Jungkook idegesen túrt bele a hajába. Egész nap Minsoo hívására várt, de csak egy rövid üzenetet kapott tőle, hogy nagyon elfoglalt, és amikor fel akarta hívni, a telefonja ki volt kapcsolva. Azóta már háromszor próbálta hívni, de mind sikertelen volt.

Dühös volt, mégis, majdnem kétségbeesetten várta a hívását.

Hogy lefoglalja magát, inkább lement a stúdióba, majd leült a gép elé, és előszedte a papírokat amiken Yoongi felkérésének a részletei voltak. Lejegyzett magának pár dolgot, miközben átfutotta a részleteket, majd fejben lefuttatott pár lehetséges variációt, ami szóba jöhet egy csoportos fotózáson. Tudta, hogy valami teljesen újjal kellene előrukkolnia, de nem tudott rendesen koncentrálni. Így egy órával később már a klubba tartott. Legfőképpen csak azért, hogy igyon. Azt társaságban csak jobb, mint otthon egyedül.

Pedig szívesen töltené otthon az idejét, de a csend, ami körülveszi, kezdi az őrületbe kergetni. Először felszaladt az irodába és ránézett a gépre, hogy Jia üzent-e valamit, de nem volt semmi sürgős. Tíz perccel később pedig már a pultnál üldögélt, tekintetével az embereket pásztázva, akik éppen szállingóztak befelé. Még korán volt a tömeghez.

- Talán kellene egy újabb tematikus est. - gondolkodott el magában.

- Szia! Szokásos? - érdeklődött Hobi egyből.

- Jöhet! - bólintott Jungkook, közben pedig Hobit méregette, aki elég megviseltnek tűnt, mintha napok óta nem pihent volna rendesen, és most totál ki van.

- Egészségedre! - tette le Hobi az italt Kook elé.

- Nem akarsz kivenni pár nap szabit? - kérdezte Jungkook. Nagy szükség volt Hobi munkájára, mert ő felügyelte és vezette a bárt a klubban. Rengeteg italuk volt, és voltak igazi ritkaságok és drágaságok is, amikből egy üveg majd két heti fizetésük volt, mégis sokszor tűntek el dolgok, vagy számolták el magukat „véletlenül" a pultosok. Viszont ő remekül átlátta a dolgokat, lecserélte az embereket, és Kook teljes bizalmát élvezte. Ezért nem hagyhatta, hogy Hobi hosszabb időre kidőljön.

- Fáradtnak nézek ki? - kérdezte Hobi, elég neheztelő hangon.

- Bocsi! Csak kérdeztem, mert olyan gondterheltnek tűnsz. - érdeklődött tovább Kook.

Hobin tisztán látszott a vívódás, hogy beszéljen-e vagy sem. Végül öntött magának egy italt, majd kiment a pultból és Jungkook mellé ült.

- Ma voltam Yerinél. -mondta, amilyen halkan csak tudta.

- Igen, mondtad, hogy mész. - bólogatott Kook.

- Beszélgettünk egy pár szót... - ivott egy kortyot Hobi, majd folytatta. - ... és, hát, kiderült, hogy hol vannak a szüleik. Illetve hol nincsenek. - meredt maga elé.

- Ezt hogy érted? - kérdezte Jungkook egyből, amivel még saját magát is meglepte. Pedig biztos volt benne, hogy őt nem érdekli ez a téma.

- Az anyjuk elhagyta őket. - dörzsölte meg a homlokát Hobi, kissé aggódva. - Az apjuk pedig, nem is tudom...

- Nem egyedi eset. - mondta Kook egyszerűen, de az a kis, éles fájdalom a mellkasában, ami csak egy másodpercig tartott, rögtön kijózanította.

- De kegyetlen vagy Jungkook! - mordult rá Hobi.

- Nem vagyok kegyetlen. Csak rávilágítottam a tényekre. Több ilyen van a világon, mint azt hinnénk. Sajnos. Egy gyereknek sem kellene ilyen dolgokon keresztülmennie. - halkult el Kook. És bár ő a szerencsések közé tartozott, mert szerető szülők között nőtt fel, akik elfogadták őt akkor is, amikor elmondta, hogy meleg, de pont ezért tudta, legalább egy kicsit is elképzelni, hogy milyen anélkül felnőni.

- Akkor fejezd ki magad érhetőbben, mert most legszívesebben arcon csaptalak volna. - duzzogott Hobi.

