A reggel viharos gyorsasággal érkezett. De nem Jimin számára, aki alig aludt pár órát, és éppen az ajtóban állt, hogy elinduljon futni, a még hűvös reggeli levegőben. A városban is szeretett ilyenkor futni. Hajnalban még nem volt olyan nagy a nyomor a sétányon, ahol mindig lefutotta a napi kötelező kilométereket.

Minjun is nagyban durmolt még a szoba másik felében lévő ágyon, amikor Jimin éppen felvett egy pólót, meg belebújt az edzőcipőjébe. Halkan nyitotta ki az ajtót, és még vissza is lesett, hogy nehogy felébressze a szobatársát, mert egyedül akart futni, úgy ahogy minden reggel. Amikor leért a bejárathoz és kinyitotta az ajtót, szinte arcon vágta a kinti, pár fokkal hűvösebb levegő, amit a közeli tónak lehetett köszönni. A kellemes levegő egy kis libabőrt is előidézett a karjain, amit mosolyogva figyelt meg, majd elővette a fülest, elindította a futáshoz beállított lejátszási listát, és kényelmes tempóban célba vette a tavat.

A víz felszínéről már a felkelő nap első sugarai vetültek vissza, amikor odaért. Megállt a parton, hogy körülnézzen és adózzon pár percet a kilátásnak, ami gyönyörű volt. Leguggolt és nézte a megnyugtató vizet, miközben próbálta összeszedni a gondolatait az aznapi menetrendet illetően. Ha végzett a futással, akkor sajnos le kell tusolnia majd valahol, de jelenleg úgy érezte, hogy a tóban is szívesebben mártózna meg, mint hogy ismét Jungkook szállásán kelljen fürödnie. Reménykedett, hogy mire visszaér, már rendben lesz a víz. Azután reggeli, és kezdődik az énekóra, egészen délig, kisebb megszakításokkal. Utána az ebéd, majd délután a tánc következik, egészen estig. Volt még szó valami szabadidőről, meg a vacsoráról, de az hirtelen nem jutott eszébe. Csak törte a fejét, miközben a nap egyre erősödő sugarai miatt már hunyorítani volt kénytelen.

Végül pár perc töprengés után felállt, és tovább indult. Először jobbra ment, de aztán eszébe jutott a fűzfaóriás, úgyhogy vett egy éles hátra arcot és elindult az ellenkező irányba.

- Nem menekülhetek el előle folyton. – állapította meg, miközben kicsit gyorsabb tempóra kapcsolt. Ahogy gyorsultak a lábai, úgy kezdett a feje kitisztulni, hogy végül teljesen üres elmével foghasson neki a napnak. Jó tíz perc után volt csak hajlandó megállni, mert akkor már levegőért kapkodott.

- Ha összeesel, akkor magadnak kell mentőt hívnod! – hallatszott egy mély, de vidáman csengő hang, ami keresztül hatolt a dallamon is, ami a füleséből szólt. Jimin hirtelen megugrott, mert megijedt a váratlan megszólítástól. Amikor megfordult, közvetlenül előtte egy széles mellkas terült el, és amikor kicsit feljebb emelte a fejét, akkor Jungkook vigyorgott rá, egy fogakat megvillantó mosoly kíséretében.

Jimin vissza akart vágni, de a tekintete elakadt a férfi fekete íriszeiben, amiket most a nap első sugarai színeztek be, és azzal a kis csillogással keveredve a szemében, olyan hatást keltett, mintha apró lángok táncoltak volna a szemeiben.

- Hé, Törpe!? Jól vagy?– szólalt meg Kook ismét, mert látta, hogy a fiú lefagyott. – Várj, kitalálom! – mondta ismét, miközben közelebb lépett, és kiszedte Jimin füléből a füleseket. – Annyira tetszik a látvány, hogy még a lélegzeted is elakadt, ugye? – kacsintott a fiúra.

- Igen, gyönyörű a napfelkelte! – talált magára Jimin is végre. Ennél jobb nem jutott eszébe, és bizonytalanságát azzal ellensúlyozta, hogy gyorsan hátat fordított a férfinak.

- Hát jó... - sóhajtott Jungkook. Jimin kihallotta a szavaiból a parányi csalódottságot. Nagyon jól tudta, hogy a férfi magára gondolt, és még egyet is ért vele, mert a látvány tényleg pazar, főleg ha póló nélkül nézi az ember, de tutira nem fogja az orrára kötni, mert éppen megszabadulni akar a férfitől, nem pedig flörtölni vele.

- Mit keresel itt? – kérdezte Jimin, bár érezte, hogy ennél bénább kérdést fel sem tehetne, mivel Jungkookon is látszott, hogy éppen futott. De, hát ezt nevezik zavarnak az erőben, nem?

