Mire a megbeszélt helyre értem, Konohamaru már ott volt és rám várt.
- Késtél- jegyezte meg, ahogy odaértem hozzá.
- Bocsi, elaludtam- vontam vállat.- Valamiért éjjel nem aludtam jól...
- Értem a célzást- sütötte le a szemét egy pillanatra.- De ha komolyan gondolod az edzést, akkor ki kell zárnod minden mást.
- Vettem, sensei- bólintottam egyet, mire Konohamaru fájdalmasan felsóhajtott.
- Minori...
- Ha komolyan akarod venni az edzésem, akkor zárj ki minden mást- pillantottam rá felszegett állal, mire elmosolyodott.
- Rendben, kezdjük.
Konohamaru egyáltalán nem kímélt. Tény, hogy már délutánra változást éreztem a technikámat illetően, de mire elérkezett a szünetünk, alig álltam a lábamon.
- Kegyetlen vagy...- suttogtam, miközben elterültem a földön.
- Nem szokásom félvállról venni a dolgokat- mondta, majd helyet foglalt mellettem.
- Mit kell tennem, hogy kivegyenek a csapatodból?- kérdeztem hirtelen, mire meglepetten nézett rám.
- Azt hittem nem bánod, hogy az én csapatomban vagy- mondta csalódottan.
- Nem, de ha ez megakadályoz abban, hogy máshogy nézz rám, mint eddig, akkor inkább másnál szeretnék lenni. Így nem lennék a csapatodban.
- Az csak a megoldás egy része lenne.
- Miért?- ültem fel és gondterhelten pillantottam rá.- Ha nem lennék a csapatodban mégis mi akadálya lenne annak, hogy velem legyél?
- Sokkal kevesebbet találkoznánk- vágta rá.
- Akkor mondd, hogy mit tegyek!- kiáltottam rá, miközben éreztem, hogy szememben összegyűlnek a könnycseppek.- Ha a csapatodban vagyok és együtt megyünk a küldetésekre, az nem jó. Ha más csapatban lennék, az nem lenne jó, hogy nem látnál annyit. Akkor mondd, mégis mit csináljak?!
- Nyugodj meg- kérlelt a kezemet megszorítva.
- Attól mi lesz más?- kérdeztem szomorúan.
- Nem fogsz sírni- közölte, mire lehajtva a fejem letöröltem egy könnycseppet.- Nem akarom, hogy sírj miattam.
- Hát azt már elbasztad...- suttogtam.
- Én tényleg csak azt szerettem volna, hogy ne a múltad hiánya kössön le, hanem élvezd azt, hogy itt vagy. De elcsesztem, tudom.
- És ezt egy kurva tettel helyre tudnád hozni, a fenébe is!- néztem rá hitetlenül.- Érzel egyáltalán valamit irántam, vagy csak meg akartál csókolni, mert miért ne?
- Persze, hogy érzek!- vágta rá azonnal.
- Hát nem úgy látszik- mondtam, mire elfordította a fejét.
- Hidd el, hogy ezt pont azért teszem, mert szeretlek. Majd megérted- szorította meg a kezem.
- Mi van?- kérdeztem értetlenül, de nagyon nem tetszett az arckifejezése.- Van valami, amiről tudsz, de nem akarod elmondani, igaz?
- Mert még nem biztos- felelte kínosan.
- Mondd el!
- Nem, ameddig nem tudjuk biztosra, addig...
- Konohamaru!- szakítottam félbe.- Hallani akarom, kérlek!
- Hát... ha ennyire szeretnéd- sóhajtott, majd szomorúan pillantott rám.- Kumogakuréban egy házaspár bejelentette a lányuk eltűnését. Még nem adott választ a hetedik, de... Minori, te vagy az a lány, akit keresnek.
- Most csak viccelsz, ugye?- kérdeztem kábán.
- Nem, sajnos...- mondta Konohamaru halkan.
Percekig csendben ültem mellette lehajtott fejjel, majd könnyes szemekkel néztem fel rá.
- Én nem akarok oda menni!- jelentettem ki, mire megsimította a karomat.
- Ha valóban ők az igazi szüleid, akkor odatartozol. Nem Konohába...- mondta szomorúan.
- De...
- Én sem akarom. Pont ezért mondtam az előbbit. Nemsokára eljönnek érted és visszavisznek. Talán soha többé nem látjuk majd egymást.
- Ne mondd ezt! Én nem akarok velük menni- mondtam folyamatosan könnyezve.
A távolban megpillantottam Narutot, mire gyorsan letöröltem a könnyeimet és mindketten felálltunk.
- Elmondtad neki?- kérdezte Konohamarutól, ahogy mellénk ért.
- Mindenképpen hallani akarta...
- Legalább már tudod- sóhajtott Naruto.- Minori, a szüleid már úton vannak érted.
- Álljunk meg egy szóra, mi bizonyítja, hogy ők tényleg a szüleim?
- Tökéletes személyleírást adtak rólad, szóval már semmi kétség. Két nap múlva itt lesznek, addig... élvezd ki az itt töltött időt- mosolygott rám halványan, majd kitartotta a kezét.
Először nem értettem mit akar, de aztán leesett és a kezébe adtam a fejpántom. Naruto mosolyt öltve magára távozott, de láttam rajta, hogy ő sem örül ennek felhőtlenül. Szorosan lehunytam a szemeimet és engedtem, hogy Konohamaru átöleljen hátulról.