- Túlságosan megkedvelted őket. - motyogta Jungkook.

- Igen, lehet. Sőt biztos. De egy cseppet sem bánom. - erősítette meg Hobi.

- De miért? - kérdezte a férfi, és tudat alatt azt gondolta, hogy Hobi válasza majd közelebb viszi a válaszhoz, hogy vajon miért érdekli annyira a fiú.

- Én sem tudom, de olyan elveszettnek tűnnek. Nézd csak meg Jimint. Milyen erősnek mutatja magát, közben pedig isten tudja, hogy miken kellett keresztülmennie. Viszont, ma nem tudom, hogy mi történt, de Jimin egész kivirult, amikor hazaért. Olyan édesen mosolygott. - mesélte Hobi, miközben az ő arcára is kiült egy elégedett vigyor. - Mikor eljöttem, akkor döbbentem rá, hogy még nem is láttam így mosolyogni.

- Délután? - kérdezte hirtelen Kook.

- Igen, ötig voltam ott. Maradtam volna még faggatni, de el kellett ugranom pár helyre, mielőtt melóba jövök. - sajnálkozott Hobi.

Jungkook pedig mélyen a gondolataiba merülve, és Hobi szavain fennakadva ült, miközben a poharát szorongatta.

- Kivirult? Édesen mosolygott? - keringtek a szavak a fejében, és engedte, hogy egy csomó kép, amit elképzelt, ismét előjöjjenek.

Hirtelen olyan gondolatai támadtak, amikben Jimin esetleg miatta volt boldog, és miatta mosolygott. Azután dühös lett a mellette ülő csaposra, hogy ő már látta azt a mosolyt, amit ő egyik találkozásukkor sem kapott meg. Bár, mikor is kellett volna mosolyognia? Amikor éppen droggal a szervezetében fetrengett az ágyon, vagy alkoholtól kiütve előző este? Vagy egy állásinterjún, amilyen a mai is volt? - Mondjuk ott mosolyoghatott volna édesen... - állapította meg magában Jungkook.

A gondolatai meglepték, majd gyorsan ki is itta a poharát, és elhessegette őket. - Egyszerűen csak nem kedvel. Megesik az ilyesmi. - vonta le a következtetést Kook, és bár a felismeréstől könnyebbnek kellett volna éreznie magát, a keserűség, amit érzett, kicsit sem volt kellemes.

És pont ettől a katyvasztól a fejében érezte úgy, hogy hamarabb fog ágyba kerülni, mint gondolta.

***

Jimin egész éjjel forgolódott, és amikor végre hajnalban elaludt, alig egy óra múlva ismét felébredt. Mi mást csinálhatott volna, mint agyalt, ahelyett, hogy kialudta volna magát. Azon gondolkodott, amit Tae mondott a jövőjéről, a kapcsolatairól és az érzéseiről.

Ha őszinte akart lenni magához, akkor sosem gondolkodott el azon, hogy ő mit is szeretne valójában. Gyerekként volt egy időszak, amikor általánosba járt, és akkor úgy érezte, hogy övé az egész világ. Saját kis bandája volt, akikkel folyton csak a bajt keverték, akikkel együtt lógtak a játszótéren sötétedésig. Talán akkor csinált utoljára valami olyat, amit ő akart.

Később, amikor kezdtek otthon elfajulni a dolgok, Jimin kényszerből tanult, kényszerből ment el dolgozni, kényszerből csinálta a házimunkát. Az egyetlen dolog, amit akkor önszántából csinált az az volt, hogy amikor besokallt, akkor megszökött, és alkalomadtán egy napig sem látták a szülei. Ilyenkor vagy egy játékteremben lógott vagy a parkban, vagy ahol éppen nem érezte magát útban.

De azután az este után, csak Yerinek szentelte minden idejét. Rá figyelt, rá vigyázott, őt védte, csak hogy vezekelni tudjon azért, mert nem figyelt jobban. Amikor tett valamit a húgáért, mindig úgy érezte, hogy talán egy kis része, egy egészen apró része feloldozást nyer. Viszont az út, ami előtte állt, még nagyon hosszú volt, hogy törlesszen mindent.

Ezért történt az, hogy saját magára csak egy eszközként kezdett tekinteni, aki dolgozik. Saját magát feladva alkalmazkodott a kialakult helyzetükhöz, és onnantól kezdve ez így is maradt. Amivel egészen idáig elégedett is volt.