- Csak a szokásos reggeli futás. – válaszolta Kook szinte azonnal, és hadarva. Ugyanis az igazság az volt, hogy éppen próbált észhez térni a konyhájában, miközben a reggeli kávéját főzte le, amikor meglátta a fiút, ahogy kilép a főépületből. Jungkook viharos gyorsasággal ébredt fel, amikor pedig meglátta, hogy Jimin éppen futni készül, belebújt a futócipőjébe, és a kávéját is hátrahagyva eredt a fiú nyomába. Nem telt sok időbe és erőfeszítésbe utolérnie. A hosszú lábaival pár perc alatt beérte, majd két lépés távolságból követte, amit csak a fiú fülében szóló zene tett lehetővé, mert így nem hallotta, hogy valaki követi.

Egész végig azokat a formás lábakat nézte, amik a képességeihez mérten szépen ki voltak dolgozva, így nem csak két fogpiszkálónak nézett ki. Futás közben, minden lépésnél kissé ráfeszült a rövidnadrág arra a formás fenékre is, amit Kook szinte a tenyerei alatt érzett, és semmi kétsége nem volt afelől, hogy pont beleillene a hatalmas kezébe. Karcsú derék, és csak kicsivel szélesebb vállak, amik után egy nyak következett, amin pár izzadságcsepp versenyzett egymással, és amiket nagyon szívesen eltüntetett volna a nyelve segítségével. Kezdte úgy érezni, hogy még pár perc és feladja a fogadalmát, hogy nem veti rá egyből magát, amikor is Jimin végre megállt.

Így pedig, a fiú ott volt pont előtte, és közelről csodálhatta azt a kívánatos nyakat, amin látszódott az előző este ejtett foltocska is. Igaz, elég halványan, de ez csak arra ösztönözte, hogy azonnal ráhajoljon és látványosabb nyomot hagyjon a makulátlan bőrön, miközben Jimin nyöszörgését hallgatja... és az alfele már meg is mozdult, mire szemeit összeszorítva fordult el a fiútól.

- Hé, várj már meg! – szakadt ki a révületéből Kook pár pillanat múlva, amikor eljutott a tudatáig, hogy Jimin csak úgy otthagyta.

- Ne erőltesd meg magad! A te korodban nem tesz jót! – kiabált vissza Jimin, miközben megfordult, és hátrafelé lépkedett.

- A te testi épségednek meg ezek a kijelentések nem tesznek jót. Pimasz kis Törpe!

Jungkook kijelentésére, Jimin kinyújtotta a nyelvét, úgy pimaszkodott még egy kicsit a férfival, de mielőtt még visszafordult volna egy széles mosoly terült el az arcán. Kook nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el ő is, majd Jimin után iramodott. – Ne várd meg, hogy elkapjalak!

- Aranyérmem van rövidtávból. Ne erőlködj! – szólt vissza a fiú, miközben rákapcsolt kicsit.

- Rövidtáv? Ez nagyszerű hír! – szólt utána Kook. – Mert akkor hamarabb fogsz kifulladni, mint én!

A fiú olyat fújtatott, hogy a mögötte futó Jungkook is tisztán hallotta, és nem bírta ki nevetés nélkül. Jimin még jó öt percig szelte a távot, elég gyors tempóban, de Jungkook hosszú lábaival nem tudott versenyezni.

- Meg vagy! – kapta el Jimin derekát, majd egy hirtelen mozdulattal megállította. – Hamarabb kell felkelned, ha velem akarsz versenyezni.

- Ki mondta, hogy versenyezni akarok veled? Éppen le akartalak rázni. – nevetett Jimin, mert a férfi ujjai az oldalánál kicsit csiklandozták.

- Hát, akkor ez szánalmas próbálkozás volt. Legközelebb maradj állva és csomó energiát megspórolunk. – motyogta Jungkook a fiú háta mögött, de a hangja már nem volt olyan határozott, ahogy megérezte a fiú illatát. Abban a pillanatban, a hasánál átfogta a fiút, és magához rántotta, majd olyan szorosan húzta magához, hogy Jimin is meglepődött. A fülében hallotta, és a nyakán érezte a férfi légzését.

- Engedj el! – szólt rá, de Jungkook meg sem hallotta. Amióta reggel meglátta, ahogy a fiú kilép az épületből száz meg száz erotikus kép jelent meg a fejében, és mindnek a tárgya az az édes kis cicus volt, aki most a karjaiban volt, és mozdulni sem tudott. – Jungkook! Engedj el! – szólt rá határozottabban mire a férfi végre reagált.

- Nem kell kiakadni, csak feltöltődtem. – vonta meg a vállait, amikor ellépet a fiútól.

- Legközelebb szopogass elemet, hátha segít.

- Én mást szeretnék szopogatni. – vágta rá Kook, miközben végignyalt a száján.

