Jimin idegesen forgatta a poharat az asztalon, miközben percenként az órát nézte. Még tíz perc volt három óráig, ő pedig már vagy fél órája ott volt. Először jó ötletnek tűnt Jungkook nélkül találkozni az anyjával, de ahogy teltek a percek, egyre jobban hiányzott neki a férfi támogatása. Viszont, amikor kigondolta, hogy így találkozik a nővel, akkor az járt a fejében, hogy meg kell állnia a saját lábán, illetve így nem befolyásolták Kook szavai és tettei.

A kávézó nagyon csendes volt, főleg azért mert kora délután volt, és egy csendes kis utcában nyílt. Viszont Jimin pont ezért szerette. Az egyik asztalnál ült egy idősebb férfi, így rajtuk kívül csak a személyzet volt még ott.

Aztán egyszer csak nyílt az ajtó. A fiú pedig érezte, hogy felgyorsult a pulzusa, amikor meglátta az anyját, amint belépett. A nő arca megviselt volt, mint eddig mindig. Jimin sokat gondolkodott rajta, hogy a múltja vagy a jelene miatt nézett úgy ki az anyja. Vajon tényleg megbánta azt, amit nem tett meg évekkel azelőtt?

Jiyoon kedvesen elmosolyodott, amikor megpillantotta a fiát. Bizonytalan léptekkel sétált oda az asztalhoz.

- Szia. – köszönt Jiminnek, a fiú pedig csak bólintott egyet. Ideges volt. – Barátságos hely. – nézet körbe a nő a kávézóban. Hamarosan megérkezett a pincér is, és felvette a rendelését. Azután kínos csend következett. Egyikük sem tudta rávenni magát, hogy először megszólaljon. Végül Jimin törte meg a csendet.

- Kook folyamatosan azzal nyaggat, hogy hallgassalak meg. – mondta Jimin. A torkában lévő szorító érzéstől, úgy érezte, hogy minden hangért meg kell küzdenie.

- Kedves ember. Nagyon szerencsés vagy. – bólintott a nő.

- Tudom. Ezért is hallgattam rá. Ő mindig jót akar nekem, és figyel rám. – helyeselt Jimin. – Szóval itt vagyunk. Mondd el végre, hogy mit akarsz!

- Tudom, hogy ha azt mondom, hogy sajnálom, az édes kevés. – válaszolta Jiyoon lesütött szemekkel. – Fogalmam sincs, hogy mivel tudnám jóvá tenni azt, amit elkövettem, hogy megbocsáss nekem, vagy legalább ne gyűlölj ennyire. – a nő hangja, hallhatóan remegett.

- Nem tudod eltörölni a múltat. – mondta Jimin. Hangja feszülten csengett. – Akkor kellett volna elgondolkodnod azon, hogy mit csinálsz.

- Már régen rájöttem, hogy hatalmasat hibáztam. Azóta is gyötör a bűntudat, hogy nem voltam jó anya. Soha nem akartam, nektek rosszat. Te és Yeri vagytok a legfontosabbak a számomra. Én csak...

- Te csak mi? Ha annyira fontosak voltunk neked, akkor miért nem a gyerekeiddel foglalkoztál, ahelyett, hogy az utcán árultad magad? – szűrte a fogai között Jimin. A nő arca elsápad.

- Sajnálom. – mondta Jiyoon remegő hangon.

- Mit gondoltál akkor, amikor hazaállítottál azzal a rohadékkal az oldaladon, részegen? Hogy majd vele együtt fogsz minket szeretetben felnevelni? Ne akard bemagyarázni nekem, hogy nem tudta milyen ember valójában az a rohadék! Te mégis hazahoztad, aztán odalökted neki a húgomat! – csattant fel Jimin. Későn vette észre, hogy megemelte a hangját, így mikor körbenézett a helyiségben, pár rosszalló pillantással találta szembe magát.

- Kérlek hallgass meg. – kérte Jiyoon suttogva és félve az elutasítástól.

- Hallgatlak! – lökte oda a fiú azt az egy kis szót, majd hátradőlt a széken, miközben továbbra is a poharát fixírozta.