Aztán jött egy férfi. Nevezetesen Jungkook, azokkal a kék szemeivel, amiket Jimin már csak röntgen szemeknek hívott magában, mert amikor belenézett úgy érezte, hogy önszántából nyitott könyvé válik a másik számára.

Ám ekkor még nem jöttek rá, hogy igazából mit is látnak a másikban, ami megragadta a figyelmüket, és egymás felé sodorta őket.

Jimin egy darabig forgolódott az ágyban, majd hirtelen jött az ötlet. Kuncogva ült fel, és kereste meg a telefonját, miközben ránézett a húgára is, aki mélyen aludt. Persze, hiszen még csak öt óra volt...

- Remélem még alszol. - vigyorgott magában Jimin, amikor tárcsázta a számot. Olyan sokáig csörgött, hogy azt gondolta, hogy nincs is a férfi közelében a telefon, és elbukott a terv.

- Haló... - szóltak bele a telefonba, és Jimin máris idegesen ült fel az ágyon. Meglepte Kook reggeli, karcos hangja. - Baszki, tényleg aludt! - kapta a szája elé a kezét Jimin és érezte, ahogy villámsebességgel elvörösödik, ahogy maga elé képzelte a jelenetet, ahogy a férfi reggel, még ködös tekintettel, ilyen hanggal ébreszti, miközben... - Ugh!

- Szia. - szólalt meg óvatosan Jimin a telefonba. Lehet, hogy máris kirúgatta magát?

- Jimin? - Jungkook hangja meglepettnek, ugyanakkor éberebbnek is hangzott hirtelen. Jimin szíve pedig ismét nagyot dobbant. Most hívta először a nevén. - Valami gond van? - kérdezte az álmos hang.

- Nem, nem történt semmi, és hülye ötlet volt, előbb kellett volna gondolkodnom, mint cselekednem. Sajnálom! - kezdett el mentegetőzni Jimin. Ő maga sem értette, hogy mi volt ez a spontaneitás a részéről, ami rátört.

- Ah, értem. Akkor jó. - megkönnyebbülve sóhajtott bele Jungkook a telefonba, amit Jimin szintén nem tudott hova tenni. Megijesztette? Kizárt! - Akkor miért hívtál ilyen korán?

- Igazság szerint... - kezdett bele Jimin kissé idegesen. - ... jó poénnak tűnt, hogy ilyen formában közöljem, hogy elfogadom az ajánlatot, de már....

- Várj! Mi? - szólt közbe Kook.

- Jól van, na! Hányszor kérjek még bocsánatot?

- Nem! Nem! Nem is vagyok mérges. Inkább az a rész érdekelne, amit az ajánlatomról mondtál! - magyarázta Jungkook.

- Ó. Értem. Elfogadom a munkát.

Jimin nem számított semmiféle reakcióra, legfeljebb arra, hogy Kook leordítja a fejét, amiért felébresztette, viszont arra a csendre sem, ami kettejük között beállt.

Nem tudta eldönteni, hogy most megszólaljon-e vagy se, vagy esetleg Jungkook már meg is bánta, hogy felajánlotta neki a munkát, és most azon gondolkodik, hogyan sztornózza az egészet... vagy csak simán elaludt.

Kook viszont nem aludt, és nem is azon tanakodott, hogy hogyan vonja vissza, amit előző nap felajánlott. Ő jelenleg teljesen éber állapotban ült az ágyán, és próbált valamit kinyögni, de nem ment, mert igazság szerint nem hitte, hogy Jimin igent fog mondani a felkérésre. Azt hitte, hogy ő egy igazi szabad szellemű fiú, aki nem akarja elkötelezni magát, legalábbis az eddig életviteléből Kook erre következtetett, és pont ezért igyekezett egy visszautasíthatatlan ajánlattal előállni a fiú számára.

- Ma eltudsz jönni egyetem után? - kérdezte Jungkook hirtelen, miután elég sokszor meggondolta, hogy mit mondjon.

- Igen. Azt hiszem, hogy nincs akadálya. - egyezett bele Jimin. - Mikor?

- Itthon leszek, bármikor jöhetsz.

Jimin már a fejére húzott takaró alatt lapított. Úgy érezte magát, mintha éppen randira hívták volna, a telefont tartó keze remegett, a másikkal pedig erősen markolta a párnáját. - Csak munka, te idióta! Azt sem tudod, hogy van-e esélyed nála...