- Baszki... Nem igaz, hogy máson sem jár az eszed...

- Ne engem okolj azért, hogy állandóan magas labdákat passzolgatsz nekem, amit kénytelen vagyok lecsapni. – kacsintott Jungkook.

- Akkor lehet veled másról is beszélgetni? – kérdezte Jimin, tettetett meglepődéssel az arcán, amit a szája elé kapott keze fokozott.

- Haha... tudom, hogy most azt hiszed jól beszóltál, de el kell, hogy keserítselek, mert velem elég sok mindenről lehet beszélgetni. Beleértve a szexet is.

- Ennyit erről. Eddig bírtad... - forgatta meg a szemeit Jimin, majd a tó felé fordult és a nyugodt vizet nézte.

- Akkor kérdezz bármit! Majd meglátod, hogy így van. – mondta Jungkook, miközben a fiú mellé lépett és követte a tekintetét.

- Igaz, hogy részben a tiéd ez a hely? – kérdezte a fiú.

- Nem. – felelte Kook, mire Jimin kérdő tekintettel fordult felé.

- Pedig én azt hallottam, hogy...

- Tudom, azt hallottad, hogy résztulajdonos vagyok, de ez nem igaz. Az apám az, akinek érdekeltsége van itt. – magyarázta, miközben Jiminre pillantott. – Egy másik barátjával közösen vásárolták a földet, már vagy huszonöt éve. Azóta építgetik ezt a kis birtokot. Mindig kitalálnak valamit, amit itt akarnak valóra váltani, mert óriási a telek.

- Földet? Úgy érted, hogy itt nem is volt semmi? – kérdezte Jimin.

- Úgy bizony. Minden, amit látsz, persze a tavat kivéve, az mind az apám és barátja műve. Ez csak egy csupasz föld volt, amiért potom pénzért jutottak hozzá, mert nem volt a közelben semmi, ami miatt ért is volna valamit. Itt élik ki az álmaikat. Ha valamelyiknek támad egy isteni ötlete, akkor azt itt kell megvalósítani. A napokban már egy golfpályáról beszélgettek. Azt hittem hülyét kapok, amikor meghallottam. – mosolygott Kook.

- Értem. – raktározta el az információt Jimin. – Akkor ezért van egy külön kis házad itt.

- Jobban mondva közös, a szüleimmel, de ők csak ritkán jönnek, talán egy évben kétszer. Vagy ha éppen valami új terv van kilátásban a hellyel kapcsolatban. Viszont én gyakoribb vendég vagyok itt. Úgy ismerem ezt a helyet, mint a saját tenyeremet. Az utolsó fűszálig mindent leltározok. – kuncogott a férfi.

- Ne legyél ilyen nagyra magaddal. – tette karba a kezeit Jimin.

Nem hiszel nekem, ugye? – kérdezte Kook, egy sokatmondó fél mosollyal az arcán. - Akkor gyere, mutatok valamit. – mosolygott, majd biccentett a fejével és előre futott, hogy mutassa az utat. Jimin csak pár másodpercig hezitált, azután követte a férfit.

Egy idő után letértek a kijelölt útról, és egy bozótos felé vették az irányt, amit sűrű erdős rész követett. Tisztán látszott a helyen, hogy emberi kéz még nem bántotta, és vadon nőtt minden. Aztán, egyszer csak, kilépve a sűrű növényzet közül, egy apró, eldugott kis helyre értek. Nem lehetett azt mondani, hogy tisztás, mert voltak fák, amik árnyékot vetettek, de inkább fű nőtt, mint bozót. Egy kis patak szelte át a területet, halkan csobogva, ami inkább megnyugtató volt, mintsem idegesítő.

- Ezt a helyet, még gyerekként találtam. Nem vezet ide sem út, sem ösvény, így rejtve marad mindenki elől. Sosem hoztam ide senkit, mert ez volt az én rejtekhelyem, ha elakartam bújni. – mesélte Kook, miközben leült egy régi, már korhadó padra. – Mindig ide menekültem a problémák elől. A hangok és az illatok mind elmosták a háborgó érzéseket, így könnyebb volt átlendülnöm a holtpontokon. Látod azokat a virágokat? – mutatott egy csomó vadvirág felé, amik sárga színben virítottak a kis patak partján. – Gyerekként megpróbáltam őket lerajzolni, hogy magammal vihessem őket, mert nem akartam leszakítani egyet sem. Annyira megnyugtató illatuk van.

- Nem hiszem el, hogy ennyire szentimentális vagy. – kuncogott Jimin, mire Kook komoly arccal fordult felé. Viszont az érintetlen és nyugalmat árasztó hely tényleg elvarázsolta kissé.

- Miből gondolod, hogy nekem nincsenek érzéseim vagy vágyaim? – kérdezte a férfi.