- Nagyon szerettem apádat, ezt te is tudod. De sajnos hamar távozott. Akkor nagyon összetörtem és magányos voltam. Gondoskodnom kellett rólatok, így a munkába temetkeztem. Aztán megismertem Yeri apját, és amikor úgy éreztem, hogy talán helyre jön az életünk, akkor elhagyott. Ismét magamra maradtam. Ráadásul ott volt az adósság a ház miatt, amit közösen vettünk. Rengeteget dolgoztam, hogy fizetni tudjam, mert őt elnyelte a föld, nem volt hajlandó kapcsolatot sem tartani velünk.

Jiyoon keze remegett, amikor a vizespohárért nyúlt, hogy igyon pár korty vizet.

- Egyre mélyebbre zuhantam, mert nem kerestem eleget, hogy azokat a körülményeket tudjam nektek biztosítani, mint előtte. Akkor tájt ismertem meg azt a férfit. Elhívott párszor iszogatni, hogy lazítsak, én pedig kissé megkönnyebbültem, hogy valakivel beszélhetek a problémáimról. Ő ajánlott egy gyógyszert, amit feketén tudott szerezni, és azt állította, hogy nyugtató hatásúak. Gondoltam kipróbálom, hátha könnyebb lesz. Azután pedig nem volt megállás. Fogalmam sincs, hogy milyen tabletta volt az, de hetek alatt rászoktam, és egy idő után már nem volt elég. Ő készségesen segített, és hozott nekem erősebbet. Egyre erősebbet, míg végül már azt sem tudtam, hogy mit adott be nekem. Sokszor voltam öntudatlan. Olyan érzés volt, mintha egy báb lettem volna, akivel azt csinálnak, amit csak akarnak. Persze, akkora már nem volt pénzem, de a drogok sokba kerültek. Ő pedig rávett arra, hogy... - a nő elakadt egy pillanatra, és ismét a porért nyúlt, hogy igyon pár kortyot.

Jimin szenvtelenül hallgatta a mesét. Legalábbis első ránézésre. Mert a lelki szemei előtt, lepörgött az egész, amit az anyja mesélt. Csak hogy ők nem voltak abban a boldog tudatlanságban, mint az anyjuk, a drogok és az ital hatására. Nekik nagyon is valóságos volt.

- Szóval rávett, hogy neki dolgozzak, cserébe mindig adott pénzt, és biztosított róla, hogy veletek is minden rendben lesz.

- Most ránk akarod fogni azt, ami történt? – kérdezte Jimin összeszűkült szemekkel, amikből áradt a megvetés.

- Nem! – szólalt meg most Jiyoon, kicsit nagyobb hanggal, mint kellett volna. – Tudom, hogy minden az én hibám. Én csak jó anya akartam lenni és gondoskodni rólatok. De minden kicsúszott a kezemből egy szempillantás alatt. A könnyebb utat választottam, és ez hiba volt. Ha visszamehetnék, inkább vállalnék még egy műszakot, mint, hogy át kelljen élnetek azt, ami a történt. Tudom, hogy ez nem elég ahhoz, hogy megbocsáss nekem, de tényleg megbántam a döntéseimet és az életemet adnám azért, hogy visszamehessek, és megváltoztassam a múltat, de nem tudom! Csak vezekelni tudok valahogyan, ami talán enyhítené a bűntudatom, de úgy érzem, hogy ez csak akkor menne, ha megbocsátanál nekem, vagy legalább nem gyűlölnél ennyire.

- Nem oldana meg semmit, ha most azt mondanám, hogy felejtsük el, ami amúgy is lehetetlen lenne. – mondta Jimin, miközben egy vékony könnyfátyolon keresztül nézte az anyját.

- Tudom, hogy nem. – mondta a nő. – De kész vagyok az életem hátralévő részét arra áldozni, hogy megpróbáljak enyhíteni a múlt okozta sebeken. Nem érdekel semmi más, csak ti, és az, hogy jó életetek legyen. Olyan, amit megérdemeltetek volna az elejétől fogva.

- Túl nagy szavakat használsz. – mondta Jimin, majd szipogott egyet, és zavartan törölte meg az arcát.

- Tudom, sajnálom. – mondta Jiyoon könnyes szemekkel.

- Yerinek szüksége lett volna rád. – mondta Jimin.

- Sajnálom. – mondta ismét a nő.

- Nem tudod elképzelni, hogy mennyire nehéz volt. – suttogta a fiú.

- Sajnálom. – ismételte meg Jiyoon.