- Rendben. Szia. - köszönt el Jimin villámgyorsasággal, majd összeszorított szemekkel húzta magát minél kisebbre. - Még mindig nem tudom, hogy jó ötlet-e...

***

Jungkook egész nap olyan volt, mint egy sajtkukac. Tíz percnél tovább nem tudott megülni egy helyben, illetve annál tovább koncentrálni bármire is, de a házat sem volt hajlandó elhagyni. Jint hívta fel, hogy ha jön, akkor hozzon pár friss péksüteményt, amit aztán egy bögre kávé kíséretében, a stúdióban evett meg.

A délelőtt nagy részében a cuccait rendezgette, meg a lencséket tisztogatta. Legalább hat díszletet állított fel, majd bontott le, míg végül egy sima, fehér háttérnél maradt, ami elé beállított egy fekete fotelt, amit a raktárból cipelt ki, hangos káromkodások közepette.

Elintézett pár telefont, válaszolt pár levélre, és még Jiat is felhívta, hogy minden rendben van-e a klubban.

Szóval próbálta lefoglalni magát, de az idő így is lassan telt, és egyre több kép kúszott a fejébe, ahogy a délutánon gondolkodott. Még ő is meglepetten tapasztalta, hogy mennyire várja, hogy dolgozhasson. Bár nem kérdezte meg Jimint, hogy mennyire ér rá, de szerette volna, ha készíthet pár képet, amikből majd kiindulhat.

Az ebédet is letudta egy pizzával. Majd felment a lakásába, letusolt, felöltözött és fél kettőkor már megint a stúdióban ült, az egyik sarokban lévő kanapén, és a neten böngészett. Éppen csak 5 másodpercre bambult rá a telefonra, és amikor legközelebb felnézett, egy homályos alakot látott maga előtt. - Jin?

Sűrű pislogás és egy kis hunyorítás után rájött, hogy az a valaki a földön ül, a kanapé mellett, amin ő feküdt. Különös módon egyáltalán nem ijedt meg vagy ugrott fel. Hagyta, hogy teljesen kitisztuljon a kép maga előtt, és a vendége ne vegye észre, hogy felébredt. Merthogy elaludt.

A fiú majdnem teljesen háttal ült neki, de csak majdnem, és elég közel volt ahhoz, hogy Jungkook fürkésző tekintete, a lebukás veszélye nélkül tudjon végigfutni a vendégen. Szőke tincsei, most pont azt a kiszámíthatatlanságot tükrözték, ahogy Kook megismerte a fiút. Sokkal jobban állt neki, mint a zselével belőtt, műhatást keltő hajszörny. A fülében lévő ezüstkarika egyből beindította Jungkook fantáziáját... néhány kép erejéig simán eltudna képzelni egy szemöldök vagy ajak piercinget. Nagyon jól állna azon a...

- Khm... - köszörülte meg a torkát Kook. - Hát, nem sokáig bírtam...

- Á, jó reggelt. - nézett rá Jimin, egy nagy mosoly kíséretében.

- Mi? - ült fel hirtelen Kook, és a telefonjáért kapott, amin Jimin nagyon jól szórakozott.

- Csak vicceltem, még csak öt óra. - közölte Jimin, majd visszafordult ahhoz, amivel eddig lefoglalta magát.

- Régóta vársz? - tudakolta Jungkook, miközben visszadőlt, hogy összeszedje magát.

- Nem igazán, úgy egy órája. - vonta meg a vállát Jimin.

- Miért nem ébresztettél fel? - kérdezte meglepetten Kook, miközben a szemeit dörzsölgette.

- A titkárnődnek szándékában állt. Én mondtam neki, hogy hagyjon csak. Ha még azt sem hallottad, hogy többször csengettem, akkor eléggé kiüthetted magad. - vigyorgott a fiú.

- Mivel valaki kegyetlenül felébresztett reggel... - sóhajtott Kook, miközben eltakarta az arcát, mert nem akarta, hogy Jimin lássa azt a kis mosolyt, ami csak úgy fogta magát és megjelent az arcán, a reggeli beszélgetésük emlékére.

Jimin abbahagyta az album lapozgatását, ami az ölében pihent.

- Tudom, hülye ötlet volt, de bosszút akartam állni a múltkoriért. Mondtam már, hogy sajnálom.