- Nem így értettem. – mondta egyből Jimin. – Csak ha rád nézek, akkor olyan érzésem van, hogy a gyengeség messzire elkerül. Mintha te lennél a megtestesült önbizalom és magabiztosság.

- Az lehet, de az idáig vezető út nem volt szépen kikövezve, sőt, még csak út sem volt. – mondta Kook halkan.

Jimin egyből kiszúrta, hogy kényes terepre tévedt, mert a férfi hangjából eltűnt a magabiztosság. Viszont, nagyon is felkeltette az érdeklődését Jungkook ezen oldala, amit úgy gondolt, hogy nagyon keveseknek enged láttatni. Nem volt biztos benne, hogy a férfi bármit is elmesél neki a múltjából, de mindenképpen tennie kellett egy próbát.

- Ezt hogy érted? – kérdezett is rá Jimin, miközben helyet foglalt a kis padon Kook mellett. A férfi csak a kis patakot pásztázta, és Jimin látta, hogy párszor elnyílnak az ajkai, mintha mondani akarna valamit, de nem tudja, hogy hogyan kezdjen neki. Ez a viselkedés szöges ellentéte volt annak az embernek, akit megismert, és ez a tanácstalan, sebezhető oldala imponált Jiminnek.

- Tudod, én egy elég tehetős családból származom. – szólalt meg végre a férfi. - Apám és anyám is ügyvédek. A legjobbak között vannak az országban, így bárhol is jártam, miután bemutatkoztam, mindig megkaptam a kérdést, hogy az én szüleim-e azok a híres ügyvédek a tévéből, és az újságokból.

Ha Jimin nem vett volna erőt magán, akkor az álla már a mohás földet verte volna. Hallott a híres Jeon házaspárról, hiszen rengeteg olyan ügyben vettek részt, ami eléggé elhíresült, és nem egy került be a történelembe is, méghozzá elég vastag betűkkel. De álmaiban sem gondolta volna, hogy Jungkooknak és az ügyvéd párnak valamilyen kapcsolata van, méghozzá nem is akármilyen.

- Gyerekként, és fiatal felnőttként bármibe fogtam és bármit értem el, mindig azt mondták, hogy megfelelő hátszéllel semmi sem lehetetlen. Mondhattam bármit, bizonyíthattam bármivel, hogy nem kaptam támogatást a szüleimtől, és mindent a saját erőmből értem el, valahogy sosem hittek nekem. Pedig rengeteget tanultam és tepertem azért, hogy most az lehessek, aki vagyok, úgy hogy sosem kértem segítséget, pedig a szüleim nem is egyszer ajánlották fel. Mindig visszautasítottam, mert az volt az álmom, hogy nagyobb legyek, mint ők.

- És, sikerült?- kérdezte Jimin.

- Nem. – nevetett fel Kook. - De elég sok időbe és energiába telt, hogy legalább itt, Szöulban ne hozzájuk kössenek, hanem azért emlegessenek, amit elértem.

- Szöul egy hatalmas város. Szerintem az is elképesztő, hogy bárhová megyek, valamilyen formában felmerül a neved. Ennél pedig már csak ismertebb lehetsz. – mosolygott Jimin őszintén.

- Gondolod? – kérdezett vissza Jungkook is mosolyogva.

- Persze. – bólintott határozottan Jimin. – Amennyi embert ismersz, és amennyit még meg fogsz ismerni, elég sok befolyásra és üzletre tehetsz szert. Csak plusz pont, ha el is tudod őket csábítani.

Jungkookban bennakadt a levegő. Hirtelen elég erős késztetést érzett, hogy felálljon, elkapja Jimint, felrángassa a padról, és a képébe mászva elmagyarázza neki a dolgokat, cseppet sem kedves stílusban. Ki nem állhatta, egyenesen gyűlölte, amikor ilyennek ítélték meg.

Aztán vett egy mély levegőt. – Azok az istenverte pletykák! – dühöngött magában, miközben igyekezett visszanyelni a mérgét, ami viharos gyorsasággal tört fel benne.

- A kettőnek semmi köze egymáshoz. – csak ennyit mondott végül.

Jimin szemöldökei a homloka közepéig futottak, ahogy kérdőn nézett a férfira. Kook mulatságosnak tartotta, ahogy a fiú a szemeit mereszti rá. A mérge már el is párolgott és egy mosoly jelent meg a szája sarkában.

- Hidd el, szerintem minden pletykát hallottam már erről is. De akármilyen hihetetlenül is hangzik, egy volt partneremmel sincs közös üzletem, vagy bármi felé együttműködésem. Az semmivel sem lenne jobb annál, mintha a szüleim segítségét kértem volna. – magyarázta Jungkook.

Jiminnek pedig el kellet ismernie, hogy a férfinek igaza van.