- Az istenért! Ne mond már ezt folyton! - szűrte ki a fogai között Jimin. – Amikor még apa élt, olyan határozott nő voltál. Céltudatos és gondoskodó. Emlékszem, hogy mindig leültél velem tanulni, Yerinek esti mesét olvastál, és minden reggel kakaóval ébresztettél minket. Hétvégéken mindig a tónál kirándultunk, és mindig megvetted a csokit, amit akartam. Leszidtál, amikor kitörtem az ablakot, de aggódva kötötted be a sebem. És, bár nem tetszett, hogy horror filmet akartam nézni, mégis velem együtt nézted végig, hogy ne féljek. - gurult le egy könnycsepp Jimin arcán. – Arra az anyára akarok emlékezni, nem rád. Azt az anyát akarom, nem téged. Imádtam őt, mert mindig erős és összeszedett volt. Ő hol van?

Jiyoon arcán már patakzottak a könnyek, ahogy a fiát hallgatta.

- Még nem tudok megbocsájtani. – mondta Jimin szipogva. - De megpróbállak nem gyűlölni és valahogy megérteni téged. A többi már csak rajtad múlik.

- Fiam, én...

- Elég volt mára. – szólt közbe Jimin. – Nekem ehhez több idő kell.

- Türelmes leszek. – suttogta a nő, miközben megtörölte a szemeit. – Várni fogok.

Jimin nem mondott többet, csak letörölte az arcán legördülő könnycseppet és feláll, hogy távozzon.

- Tudod a számom. – állt meg az anyja mellett egy pillanatra, de végül elhagyta a kis kávézót.

Fogalma sem volt, hogy mit kellene érezni az anyjával kapcsolatban. Azt sem tudta, hogy amit éppen érez az normális-e, vagy saját magában van a hiba. Nem tudta, hogy mások mit tennének, és egyelőre abban sem volt biztos, hogy ő a megfelelő lépést tette meg.

Szinte rohant a lakásig, ami szerencsére nem volt messze. Gyalog is csak pár perc volt. Benyitott az ajtón, majd reménykedve nézett be a műterembe és a galériába, de Kook még nem volt ott. Felment az emeletre, de minden üres volt. Ellentétben a fejével, amiben gondolatok százai cikáztak megkérdőjelezve minden egyes kimondott szót vagy feltett kérdést.

Elővette a telefonját és hívást indított.

- Szia, Édes! – szólt bele Jungkook vidám hangja. – Mi újság?

- Hol vagy? – kérdezte Jimin remegő hangon.

- Mi történt? – hallatszott a pánikszerű kérdés a vonal másik oldalán.

- Itthon vagyok. – mondta a fiú, szinte már zokogva.

- Azonnal otthon vagyok! Szeretlek! – hallotta a férfi hangját, majd csak a sípolást. Lerogyott az egyik fotelba, majd számolta a másodperceket Jungkook érkezéséig.

Tizenöt perc múlva, Jimin hallotta, ahogy csapódik a bejárati ajtó. Azonnal felpattant a fotelből, amiben addig gubbasztott, és gyors léptekkel ment a lépcső felé, ahol már fel is bukkant Jungkook aggódó arca. Jimin a férfi karjai közé vetette magát, miközben hangtalanul sírt.

Jungkook először kifújt egy nagy adag levegőt, mert első látásra nem volt a fiúnak semmi sérülése, és a saját lábain ment oda hozzá. Aztán még nyugtalanabb lett, amikor érezte, hogy Jimin sírástól rázkódik a karjaiban.

- Nyugodj meg Édesem. – mondta halkan, és magához szorította a fiút. – Meséld el, hogy mi történt, jó? – kérte Jimint.

- Találkoztam vele. – szipogta Jimin Kook vállába.

- Kivel? – kérdezte Jungkook, miközben Jimin hátát simogatta, hogy megnyugtassa.

- Anyámmal. – válaszolta a fiú halkan.

- Értem. – vette tudomásul Kook a helyzetet. – Elmeséled, hogy mi történt?

Mivel Jimin nem mutatott hajlandóságot, hogy elengedje, ezért felkapta és a kanapéhoz sétált a fiúval, majd elrendezgette az ölében, és nyugodtan várt, miközben megpróbálta elengedni a feszültséget, amit Jimin hívása okozott.

