor összerakta a fejében a képet. Szóval Jimin és Kook... lehetséges hogy...? Őt rohadtul nem érdekelte, hogy mi van azzal a gyökérrel, akit nevezetesen Minsoonak hívnak, de annál inkább kezdte aggasztani, hogy Kook hogyan fogja kezelni a kialakult helyzetet.

- Akkor kezdjük elölről. Mi történt és miért akarod rám fogni az egészet?

- Nem történt semmi. - válaszolta Jungkook.

- Á, Kook, most már végképp nem értek semmit. Gyerünk fel az irodába! - pattant fel a bárszékről Yoongi, elkapta Jungkook karját, majd elkezdte maga után húzni.

- Engedj már el, nem vagyok gyerek? - panaszkodott Kook.

- Biztos? - szólt vissza neki Yoongi, majd meg sem állt vele az irodáig, ahol leült az egyik kényelmes fotelba, majd a mellette lévő kis asztalról elvett két poharat, meg egy fél üveg whiskyt.

- Szóval akkor kezdjük elölről! Gondolom Jiminről van szó, vagy tévedek? - kérdezte, miután kitöltötte az italokat. Jól ismerte Jungkookot, ahogy a Minsooval kapcsolatos függőségét is, és pont ezért aggódott.

- Megcsókoltam. - közölte Kook, miközben fel-alá mászkált a kis helyiségben.

- Értem. -bólintott Yoongi. - És?

- Nincs és!

- Ennyi? - kérdezett újra Yoongi.

- Igen! Ennyi! - mondta idegesen Jungkook.

- Baszki Haver! Az arcodból ítélve azt hittem, hogy legalább szétkeféltétek a kanapét, a cicus meg minimum eszméletét vesztette. Na, az a megcsalás! - dörgölte a halántékát Yoongi.

- Ez egyáltalán nem volt vicces! - szűrte ki a fogai között Kook. - Hogy nézzek így Minsoo szemébe?

- Na ácsi! - szólt rá Yoongi idegesen. - Megkérdezhetem, hogy miért Minsoo lett az áldozat?

- Én csaltam meg őt!

- Ezt nem egészen nevezném megcsalásnak, ahhoz mérten meg pláne nem, amit ő csinál. Vagy már elfelejtetted, hogy mit csinál? Az én szememben, már egy jó ideje te vagy áldozat Kook, és erről csak te nem akarsz tudomást venni.

- De Minsoo nem ezt érdemli!

- Miért Jungkook? Te igen?

- Minsoo...

- Hagyd már abba ezt a folytonos Minsoozást, mert esküszöm, hogy lecsaplak! Mint egy kibaszott papagáj...basszus! Nem tudnád azt mondogatni inkább, hogy Jimin, Jimin, Jimin?

- Őt hagyd ki ebből! - mondta idegesen Jungkook. - És egyébként sem hiszem, hogy ezek után találkozni akarna velem.

- És ez miért is probléma? Talán csalódott vagy miatta? - tette fel a kérdést Yoongi. Bár azután, amit délután látott nem tudta elképzelni, hogy Jimin a közelébe se akarjon menni többet.

- Azért mert... - akadt el Jungkook.

- Hallgatom, hogy miért is esne rosszul az, ha nem találkozhatnál többet vele. Vagy tudod mit? Inkább itt hagylak, hogy nyugodtan tudj rajta gondolkodni. - közölte Yoongi a távozási szándékát, de előtte még felhajtotta a maradékot a poharából, hátha csökkenti az ideget, amit Kook rakott bele. Tudta, teljes mértékben tisztában volt vele, hogy Jungkook számára nem lesz könnyű elhagyni Minsoot, de mindig abban reménykedett, hogy majd jön valaki, aki segít neki kilépni ebből a csapdából, hogy végre olyan életet élhessen, amilyet megérdemel.