- Bár, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy rengeteg ajánlatot kapok, előtte és utána is. De még egyet sem fogadtam el. Azért van egy kis önbecsülésem, és nem adom el magam.

- Tényleg meglepődtem. Igazság szerint mást sem hallok, csak, hogy kikkel feküdtél már le és miért... - motyogta Jimin.

- Tudom. Eleinte bosszantott, viszont már elengedtem ezt is. A pletykák meg amúgy is jól jönnek, amikor cicuskát keresek. – vigyorgott Kook.

- Az meg akad bőven. – jegyezte meg Jimin, mert egyből eszébe jutott az előző este, amikor Jungkook minden erőfeszítés nélkül akasztotta le az éjjeli partnerét. Nem igazán lepődött meg, mert valami ilyesmi volt az elképzelése. A férfinak keresnie sem kell, mert sorban állnak a jelentkezők, és neki csak választani kell.

Kook észrevette a fiú hangjában a rosszallást, de látta azt is, ahogy enyhén elpirult, és fejét elfordítva nézelődött, hogy még véletlenül se derüljön ki, hogy zavarba jött.

- Nem panaszkodom, mert ez így igaz. Mégis... akit most a legjobban akarok, az próbál levegőnek nézni és folyamatos fújtatások közepette, kézzel-lábbal tiltakozik ellenem. Szerinted mit kellene csinálnom? – kérdezte Jungkook, miközben egy sunyi kis mosoly bujkált a szája sarkában

- Hahh! – horkant fel Jimin. – Már megint itt tartunk. Mondtam már, hogy én erre nem vagyok vevő, keress valakit a jelentkezők közül.

- Nagyon édes, ahogy megint itt prüszkölsz nekem, mint egy kiscica, de miből következtetted ki szépségem, hogy én rád gondoltam? – vigyorgott elégedetten Kook.

Jimin fejét vörösre színezte a méreg, amiért így rászedte a férfi, és a zavarától, amit Jungkook szavai okoztak a fejében.

- Jelenleg bármire hajlandó lennék, hogy az enyém legyél végre... - sóhajtotta Kook, miközben egyik kezét felemelte, és az ujjhegyeit végigfuttatta Jimin gerince mentén, amit simán ki tudott venni, mivel a fiú kissé előredőlt.

Jimin megrezzent az érintéstől, de egyből a férfi felé fordult, felvéve, egy általa elég fenyegetőnek ítélt pillantást.

- Akkor mi lenne, ha felszívódnál? – vágta oda a férfinak, majd egy hangos reccsenés következett, amit a középen eltörő deszka hangja okozott, mert a hirtelen és heves mozdulatot, a kettejük súlyával együtt már nem bírta ki.

Jimint a lendület hátrafelé vitte, miközben megkapaszkodott Jungkookban, de a férfi sem tudta az egyensúlyát olyan gyorsan rendezni, hogy mind a kettejüket megtartsa, így a gravitációnak, és Jiminnek engedelmeskedve, ő is a földön kötött ki, közvetlenül a fiú mellett.

- Jól vagy? – kérdezte Kook, amint felfogta, hogy mi is történt. – Még jó, hogy nem volt túl magas. – nevetett fel a férfi.

- Minden rendben, csak hirtelen a frász jött rám. – mosolygott Jimin is.

Még mindig Jungkook karjába kapaszkodott, amit ijedtében kapott el, és ami most megfeszült az ujjai alatt, ahogy a férfi félig mellette, és félig felette támaszkodott a kezével, hogy ne nehezedjen rá teljesen a fiúra.

- Ezt a padot, tíz évesen, titokban csináltam, és a karbantartótól loptam el hozzá a szögeket, a kalapácsot, meg a faanyagot. – mesélte Kook. – Úgy tűnik, hogy megért a cseréje. – kuncogott, miközben a törött és korhadt fadarabokat nézte a lábuknál.

- Azt hiszem, hogy felnőtt fejjel már jobban fog menni a barkácsolás. – kacagott Jimin is.

Olyan önfeledt és gondtalan nevetés volt ez, amit Jungkook még nem hallott tőle. Rövid idő alatt volt már szerencséje a mérges nevetéséhez, az ideges kacagásához, és a zavart vihorászásához, de ez most más volt.

Jimint, a hirtelen történtek kizökkentették abból, hogy éppen be akart olvasni a férfinak, és még nem volt ideje visszavenni azt a rideg, elutasításra szánt maszkot, amit mindig viselt, ha a társaságában volt.

Jungkook nézte a széles mosolyra húzódó, piros ajkakat, amik alól kikandikáltak a hófehér, szabályos fogacskák. A csillogó szemeket, amiket ilyen közelről még nem is látott, és amik gyönyörű, szinte áttetszően borostyánszínűek voltak, belül kicsit sötétebbek, kifelé világosodva, mintha a fekete pupilla lenne az, amit fogságba ejtettek, hogy az idők végezetéig megőrizzék azt a gyönyörű szempárt.