Beletelt pár percbe, mire Jimin sóhajtott egy nagyot és megszólalt.

- Még reggel felhívtam, és megbeszéltem vele, hogy találkozzunk. Nem tudom, hogy mit vártam, mert nem változott meg bennem semmi vele kapcsolatban. – mondta Jimin halkan.

- Szerintem, már az is hatalmas lépés, hogy közeledtél felé, és te kezdeményeztél. – mondta Jungkook, majd egy puszit nyomott Jimin feje tetejére. – Innentől már sokkal könnyebb lesz.

- Nem érzem, hogy a javamat szolgálná, de hallgattam rád. - motyogta a fiú az orra alatt.

- Én pedig büszke vagyok rád, hogy vállaltad a dolgot. – szorította magához a fiút Jungkook. – Nem kell kapkodnod. Rengeteg időd van rá, hogy átbeszéljétek a dolgokat, és lassan te is megnyugodhatsz végre.

- De kitörölni már nem lehet. – sóhajtotta a fiú.

- Azt valóban nem. Viszont beszélhettek róla, és döntés már csak rajtad áll, hogy a végén megbocsátasz neki, vagy bűnösnek könyveled el. – mondta Jungkook.

- Annyira fáradt vagyok. – eresztett meg egy újabb sóhajt Jimin.

- Azért megpróbálhatlak felvidítani? – kérdezte Kook, mire Jimin rákapta fejét, és mielőtt a fiú megszólalhatott volna folytatta. – Csak mutatni szeretnék neked valamit. De előtte vegyél fel valamit, mert fázni fogsz. – mosolygott Kook

- Hova akarsz menni? Nem maradhatnánk itthon? – nyöszörögte Jimin.

- Tudom, hogy tetszeni fog és kitisztul majd a fejed is tőle. – mondta Jungkook, majd egy rövid csókot adott Jimin ajkaira.

A fiú, csak a meggyőző csók miatt ment bele, de ami lent várta a garázsban arra végképp nem számított.

- Ez meg... - akadt el a kérdés, ahogy meglátta a hatalmas, fekete és króm színű motort a garázsban.

- Csak elképzeltem, hogy milyen romantikus lenne. – kacsintott Jungkook a fiúra, miközben egy sisakot nyújtott felé.

Jimin még mindig csodálkozva vette el, de azért a szemei csillogtak a várakozástól. Jungkook is felkapta a bukósisakot, majd felült, és beindította a motort. Jimin megremegett kissé a motor keltette zajtól, ami betöltötte a kis garázs csendjét. Jungkook kinyúlt, és megfogta a fiú kezét, majd biccentett egyet, hogy üljön fel ő is.

Jimin felült Kook mögé. Szemei csillogtak, arcára mosoly ült ki, és izgatottan ölelte át a férfit, hogy megkapaszkodjon. Ha láttam volna Jungkook arcára kiülő önelégült vigyort, azt biztos nem hagyta volna szó nélkül.

A garázsajtó lassan felemelkedett, végül kihajtottak a kis utcába, onnan pedig a főútra. Jimint teljesen a hatalmába kerítette az ismeretlen új érzés, amit a motoron való utazás okozott. Mire kiértek a városból, addigra hozzászokott és teljes biztonságban érezte magát Kook mögött.

Jungkook a város közelében lévő hegy felé vette az irányt, ahonnan tökéletes volt a kilátás a városra. Mire felértek már sötétedett, így gyönyörű volt a táj, ami a lábuk előtt terült el, ahogy lassan fényárban kezdett el úszni a város.

Jungkook elégedetten húzta magához a fiút, az egyik pihenőben, ahonnan a legszebb volt a kilátás és elhatározta, hogy nagyon sokszor fogja még elvinni oda a fiút.

- Szeretlek. – súgta Jimin a férfi nyakába, mire mind a ketten elmosolyodtak és elégedetten nézték, ahogy a várost teljesen elönti a neonfény.

Oké, szóval ennyi ez a kis extra, nem nagy valami, de legalább találtam neki helyet, és remélem valamennyire olvasható lett.
Hálás vagyok azért, hogy elolvastátok és olykor értékeltétek az egész könyvet. Imádtam olvasni a hozzászólásokat, köszönöm Mindenkinek a kis csillagokat, szuperek vagytok, és remélem, hogy még találkozunk a másik könyvnél is.💜