Yoongit az is bántotta, hogy ő nem volt képes ezt megtenni, pedig tényleg szerette Jungkookot, de csak mint barát. Nem tudta elképzelni, hogy ők egy párt alkossanak. Több szempontból sem. Az egyik az volt, hogy Yoongi nem akart komoly kapcsolatot, de Kook pont olyanra vágyott. A másik pedig az volt, hogy a mai napig nem tudta elképzelni azt sem, hogy Jungkookot reszelik, és nem fordítva. Ez pedig abból fakadt, hogy ismerte a fiatal énjét. A menő, nagyszájú, vagány Jungkookot, akit mindig embertömeg vett körül, aki folyton a társaság középpontja volt, és akinek esze ágában sem volt felkínálni magát bárkinek is, viszont előszeretettel húzott mást maga alá. Yoongi megvolt győződve róla, hogy ezt az alárendelődést egyedül Minsoonak sikerült elérnie, de arra már nem tudott rájönni, hogy hogyan. Persze, mondhatnánk azt is, hogy Kook esetleg mind a két részről aktív volt, de Yoongi tudta, hogy ez sem igaz.

- Szerintem inkább menj haza és gondold át alaposan a dolgokat. - tanácsolta Yoongi. - Ha végképp elakadnál, akkor hívj! - szólt még vissza, majd kilépett az ajtón. Jobbnak látta, ha távozik, mielőtt az ész érvekkel való meggyőzés helyett, úgy dönt, hogy inkább beleveri a fejébe.

Jungkook pedig olyannyira megfogadta a tanácsát, hogy egy órával később, már az ágyából nézte a plafont. Mi mást is csinálhatott volna, mint hogy próbált felülkerekedni a bűntudatán, ami Minsoo miatt tört rá, és az érzésein amiket Jimin ébresztett benne, ahányszor csak rá gondolt.

Az elmúlt hónapokban többször is eszébe jutott már, hogy elhagyja Minsoot, de még az elhatározás előtt meg is hátrált. Mintha megnyomtak volna egy gombot az agyában, és hirtelen el is tűnt minden negatív gondolat, helyébe pedig a szép emlékek léptek, az együtt töltött évek boldog pillanatai, a többit pedig száműzte, és úgy tekintett rá, mint egy rossz álomra, mint egy átmeneti állapotra, amin túl kell lépnie és utána minden rendben lesz.

A legrosszabb pedig, amit tehetett az az volt, hogy magát hibáztatta. Egy veszekedés után képes volt azon agyalni órákig, hogy mit rontott el. Talán rosszul fogalmazott, vagy türelmetlen volt, nem figyelt rá rendesen? Esetleg nem szerette eléggé, vagy nem volt elég odaadó Minsooval szemben? Kezdetben még beszélt erről Yoongival vagy Hobival, de minden alkalommal azt mondták neki, hogy az egyetlen hibája ebben a kapcsolatban az, hogy még mindig kapcsolatban van Minsooval.

Gyerekkorában volt egy enyhe szorongása, amit szerető szüleinek hála időben észrevettek, így nem fajult el a dolog. Járt pszichiáterhez is, és ő világított rá először erre a dologra. Figyelmeztette Kookot, hogy ha nem figyel rá, akkor később komolyabb gondot is okozhat számára. Gyerekként, főleg a szülei miatt, rendszeresen járt terápiára, kapott különféle feladatokat és mindent, ami ezzel jár. A szorongása el is tűnt, viszont beépült az a kis kapcsoló a fejébe, amit nem tudott irányítani.

Volt pár alkalom, amikor kiborult, és Yoongihoz fordult. A férfi megértette őt, de nem tudta elfogadni a helyzetét, és mindig győzködte, hogy hagyja el végre Minsoot. Amikor pedig minden érv csődöt mondott, mindig azzal vigasztalta Kookot, hogy egyszer biztosan betoppan majd valaki az életébe, aki segíthet neki, de csak akkor, ha nem zárkózik el a külvilágtól. Sosem hitte el, és éppen ezért nem is akart rágondolni.

De ma akaratlanul is felmerült benne ez a gondolat. - Mi lenne, ha Jiminnel sikerülne? - még a gondolattól is kirázta a hideg. Ami nem Jimin ellen szólt, hanem Minsoo mellett.