Jimin kacagása lassan halt el, amint észrevette a férfi kutató tekintetét, amivel az ő arcát pásztázta éppen. Érezte, ahogy az arca megint égni kezd zavarában, amit a férfi halvány mosolya alá is támasztott.

- Mondták már neked, hogy gyönyörű vagy? – kérdezte Jungkook, mély hangon, miközben a szabad kezének ujjaival végigsimított Jimin arcán.

- Mondták már neked, hogy elcsépelt a dumád? – kérdezett vissza Jimin, majd megpróbálta ellökni magától a férfit, de az lentebb engedte a testét, kissé leszorítva így a fiút, akinek a szemei kikerekedtek a mozdulattól. Tisztán érezte Kook férfias, bódító illatát, és a testéből áradó hőt, amit a vékony póló és a rövidnadrág tett lehetővé. Önkéntelenül is egy mély levegőt vett, és szinte érezte, ahogy átjárja a testét a férfi illata.

- Nem tudnád értékelni az igyekezetemet egy kicsit. Az idejét sem tudom, hogy mikor mondtam ilyet valakinek utoljára – mondta Jungkook, és ismét elkapta Jimin tekintetét, ami már nem volt olyan áttetsző, mint pár pillanattal előtte. Figyelte az éppen csak picit elnyíló ajkakat, a félig leeresztett szempillákat, és érezte, ahogy a fiú keze erősebben markol bele a karjába.

- Miért kellene értékelnem? Nem kértem, és egy szóval sem mondtam, hogy ezt akarom. – ellenkezett Jimin, de igazság szerint már mást sem látott, csak Jungkook száját, ami most elérhetőbb közelségben volt, mint eddig bármikor, és a fekete szempárt, ami olyan sötét és kiszámíthatatlan volt, mint az éjszaka.

- Biztos vagy benne, hogy nem akarod? – kérdezte Kook, szinte Jimin ajkaira suttogva. – Mert én viszont lassan belepusztulok, annyira kívánlak. - amint az ujjai Jimin arcáról, lassan a nyaka selymes bőrére vándoroltak, látta, ahogy a fiú szemei lecsukódnak, ahogy kiereszt egy halk sóhajt.

Amikor Jungkook végre megérezte Jimin puha ajkait az övéhez simulni, olyan lehetetlenül furcsa érzések törtek rá, mint a gyerekes izgalom, vagy az első csók tapasztalatlan és óvatos puhatolózása, ami pillanatok alatt képes mindent elsöprő vággyá alakulni. Mind olyan érzés volt, amit egyszer régen már megtapasztalt, most mégis úgy éledtek újjá benne, mintha most élné át először mindezeket.

Jimin nem értette, hogy mi folyik a saját fejében. Csak az ajkait érezte, ahol a férfi megérintette. A férfi leheletét, ami a reggeli hűvös levegőtől még forróbbnak hatott. A finom és férfias illatot, ami ugyan olyan erős és határozott volt, mint akiből felé áradt. Az rátörő érzések kiélesedtek, ahogy az ellenkezés gondolta elmosódott.

A kezdeti szelíd, rövid kis simogatások, lassan fordultak át éhesebb játszadozássá, ahogy a vágy kezdte kiüríteni Kook fejét.

Jimin hallotta, és az ajkain érezte is a bizsergést, amit a férfi elégedett morgása okozott, amikor az önkívület határán egyensúlyozva, a férfi illatától és érintésétől megrészegülve, végül átbillent a sötétségbe és elnyitotta ajkait, hogy utat engedjen Jungkook simogató nyelvének, amik éppen az ajkain szántottak végig.

A fiút teljesen letaglózta a férfi nyelvjátéka, ahogy rövid időn belül minden érzékenyebb pontot megtalált a szája belsejében, pedig még fel sem fogta teljesen, hogy mi történik, és csak egy pillanatra hagyta magát elmerülni az érzésben, aztán mi lett belőle...

Jungkook lehunyt szemei előtt, már ennyitől is színes csillagok sokasága jelent meg, és érezte, ahogy a fehér köd kezdi ellepni az elméjét. Mégis, minden erejével azon volt, hogy ne veszítse el a fejét, pedig másra sem vágyott, mint hogy azt tehessen a fiúval, amit csak akar.

Jungkook óvatosan elvált Jimintől, aki hangosan szuszogva feküdt, még mindig lehunyt szemekkel. A homlokát a fiú homlokához érintette, majd vett egy mély levegőt, hogy türelemre intse magát.