- Felfogtam, úgyhogy ne kérj többször bocsánatot! - motyogta Kook, miközben felült. - Egyébként is, olyan régóta kelek már egyedül reggelente, hogy egész jól esett. - mosolygott magában.

Jimin lassan bólintott egyet, hogy megértette, majd visszafordult az album felé. - Azért nem semmi képeket csinálsz. Mióta érdekel a fényképészet? - érdeklődött, miközben tovább lapozgatott. Nem igazán volt otthon ebben a szakmában, de a képek nézegetése egész jól lekötötte.

- Már egész kiskoromtól kezdve. A legkorábbi emlékem szerintem... kb öt éves koromból van. Volt a szüleimnek egy fényképezőgépe, még az a régi filmes fajta. Éppen nyaraltunk én pedig elloptam, hogy képeket csináljak a kagylókról.

- Ez aranyos. - mosolygott Jimin.

- Úgy gondolod? - nevetett fel Jungkook. - A szüleimnek már kevésbé tetszett, amikor kinyitottam a hátulját, hogy megnézzem a képeket. Arról az európai nyaralásról nem sok kép maradt. - rázta meg a fejét.

- Öt évesen lehet, hogy én is megnéztem volna. - gondolkodott el Jimin, miközben folyamatosan mosolygott, és a szemeiben vidám fények cikáztak, ami nem kerülte el Kook figyelmét sem.

- Azután az események szépen követték egymást. Mivel folyton elkunyiztam tőlük, így két évvel később, egy karácsonyra megkaptam az első, saját fényképezőgépemet. Az már digitális volt, kis kijelzővel, hogy ne kelljen kinyitnom és belekukkantanom. Aztán a suliban fotószakkör, majd művészeti suli. De végül megtartottam csak hobbinak. Nem akarom, hogy ez legyen a munkám, mert akkor lehet, hogy megváltozna a véleményem róla.

- Pedig láttam pár promóciós képet is. - nézett kérdően Jimin, aki figyelmesen hallgatta Kookot.

- Időnként kapok egy- két ajánlatot, általában barátokon keresztül, akik engem ajánlanak. Így ha elég érdekesnek találom a munkát, akkor néha elvállalom. - magyarázta Jungkook, miközben felkelt, és odasétált a kávégéphez. - Kérsz? - kérdezte Jimintl, aki bólintott felé egyet.

- Egyébként nem szeretek olyan jellegű képeket csinálni. Jobban szeretem, ha valami természetes. Az olyan reklámanyagokba meg általában mindig belenyúlnak digitálisan, és a vége teljesen más, mert kell még egy kis árnyék, vagy a szín nem tetszik nekik...

- Értem. - mondta Jimin elgondolkodva.

- És neked van valami hobbid? - kérdezte Jungkook, miközben visszasétált a kanapéhoz, leült, és Jimin kezébe adta a kávésbögrét.

- Á, nincs nekem időm arra, hogy szórakozzak. - legyintett a fiú, majd letette az albumot az öléből.

- Nem is volt semmi, amit szívesen csináltál? - kérdezte Kook. - Mondjuk gimiben? Ott a legaktívabbak a fiatalok ilyen téren. Bandákat alapítanak, vagy elkezdenek kupakot gyűjteni... - gondolkodott el Jungkook.

- Ez volt aztán a két véglet. - nevetett fel Jimin.

Viszont Kook továbbra is komoly maradt, mert tudni akarta. Csak pár apró részletet a múltjából. Hogy milyen volt, mielőtt találkoztak, milyen zenét hallgat szívesen, mi a kedvenc étele, hova szeretne egyszer elmenni. - Mintha ezeknek bármi köze is lenne a munkához...

- Ha minden áron tudni akarod, akkor nekem nem adatott meg az a gondtalan élet, mint neked. - mondta halkan Jimin, majd kikerekedett szemekkel bámult maga elé, hogy mik csúsztak ki a száján akaratán kívül.

Kook látta, hogy a fiú zavarba jött, és annak tudatában, amit Hobi mesélt neki előző este, jobbnak látta, ha egyelőre nem feszegeti a témát, de a kíváncsiság ott bujkált benne, hogy vajon neki mennyit árulna el a fiú. Mint valami átkozott verseny, azzal az átkozott pultossal.

- Át akarod futni még egyszer a szerződést? - kérdezte Jungkook témát váltva, és látta, hogy a fiú megkönnyebbülten sóhajt egyet.