Yoonginak igaza volt. Már a gondolattól is szomorúság tört rá, hogy nem látja többé Jimint, a mai nap után. Csúnyán kihasználta a helyzetet, ami pedig egyáltalán nem vall rá, utána pedig mindenféle magyarázat nélkül elküldte, és még csak fel sem hívta. De ott, abban a pillanatban megakarta nyugtatni a fiút, megvigasztalni, ellazítani, biztonságban tartani, gondoskodni róla és... és mi?

- És mi van, ha tényleg kedvelem őt? És mi van akkor, ha ez csak valami hirtelen fellángolás, és csak egy pillanatra inogtam meg? És mi lenne egy hét múlva? Egy hónap múlva? Egy év múlva? Nekem miért nem olyan egyszerű ez a döntés?

A Minsooval kapcsolatos gondolatai nem változtak, de a Jiminről alkotott képek a fejében, folyamatos átalakuláson mentek keresztül. Egyre több érzés kavargott benne, és a képek, amik eddig a fejében keringtek teljesen máshogy néztek ki, a délután történtek után.

A tenyere bizsergett a finom bőr érintésének az emlékétől, a felül vékony, alul pedig telt ajkak, amik az ő csókjától csillogtak... még érezte az ízeket, az illatokat, az érintéseket. Ahogy végre eléri Jimin nyelvét, amikor a fiú végre megadta magát neki. Az vér pedig máris teljesen más irányba kezdett áramlani a testében, ahogy már csak az emléktől is felizgult.

Egyre különösebb érzések törtek rá, és fáradtan nyitogatta elnehezült szemhéját.

- Azt hittem már fel sem ébredsz. - jutott el a füléig a hang, mire kipattantak a szemei, és hirtelen megpróbált felülni, de erővel visszanyomták az ágyra.

- Mikor jöttél? - kérdezte, miközben megmarkolta a takarót, ami gyűrötten terült el mellette.

- Ebben a pillanatban. - felelte Minsoo majd rámarkolt Jungkook éledező péniszére, és lassan húzogatni kezdte rajta a bőrt.

- Minsoo, ne! - tiltakozott Kook, és megpróbálta ellökni magától, elég kevés sikerrel.

- Maradj nyugton egy kicsit. - szólt rá Minsoo, majd amikor Jungkook megakart szólalni, a tenyerét szorosan a szájára tapasztotta. - Alapesetben szeretem hallgatni a hangod, miközben duglak, de ha csak tiltakozni akarsz, akkor inkább fogd be!

***

Jimin egy szemhunyásnyit sem aludt. Miután Jungkook elküldte órákig bolyongott az utcákon, és már sötét volt mire hazaért. Yeri is nyugtalan lett, amikor meglátta, de elintézte annyival, hogy biztos valami vírus bujkál benne, és azért érzi magát rosszul. A lány azonnal kerített neki pár szem gyógyszert, amik Yeri tudta nélkül a lefolyóban végezték. Azután letusolt és evés nélkül bedőlt az ágyba, fejére húzta a takarót, majd igyekezett higgadtan gondolkodni. Nem tudta kiverni a fejéből azt a csókot. Érezte, hogy még az emlékébe is belepirul, és nem tudja megállni mosolygás nélkül, amikor felidézte, ahogy Kook fölé hajol és őt nézte azokkal a gyönyörű kék szemekkel. Ahogy finoman megsimogatta, megérintette és megcsókolta... el sem akarta hinni, hogy ez megtörtént.

Főleg ha a folytatásra gondolt, mert a problémák ott kezdődtek. Folyamatosan azon gondolkodott, hogy miért küldte el Jungkook. Az első, ami eszébe jutott, hogy a férfi megbánta, és azért nem kereste, mert jobb lenne, ha elfelejtenék ezt az egész balesetet. Azután ott volt az enyhébb változat, amiben Jimin azt remélte, hogy Kook csak nem akarta kihasználni, és ott helyben megfektetni. Azután felötlött benne olyan eshetőség is, hogy ő rontott el valamit, viszont az eddigi „partnerei" nem panaszkodtak, sőt, ami azt illeti, úgy gondolta, hogy elég sok tapasztalata van.