- Olyan finom vagy. – suttogta Kook, miközben kissé eltávolodott a fiú arcától, hogy a szemeibe nézhessen, és kiolvassa a tekintetéből, hogy mire is vágyik. – A végtelenségig képes lennék csókolni téged.

Jimin megborzongott, ahogy a férfi egyik ujjával cirógatta végig az arcát, majd az állát, a száját, és végig a nyakát. A keze, ami még mindig a férfi karját markolta, Kook fekete hajában kötött ki, belemarkolva a sötét tincsekbe, majd lehúzva a férfi fejét, hogy most ő kezdeményezze a csókot. Azt a csókot, amilyenben még nem volt része. Ami olyan hatással volt a testére és az elméjére, mint eddig egyetlen partnere sem.

A mozdulat meglepte Jungkookot, ahogy a csók hevessége is, ami teljes egészében a fiútól származott. Érezte, hogy Jimin teljesen belefeledkezett az érzések sokaságába, és a gátlásai teljesen eltűntek.

Jimin, másik kezének ujjai a férfi izmos hátába kapaszkodtak. A fiúnak fogalma sem volt, hogy miért akar minél közelebb kerülni Kookhoz, csak ott volt az az ellenállhatatlan erő, aminek nem volt képes parancsolni.

- Francba is... - morogta Jungkook, majd Jimin háta mögé fúrta a kezét, és felrántotta, miközben ő leült a földre, így az ölébe tudta húzni a fiút, aki olyan készségesen működött együtt és simult hozzá, ami majdnem teljesen elvette az eszét.

A csók, ami ezután következett már inkább volt mohó, és követelőző. Úgy játszadoztak egymás ajkaival és nyelvével, mintha már tudták volna, hogy mit akar a másik. Jungkook hatalmas tenyerei becsúsztak Jimin pólója alá, és végigsimítottak a finom és puha bőrön. Kook fejében máris az járt, hogy milyen lenne a saját testén érezni ezt, közvetlenül, ruha nélkül. Kezeit lassan lecsúsztatta a fiú fenekére, majd erősen rámarkolt. Olyan feszes és formás volt, és, ahogy Jungkook gondolta, mintha csak az ő kezeibe formázták volna. Naphosszat le tudta volna foglalni magát, a két formás gömb masszírozásával.

Kook határozott mozdulatától Jimin ösztönösen húzódott egy kicsit közelebb a férfi ölében.

- Tudod, hogy egy ravasz kis dög vagy? – tette fel a kérdést Kook, amire egyébként nem várt választ, inkább megállapításnak szánta, mert rájött, hogy Jimin játssza az elérhetetlent, közben meg az a formás, tökéletes kis teste, olyan kiéhezett, hogy Kook úgy érezte, hogy komoly feladat lesz a fiú minden igényét kielégíteni, de semmit sem bánt volna, csak már tartanának ott.

Jungkook a fogaival karcolta végig Jimin nyakát, az állától egészen addig a pontig, ahol előző nap ejtett rajta egy halvány foltot. Ott megállt, finoman végignyalt rajta, majd erőteljesen megszívta a meleg és sós bőrt, annyira, hogy érezte a jellegzetes fémes ízt a szájában.

A fiú, az éles, szúró fájdalomtól egy halk, fojtott sikoltást hallatott. Jungkook a fiúra nézett, és elbűvölte a látvány. Azok a dús és fénylő ajkak, amik résnyire nyíltak, a kipirult arc és az a tekintet, amiben a vágy félreismerhetetlen szikrái pattogtak, csak jobban felkorbácsolták az ő vágyát is, és a mozdulatai sürgetőbbek lettek.

Kezeit becsúsztatta a fiú nadrágjába, újra rámarkolt a tenyerében lévő, immár meztele és izgató fenékre. Addig masszírozta, amíg ki nem élvezte teljesen a pillanat adta gyönyört, majd kissé szétfeszítette, és egyik ujjával lassan végigsimított vágyai tárgyán, azon a szűk kis résen, amiről folyton fantáziált.

Jimin ekkor tért magához. Mint egy beépített hangos sziréna, vagy egy külön, ilyen alkalmakra beállított vészjelző, úgy villogott a fejében a veszély felírat. A teste teljesen lefagyott, amitől még jobban bepánikolt, mert úgy érezte, hogy a férfi ott helyben fogja megerőszakolni, ő pedig képtelen lesz tiltakozni, mert a teste nem akar engedelmeskedni.

Viszont Jungkook azonnal észrevette a fiúban végbemenő változást, és a tenyerei alatt érezte, ahogy Jimin izmai befeszülnek. Máris rosszat sejtett, de még nem tudta az okát. Kissé eltolta magától a fiút, hogy megfigyelhesse az arcát. Jimin szája vonallá préselve szorult a fogai közé, miközben szemeit görcsösen szorította össze. Jungkook szemöldökei összeszaladtak, mert fogalma sem volt, hogy mi történt.