- Nem szükséges. Már elégszer átolvastam. - nézett fel rá ismét Jimin.

Jungkook felállt, az asztalához sétált, amin halmokban állt a papír, majd előkereste azt, amire most szüksége volt, és a fejével biccentett Jimin felé, hogy menjen oda hozzá, azután egy tollat adott a kezébe. - Három példány lesz. - tette hozzá.

Az asztalon támaszkodott meg az egyik kezével, a másikban még mindig a bögrét szorongatta, viszont ez elég volt ahhoz, hogy a fiú, friss sampon illatát érezze. Most nem volt rajta annak az átható parfümnek az illata, ami eddig minden találkozásukkor elnyomta Jimin természetes illatát. - Egy újabb szükségtelen észrevétel...

- És mikor kellene kezdenem? - tette fel a kérdést Jimin, amikor végzett az aláírással.

- Most rögtön? - kérdezte Jungkook, egy kis ördögi vigyorral.

- Nem igazán úgy készültem. - motyogta, ahogy végignézett saját magán.

Kook nem is értette, hogy mi baja van a fiúnak, mert az a fehér alapon éppen hogy néhol mintás póló tökéletesen passzolt hozzá. Illetve abban a szűk szabású farmerben sem talált kivetnivalót, amit viselt. Sőt, kimondottan jól állt rajta. Főleg az utóbbi.

Miután Jungkook ezeket is megállapította, elfordult, majd összeszorított szemekkel vett egy mély levegőt, hogy elkergesse a képeket a fejéből. Azokat a képeket, amiken megjelent előtte Jimin formás hátsója, minden szögben, és megvilágításban. - Ez így rohadtul nem lesz jó...

A képek kezdték idegesíteni Jungkook. Mégpedig azért mert olyan érzéseket váltottak ki belőle, amiket addig nem nagyon tapasztalt. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy ő az utóbbi pár évben, nem igazán volt domináns szerepben, ha kapcsolatról volt szó. Pár kalandot leszámítva gimiben, évek óta Minsoo volt csak. Esélye sem volt kibontakozni, így most rég elfeledett vizeken evezett, széllel szemben, egy fogpiszkálóval.

- Ne aggódj. Csak pár képet akarok csinálni, hogy lássalak kamera előtt, meg a képeken. Aztán a többit kigondolom. - fordult vissza Kook Jimin felé, aki még mindig a ruhát igazgatta magán. - Persze csak ha ráérsz!? - tette még hozzá.

- Még reggel szóltam Yerinek, hogy később érek haza, szóval nincs gond. - válaszolta Jimin.

- Remek! - csillantak fel Kook szemei, és már fordult is a másik asztal felé, ahol a kamerák voltak. Jimin figyelte egy darabig, ahogy hozzáértően válogat, miközben a koncentrálástól még a homlokát is összeráncolja.

- És... én mit csináljak? - kérdezte végül Jimin.

- Egyelőre semmit. Csak ülj oda, kérlek. - mutatott Jungkook, a délelőtt odakészített fekete fotelra, a kifeszített, fehér vászon előtt.

Jimin odament, leült, és onnan figyelte tovább Jungkookot, miközben az ujjait tördelte idegességében.

- Nyugi. Nem foglak megenni. - nézett fel Kook az asztaltól, egy mosoly kíséretében, de amikor látta, hogy Jimin fülig elvörösödik, az a szokatlan bizsergés újból végigcikázott a testén.

A kamerával a kezében odasétált Jiminhez, miközben még valamit nyomkodott rajta, és eszeveszettül csipogott, majd felemelte a kamerát és minden előzetes nélkül csinált egy képet.

- Szólhattál volna, hogy valamilyen pózba vágjam magam! - nevette fel kínosan Jimin.

- Nyugi, csak megnézte működik-e egyáltalán. - hazudta Kook, mert a szándéka egyértelműen az volt, hogy elkapja Jimin piros arcát. Azt az arcot, amit eddig csak a képzeletében látott.

- Ó. Rendben. - mondta Jimin, majd az egyik lábát felhúzta maga elé, és mindkét kezével átfogta, úgy ücsörgött, amíg Kook, az előző képet nézegette. Azért nem az előtte ülőn legeltette a szemét, mert az túl zavarba ejtő lett volna.