Majd végül eszébe jutott az is, amit Jungkook idióta barátja mondott, hogy ő nem egyszerű eset és oda kell rá figyelni. Ebből viszont egy szót sem értett. Az egyetlen biztos dolog az izgatottság volt, amit érzett. Mert ugyan Kook elküldte, és akkor baromi csalódott volt, de a sok gondolkodás után nem látta olyan borúsnak a helyzetet. Legalábbis nem akarta elképzelni azt a lehetőséget, hogy ennyi volt, miközben ő szép lassan beleszeretett.

Mert hogy beleszeretett.

Már az ébresztő előtt kikelt az ágyból és nekiállt reggelit csinálni, hogy elterelje a figyelmét. Ez olyan jól sikerült, hogy kb egy óra elteltével Yeri ráhozta a frászt, ahogy hirtelen megjelent mellette a reggeli zombi kinézetével.

- Jó reggelt! - mosolygott a lány, majd leült az asztalhoz és töltött magának egy pohár narancslevet. - Jobban vagy már? - érdeklődött Yeri.

- Igen. - válaszolta Jimin, és vagy százszor bocsánatot kért gondolatban, amiért úgy lerázta a húgát, de nem akarta elmesélni, hogy mi történt. A lány azóta tudta, hogy a fiúkhoz vonzódik, mióta a városba költöztek, és bár tartott a reakciójától, végül nem csalódott Yeri hatalmas szívében. Viszont azóta egy szó sem esett róla, egyikük részéről sem, így nem akart egy ilyen jellegű témával előállni a lánynak.

- Akkor elmegyünk ma sütizni? - kérdezte félve a lány.

- Még szép! Már megígértem, és én is ennék valami finomat. A főzés még csak-csak, de sütni nem áll szándékomban. - mosolygott Jimin.

- Szuper! - ujjongott Yeri. - Viszont ma délután jön Lisa is, mert elakadtam, de kivételesen most a matekban. - húzta el a száját.

- Oké, akkor majd utána sétálunk egyet, beülünk valahova. Holnap meg úgysincs suli, szóval ráérünk.

- Akkor ezt meg is beszéltük. Megyek, összeszedem magam, és igyekszem túlélni addig.

- Várj csak! - szólt utána Jimin. - Beszéltem Namjoonnal, hétfőn jelenésünk van.

- Oh, máris...- komolyodott el Yeri. - Akkor nincs mit tenni. - mondta, majd sarkon fordult és bement a szobába.

***

Kook éppen kávét főzött, amikor hallotta Minsoo lépteit, aki éppen a konyhába tartott.

- Reggelt! - morogta, majd unottan leült az egyik székre.

- Neked is. - válaszolta Jungkook, miközben próbálta leplezni, hogy milyen elégedett magával. Ugyanis Minsoo reggeli frusztrációját ő okozta.

Miután az éjjel felébredt... illetve Minsoo felébresztette, egy kellemes szituációban kellett volna találnia magát, viszont ezt nem tudta összeegyeztetni az álmaival, így addig küzdött, hogy Minsoo végül csak Kooknak tudta kiverni, és miután Jungkook feje kitisztult lerúgta magáról Minsoot.

Igaz, hogy utána nehezére esett visszaaludni, mert attól tartott, hogy Minsoo újra próbálkozni fog, de miután hallotta, hogy a mellette fekvő egyenletesen kezd szuszogni, végül ő is elaludt, ráadásul reggel is előbb kelt.

Arra pedig, hogy honnan volt ereje és bátorsága visszautasítani Minsoot, nem igazán tudott válaszolni, de jó érzéssel töltötte el, hogy végül egyenlőnek érezte magát a kapcsolatukban, és nem az lett, amit a másik akart.

- Kérsz reggelit? - kérdezte Kook.

- Nem. Csak egy kávét. - válaszolta Minsoo még mindig paprikás hangulatban. Jungkook pedig csak bólintott, majd mikor kész lett a kávé, két csészébe töltötte, és odavitte Minsoonak az övét.