- Hé, hé, Törpe! Minden rendben? – kérdezte lágy, de a vágytól még kissé reszelős hangon, miközben végigsimított a fiú arcán. Jimin nem válaszolt, csak próbált levegőt venni, mert úgy érezte, hogy akkor legalább életben marad, ha most meg is törik a testét.

Jungkook belül már őrjöngött, és tudta, hogy ennek a menetnek már lőttek. Jimin hóna alá nyúlt, megemelte a fiút, majd felállt vele együtt. A fiú megrezzent a mozdulatsor elején, mert annyira elmerült a saját félelmeiben, hogy képtelen volt a külvilágra, pontosabban Jungkookra figyelni.

- Oké... - sóhajtott Kook, majd a halántékát masszírozva megpróbálta összeszedni a gondolatait, és száműzni az édes képeket, amik még mindig a fejében kavarogtak az elmúlt pár percből kifolyólag.

Jimin feje pedig, addigra már kitisztult, legalábbis annyira, hogy úgy érezze, elég nagy szarban van. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy hogyan alakulhattak így a dolgok, hogy volt képes ezt tenni, eddig elmenni, és bele sem mert gondolni, hogy hogyan fogja lereagálni mindezt az előtte álló, meglehetősen frusztrált férfi, aki éppen, a láthatóan elég méretes erekcióját igyekszik eligazgatni a gatyájában.

- Sa-sajnálom... - nyögte ki Jimin nagy nehezen, bár tudta, hogy ezzel közel sincs elintézve semmi.

- Sajnálhatod is! – vágta rá Jungkook, feszült hangon, amitől Jimin ismét megrezzent. – Legalább elárulnád, hogy mi történt? Csak, hogy tudjam, mi miatt robbannak fel a golyóim mindjárt... semmi lényeges.

Válasz azonban nem jött. Jimin csak csendben állt a férfi előtt és a földet bámulta, mert a szemeibe nem mert nézni.

- Szóval nem. – törődött bele Kook. – Akkor most jól figyelj rám Törpe, mert nem mondom el kétszer. Igyekeztem finoman bánni veled, de az én türelmem is véges. Kibaszottul izgatod a fantáziámat, és jelenleg úgy érzem, hogy akkor is meg kell, hogy kapjalak, ha utána leszárad a farkam. Szóval, ha továbbra is olyan szemeket meresztesz rám, mint aki éppen elképzeli, ahogy szétdugom a kis seggét, de nem vagy hajlandó semmi másra, akkor jobban teszed, ha elkövetkezendő napokban kurva messzire elkerülsz, mert esküszöm, hogy betömöm azt a formás kis szádat, megkötözöm a kezeidet, aztán úgy a farkamra húzlak, hogy a hét további részében képtelen leszel egy normális mozdulatot is végrehajtani...

Jimin elvörösödve állt, még mindig ugyan ott. Nem az volt a legnagyobb baj, amit a férfi mondott, hanem az, hogy a felsorolás után érezte, ahogy a szája egyből kiszárad, és a pulzusa megugrik, amit nem a rátörő félelem okozott.

- Figyelsz rám, Törpe? – kérdezte Kook, mert túl nagy volt a csend. Közelebb lépett a fiúhoz, majd az álla alá nyúlva felemelte a fejét. – A francba már, te tényleg nagy álszent vagy. – dörmögte mély hangján, ahogy meglátta Jimin szemeit, amiben megint az ismeretlenül is ismerős fények gyúltak, és egy halvány ködön keresztül igyekezett a férfira koncentrálni. - Menj, mert lemaradsz a reggeliről.

Jimin megilletődve nézett fel a magas férfira, aki lassan elengedte az állát, majd két lépést hátrált, utána pedig hátat fordított neki, így zárva a kis reggeli futást, jelezve, hogy nem hajlandó további kommunikációra.

Jungkook hallotta, ahogy a fiú sietős léptei távolodnak, míg végül megszűnnek teljesen. Csak akkor ült vissza a földre, majd hanyattfeküdt és a fák lombját kezdte el mustrálni, amiken keresztül úgy csillant fel a napfény, mintha millió kristály lett volna az ágakra aggatva.

Egyik kezét a mellkasára tette, mert meg akart bizonyosodni róla, hogy nem csak hallucinált. De nem. A szíve még mindig egyenetlenül, de erősen dobogott, hiába igyekezett mély levegőt venni, és koncentrálni. Pár perc múlva, amikor már úgy érezte, hogy rendeződtek a dolgok, belül, és hát... kívül is, azon a bizonyos ponton... felült, és a törött deszkát nézegette, ami mellette hevert a földön.

- Ha most ébenfából csinálnám, akkor biztos tovább bírná az időjárást is...