- Oké. Akkor kezdhetjük? - kérdezte Kook, amire Jimin csak egy bólintással felelt.

***

- Rendben! Ezt én így nem fogom kibírni. - csak ez járt Jimin fejében, ahogy hazafelé ment.

Már amikor megérkezett Jungkookoz délután, és meglátta az alvó férfi nyugodt és békés arcát, olyan melegség áradt szét a mellkasában amilyet még sosem érzett. Elrebegett egy hálát saját magának, azért, hogy nem engedte Jinnek, hogy felébressze, mert így csendben figyelhette őt, és csak a halk szuszogását hallotta, abban a kellemes csendben. Meg a saját szívverését, amit alig tudott lenyugtatni. Végül azzal terelte el a figyelmét, hogy talált pár albumot, amikben feltehetőleg a Kook által készített képek voltak, és azt nézegette.

Azután pedig, amikor felébredt, ismét az a mély, álmatag hang, ami reggel is fogadta a telefonba, amit szívesen hallgatna minden reggel. Nem is beszélve a fotózásról, ami alatt Jungkook hihetetlenül figyelmes volt vele. Olyan természetesen irányította, hogy képes volt teljesen elengedni magát, annak ellenére, hogy nagyon ideges volt, és amikor Kook megérintette... na jó, csak egy kósza hajtincset rendezett arrébb a homlokánál, és a nyakánál igazította meg a pólót... de akkor is... még hosszú percekkel utána is érezte azoknak a meleg ujjaknak az érintését.

- Vajon lenne esélyem nála? - gondolkodott tovább, majd gyorsan el is vetette az ötletet, és gyorsabban szedte a lábait.

- Nem! Tényleg tudni akarom, hogy lenne-e esélyem... - bukkant fel ismét a kérdés, hiába akarta kiverni a fejéből.

- Kizárt! - vetette is el a lehetőséget újra. - Ő olyan menő, gazdag és kedves. Odafigyel másokra. Biztos sok barátja van. Teljesen az én ellentétem. Hogy is érdekelhetné egy olyan unalmas kis senki, mint én?! Arról nem is beszélve, ha megtudná, hogy mi történt, lehet meg is utálna...

Így esett a saját gondolatainak a csapdájába Jimin. Csak egy pillanatra hagyta magát, és már le is győzték. Átkozta magát, amiért nem az eszére hallgatott inkább, és messziről elkerüli Jungkook. Nem kellett volna elmondania Taehyungnak sem a dolgot, mert akkor nem ingott volna meg az elhatározása.

Jimin foglyul ejtette Kook törődő természete, amivel megmentette őt az első találkozásukkor, és amikor kimentette a második alkalommal. Magával ragadta a férfi figyelme, ami csak rá irányult, ahogy ő van a középpontjában, és a férfi csak őt figyeli. Az érintéseiről nem is beszélve, amikkel ugyan nem szándékosan, de az őrület határára sodorta Jimint, és a tekintete, ami csak őt látja, és amitől képes lenne azonnal megadni magát neki.

Gondolataiból a telefonjának a csipogása zökkentette ki. Nem igazán szokták keresni, így egyből tudta, hogy Kook az. A férfi ugyanis megígérte neki, hogy átküld pár képet, ha átnézte őket.

- Ez gyorsan ment. - jegyezte meg Jimin mosolyogva, mert vagy százötven képet csináltak egy óra alatt. A képek, annak ellenére, hogy csak próba képek voltak, eszméletlenül jól sikerültek. Mintha nem is ő lett volna rajtuk. Viszont ha Jimin rájuk nézett, csak Jungkookot látta, amint előtte áll, a kamera mögül néz rá, és éppen megereszt egy mosolyt felé.

- Oké! Elég az álmodozásból! - állt meg a járdán és vett egy mély levegőt. - Még most kell megállnom, amíg ez a ragaszkodás valami mássá nem alakul, ahonnan már nem lesz visszaút.

Az elhatározás után pedig úgy döntött, hogy még bemegy a kisboltba, és vesz valami vacsorának valót. Majd a főzéssel kicsit eltereli a gondolatait.

Egy szatyorral a kezében nyitott be a panelház folyosójára, majd fordult is a lépcső felé. Az ötödiken laktak, a legfelső emeleten, és már két napja rossz volt a lift, ami alapesetben nem is zavarta volna, mert általában inkább lépcsőzik, de most nem igazán volt kedve cipekedni.