- Milyen volt az út? - érdeklődött, hogy mégse szó nélkül ücsörögjenek.

- Elfogadható. - válaszolta Minsoo. - Viszont szükségem van a segítségedre. Vacsorára vagyok hivatalos ma, te pedig velem jössz. - közölte ellentmondást nem tűrő hangon.

- Rendben. - sóhajtott Jungkook, bár először rossz érzése támadt, de mivel Minsoot kíséri, nem lehet belőle baj, és talán megtud valamit a mostani üzletéről is, amit annyira titkol.

- A klubban minden rendben? - kérdezett most Minsoo.

- Persze. - bólintott Jungkook, miközben a kávét kortyolgatta. - Egész jó volt a forgalom. Éppen azon gondolkodtam, hogy ki kellene találni valami új műsort. Alanék nagyon kapósak, de nem érnek rá mindig, és igény is lenne igény rá, hogy...

- Ez a része már nem érdekel, azt csinálsz, amit akarsz. - vágott közbe Minsoo, majd felkelt az asztaltól és összeszedte a cuccait. - Majd délután felhívlak, hogy pontosítsunk, de kilencre legyél kész. Dögösen öltözz, nem kell öltöny. - mondta majd el is indult a lépcső irányába.

- Nem maradsz még egy kicsit? Csak most jöttél haza. Azt hittem, hogy legalább a délelőttöt együtt töltjük. - szólt utána Kook csalódottan.

- Nem érek rá, pont azért, mert most értem haza. Ha elintéztem, ami elmaradt, majd elviszlek valahova. - közölte menet közben, és Jungkook már csak az ajtó csukódását hallotta, mielőtt újra síri csend vette körül. Elbambulva ült az asztalnál, mikor megcsörrent a telefonja.

- Jó reggelt Jin. -köszönt a férfinak.

- Szia Jungkook. Csak emlékeztetni akartalak, hogy délutánra van egy fotózásod. - szólt bele Jin.

- Ez milyen fotózás is? - kérdezte, mert hirtelen nem emlékezett.

- Amit Minsoo kért tőled két hete. Az egyik barátja szeretne veled fotókat készíttetni, hogy meglepje a... párját. - magyarázta Jin, mire végre beugrott Kooknak is.

- Ah, tudom már. - szólalt meg fájdalmasan. - Ő az, aki aktképeket akart készíttetni. - sóhajtott Jungkook.

- Igen. - helyeselt Jin a telefonba. - Ráadásul nagyban. -kuncogott fel. - Azt hiszem, hogy nem szeretném tudni, hogy hova kerülnek azok a képek.

- Azok sehova, legalábbis, ha rajtam múlik. Megmondtam, hogy aktot nem vállalok, bármennyit is fizet. - javította ki Jungkook. - Azt hittem végül visszamondta, de ezek szerint így is megfelel neki.

- Igen. Szóval kettőre ott lesz. - pontosított Jin.

- Rendben. Köszönöm! Akkor majd találkozunk. - köszönt el Kook, majd letette a telefont és megitta a maradék, kihűlt kávéját. Azután pedig a stúdióba vette az irányt, hogy lassan felkészüljön a délutáni fotózásra.

A kis teremben még minden ugyanúgy állt, ahogy tegnap otthagyta. Alapesetben kicsit összepakol maga után, de nem volt kedve bemenni. Még a kávésbögrék is ott voltak az asztalon, koszosan. Jin tanácsolta már neki, hogy fogadjon fel egy házvezetőnőt, aki rendben tartaná a hatalmas lakást, de Kook mindig nemet mondott. Eleve nem volt egy hanyag, szétszórt személy. Nem erre nevelték. És mikor nekifogott takarítani, akkor legalább kikapcsolt az agya, ha pedig Jin véletlenül ott volt, amikor éppen takarított, akkor mindig szívesen segített neki.

Ahogy belépett, máris az asztalhoz sétált, majd gépiesen kezdett pakolni, miközben folyamatosan hangosan beszélt magához, hogy elterelje a saját figyelmét. Nem akart az elmúlt napra gondolni, nem akart összezavarodni, és megint a gondolataiba merülni.