Halkan szedte a fokokat, és már majdnem a negyediken volt, amikor eltorlaszolták előtte az utat. Halkan csettintett egyet a nyelvével, majd lassított a léptein.

- Egy új lakó? - töprengett magában, ahogy az előtte cipekedő férfit figyelte. - Lát valamit egyáltalán? - jött a kérdés, ami teljesen jogosnak bizonyult, ugyanis a férfi három nagy dobozt tartott maga előtt, ami a feje fölé magasodott. - Kétlem, amilyen óvatosan lépked... - sóhajtott Jimin.

- Segíthetek? - kérdezte Jimin, mire a férfi akkorát ugrott, hogy majdnem elejtette a dobozokat.

- Á! Bocsi! Feltartalak igaz? Ne haragudj! - állt meg a férfi, majd amennyire lehetett, az amúgy is keskeny lépcső szélére húzódott.

Jimin elhaladt mellette, majd mikor pár lépcsőfokkal fentebb volt már, mint az ismeretlen, megfogta a felső dobozt, így könnyítve meg kicsit a másik dolgát. Nem állt szándékában segíteni, de ilyenkor mindig Tae szavai csengtek a fülében, hogy legyen kicsit barátságosabb, mert sosem tudni, hogy mit hoz a jövő. Jimin pedig úgy gondolta, hogy ennyibe még nem fog belehalni.

- Merre? - kérdezte Jimin, mire a férfi, aki előbukkant a doboz mögül, elmosolyodott.

- Tizenhatosba megyek, a negyedikre.

- Oké. -mondta Jimin, majd tempósan lépcsőzött, hogy minél hamarabb szabaduljon. Amikor odaértek, letette az ajtó előtt a dobozt, és megvárta, amíg a férfi is beéri, majd ő is lepakol.

- Rendes tőled! Köszönöm a segítséget. Minjoon vagyok. - mutatkozott be a férfi. - Most költöztem ide... vagyis folyamatban van. - vigyorgott.

- Szia! Jimin. Az ötödiken lakom. - mutatkozott be ő is.

- Akkor köszönöm a segítséget Jimin! Meghívhatlak egy kávéra cserébe? - érdeklődött Minjoon.

- Nem köszi. Sietek. Sok szerencsét! - bólintott JImin, és már ott sem volt. - Ennyi jótékonykodás éppen elég lesz egy napra.

- Szia bátyó! - köszönt Xeri, amint belépett a kis lakás ajtaján.

- Szia! Mi a helyzet? - kérdezte, miközben befordult a kis konyhába.

- Képzeld, ma megkérdezte a fizikatanárom, hogy ki segít nekem, mert láthatóan jobban teljesítek. - újságolta a lány mosolyogva, miközben már Jiminnek segített kipakolni.

- Sosem gondoltam volna, hogy Hobi tényleg tud segíteni. Nem nézném ki belőle. - mondta Jimin.

- Ugye? Pedig nagyon okos, és figyelmes is.

- Ha te mondod. - vigyorgott Jimin, mire Yeri határozottan bólintott.

- És, te merre jártál? Elmondod végre? - tudakolta a lány.

- Azt hiszem találtam egy jó munkát. - nézett Jimin a húgára. - Egy kicsit jobban fizet, mint az előző, viszont lehet, hogy többet kell dolgoznom.

- Ez nagyon jó hír bátyó! - ujjongott Yeri. - De ugye nem valami éjszakai munka már megint?

- Nem, legalábbis gondolom, hogy nem kell éjszaka dolgoznom.

- És milyen munka? - kérdezte a lány izgatottan.

- Még én is alig hiszem el, de úgy tűnik, hogy modell lettem. -sóhajtott Jimin.

- Komolyan? Ez hihetetlen! Mindig is tudtam, hogy te vagy a leghelyesebb srác a földön, de hogy ezt más is kiszúrja!?

- Ez most bók akart lenni, ugye? - kérdezte Jimin nevetve.

- Persze, hogy az! - vágta rá a lány. - Mutatsz majd képeket? Ugye nem valami szupertitkos munka?

- Dehogy! És ami azt illeti, van pár kép a telefonomban, megnézheted őket, ameddig vacsit csinálok.

- Szuper! - kapott a telefon után Yeri, és a következő perceket azzal töltötte, hogy vagy százszor megnézte azt a pár képet, miközben nem győzött sóhajtozni.